Az Egyetemnek a világ 40 országából több mint 180 felsőoktatási intézménnyel van kétoldalú megállapodása, amelyek hallgatók kiutazását és fogadását teszik lehetővé. Partnereink többsége európai, de vannak együttműködéseink kanadai, kolumbiai, grúz, japán, dél-koreai, tajvani és egyesült államokbeli egyetemekkel is.

Európai viszonylatban az Európai Unió Erasmus+ programja tölt be kiemelkedő szerepet, emellett Egyetemünk részt vesz a regionális CEEPUS (Central European Exchange Program for University Studies) és Makovecz programokban is.

Az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet támogató programja az Erasmus+. A program mobilitási projektjeinek keretében az Európai Unió országaiban lehet részképzést folytatni legalább egy tanulmányi időszakon (trimeszter vagy szemeszter) keresztül, és ehhez a program pénzügyi támogatást folyósíthat. Tanulmányi célú részképzésen túl lehetőség van külföldi szakmai gyakorlat végzését támogató ösztöndíjra is pályázni. Az Erasmus program keretében felsőoktatási intézmények nyújtanak be pályázatot az Európai Bizottsághoz, amelynek sikeres elfogadása után kerül sor az Erasmus Charter for Higher Education (ECHE) kiadására. Ez a megállapodás teremti meg a lehetőséget arra, hogy az adott intézmény a saját nemzeti irodájához (Tempus Közalapítvány) a hallgatói létszámra és az eltöltendő hónapok számára pályázzon a partner intézményekkel megkötött kétoldalú szerződések alapján. A Tempus Közalapítvány a meghatározott alapelvek szerint felosztja az Erasmus hallgatói támogatásokra fordítható nemzeti keretet a pályázó intézmények között. Az egyetemek és főiskolák a rendelkezésükre bocsátott összeget az Európai Programnyilatkozatukban megfogalmazott célok és a Tempus Közalapítvány hallgatói mobilitási elveinek figyelembe vételével, valamint az intézményi lehetőségek és prioritások szem előtt tartásával oszthatják fel a nyertes hallgatók között. Az Erasmus program nem ad teljes ösztöndíjat, hanem kiegészítő támogatást nyújt külföldi részképzés megvalósításához.

A CEEPUS ösztöndíj egyes közép-európai partnerintézményekbe vehető igénybe tanulmányi céllal, hasonlóan a Makovecz programhoz, ami az Egyetem Kárpát-medencei partnerintézményeibe nyújt kiutazási lehetőséget.

További információk és aktuális pályázati felhívások:
http://www.kre.hu/erasmus


Intézményi Erasmus koordinátor:

Rektori Hivatal
Tóth Ildikó Anna

Cím: 1091 Budapest, Kálvin tér 9.
Tel.: + 36 1 455 9061
E-mail: toth.ildiko.anna@kre.hu


Kari Erasmus koordinátorok:

Állam- és Jogtudományi Kar
Orovecz Sándor, tanszéki ügyintéző

Cím: 1042 Budapest, Viola utca 2-4.
Tel.: +36 1 370 8601/110 mellék
E-mail: orovecz.sandor@kre.hu

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Dr. Nagy Judit, nemzetközi dékánhelyettes

Cím: 1088 Budapest, Reviczky utca 4.
Tel.: +36 1 483 2906
E-mail: nagy.judit@kre.hu

Tóth Dóra
Cím: 1088 Budapest, Reviczky utca 4.
Tel.: +36 1 483-2861
E-mail: toth.dora@kre.hu

Hittudományi Kar
Dr. Kocsev Miklós, dékán

Cím: 1022 Budapest, Csopaki utca 6.
E-mail: kocsev.miklos@kre.hu

Pedagógiai Kar
Mócza Attila

Cím: 2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
Tel.: +36 53 350 885
Fax: +36 53 351 393
E-mail: mocza.attila@kre.hu

Szociális és Egészségtudományi Kar
Dr. habil. Antalóczy Péter, egyetemi docens

Cím: 1042 Budapest, Viola utca 3-5.
Tel.: +36 574 5172
E-mail: drantaloczy.peter@kre.hu