V. Országos Népdaléneklési Verseny

Az V. Országos Népdaléneklési Versenyt idén is az ELTE Tanító- és Óvodapedagógusképző Karán rendezték meg, ezúttal április 4-én.

A délelőtt 11 órakor kezdődő verseny résztvevőit háromtagú zsűri bírálta. A zsűri elnöke Birinyi József népzenész, népzenekutató volt, tagjai Dévai János és Alföldy-Boruss István a Magyar Rádió Népzenei Osztályának munkatársai, népzenészek, népzenegyűjtők. Négy intézmény hallgatói egy-egy népdalcsokorral indultak a versenyen. Karunk képviselői első évfolyamos tanító szakos hallgatók: Szentimrey Panna moldvai csokrot énekelt, amelyet a zsűri III. helyezéssel jutalmazott, Marton Virág kalotaszegi csokráért I. díjat kapott, továbbá ingyenes részvételi lehetőséget a nyáron megrendezésre kerülő XXXIV. Csutorás-táborba.

Az erős mezőnyben remek felkészültségükkel, magával ragadó előadásukkal, mindenki számára hallhatóvá tudták tenni a magyar lélek mással össze nem téveszthető legfinomabb rezdüléseit is.
Mindkét hallgatónknak gratulálunk a gyönyörű eredményhez!

Következő események


Összes esemény

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

Youtube