^Vissza a lap tetejére
  • 1 Sajtó
    A sajtómunkatársak regisztrációját 2015. március 27. (péntek) 12 óráig várjuk a pr.marketing@kre.hu címen!
  • 2 XXXII.OTDK –Társadalomtudományi Szekció – előkészületek
    2014.szeptember 30-án a Társadalomtudományi Szekció Szakmai Bizottsága látogatást tett a KRE BTK-n, hogy felmérje, milyen lépéseket tettünk ezidáig a 2015. tavaszán lebonyolítandó rendezvény sikeres megvalósításának érdekében.
  • 3 Kari Tehetségnap a Károlin
    2014. májusában az NTP-TDK program keretén belül a KRE BTK 17 hallgatója vett részt a kar által megrendezett Tehetségnapon, ahol lehetőségük nyílt TDK-dolgozat írására, tanszéki, illetve kari tudományos tevékenység szervezésének támogatására, és a Kari Tehetségnapon tudományos bemutatkozásra, amikor is az önállóan kutatott témákról, TDK témákról 15 perces előadást prezentáltak a hallgatók, melyet diszkusszió követett.
  • 4 Tehetséggondozás a KRE BTK-n
    A Károli BTK tudományos diákköri tevékenysége igen sikeresnek mondható – egyes szakok esetében az országos rangsorokban elfoglalt jó helyezés részben az utóbbi egy évtizedben itt született eredményeknek köszönhető. A diákköri munka ezért is stratégiai terület, az elért eredmények alapján a Kar egyik legfontosabb erőssége. A BTK-n 13 tudományos diákkör működik, melyek munkáját a Kar Tudományos Diákköri Tanácsa (KTDT) koordinálja.
  • 5 OTDK Rádió
    Izgalmas riport Dr. Vassányi Miklóssal a KRE Bölcsészettudományi Kar tudományos, Erasmus, CEEPUS ügyekért felelős dékánhelyettesével, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet, Szabadbölcsészet Tanszék tanszékvezető egyetemi docensével, az OTDK Társadalomtudományi Szekció ügyvezető titkárával. http://www.kre.hu/otdk/index.php/otdk-radio
baner

Regisztráció, részvétel feltételei

A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI


A Társadalomtudományi Szekció programjában a társadalomtudományi és a vele rokon tudományokhoz tartozó, önálló kutatómunkán alapuló, tudományos igényű pályamunkák mutathatók be.
A konferencián azok az egyetemi, főiskolai hallgatók vehetnek részt – a határainkon túl élő magyar hallgatók is –, akik hallgatóként a helyi, intézményi konferencián bemutatták a TDK-munkájukat, és ott ezt a zsűri az országos konferencián való részvételre alkalmasnak találta. A részvétel feltétele továbbá a formailag megfelelő nevezési dokumentáció benyújtása a megadott határidőig az OTDT Titkárságára és a szekciót rendező intézményhez, valamint ennek alapján nevezésük az OTDT központi és szekció felhívásában foglaltak szerinti jóváhagyása, elfogadása.
Korábbi OTDK-n bemutatott dolgozattal nem lehet indulni!

A konferencián BSc- és MSc-tanulmányokat folytató hallgatók, illetve másoddiplomások is részt vehetnek, a tanulmányok BSc/MSc jellegét, illetve a korábbi diploma meglétét a nevezési lapon jelezni kell.
Továbbá a részvétel feltétele a részvételi díj összegének megfizetése, szállás nélkül 15 000 Ft, szállással 22 000 Ft.


A KONFERENCIÁN VALÓ RÉSZVÉTELLEL KAPCSOLATBAN
A HALLGATÓK FELADATAI


A bemutatásra szánt pályamunka elektronikus feltöltése az OTDT online rendszerébe a XXXII. OTDK központi felhívásában meghatározott szabályok szerint:

Az intézményi TDK-konferencia jegyzőkönyvének OTDT Titkárság által történt befogadását követően a hallgatók a jegyzőkönyvben megadott e-mail címükre kapnak tájékoztatást arról, hogy az intézményi TDK-konferencián a pályamunkájuk javaslatot kapott a XXXII. OTDK-ra történő bemutatásra. Az e-mail megküldésének napját követően a hallgatóknak 30 nap áll a rendelkezésükre, hogy az intézményi TDK-konferencián bemutatott és ott a XXXII. OTDK-ra javasolt pályamunkájukat PDF-formátumban az OTDT online rendszerébe feltöltsék, valamint kiválasszák azt a szekciót, amelybe a későbbiekben nevezni szeretnének a dolgozattal. Azok a hallgatók, akik a XXXII. OTDK érintett szekciójának nevezési határidejét megelőző 30 napon belül megrendezett intézményi TDK-konferencián kapnak jogosultságot pályamunkájukkal, legkésőbb a nevezési határidőig kell, hogy feltöltsék dolgozatukat az online rendszerbe.”

A további feladatokat és a nevezéshez szükséges dokumentumokat a XXXII. OTDK központi felhívásának a „A részvétel feltételei” című 2. melléklete tartalmazza.

Nevezési időszak a hallgatók számára az OTDT online rendszerében: 2014. szeptember 15. – 2015. január 7., 23:59 (CET).

Az elektronikusan feltöltött pályamunkán túl 2 darab nyomtatott példányt kérünk legkésőbb 2015. január 12-i postabélyegzővel postai úton megküldeni a következő címre: KRE BTK Budapest, Reviczky u. 4.

A határidőn túl feladott (postabélyegző szerint) vagy központi nevezési lappal nem regisztrált dolgozatok nem szerepelhetnek a konferencián. A hiányosan beküldött nevezési anyag szintén kizáró ok! A konferenciára csak elektronikusan lehet jelentkezni. Amennyiben technikai vagy egyéb okból a küldő intézmények vagy a jelentkező hallgatónak erre nincs lehetősége, a határidő előtt vegye fel a kapcsolatot a helyi szervezőkkel! Csak intézményi nevezést fogadunk el, egyéni nevezés nem lehetséges!


NEVEZÉSI ÉS RÉSZVÉTELI DÍJ

A XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekcióba nevezett hallgatók
   •    nevezési díjainak befizetési határideje: 2015. január 31. szombat 23:59 (CET);
   •    részvételi díjainak befizetési határideje: 2015. március 10., kedd 23:59 (CET)

Nevezési díj:
   •    5 000 Ft minden benevezett dolgozat után;
Részvételi díj:
   •    szállás nélkül 15 000 Ft;
   •    szállással 22 000 Ft
   (az 5000 Ft-os nevezési díjon felül) minden, a XXXII. OTDK-n részt vevő hallgató után.

A részvételi díj osztatlan fix összeg, ami minden résztvevőre nézve kötelező ahhoz, hogy részt vehessen a konferencián. A befizetett 15 000 Ft-os összeg tartalmazza a konferencia ideje alatti a napi háromszori étkezést, szállást azonban nem. A befizetett 22 000 Ft-os összeg tartalmazza a konferencia ideje alatti a napi háromszori étkezést és szállást is. Amennyiben egy hallgató nevén nem szerepel befizetett részvételi díj, akkor a hallgató nem vehet részt a konferencián!
Felhívjuk a résztvevő hallgatók figyelmét, hogy az intézményi TDK-felelősüktől érdeklődjenek afelől, hogy számukra a regisztrációs díj mellett kifizetik-e a részvételi díjat is. A legtöbb felsőoktatási intézményben mindkét költséget átvállalja az intézmény.


BEFIZETÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Bankszámlaszám: 11705008-20436034-00000000
Számlavezető bank neve: OTP BANK Zrt.
Számlavezető bank címe: 1051 Budapest, Nádor utca 16.
Átutaláskor a megjegyzés rovatba kérjük, írják be az alábbi információkat:
   •    KRE egyetemi keretazonosító számot: 26011 témaszám,
   •    XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekció nevezési díj (5 000 Ft)
        vagy
        XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekció részvételi díj (15 000 Ft)
        vagy
        XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekció részvételi díj (22 000 Ft)


Közreműködésüket előre is köszönjük!
A XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekció szervezői

Copyright © 2014.


Facebook twitter flicker skype youtube digg