Egyetemek Kupája 2012

Egyetemek Kupája 2012

Tisztes helytállás a novemberi Egyetemek Kupáján

2012. november 30. és december 1. között az Újbudai Sportcentrumban megrendezett viadalon 21 különböző felsőoktatási intézmény 31 együttese között a Károli Gáspár Református Egyetem Főnixek csapata is megmérettette magát.

Verebics Dániel, Mező István, Ivanics László, Perjés András,
Szabó Sándor, Imre Sándor, Győri Ferenc, Tamás Gyula,
Mező Gábor, Balogh Ádám (fentről-lefelé, balról-jobbra)


Csapatunkat az “A” jelzésű négyesbe sorsolták, az Óbudai Egyetem, a Corvinus Allstars és a BGF Bagolyvár együtteseivel egyetemben. A kezdésen ugyan még érződött, hogy első alkalommal játszanak együtt a fiúk, de így is kemény feladat elé állították az Óbudai Egyetem játékosait. Pörgős meccsen, az utolsó percig küzdve az egyenlítésért, 1-0 arányban alulmaradtak a Károli fiai.

Verebics Dániel

Mező István


A második találkozón pontott kellett szerezni a csapatnak, hogy életben maradjanak a továbbjutási remények. Imre Sándor góljával meg is szereztük a vezetést a Corvinus ellenében. A fiúk sokkal jobban érezték magukat a pályán, mint a nyitómérkőzésen. A vezetés megszerzése után Mező István egy figyelmetlen hiba miatt a kiállítás sorsára jutott, így az ellenfél az emberelőnynek köszönhetően hamar kiegyenlített. A hajrában nem sikerült egyik gárdának sem megszereznie a győzelmet, 1-1-es döntetlennel zárult az összecsapás.

Ivanics László

Perjés András


Az utolsó selejtező sordöntő volt a Főnixek számára. BGF Bagolyváron keresztül vezetett az út a legjobb 16 együttes közé. A győzelmi kényszer ellenére biztos játékkal, Imre pontos találatainak köszönhetően sikerült kiharcolni a győzelmet. A csoport győztese 7 ponttal az Óbudai Egyetem lett, míg a második helyet 4 pontjának és jobb gólkülönbségének köszönhetően a Károli szerezte meg, ezzel kvalifikálva magát másnapra a nyolcaddöntőbe. Így a pénteki nyitónap csoportmérkőzései után szombaton már az egyenes kieséses szakasz várt csapatunkra.

Szabó Sándor

Imre Sándor


A csoportmérkőzéseken kiemelhetem a góljainkat szerző Imrét, a védelmben átjátszhatatlan Szabó Sándort, vagy éppen a villámgyors Tamás Gyulát, aki a védekezésből és a támadásból is kivette részét. Valamint Ivanics László kitűnő kapusteljesítményét, az amúgy nagypályához szokott Verebics indításait, vagy a Mező fivéreket, akik játékukkal lefedték az egész pályát.

Győri Ferenc

Tamás Gyula


A nyolcaddöntőben a sorsolás nem kedvezett számunkra, hiszen szombaton a veretlen BGF Stars csapata várt a mieinkre. A jóval összeszokottabb ellenfél 4-0-ás vereséget mért az utolsó pillanatig lelkiismeretesen hajtó Károlisokra, akik így sok intézményt hátuk mögé szorítva a 9. helyen végeztek.

Mező Gábor

Balogh Ádám


A nyolcaddöntők izgalmai után egy gála mérkőzésre került sor, ahol az Egyetemek Kupája Válogatottja a Magyar Újságíró Válogatottal játszott szoros mérközésen 1-1-es döntetlent.

A legjobb négy között a BGF Stars csapata az Óbudai Egyetemet, Jakab Dávid találatával 1-0-ra verte, míg a másik ágon a Nyíregyházi Főiskola büntetőpárbaj után lépett túl a miskolci csapaton. A bronzmérközést a budaiak nyerték 2-0 arányban.

A kupa sorsáról döntő zárómérkőzést így a Főnixeket megállító BGF Stars csapata játszhatta a nyíregyházi együttessel. A budapesti csapat rutinos játékosai hamar 2-0-ás vezetést szereztek, amire a nyírségi csapat a lefújás elött csupán szépítő találattal tudott válaszolni, így a BGF csapata nyerte az évvégi Egyetemek Kupáját.

Az érmek átadása után egyéni díjazásra került sor. A torna legjobb játékosának járó címet a nyíregyházi Kiss Tamás érdemelte ki játékával. A kupa gólkirálya a 18 találatig jutó Jakab Dávid (BGF Stars) lett, míg a legjobb kapusnak járó kitüntetéssel Hoffer Tamás az Óbudai Egyetem hálóőre hagyhatta el a helyszínt.

A verseny főtámogatója a Playmaker sportbolt és a Vodafone Magyarország volt. Csapatunk a részvételért kapott feltöltő kártyákat karitatív célra a Magyar Református Szeretetszolgálatnak ajánlotta fel.

Játékosaink kedvét nem szegte, hogy a késöbbi kupagyőztes Stars jobbnak bizonyult náluk, a Főnixek már most a folytatást tervezik, és ígérik, hogy “újult erővel térnek vissza” a következő kupára. Bízunk benne, hogy még sokszor lehetünk büszkék hasonlóan szép eredményeikre.

Köszönjük Dr. Antalóczy Péter Dékán Úr és Dr. Sepsi Enikő Dékán Asszony nagylelkű támogatását.

Írta: Rédl Dávid

EREDMÉNYEK:

KRE Főnixek - Óbudai Egyetem 0-1
KRE Főnixek - BCE Allstars 1-1
KRE Főnixek - BGF Bagolyvár 2-1
KRE Főnixek - BGF Stars 0-4

HELYEZÉS: 9.

GALÉRIA

Feltöltés alatt!

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont