KRE Ösztöndíj Program

A KRE hallgatói számára akár az önköltségi díj 100%-át visszafizető ösztöndíjrendszertműködtet.


Károli Ösztöndíj

A Károli Ösztöndíj célja, hogy támogassuk az 1. helyen hozzánk jelentkező tehetséges és önköltséges képzésben részt vevő hallgatókat, akik egyetemünk polgáraivá válnak.
 
Az ösztöndíjra minden elsőéves, önköltséges hallgatónk jelentkezhet, aki teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy mesterképzésben vesz részt és 1. helyen jelölte meg egyetemünket. Az ösztöndíjat a hallgatók a 2016/2017-es tanévben két alkalommal (a félévek elején) pályázhatják meg. Az ösztöndíj egy tanulmányi félév (5 hónap) időtartamára adható és akár az önköltség 75%-át is fedezheti. Az ösztöndíj folyósításának feltétele 45, 75 vagy 105 óra tartamú önkéntes munka elvégzése.
 
2012-ben az adó 1%-ának felajánlásából befolyt összeget teljes egészében a Károli Ösztöndíj alapba fektettük be. A 2012/2013- as tanévben összesen 10 millió forintot osztottunk szét hallgatóink között, a 2013/2014-es tanévben közel 13 millió forintot, a 2014/2015-ös tanévben 14,5 millió forintot, a 2015/2016-os tanév első félévében pedig közel 8,5 millió forintot.
Az Ösztöndíj összege:
-          az önköltség 75%-a 
-          az önköltség 50%-a
-          az önköltség 25%-a


Károli Kiválósági Ösztöndíj
 
Ösztöndíjunkkal azokat a nappali munkarendű, Egyetemünket első helyen megjelölt, első éves alapképzésben vagy osztatlan mesterképzésben részt vevő hallgatóinkat jutalmazzuk, akik előkelő helyezést értek el valamely középiskolai versenyen.

Eötvös Károly Ösztöndíj

Ösztöndíjprogram a teljes idejű (nappali munkarendű) és a részidős (levelező munkarendű) képzésben részt vevő hallgatók számára

A KRE Állam- és Jogtudományi Kara az alapképzési és osztatlan mesterképzési szakokra teljes idejű (nappali) és részidős (levelező) képzésre 1. helyen jelentkező, felvételi pontszámaik alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóinak lehetőséget biztosít a tanulmányokkal kapcsolatos költségek csökkentésére az Eötvös Károly Ösztöndíj program keretében. 
Az ösztöndíj program feltételeiről és juttatásairól bővebben itt olvashat.
 

Szociális alapú ösztöndíjak:

• Alaptámogatás

Az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben egységes, osztatlan képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgató az első bejelentkezése alkalmával - kérelemre - a hallgatói normatíva 50%-ának megfelelő összegű alaptámogatásra jogosult a jogosultság igazolása alapján.

• Rendszeres szociális ösztöndíj

A rendszeres szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete alapján egy képzési időszakra biztosított, havonta folyósított juttatás a jogosultság igazolása esetén.


• Rendkívüli szociális ösztöndíj

A rendkívüli szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete váratlan romlásának enyhítésére folyósított egyszeri juttatás a jogosultság igazolása esetén.

• Kiegészítő szociális ösztöndíj

A rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíjak mellett Egyetemünk további ösztöndíjat kínál egyes hátrányos helyzetű hallgatóinak.

• Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj

Az ösztöndíj olyan pénzbeli szociális támogatás, amit az ösztöndíjhoz csatlakozó települési és megyei önkormányzatok adományoznak szociális jogosultság alapján.

Tanulmányi ösztöndíj

Tanulmányi ösztöndíj félévente kerül odaítélésre 5 hónapon keresztül. A tanulmányi ösztöndíjban a KRE hallgatóinak legjobban teljesítő 50%-a részesülhet, az ösztöndíjat az elért tanulmányi eredmények alapján nyerhető el.

Köztársasági ösztöndíj

Köztársasági ösztöndíjban a teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben részt vevő hallgató részesülhet.
A köztársasági ösztöndíjat egy teljes tanév (10 hónap) időtartamára lehet elnyerni. A köztársasági ösztöndíj havi összege megegyezik a költségvetési törvényben e jogcímen megállapított összeg egy tizedével. 
A köztársasági ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma az előző év október 15-i állapotát rögzítő statisztikai adatközlés szerinti államilag támogatott teljes idejű alapképzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatók számának 0,8%-a, de intézményenként legalább egy fő.

Intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj

Az intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj a teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben, felsőfokú szakképzésben, illetve doktori képzésben részt vevő hallgatók részére a képzési időszakon belül a tantervi követelményeken túlmenő kiemelkedő szakmai, tudományos, közéleti, kulturális és sport tevékenységért kiemelt ösztöndíj adományozható egy félév időtartamra rendszeres havi juttatás formájában, vagy egyszeri alkalommal.

Következő események


Összes esemény

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

Youtube