Szakkönyvtári szolgáltatás Budapesten

A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara és a Csokonai Kulturális Központ Dokumentumtár és Információs Központ (1153 Budapest, Bocskai utca 74-78.) 2019. november 12-én ünnepélyes keretek között könyvtári szolgáltatási szerződést kötött, amely lehetővé teszi a Kar hallgatói és oktatói számára a Dokumentumtár és Információs Központ pedagógiai szakkönyvtári szolgáltatásának igénybevételét.

A szerződést Dr. Pap Ferenc, a Tanítóképző Főiskolai Kar mb. dékánja, valamint Bezerédi Erika, a Csokonai Kulturális Központ vezetője írta alá. Az ünnepségen a Kar vezetői, oktatói, valamint a Hallgatói Önkormányzat képviselői mellett részt vett Tóth Imre XV. kerületi alpolgármester, Taba Zsófia könyvtárvezető, valamint megjelentek a Csokonai Kulturális Központ tagintézményeinek vezetői is. A létrejött megállapodást Bezerédi Erika igazgató és Dr. Pap Ferenc mb. dékán egyaránt méltatta.
A könyvtár 1987-ben kezdte meg működését a Pedagógia Kabinet keretében. Feladata akkor a pedagógusok igényeit kielégítő báziskönyvtár létrehozása volt. A gyűjtemény 2012. július 1-től Dokumentumtár és Információs Központ néven, a Csokonai Kulturális Központ intézményegységeként működik.
A gyűjtemény alapja a neveléstudomány magyar nyelvű szakirodalma, ezen kívül a társtudományok kiadványait is gyűjtik: pszichológia (általános pszichológia, fejlődés- és neveléslélektan), szociológia (nevelésszociológia), jog (család- és gyermekjog, család- és ifjúságvédelem), vezetéselmélet, tanügyigazgatás. A különböző tantárgyak oktatását segítő módszertani kézikönyvek, segédletek, a tanulást-tanítást segítő művek, dokumentumok szintén megtalálhatók a könyvtári állományban.
Kiss Domokos református lelkész hagyatékának átvételével több ezer példánnyal bővült a könyvtár állománya. A könyvek nagy része teológiai, filozófiai, magyar történelmi, képzőművészeti és szépirodalomi alkotások. A hagyaték feldolgozása befejeződött, a letéti könyvek nagyobb hányada kölcsönözhető.
Az intézmény közművelődési feladatokat is ellát: ismeretterjesztő előadásokat és író-olvasó találkozókat szervez, közösségi összejöveteleket generál, közhasznú információs kiadványokat szerkeszt.
(Forrás: http://www.dokuinfo.hu/bemutatkozas.html#Bookmark_Institution_History)

Fotók: Vargosz

 

Következő események


Összes esemény

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

Youtube