Egyetemi Könyvtári Szövetség

A Károli Gáspár Református Egyetem Könyvtári Szövetségét az Állam- és Jogtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar Bod Péter Könyvtára, a Hittudományi Kar Török Pál Könyvtára, a Tanítóképző Főiskolai Kar Könyvtára, valamint a Közép- és Kelet-Európai Missziói Tanulmányi Intézet tagkönyvtárai alapították 1999 nyarán. Az Egyetemi Könyvtári Szövetség legfőbb feladatának azt tekinti, hogy olyan nagy múltú református kollégiumok, mint Sárospatak, Pápa, Debrecen, Nagyenyed és Kolozsvár könyvtári hagyományait folytassa és úgy alakítsa, fejlessze gyűjtőkörét, hogy azzal a lelkészképzés mellett más tudományágak képzését és kutatását is támogassa.

A kari könyvtárak elérhetősége:

KRE ÁJK

KRE BTK

KRE HTK

KRE TFK

Az Egyetem által előfizetett tudományos adatbázisok:

Academic Search Complete:

A multidiszciplináris adatbázisban teljes szöveggel érhetjük el 8800 folyóirat tudományos cikkeit, gyakran a legfrissebb számokat is beleértve.

ADT+:

Több száz szakfolyóirat, közlöny, akadémiai közlemény, évkönyv, heti- és napilap, lexikon és kézikönyv található meg teljes szöveggel a magyar tartalmakat biztosító adatbázisban. Az ADT a 19-20. századi hungarikumok egyik legnagyobb online gyűjteménye, a magyar művelődés-, társadalom- és gazdaságtörténet fontos forrása. A gyűjtemény anyaga nagyrészt 20. századi kiadványokból áll össze, de bőségesen találni 19. századi és ritkábban 21. századi szövegeket is.

Akadémiai Kiadó Folyóiratcsomag:

Az Akadémiai Kiadó 9 magyar és 38 angol nyelvű folyóirata teljes szöveggel elérhető a több tudományágra kiterjedő adatbázisban.

Akadémiai Kiadó MeRSZ:

Az Akadémiai Kiadó legfontosabb magyar nyelvű kézikönyvei teljes szöveggel olvashatók a több tudományágra kiterjedő adatbázisban. 2016 elején húsz kötet érhető el a felületen, a kiadó tervei szerint 2017-ig további tartalombővítés várható.

Akadémiai Kiadó Szótárcsomag:

Az Akadémiai Kiadó angol, német, francia, holland, olasz és spanyol szótárai mellett egy- és többnyelvű szakszótárak teljes szócikkanyaga hozzáférhető az adatbázisban. Az egynyelvű szótárak között megtalálható A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása, az Idegen szavak és kifejezések szótára, a Magyar értelmező kéziszótár és a Magyar szinonimaszótár is. A keresőfelületen egyszerre több szótár szóanyagában lehet keresni.

Akadémiai Kiadó Orvosi Csomag:

Az Akadémiai Kiadó csomagjában az Orvosi Hetilap mellett elérhető további három kurrens és hat archív (megszűnt) orvostudományi folyóirat teljes szövege, valamint a Napivizit Orvosi Tudástár Alkalmazás (NOTA), amely orvosi keresőfelületként segíti a szakterületen való tájékozódást.

ATLA:

Teljes szövegű vallástudományi adatbázis, 310 folyóirat mintegy 500 ezer tanulmányához biztosít teljes szövegű hozzáférést.

Cambridge folyóiratcsomag:

A Cambridge University Press a világ egyik vezető egyetemének tudományos kiadója. A teljes szövegű multidiszciplináris folyóirat-adatbázisa elsősorban bölcsészet- és társadalomtudományi területen kiemelkedő, de a természet- és műszaki tudományok is képviselve vannak benne. A több mint 300 tudományos folyóiratban összesen 1 millió tanulmány teljes szövege érhető el.

JSTOR:

A JSTOR teljes szövegű adatbázisban több más tudományterület mellett elsősorban társadalomtudományi folyóiratcikkek érhetők el. Az adatbázis főleg archív tartalmakat szolgáltat, a folyóiratok legfrissebb 2–5 évfolyama nem érhető el benne. Az egyes tematikus kollekciók mellett közkönyvtárak (Public Library Collection I–III) és múzeumok (Museums Collection) számára kedvezményes áron kínálják a gyűjtemény nagy részéhez való hozzáférés lehetőségét.

Legal Source:

Az EBSCO jogtudományi adatbázisában 1100 folyóirat teljes szövegéhez lehet hozzáférni. Az ASC előfizetői kedvezménnyel rendelhetik meg az adatbázist.

PsycARTICLES:

Az American Psychological Association adatbázisa 110 pszichológiai témájú folyóirathoz biztosít teljes szövegű hozzáférést.

SpringerLink:

A Springer Nature kiadó teljes szövegű multidiszciplináris adatbázisa 9 millió tanulmányt tartalmaz 1997-től napjainkig. A tartalom elsősorban műszaki-, természet- és orvostudományi területen kiemelkedő, de a társadalomtudományok és más tudományterületek is képviselve vannak benne.