Bocskai István Kollégium

Károli Gáspár Református Egyetem Bocskai István Kollégiuma
1042 Budapest, Hajnal u. 13.

Történeti információ

Az Állam- és Jogtudományi Karnak saját kollégiuma van a Kar oktatási épületétől 200 méterre, amely 50 fő részére biztosít elhelyezést. A Bocskai István Kollégium alapfeladata, hogy a Karra felvett nappali munkarendű, magyar állami ösztöndíjjal támogatott vagy önköltséges/költségtérítéses hallgatóknak az elhelyezését biztosítsa a tanulmányaik ideje alatt, akik a képzési hely (Budapest) közigazgatási határain kívül rendelkeznek állandó lakhellyel és a bentlakásos ellátásra rászorulnak. Az elhelyezésre 3 fős szobákban van lehetőség, külön fürdőszobával és konyhával. A kis kollégiumi közösség lehetőséget biztosít arra, hogy az alapfeladaton túl a közösségi életet is elmélyítsük. Ez egyszerre jelenti a könnyedebb programok lehetővé tételét, de a szakmai programok szervezését is. A kollégiumban diákönkormányzat segíti a hallgatók életét. A kollégium keretein belül működik a Bocskai István Szakkollégium, amely saját felvételi eljárással a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók számára további anyagi és szellemi támogatást is nyújt.

Bekerülési lehetőség, felvételi eljárás, díjak

A kollégiumi felvételi eljárás keretében a felsőbb éves hallgatók számára a KRE Szervezeti és Működési Szabályzat III. hallgatói Követelményrendszer III.4. Kollégiumi Szabályzat (a továbbiakban: Kollégiumi Szabályzat) 14. § (1) bekezdése alapján minden tanév végén, július 15. napjáig van lehetőség jelentkezni a Neptun egységes tanulmányi rendszerben elérhető, felsőbb éves hallgatóknak szóló kollégiumi jelentkezés űrlapon. Az elsőéves hallgatók a felvételről értesítő döntéssel együtt kapnak tájékoztatást a kollégiumi felvételi eljárásról, részükre a jelentkezési határidő minden évben augusztus 10. napja és szintén a Neptun egységes tanulmányi rendszerben elérhető, elsőéves hallgatóknak szóló kollégiumi jelentkezés űrlapon tudnak jelentkezni. A felvételi kérelmek beérkezését követően augusztusban elbíráljuk a pályázatokat, és augusztus 25. napján kiértesítjük a hallgatókat a döntésről. A beköltözésre a tanév megkezdését megelőző hétvégén van lehetőség. A magyar állami ösztöndíjjal támogatott és önköltséges hallgatók kollégiumi térítési díjait a Kollégiumi Szabályzat 7. számú függeléke tartalmazza (http://www.kre.hu/tajekoztato_kiadvany2022/rh/az-egyetem-altal-szedett-dijak.html).


Óbudai Diákhotel

Az Óbudai Diákhotelbe a Károli Gáspár Református Egyetem aktív státusszal rendelkező, nappali munkarendű állami ösztöndíjas vagy önköltséges képzésben részt vevő hallgatói nyerhetnek felvételt.

Részletes tájékoztatót az alábbi linken talál:
http://www.kre.hu/portal/index.php/szolgaltatasaink/kollegiumok/obudai-diakhotel.html