Eötvös Loránd Tudománegyetem
Pszichológia Doktori Iskola
Kognitív fejlődés, Személyiség- és Egészségpszichológiai Program

editbabos@yahoo.com

---

Bevezetés

Az elmúlt 30 évben a társállatok tanulmányozása kinőtt a kezdetben hobbinak tartott szerepkörből és az ember-állat kapocs, kapcsolat (human-animal bond) komoly interdiszciplináris kutatási területként jelenik meg a tudományos közbeszédben (Beck, 2007, in: Anderson 2007; Shapiro és DeMello, 2010). Mára már világszerte neves egyetemeken sok különböző tudományos diszciplína foglalkozik a kérdéssel, mint a pszichológia, geriátria, pedagógia, gyermek fejlődéstan, szociálismunka-területek és az etológia. Egyre növekvő mennyiségű adat támasztja alá, hogy a kapocs ember és állat között hozzájárul az ember egészségének javulásához (Friedman, Son és Tsai, 2010; Chandler, 2012).

Ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban hallunk különböző segítő területekről az állatok segítségét felhasználó foglalkozásokról mind Magyarországon, mind külföldön. Mára alapvetően három formáját különböztetjük meg az állatasszisztált intervencióknak: (1) az állatasszisztált terápiát, amely olyan célorientált beavatkozás, melynek folyamán egy erre a célra képzett állat terápiás folyamatba való bevonásával érik el a kitűzött terápiás célt (pl. koordináció, több mozgás előidézése mozgáskorlátozott embereknél, vagy érzelmi, szociális, kognitív fejlesztés, kommunikáció serkentése, életminőség javítása); (2) az állatasszisztált aktivitást, amely olyan programokat takar, ahol többnyire önkéntesek alkalmanként vagy rendszeresen ellátogatnak állataikkal rászoruló személyekhez vagy intézményekbe azzal a céllal, hogy segítsenek a betegek életminőségének javításában; valamint (3) az állatasszisztált oktatást, amely olyan oktatási tevékenységeket jelent, amikor a tanórák menetébe építik be a segítő állatot a pedagógus vezetésével irányított tanmenetnek megfelelően, a cél: hatékonyabbá tenni a tanórák anyagának elsajátítását a diákok motivációjának emelésével, figyelmi, emlékezeti folyamataik megsegítésével.

Elméleti megfontolások

Az ember-állat kapcsolat kutatása ma már jelentős múltra tekint vissza. A kutatások egy része az állattartás előnyeire koncentrál akár az egészséges emberek személyiségfejlődésében betöltött szerepre vonatkozólag (Melson, 2005; Myers, 2006), akár valamilyen rizikóval rendelkező vagy betegcsoportok esetében (Friedman és mtsai, 1980).

A kutatások másik nagy területe az állat aktuális jelenléte által kiváltott fizikai és érzelmi hatásokat vizsgálja. Több vizsgálatban is megtalálták az állatok jelenlétének légzésszámra, szívverésre vonatkozó normalizáló hatását, valamint a stresszmutatók (kortizolszint, vérnyomás, pulzusszám) csökkenését (Barker és mtsai, 2005; Wu és mtsai, 2002). A vizsgálatok elsődlegesen kutya jelenlétével foglalkoztak, azonban hasonlóan nyugtató hatásúnak tűnnek más állatfajok is (Wells, 2009).

Az állat jelenlétének számos fizikai és pszichés hatása van a terápiás csoportban résztvevőkre. Ezek közül talán a legfontosabb az állatok stresszkezelésben, szorongásoldásban betöltött szerepe. Érzelmileg megterhelő állapotok kezelésére spontán alkalmazzák az állat nyugtató hatását (Barker és mtsai, 2010; Friedman és mtsai, 2000). A pozitív ember-állat interakciók hatással vannak a pszichofiziológiai egészségre is (Odendaal, 2000).

Az állat másik nagyon jelentős hatása a gyerekek motivációjának növelése (pl. a nehezebb, unalmasabb gyakorlatok végrehajtásához). Az állat pozitív hatást fejt ki továbbá a figyelem fenntartására, valamint az agresszív megnyilvánulások csökkentésére (Babos és mtsai, 2002).

Az állatok pozitív hatásának hátterében több elméleti keret lehetőségét vetik fel a szakirodalomban (Geist, 2011). Leggyakoribb a biofília hipotézis (Wilson, 1984, id.: O’Haire, 2010), a társas támogatás elméleti kerete (Bryant, 2008), valamint a kötődéselméleti perspektíva (Zilcha-Mano és mtsai, 2011).

Biofília hipotézis feltételezése, hogy az emberek veleszületetten vonzódnak az állatokhoz és a természet más élőlényeihez (Wilson, 1984, id.: O’Haire, 2010). A hipotézis szerint ez a sajátosság evolúciós előnyökkel járt, mivel az állatokra szánt figyelem segít a környezet történéseit jobban észlelni, az állatok környezeti biztonság, illetve veszélyjelzőként funkcionálnak, így segítve az ember túlélését. A mai urbanizált világban a társállatok tartása a természettel való kapcsolat egy formája, mely jelenleg is konkrét egészségi előnyökkel jár (Friedmann, 1995).

A társas támogatás fontosságát hangsúlyozó elméletek szerint a társállatokkal való kapcsolat a támogatás szempontjából hasonló szerepet tölthet be, mint az interperszonális kapcsolatok (Bryant, 2008, in: Melson és Fine, 2010). Kutya jelenlétében megnő a más emberekkel való szociális interakciók száma (McNicholas, Collis, 2000), az állat jelenléte növeli a komfortérzetet és facilitálja a pozitív társas kimenetelt.

A kötődéselméleti perspektíva további, neurális szintig lebontható magyarázatokkal szolgál az állatokkal való interakciók pozitív hatására vonatkozólag (Zilcha-Mano et al. 2011; Geist 2011). Ezen elmélet szerint a társállatok – egyedi sajátosságaikat megtartva - hasonló kötődési jellegzetességekkel és szerepkörrel bírhatnak, mint a humán kötődési személyek. A kötődéselmélet felvetéseire alapozva (Bowlby, 1988) a szignifikáns másokkal való társas interakciók az én és mások tudatos és tudattalan mentális reprezentációinak formájában tárolódik az emberben. Ezek a belső munkamodellek befolyásolják az érzelemszabályozást, a stresszel való megküzdési stratégiákat és a közeli kapcsolatokban megnyilvánuló viselkedéseket az egész élet folyamán. Bár ezeknek a mentális reprezentációknak a magját az elsődleges gondozóval kialakított kötődési kapcsolat interakciói formálják gyermekkorban, Bowlby szerint a teljes élet folyamán későbbi pontokon megjelenő emlékezetes másokkal való interakciók befolyásolhatják, módosíthatják egy személy belső munkamodelljeit. Ebből következően a társállattal való kötődési kapcsolat képes lehet befolyásolni, pozitív irányban módosítani az érintett személy belső munkamodelljeit, érzelemszabályozását, stresszel való megküzdését és a másokkal való viselkedését is.

A pszichológus, mint szakember, állatasszisztált terápia keretében tudja valamely pszichoterápiás céllal segítőként használni az állatot. Több különböző pszichoterápiás elméleti keretben is alkalmazható az állatasszisztált terápia (Chandler, 2012). A szakirodalomban pozitív eredményekről számolnak be különböző betegcsoportok esetében és különböző problématerületeken is (Nimer, Lundahl, 2007). A 111 állatasszisztált terápiáról szóló publikációt elemző meta-analízisben a legjelentősebb pozitív eredményeket az egészségügyi jóllét, a viselkedéses változások és az autizmus spektrum tüneteinek csökkenése területén találták. Érdekes módon a következetesen legjobban és legérzékenyebben reagáló életkori csoport a fiatal gyermekek korosztálya volt.

A fenti szakirodalmi ismeretekre alapozva fiatal gyermekek csoportjának nyújtottunk segítséget állatasszisztált terápiával. Jelen vizsgálatunkban a korábban már igazolt pozitív hatásokat csoportdinamikai kontextusban helyezzük el. A terápiás folyamatban – esetünkben – az állat rendszeres látogatására, jelenlétére volt szükség, az állat bevonása pedig előre megtervezett időpontban és céllal történt. A csoportfoglalkozások alkalmainak tematikáját rugalmasan alakítottuk, a kitűzött célok a gyermekek pszichés problémáihoz alkalmazkodtak. A fejleszteni kívánt készségek elsődlegesen a társas készségek, valamint az agressziókezelés területeire koncentráltak. A terápiás alkalmak tematikájának kidolgozásában inkább ajánlásokat terveztünk be minden alkalomra. Az alkalmak menetében a keret volt rögzített. Minden alkalommal egy indító körrel kezdtünk, amikor a gyermekek elmondhatták az éppen aktuális érzéseiket, ami akár a napjukhoz, de akár bármilyen élményükhöz, emlékükhöz is kapcsolódhatott. Az indító beszélgetés időtartamát nem szabályoztuk, a gyermekek élményei befolyásolták. Minden alkalomra készültünk játékokkal, melyeket annak függvényében ajánlottunk a gyerekeknek, hogy hogyan alakult a beszélgetés és a gyermekek érzelmi állapota. A beszélgetés közben a kutya jelen volt, és a gyermekek úgy „használták” (simogatták, magukhoz hívták vagy nem foglalkoztak vele), ahogyan éppen jónak érezték. A tervezett feladatok között szerepeltek a kutyát aktívan bevonó és kutya nélküli feladatok is. A tervezett feladatok végrehajtása úgy történt, hogy a kutyavezető bemutatta a végrehajtandó gyakorlatot, majd a gyermekek végezték el segítséggel vagy anélkül.

Tuckman (1965) leírásában minden csoportnak – köztük a pszichoterápiás gyermekcsoportnak is – négy fejlődési szakaszon kell végighaladnia. Az első szakasz az alakulásé, amely során a csoporttagok megismerik egymást és a csoport feladatát, célját. A második, kritikus szakasz a viharzás szakasza, amely egy feszültséggel terhes, érzelmileg felfokozott állapotú időszak. Ennek során az egyéni különbségek és konfliktusok felszínre kerülnek, és csoportban versengés folyik a különböző státuszokért, szerepekért. A normázás szakaszában kialakulnak a közös csoportnormák, és letisztázódnak a szerepek. Végül a működés szakaszában a csoport a kialakult struktúrát felhasználva hajtja végre munkáját. Yalom (2001) ezeket a szakaszokat a csoportpszichoterápiás térben vizsgálva úgy vélte, hogy minden csoportnak van egy kezdeti orientációs szakasza, amit a struktúra és a célok keresése, a terapeutától való függőség és a határokkal kapcsolatos érdeklődés jellemez. Ezt követően a csoport a személyek közötti dominanciakonfliktusok szakaszába lép. Ezután a hangsúly a tagok közötti harmónia és szeretet megteremtésére helyeződik, míg a tagok közötti különbségek gyakran eltűnnek, szolgálva a kohéziót. Jóval később jön létre az érett munkacsoport, amit erős kohézió, interperszonális és intraperszonális vizsgálódás, valamint a csoport és a tagok elsődleges feladata iránti teljes elkötelezettség jellemez. Ugyanakkor Yalom hangsúlyozza, hogy sem a szakaszok közti határvonal nem különül el élesen, és a csoport fejlődése sem folyamatos. Sokkal inkább lehet inkább fejlődési feladatokról beszélni, mint szakaszokról és azok sorrendjéről. Továbbá a csoport fejlődését nagymértékben befolyásolja a csoport sajátos és egyedülálló összetétele. Yalom továbbá hangsúlyozza a csoport lezárásával járó nehézségeket, fájdalmakat is.

Feltevésünk szerint a terápiás kutya jelenléte szorongáscsökkentő, stresszkezelést segítő hatása révén a csoportfejlődés szakaszait figyelembe véve legintenzívebben a csoportalakulás és viharzás, valamint a leválás, befejezés szakaszaiban jelenik meg, míg a kevesebb feszültséget indukáló csoportszakaszokban kevésbé kifejezett. Az állat jelenléte természetesen állandó volt a csoportfolyamat során, de az állattal végzett strukturált gyakorlatok mennyisége, valamint a gyerekek spontán reakciói az állat felé különböző intenzitással jelentek meg a csoportfoglalkozások különböző időszakaiban. Továbbá várjuk, hogy az állatasszisztált terápia hatásmechanizmusa hozzásegítik a gyerekeket a jobb önszabályozáshoz, és csoport végére ezekben a mutatókban (agresszió, impulzivitás, fegyelmezettség) javulást mutatnak.

Hipotézisek

1. A kutyát közvetetten vagy közvetlenül felhasználó feladatok aránya a csoportalakulás folyamatát követve változik: az érzelmileg megterhelő időszakokban az állatot használó feladatok aránya megnövekszik.
2. A kutyasimogatások száma szintén a csoportdinamikát követi: a kezdeti és a lezáró szakaszban a simogatások száma megnövekszik, továbbá a kutyasimogatások gyakorisága korrelál a beszélgetések százalékos arányával a foglalkozás egészére vonatkozóan.
3. Az önszabályozás mutatói (az agresszív és impulzív megnyilvánulások száma, valamint a fegyelmezettség, feladattartás mértéke) a csoport lezárásakor javulást mutatnak.

Módszer

Körülmények:

A csoportok helyszínéül egy Pest megyei város nevelési tanácsadója szolgált. A csoportot két pszichológus végzettségű női csoportvezető vezette. A terápiás folyamatot egy terápiás kutya vizsgával rendelkező, képzett német juhászkutya segítette. A kutya felvezetője és a kutyás feladatok irányítója az egyik pszichológus csoportvezető volt. Az állatasszisztált foglalkozásokért a résztvevők (szülei) nem fizettek, hanem az állami ellátás keretében zajlott a terápia.

Vizsgálati személyek

A csoportba 7 főt vettünk fel. A csoportba járó gyermekek életkora 10-12 év között volt, 5 fiú és 2 lány volt köztük. A csoportba úgy kerültek be a gyermekek, hogy mindegyiküknek társas beilleszkedési és impulzuskontroll problémái voltak. A csoportba jelentkezés önkéntes volt, a szülőktől informált beleegyező nyilatkozatot kértünk.

Eljárás

A csoportfolyamat nagyjából egy tanévig tartott (novembertől májusig), heti egy alkalommal, 45 perces foglalkozások formájában. A foglalkozásokat videóra rögzítettük, a felvételeket használtuk fel viselkedéselemzéshez. Összesen 11 foglalkozás kódolása történt meg.

A felvételek feldolgozásakor egyrészt mennyiségi elemzést alkalmaztunk, melyben rögzítettük az idői és mennyiségi adatokat, valamint előzetesen kidolgozott megfigyelési szempontrendszer alapján független megítélőktől nyert adatokat használtunk. A mennyiségi elemzés adatait időtáblázatokba foglaltuk, melyek megmutatják, hogy mennyit szerepelt összesen a kutya az egyes alkalmakkor. Mivel a nemzetközi szakirodalom az állatasszisztált beavatkozás alatt mind a közvetlen állattal történő feladatvégzést, kontaktust, mind az állatokkal kapcsolatos egyéb feladatokat (állatmozgások, -hangok utánzása stb.) érti, ezért ezt a két típusú feladatot az elemzések során mi is összevontuk.

A megfigyelési jegyzőkönyv alapján történő elemzésben mennyiségi/gyakorisági szempontok és ötfokú skálán megítélendő viselkedéses szempontok szerepelnek minden gyermekre vonatkozóan. A megfigyelési jegyzőkönyv szempontjai: agresszió, kutyával való viselkedés, társas kommunikáció (ezen belül az impulzív megnyilvánulások és a fegyelmezettség megnyilvánulásai is szerepeltek).

A statisztikai próbákat az SPSS 19 szoftverrel végeztük.

Eredmények

Első hipotézis vizsgálata

Az állatot közvetve vagy közvetett módon használó feladatok, a beszélgetések és az egyéb, „állatmentes” feladatok százalékos arányait az egyes alkalmak teljes időtartamára vonatkozóan az első ábra mutatja.

1. ábra A beszélgetések, az állatot involváló feladatok és az egyéb feladatok százalékos aránya az egész foglalkozásra vonatkozóan

Második hipotézis vizsgálata

A kutyasimogatások (feladat közben és feladaton kívül) átlagos gyakoriságának alakulását a második ábra mutatja (az ábra a fentebb már bemutatott kutyás feladatok arányát is tartalmazza).

2. ábra A kutyasimogatás gyakorisága és a kutyát involváló feladatok százalékos arányának alakulása a csoportfolyamat során

A kutyasimogatások (nem feladathelyzetben) gyakorisága és a beszélgetések százalékos arányának korrelációja tendencia szintűnek bizonyult (r = 0,585, p = 0,059).

Harmadik hipotézis vizsgálata

Az önszabályozás mutatóinak alakulását a csoportfolyamat során a harmadik ábra tartalmazza.

3. ábra Az agresszív és impulzív megnyilvánulások gyakorisága és a fegyelmezettség mértéke a csoportfoglalkozások folyamán

Annak érdekében, hogy elvégezhető legyen a páros t-próba, kiválasztottunk a csoportfolyamat elejéről, közepéről és végéről 2-2 olyan alkalmat, amelyen minimum 5 gyerek részt vett (két gyermek lényegében lemorzsolódott). Ezek a csoportalkalmak: az 1., 2., 5., 8., 10., 11. alkalmak voltak. Ezeken összegeztük a mért változók mentén a értékeket (agresszív megnyilvánulások száma, fegyelmezettség megítélése a külső megítélő részéről ötfokú skálán, impulzív viselkedések száma). Ezek után elvégeztük a páros t-próbát, az eredményeket a második táblázat mutatja.

	Eleje		Közepe		Vége
	átlag	szórás	átlag	szórás	átlag	szórás
Fegyelmezettség	7,8	0,8	6,4	2,1	7,0	1,7
Impulzív megnyilvánulások	3,6	1,8	6,4	5,2	4,0	2,8
Agresszív megnyilvánulások	0,2	0,4	1,0	1,4	1,2	1,3

1. táblázat Az önszabályozási összesített mutatóinak átlaga és szórása a csoportfolyamat elején, közepén és végén

	t	p
Fegyelmezettség az elején és a közepén	2,064	0,108
Fegyelmezettség a közepén és a végén	-1,000	0,374
Fegyelmezettség az elején és a végén	1,206	0,294
Impulzivitás az elején és a közepén	-0,958	0,392
Impulzivitás a közepén és a végén	1,309	0,261
Impulzivitás az elején és a végén	-0,209	0,845
Agresszivitás az elején és a közepén	-1,633	0,178
Agresszivitás a közepén és a végén	-0,535	0,621
Agresszivitás az elején és a végén	-1,826	0,142

2. táblázat A páros t-próba eredményei az önszabályozás mutatóit tekintve

Következtetések

Az első hipotézist az adatok csak részben támasztották alá. Ugyan látható, hogy a kutyás feladatok aránya nem volt egyenletes a csoportfolyamat során, és továbbra is feltesszük, hogy ennek oka elsősorban a gyerekek aktuális igénye volt, mégsem rajzolódik egyértelmű mintázat. A csoportalakulás kezdeti, szorongásokkal telítettebb szakaszában egy viszonylag magas szinten volt a kutyás feladatok aránya. Ez részben a csoportvezetők célja is volt (bemutatni a kutyát, begyakorolni a kutyakezelést stb.), ugyanakkor a gyerekek mindezt élvezettel fogadták, és szívesen töltöttek sok időt a kutyás feladatokban: figyelmük inkább az állat felé fordult, mint a többi – eleinte még ismeretlen, „szorongáskeltő” – csoporttársak felé. Ezt követte egy nagyobb igény a gyerekek részéről az önmaguk bemutatására, mely jól látszódik a kutyát használó feladatok arányában is a foglalkozásokon belül. Érdekes megfigyelni, hogy a kutyás feladatok arányának görbéje egy ideig mennyire hasonlóan fut a beszélgetések görbéjéhez, csak időben megelőzi azt. Ez értelmezhető úgy, hogy az állatokkal való munka mintegy megalapozta annak a biztonságérzetnek a kialakulását, amelyben már képesek voltak a gyerekek megnyílni, belső tartalmaikról beszélni. Ennek egyik csúcspontja volt a nyolcadik csoportalkalom, amikor a gyerekek már olyan biztonságban érezték magukat, hogy az egész foglalkozás idejét a beszélgetésre fordították a kutyát nem igényelve. Innentől kezdve pedig már a kutyás feladatok és a beszélgetések arányának görbéi együtt futnak – meglehetősen magas szinten, jelezve, hogy a csoport várható lezárása azért újabb szorongásos érzéseket indukáltak. Az egyéb feladatok százalékos arányának megugrása azt mutatja, hogy a csoportvezetők igyekeztek olyan feladatokat bevinni, amelyek hozzásegítették a gyerekeket a közös munka lezárásához (közös rajz készítése stb.).

A második hipotézist is csak részben igazolták a nyert adatok. Látható a kutyasimogatások görbéjéből (amely közvetlenebbül mutatja a gyerekek érzelmi állapotát, hiszen nem függ a kutyás feladatok arányától – spontán, feladaton kívül is simogathattak a gyerekek), hogy viszonylag állandóan magas szinten van a csoportfolyamat egészében. Vagyis kimondhatjuk, hogy a gyerekek valóban használják a kutyát a feszültséggel telített helyzetekben, ugyanakkor ez nem korlátozódik a csoportalakulás, viharzás vagy lezárás idejére, hanem a biztonságosabb időszakban, mikor a gyerekek képessé válnak problémáikról beszélni, vagy azt láttatni, jó fogódzónak bizonyul a kutya jelenléte. Az ugyanakkor további vizsgálatot, adatgyűjtést igényelne, hogy lássuk, vajon az a mintázat, amit a nyolcadik alkalom mutat: a beszélgetés magas arányával a kutya mellőzése mellett, vajon véletlenül kialakult mintázat, vagy egy olyan szakasz bevezetője lehetett volna (ha nem szólt volna közbe a csoport lezárásának fenyegetése), amelyben a kutyáról immár leválva képesek a gyerekek élményeikről beszélni a csoport megtartó, biztonságos közegében.

A korrelációs összefüggés a beszélgetések aránya és a kutyás feladatvégzésen kívüli kutyasimogatás gyakorisága között azt mutathatja, hogy valóban abban a helyzetben, mikor a gyerekek esetleg megterhelő élményeket, problémákat vitatnak meg egymással, hajlamosak közben a kutyát stressz-csökkentésre használni.

A harmadik hipotézis során elmondhatjuk, hogy adataink azt alátámasztani látszanak, hogy az önszabályozás mutatóiban a csoportfolyamat végére javulás látszott a csoport közepéhez képest. Érdemes ezeket a mutatókat a csoportfoglalkozások közepéhez viszonyítani, hiszen a csoport elején még a legimpulzívabb, legkevésbé szabályozott gyerekek is – magukhoz képest mindenképpen – „jól” viselkednek az ismeretlen, „félelmetes” környezetben, vagy éppen a kíváncsiságuktól hajtva képesek egy helyben ülve, fegyelmezettebben viselkedni. Ahogy kialakul a minimális biztonságérzet, a gátak felszabadulnak, és megnövekszik a csoportban az agresszió és impulzivitás mértéke, mely jobban tükrözi a gyerekek „normális” viselkedését a csoport kezdetéhez képest. Sajnos, mivel kevés gyereket tudtunk a vizsgálatba bevonni, a statisztikai próba során szignifikáns eredményt nem kaptunk, de az irányok mindenképpen biztatóak.

Korlátok

Módszertani szempontból tanulmányunk sajnos számos korláttal rendelkezik. A foglalkozások időigényessége és összetett szervezési igénye miatt rendkívül nehéz megfelelő elemszámú mintával dolgozni. A megfelelően nagy elemszám hiányában azonban az elvégezhető statisztikai elemzések lehetősége is korlátozott, valamint az elvégzett elemzések eredményeinél inkább tendenciaszerű összefüggések megjelenése várható csak el. Szignifikáns eredmények hiányában viszont a kapott eredmények értelmezési lehetősége csak korlátozott. Mindenképpen fontos lenne a jövőben nagyobb elemszámú mintán megtalálni az ígéretes összefüggéseket.

További korlátozó tényező volt a hiányzó gyermekek adatainak kezelése, hiszen az alacsony elemszám miatt a hiányzásokból adódó adatvesztést nem tudtuk kompenzálni.

Kontrollcsoport szervezése további módszertani nehézségeket vet fel, melyeket későbbi vizsgálattervezéskor is figyelembe kell venni. Mivel az állatasszisztált csoportokat pszichoterápiás céllal szerveztük, így ennek jellegéből adódóan a csoportfoglalkozások dinamikája nagymértékben függ a résztvevő csoporttagok egyéni jellegzetességeitől. Ezeket az egyéni hatásokat kiegyenlíteni komoly nehézséget okoz.

Szintén fontos megemlíteni, hogy bár igyekeztünk a foglalkozások tematikáját a gyermekek igényeihez igazítani, az alkalmak feladatajánlásait mégis a csoportvezetők tervezték meg és vezették elő, így nehezebb elkülöníteni a csoportvezetők érzéseinek és a gyermekek igényeinek kölcsönhatását.

Összegzés

Összességében számunkra nagyon hasznos volt megtapasztalni a csoportdinamika hatását a foglalkozások menetére valamint a kutyahasználat milyenségére vonatkozólag. Mindez segít megtervezni a további állatasszisztált csoportülések tematikáját. A jelen vizsgálatban tapasztaltak kiemelik, hogy milyen fontos figyelembe venni az alkalmak tervezésekor a csoportalakulás folyamatát és ehhez illeszteni a foglalkozások menetét. Szintén fokozottan fontos a gyermekek számára olyan körülményeket teremteni, ahol saját igényeik szerint spontán használhatják a terápiás kutyát stresszkezelésre, szorongásoldásra úgy, hogy közben aktívan részesei maradnak a csoportban zajló pszichodinamikai történéseknek.

Az agresszió és impulzivitás tendenciaszerű csökkenése mindenképpen figyelemreméltó eredmény, hiszen különösen gyermekcsoportokban ez gyakorta központi kérdés. A szakirodalomban is a legerőteljesebben előtérbe kerülő hatások közé tartozik ennek a két szempontnak a kedvező alakulása, így eredményeink egybecsengenek más nemzetközi kutatások tapasztalataival.

A jövőben további foglalkozások tervezése fontos a kapott eredmények megerősítésére, valamint a hatások pontosabb tisztázása érdekében. A több csoport adatait felölelő nagyobb elemszám pontosabb statisztikai elemzéseket tenne lehetővé, amik segítenének a hatások elfogadottabbá tételében, valamint a további foglalkozások kialakításánál pontosabb irányok feltérképezésében.

Szintén fontos lenne a jövőben feltérképezni a kutyahasználat alakulását a különböző korosztályok csoportjaiban, illetve a különböző problematikák és az ehhez kapcsolódó különböző terápiás célkitűzések fényében.

Ennek érdekében folytatva kutatásunkat további két óvodáskorú gyermekek számára indított állatasszisztált terápiás csoportot szerveztünk, azonban az ezekből a csoportfolyamatokból nyert adataink feldolgozása még folyamatban van. Reményeink szerint a nagyobb elemszám miatt jobban kirajzolódnak majd a valóban jelentős folyamatok, és pontosabban ki lehet majd mutatni a terápiás hatásokat.

Irodalomjegyzék

Anderson, David C. (2007) Assessing the Human-Animal Bond. Purdue University Press

Babos, E., Szeredi, B., Gábor, Sz., Györkös, K. (2002) Állatasszisztált terápia hatékonyságvizsgálata két értelmi fogyatékos gyerekcsoporton, Pszichoterápia XI. évf. 2002. október 355-364.

Babos, Edit (2002) Állatasszisztált terápia: Módszertani próbálkozás óvodás gyerekek kutyával történő fejlesztésére. Szakdolgozat ELTE Pszichológia szak

Barker, S.B., Knisely, J.S., McCain, N.L. és Best, A.L. (2005) Measuring stress and immune response in healthcare professionals following interaction with a therapy dog: A pilot study. Psychological Reports: Volume 96, 713-729.

Barker, S.B., Knisely, J.S., McCain, N.L.,Schubert, C. M., Pandurangi, A. K. (2010) Exploratory Study of StressBuffering Response Patterns from Interaction with a Therapy Dog.  Anthrozoos: A Multidisciplinary Journal of The Interactions of People & Animals, Volume 23, Number 1, March 2010 , pp. 79-91(13)

Bowlby, J. (1988) A secure base: clinical applications of attachment theory. London: Routledge

Chandler, Cynthia K. (2012) Animal Assisted Therapy in Counseling 2nd ed. Routledge, New York

Fine, Aubrey (ed.) (2010) Handbook on Animal-Assisted Therapy. 2nd ed. Elsevier Inc.

Fine, A. H., Beck, A. (2010) Understanding our kinship with animals: input for health care professionals interested in the human\animal bond. In: Fine, Aubrey (ed.) 2010 Handbook on Animal-Assisted Therapy. 2nd ed. Elsevier Inc.

Friedmann, E., Son, H., Tsai, C. (2010) The animal\human bond: health and wellness. In: Fine, Aubrey (ed.) 2010 Handbook on Animal-Assisted Therapy. 2nd ed. Elsevier Inc.

Friedmann, E., Katcher, A., Lynch, J., Thomas, S. (1980) Animal companions and one-year survival of patients after discharge from a coronary unit. Public Health Reports, 95, 307-312.

Friedmann, E., Thomas, S. (1995) Pet ownership, social support, and one-year survival after acute myocardial infarction in the Cardiac Arrhythmia Suppression Trial (CAST). American Journal of Cardiology, 76, 1213-1217.

Geist, T.S. (2011) Conceptual Framework for Animal Assisted Therapy, Child Adolescence Social Work Journal, 28, 243-256

Melson, G. (2005) Why the Wild Things are: Animals in the Lives of Children. Cambridge: Harvard University Press

McNicholas, J., Collis, G.M. (2000) Dogs as catalysts for social interactions: robustness of the effect.British Journal of Psychology, 91, 61-70.

Melson, G.F., Fine, A.H. (2010) Animals in the lives of children. In: Fine, Aubrey (ed.) 2010 Handbook on Animal-Assisted Therapy. 2nd ed. Elsevier Inc.

Myers, G. (2006) The Significances of Children and Animals: Social Development and Our Connection to Other Species (2nd ed. revised) Lafayette IN: Purdue University Press.

Nimer, J., Lundahl, B. (2007) Animal-Assisted Therapy: A Meta-Analysis, Anthrozoös, Vol. 20:3, 225-238

Odendaal (2000) Animal-assisted therapy – magic or medicine? Journal of Psychosomatic Research, 49 (4), 275-280.

O’Haire, M. (2010) Companion animals and human health: Benefits, challenges, and the road

ahead. Journal of Veterinary Behavior: Clinical Applications and Research, 5(5), 226-234

Shapiro, K., DeMello, M. (2010) The State of Human-Animal Studies, Society and Animals, 18, 307-318

Tuckman, B. (1965) Developmental sequence in small groups, Psychological Bulletin, 63(6): 384-99.

Wells, D. L. (2009) The Effects of Animals on Human Health and Well-Being. Journal of Social Issues, 65: 523–543. 

Wu, A.S., Niedra, R., Pendergast, L., McCrindle, B.W. (2002) Acceptability and impact of pet visitation on a pediatric cardiology impatient unit. Journal of Pediatric Nursing, 17(5), 354-362.

Yalom, I. D. (2001) A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata, Animula Kiadó, Budapest.

Zilcha-Mano, S., Mikulincer, M., Shaver, P.R. (2011) Pet in the therapy room: An attachment perspective on Animal-Assisted Therapy, Attachment & Human Development, 13:6, 541-561.