Jogász képzés

A képzés célja:

Célunk olyan jogászok képzése, akik az állam - és jogtudomány, valamint a jogászi tevékenységekhez kapcsolódó, más társadalomtudományok alapjainak elsajátításával, a jogrendszer főbb jogterületeinek és jogintézményeinek, a jogalkotás és a jogalkalmazás módszereinek ismeretében, korszerű szakismereteik és jogászi kultúrájuk alapján alkalmasak jogászi tevékenységre, a gyakorlati tapasztalatok megszerzésével, szakmai továbbképzéssel a jogi szakvizsgához kötött munkakörök betöltésére.

A szakmai gyakorlatcélja, hogy a hallgatók az intézményen kívül, a szakmailag kompetens vezető oktatóknak és a gyakorlati képzésre alkalmas vezetők, szakalkalmazottak felügyelete és irányítása mellett legalább jártassági szintű – néhány vonatkozásban pedig készség szintű gyakorlati ismeretekre tegyenek szert, ezáltal segítve az egyes szaktárgyaknál tanultak rögzülését.

Képzési jellemzők:

A kiadott órarend szerint a képzés az Állam - és Jogtudományi Kar épületében valósul meg.

Főbb tárgyak:
• a gazdasági - és környezetvédelmi szakjogi tárgyak, kereskedelmi jog, közigazgatási jog és a nemzetközi jog magas óraszámban oktatása a munkajog és a polgári jog mellett,
• az alkotmányjog, összehasonlító jogi tárgyak, az infokommunikációs jog, valamint az informatikai ismeretek hangsúlyos tanítása,
• az intézmény református voltából következően egyházismeret, felekezeti egyházjog és állami egyházjogi tárgyak oktatását magas színvonalon végzi,
• kötelezően választott tárgyak blokkosítva kerülnek meghirdetésre az alábbi témakörök szerint, melyből kötelezően meghatározott kreditszámot kell teljesíteni: (magánjogi, közjogi, társadalomtudományi),
• szabadon választható tárgyak széles skálája,
• nagy hangsúlyt fordítunk a gyakorlatias képzésre (szakmai gyakorlat, gyakorlati tantárgyak).

Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:
jogász, állam - és jogtudományi doktor (dr. jur. a rövidítése)

Képzési idő:
10 félév

A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma:
300 kreditpont

Szakmai gyakorlat:
Az oklevél megszerzésének feltétele 6 hét szakmai gyakorlat elvégzése.


Nyelvi követelmények:
Az Oklevél megszerzéséhez egy idegen nyelvből államilag elismert középfokú C típusú vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga szükséges.

Elhelyezkedési lehetőségek:
A szakon végzett jogászok az állam- és jogtudomány, valamint a jogászi tevékenységekhez kapcsolódó más társadalomtudományok alapjainak birtokában, a jogrendszer főbb jogterületeinek és jogintézményeinek, a jogalkotás és a jogalkalmazás módszereinek ismeretében, korszerű szakismereteik és jogászi kultúrájuk révén alkalmasak jogászi tevékenységre, gyakorlati tapasztalatok megszerzésével, szakmai továbbképzéssel a jogi szakvizsgához kötött munkakörök betöltésére.

Jogász diplomával az elhelyezkedés terén elsősorban a jogi pályákon bíróként, ügyvédként, ügyészként van lehetőség, de az államigazgatás területén illetve a magánszférában (vállalatoknál) is sok munkalehetőség adódik.
 

Jogász nappali tagozat kreditrendszerű mintatanterve

Jogász levelező tagozat kreditrendszerű mintatanterve