Anyanyelvi tanítási verseny Debrecenben

Idén 24. alkalommal adott otthont a pedagógusjelöltek országos anyanyelvi tanítási versenyének a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszéke.

A verseny témája mesefeldolgozás volt.
A feladat különösen nagy kihívást jelentett, hiszen a versenyzők idén először mérték össze tudásukat, felkészültségüket első osztályban. Mivel a kisdiákok még csak nemrég ismerték meg a betűket, a szöveg olvasása, feldolgozása komoly nehézséget okoz számukra. A versenytanítóknak úgy kellett „elvarázsolniuk” a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola legkisebbjeit, hogy élményként éljék meg az olvasás örömét.
Karunkat Gosztola-Rendek Fanni, harmadéves tanító szakos hallgató képviselte. Tanítását a szakmai zsűri különdíjjal jutalmazta.

Következő események


Összes esemény

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

Youtube