Zenés játékok – Játékos zenék

A TFK nagykőrösi helyszínén 2019. november 9-i zenepedagógiai konferencián csaknem 100 érdeklődő hallgatta az e témakörben elhangzó 8 előadást.

Dr. Pap Ferenc dékán úr köszöntőjét követően Dániel bibliai történetét felidéző liturgikus játék részlete hangzott el a Budapesti Énekes Iskola tanárai – Dr. Bubnó Tamás, Dr. Mezei János, Kocsis Csaba – és diákjai előadásában. Dr. Gáspár Tamás interaktív előadása az alkotó folyamat fázisaiba vezette be a jelenlevőket. Ezt követően a Tanítóképző Főiskolai kar egykori hallgatója – Nagyné Rivnyák Réka – mutatta be eredményeit, amelyeket Carl Orff által is alkalmazott  ritmus- és dallamjátszó hangszerek segítségével ért el alsó tagozatosok zenei nevelése során. Kun Katalin által kidolgozott, évek óta sikeresen működő komplex zenei tevékenységen alapuló módszert, a Fürkész 4D tartalmát, lényegét is megismerhették a konferencia részvevői. Ezek után Godán Sándor előadásában a Kodály-koncepció és a ritmushangszerek összefüggéseiről hallhattunk. Dr. Köncse Kriszta zeneirodalmi szemelvények feldolgozási lehetőségeit tapasztaltatta meg a jelenlévők közreműködésével. Nagy Jenőné saját, évtizedek óta működő óvodai zenepedagógiai programját – Óvodai nevelés a művészet eszközeivel – ismertette. Végül Dr. Dávid István – akit a konferencia kezdetén 70. születésnapja alkalmából is köszöntöttek a Kar vezetése és a konferencia részvevői – Szilágyi Domokos – Vermesy Péter Pimpimpáré kottás verses-zenés kötetét és a szerzők emberpróbáló életútját mutatta be. A kötet néhány szemelvényét pedig nagykőrösi oktatók és hallgatók tolmácsolásában hallhattuk.

Az előadók saját pedagógiai gyakorlata, eredményei nyilván vitathatatlanok. Vajon képesek lesznek-e a konferencia résztvevői az elhangzott gondolatokat, a személyes koncepciókat saját zenepedagógiai tevékenységükkel összevetve úgy alkalmazni, hogy a következő nemzedék mindennapjait az éneklés öröme (éneklési- és halláskészségének fejlesztése által), a zene szeretete (zenei írás-olvasás, zenei gondolkodás és alkotókészség, a zenehallgatás készsége, zenei ismeretek által) játékként hassa át? Az előadók kiváló felkészültsége és a résztvevők lelkes jelenléte és együttműködése mind ebbe a reményteljes irányba mutattak.

Tamás Margit

 

 

Következő események


Összes esemény

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

Youtube