A kollégiumok alapfeladata az Egyetemen nappali munkarendű alapképzésen, mesterképzésen, osztatlan képzésen, felsőoktatási szakképzésen és doktori képzésben részt vevő hallgatók elhelyezése a tanulmányi követelmények teljesítésének időtartamára. A Tanítóképző Főiskolai Kar nagykőrösi Internátusában a Karra felvételt nyert minden hallgató elhelyezést kap. A Bethlen Gábor Kollégiumba és Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumba elsősorban a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, a Bocskai István Kollégiumba az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói nyerhetnek felvételt, azok, akik a képzési hely közigazgatási határain kívül laknak, illetve akik szociális okok miatt erre rászorulnak és tanulmányi előmenetelükkel, közösségi munkájukkal, magatartásukkal erre érdemesnek bizonyulnak. A kollégiumok az értelmiségi szakember-képzés támogatását szolgálják, valamint ápolják és továbbfejlesztik a magyarországi református kollégiumi örökséget.

Új bérelt szálláshelyünk, az Óbudai Diákhotel a 2017/2018. tanévtől szolgál hallgatóink számára kollégiumi elhelyezésként, melynek külön épületszárnyában 253 hallgatónak tudunk 2 ágyas szobákban férőhelyet biztosítani. Az Óbudai Diákhotelbe a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, az Állam- és Jogtudományi Kar, a Hittudományi Kar, a Pedagógiai Kar, valamint a Szociális és Egészségtudományi Kar nappali munkarendű állami ösztöndíjas/államilag támogatott képzésben, valamint önköltséges/költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatói nyerhetnek felvételt.

Károli Gáspár Református Egyetem Bethlen Gábor Kollégium
Elérhetőség: 1116 Budapest, Temesvár u. 18.
Telefon: +36 (1) 203-2384
E-mail: bethlen.koll@kre.hu
Honlap: Bethlen Gábor Kollégium

Károli Gáspár Református Egyetem Bocskai István Kollégiuma
Elérhetőség: 1042 Budapest, Hajnal u. 13.
Telefon: +36 (1) 370-9984
Kollégium igazgató: dr. Udvary Sándor
Honlap: Bocskai István Kollégium

Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium
Elérhetőség: 1042 Budapest, Hajnal u. 13.
Telefon: +36 (1) 370-9984
Kollégium igazgató: dr. Udvary Sándor
Honlap: Bocskai István Kollégium

Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium
Elérhetőség: 1085 Budapest, Horánszky u. 26.
Honlap

Óbudai Diákhotel (bérelt szálláshely)
Honlap
Elérhetőség: 1037 Budapest, Kunigunda útja 25-27.
Telefon: +36 30 090 5813
E-mail: obudai.koll@kre.hu

Nagykőrösi Kollégium
Elérhetőség
Honlap: Nagykőrösi Kollégium
2750 Nagykőrös, Arany János u. 28.
Tel: +36 (53) 350-064; +36-06-30-573-1462
Nyilvános telefon: +36 (53) 353-912
E-mail: kollegium.tfk@kre.hu

Kollégiumvezető: Vass Réka Adrienn lelkész, kollégiumigazgató
Tel.: +36 (53) 350-885
E-mail: kollegium.tfk@kre.hu

Internátusi portaszolgálat: +36 (30) 182-0705
Szállás, elhelyezés esetén írásbeli megkeresést: kollegium.tfk@kre.hu email címre lehet küldeni.