A TFK kórusának adventi szolgálatai

A KRE TFK harmad évfolyamos tanító szakos hallgatói december 10-én 10 órától a Nyírő Gyula Kórházban énekes szolgálattal látogatták meg az adventi istentiszteletet.

Országos Szendrei János Matematikaverseny a KRE TFK-n

Az Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének Matematikai tagozata a 2019/20-as tanévben 28. alkalommal rendezte meg országos matematika feladatmegoldó versenyét, amely 2010 óta Szendrei János nevét viseli. A XXVIII. Szendrei János Matematikaverseny helyszínét idén a Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösön biztosította.

Zenés játékok – Játékos zenék

A TFK nagykőrösi helyszínén 2019. november 9-i zenepedagógiai konferencián csaknem 100 érdeklődő hallgatta az e témakörben elhangzó 8 előadást.

Magyar-Holland Projekthét a Tanítóképzőn

A tavalyi sikeres indítórendezvényt követően idén október 24-26-ig került megrendezésre a II. Magyar-Holland Projekthét, a Gouda-i Driestar Christian University és Egyetemünk részvételével.

Kiírásra került a sporttevékenységért járó ösztöndíj

A pályázati felhívás azoknak a Károli Gáspár Református Egyetemmel (a továbbiakban: Egyetem) aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nappali munkarendű hallgatóknak szól, akik egyetemi keretek között, a tanulmányi követelmények teljesítése mellett aktívan versenyszerű sporttevékenységet végeztek, és ezzel nagymértékben hozzájárultak a sportélet sikereihez és fejlődéséhez.

A 10. legjobb felsőoktatási intézmény

Megjelent a HVG Diploma 2020-as rangsora, mely szerint a Károli Gáspár Református Egyetem a 10. legjobb felsőoktatási intézmény Magyarországon az összes hazai intézmény rangsorában.
(Forrás: HVG Diploma 2020, Összesített képzési rangsor)

Adventi koncertek a TFK szervezésében

NAGYKŐRÖS

Adventi koncert a nagykőrösi református templomban, 2019. december 11-én 17 órakor.
Közreműködnek a Laus Viventi Deo Énekkar, valamint a TFK tanárai és hallgatói.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Következő események


Összes esemény

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

Youtube