BOCSKAI ISTVÁN KOLLÉGIUM

Károli Gáspár Református Egyetem Bocskai István Kollégiuma
1042 Budapest, Hajnal u. 13.

Történeti információ
A Karnak saját kollégiuma van az oktatási épülettől 200 méterre, amely 50 fő részére biztosít elhelyezést. A Bocskai István Kollégium alapfeladata, hogy a Karra felvett nappali tagozatos, állami támogatásban részesülő vagy költségtérítéses hallgatóknak az elhelyezését biztosítsa a tanulmányaik ideje alatt, akik a képzési hely (Budapest) közigazgatási határain kívül rendelkeznek állandó lakhellyel és a bentlakásos ellátásra rászorulnak. Az elhelyezésre 3 fős szobákban van lehetőség, külön fürdőszobával és konyhával. A kis kollégiumi közösség lehetőséget biztosít arra, hogy az alapfeladaton túl a közösségi életet is elmélyítsük. Ez egyszerre jelenti a könnyedebb programok lehetővé tételét, de a szakmai programok szervezését is. A kollégiumot keretein belül működik a Bocskai István Szakkollégium, amely saját felvételi eljárással a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók számára további anyagi és szellemi támogatást is nyújt.

Bekerülési lehetőség, felvételi eljárás, díjak
A kollégiumi felvételi eljárás a felsőbb éves hallgatók számára minden tanév utolsó hónapjaiban van. Az elsőéves hallgatók számára a felvételről értesítő döntéssel egyidejűleg postázzuk a kollégiumi felvételi kérelem űrlapját és a szükséges tájékoztatásokat. A felvételi kérelmek beérkezését követően augusztusban elbíráljuk a pályázatokat és kiértesítjük a hallgatókat a döntésről. A beköltözésre a tanév megkezdését megelőző hétvégén van lehetőség. Az államilag támogatott hallgatók díja – a Szenátus határozata alapján – 13 000 Ft, a költségtérítéses hallgatók számára a kollégiumi térítési díj.


BOCSKAI ISTVÁN ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI
SZAKKOLLÉGIUM


A Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium nappali és – amennyiben tudják vállalni a tagsággal járó kötelezettségeket- levelező tagozatos jogászhallgatók szellemi és közösségi műhelyeként működik. A szakkollégium magas színvonalú szakmai képzést folytató, közösségformáló, autonóm intézmény, melynek célja társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség kinevelése. A szakkollégium céljait a hallgatói öntevékenységre épülő programok, kurzusok szervezésével, valamint a vélemények sokszínűségét biztosító nyilvánosság megteremtésével kívánja megvalósítani.

A Szakkollégium célja, hogy tagjaiból művelt, tájékozott, a világ történéseire nyitott emberek legyenek. E célból a Szakkollégium különböző jótékonysági és művelődési programokat szervez, melyek nem mindig kapcsolódnak a társadalomtudomány területéhez, biztosítva így az élet egyéb területein való tapasztalatszerzés lehetőségét valamint elősegítve azt, hogy tagjaiból széles látókörrel rendelkező emberek váljanak. A Szakkollégium további célja, hogy segítse tagjainak, a társadalomtudományokon belül, a különböző érdeklődési területükön folytatott kutatásait. Ezt a Magánjogi és a Közjogi Műhely keretein belül zajló műhelymunkával, különböző technikai felszerelések és az egyre bővülő szakirodalmi könyvgyűjtemény biztosításával kívánja elősegíteni.

A szakkollégiumba történő felvételhez a Szakkollégium által évente meghirdetett tagfelvételi pályázatra benyújtott és pozitívan elbírált pályázat szükséges. A pályázatnak tartalmazni kell: kitöltött pályázati adatlapot, szakmai önéletrajzot, egy a választott műhely vezetőjének címzett motivációs levelet és a tanulmányi előmenetel igazolását. A szakkollégiumi felvételi eljárás két szakaszból áll: az írásban előterjesztett pályázat elbírálása, valamint a szóbeli elbeszélgetés.