Hittanoktató- és Kántorképző Intézet
 
Intézetvezető: Dr. Szetey Szabolcs – főiskolai docens

A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara Hittanoktató- és Kántorképző Intézete 2013-ban alakult, a korábban két Intézetben folyó, jellegzetesen teológiai, illetve egyházzenei képzést folytató részlegeink fúziójából. A hittanoktatók és kántorok szolgálatra történő felkészítése mellett az Intézet munkatársai a pedagógusképzés területén az egyházi-teológiai alapozó tárgyak, valamint az ének-zenei tárgyak oktatását is ellátják.

Az intézetben folyó kutatások elsősorban a gyakorlati teológia, a liturgika és az organológia, valamint az ének-zene módszertan tudományterületeit gazdagítják. Eredményeink előadások, konferenciák keretében, továbbá publikációk formájában érik el a célközönséget. Tudományos kutatói tevékenységünk melletti művészeti, alkotói szerepvállalásunkat zenés áhítatok, koncertek fémjelzik, hangfelvételek dokumentálják. Oktatóink feladatuknak tekintik a református egyházi múlt alapjain való folyamatos útkeresést és a következő nemzedékek hitben és tudományban, zenében és művészetben való nevelését.

Tanszékek

Alapozó Teológiai Tanszék
Hit- és Erkölcstani Szakmódszertani Tanszék
Egyházzenei és Zenepedagógiai Tanszék

Képzéseink

Korábbi Intézeteink alapképzési szakjainak elindítását az 1990-es években az az igény hívta életre, hogy egyházunk nem lelkészi jellegű szolgálattevői is felsőfokú képzettséggel rendelkezzenek, és így segítsék a gyülekezeteinkben folyó missziói munkát. Fontosnak tartjuk, hogy fiataljaink korunk igényeinek megfelelő szintű képzést kaphassanak, és így készüljenek fel közösségi feladataik ellátására.

református hittanoktató (BA) alapképzési szak, nappali és levelező
református kántor (BA) alapképzési szak, nappali és levelező

Oktatóink

Alapozó Teológiai Tanszék:

Dr. Szetey Szabolcs tanszékvezető, főiskolai docens szetey.szabolcs@kre.hu
Harkányiné Dr. Trajtler Dóra Ágnes főiskolai adjunktus trajtler.dora@kre.hu
Dr. Pap Ferenc egyetemi docens, mb. dékán, a református hittanoktató alapképzési (BA) szak szakfelelőse pap.ferenc@kre.hu

Hit- és Erkölcstani Szakmódszertani Tanszék:

Dr. László Emőke tanszékvezető, főiskolai adjunktus laszlo.emoke@kre.hu
Dr. Kun Mária főiskolai docens kun.maria@kre.hu
Lehoczky Mária Magdolna gyakorlati tanár lehoczky.maria.magdolna@kre.hu
Dr. Váradi-Kusztos Györgyi főiskolai adjunktus kusztos.gyorgyi@kre.hu

Egyházzenei és Zenepedagógiai Tanszék:

Dr. Méhes Balázs tanszékvezető, főiskolai tanár, dékánhelyettes, a kántor alapképzési (BA) szak szakfelelőse mehes.balazs@kre.hu
Dr. Dávid István főiskolai tanár david.istvan@kre.hu
Hargita Péter főiskolai tanár hargita.peter@kre.hu
Dr. Kinczler Zsuzsanna főiskolai docens kinczler.zsuzsanna@kre.hu
Tamás Margit művésztanár tamas.margit@kre.hu
Varró-Sasi Ildikó művésztanár varro.sasi.ildiko@kre.hu