Pedagógusképző Intézet
 
Intézetvezető: Dr. Szenczi Árpád - főiskolai tanár

A Pedagógusképző Intézet története

A Tanítóképző Intézet alapítása a magyar reformkor politikai, gazdasági és kulturális törekvéseinek eredménye. A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése már ekkor szorgalmazta egy Pedagógikum megalapítását.

Az intézet fő célja volt, hogy a leendő tanítók a települési (főleg falvak) közéletiségre jól felkészüljenek, stabil lelkületűek legyenek, hiszen a nevelésben, az iskolákban értelmes rendre, fegyelemre volt igény.

Az 1990-ben újraindított nagykőrösi tanítóképző is az előzőekben idézett gondolatot tűzte zászlajára. Bizakodva abban is, hogy az elmúlt 50 esztendőben megromlott pedagógiai alapviszony helyreállítására méltó utódokat sikerül nevelni.

A Károli Gáspár Református Egyetem alapítása után új szervezeti struktúra jött létre. A kari tagolódás következtében intézetek létesültek, így a klasszikus tanítóképző intézet a kar egy része lett és a Pedagógiai Intézet nevet vette fel.

Tanszékek

Neveléstani és Metodológiai Tanszék
Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Természettani és Matematikai Tanszék
Művészeti, Testnevelési és Életviteli Tanszék
Idegen Nyelvi Tanszék
Gyakorlati és Továbbképzési Szakcsoport

A Pedagógusképző Intézet feladata

A neveléstudományi és tantárgypedagógiai tárgyak oktatása a tanító, óvodapedagógus, szociális munkás és hittan oktató szakokon, valamint az óvó és tanító szakosok gyakorlati képzése.

Jellemző sajátosságunk, hogy gyermeki lelkületből kiinduló értékközpontú pedagógiát oktatunk. Valljuk, hogy Karácsony Sándor korában vázolt pedagógiai törvényszerűségek ma is érvényesülnek, azonban vigyázni kell a korszerűségre. A magyar neveléstudományban egyrészt 50 éves szakadék (pl. lelki neveléstan terén) érezhető, ugyanakkor többféle kutatási eredmény (pl. a tudástechnológia, kompetencia elmélet) mára kiteljesedett.

A református oktatásügy létrejötte egy rejtett problémát is felvet, mégpedig a keresztyén neveléstan rehabilitációját. A nevelési alapviszony társadalmi szintű változásának elengedhetetlen feltétele a család intézményének rehabilitációja. A lelki egészség megőrzésének legfontosabb színterét ismét funkcióba kell állítani. Az intézményes nevelés tartalmi változása területén, pedig a reálé működését figyelembe vevő, lelki szükségletekből kiinduló, bibliai értékeken alapuló pedagógia adhat kiutat. Az igazi nevelés az indirekt hatásokon keresztül uralja a pedagógiai folyamatot. Véleményünk szerint a konstruktív életvezetésünkhöz szükséges hatásokat indirekt módon a lélek prizmáján keresztül kapjuk. A keresztyén iskolában egyértelműen indirekt nevelési elveknek tekinthetjük az általuk megfogalmazott téziseket, kiegészítve a XX. század végének egyik kiemelkedő alapvetésével: “Hogyan biztosítható félelemtől mentes és értelemfejlesztő iskolai művelődési folyamat a gyermekek és az ifjak számára?” Ebben az ártatlannak tűnő kérdésben nagy feszültség lappang, egyrészt erőteljes kritikát tartalmaz az ún. “hagyományos iskolával” szemben. Ugyanis a kérdés arra utal, hogy az eddigi iskolában a félelem jelen volt. Karácsony Sándor a félelem feloldását az énfejlődés alapjának tartotta. Lükő Gábor (Karácsony Sándor tanítványa, követője) nagyszerű nyelvi összehasonlítással világítja meg a fél-félek-félem viszonyulásait. A társnélküli én csak félember, ezért “fél”. Ha megtalálja a legfontosabb társát, akkor “féli Őt!”, tehát nem fél. A Karácsony Sándor által elképzelt pedagógia “új iskola” létrejöttéhez kíván hozzájárulni. Általános, programszerű ismérvei a mai európai reformpedagógia törekvéseivel is harmonizálnak: figyelem a gyermeki szükségletekre és érdeklődésre; a tanulás meghaladja az egyoldalú intellektualizmust, oly módon, hogy egyúttal az aktivitás a kreativitás és az életközeliség lehetőségét is megteremti; az iskola a közösségi élet színtere, ahol lehetőség van a felelősségvállalásra alapozott egyéni és kooperatív tanulásra és együttműködésre is; az “egész személyiség” nevelése valósul meg.”

Ennek szellemében a tanítói, hitoktatói, óvodapedagógus szakokon olyan pedagógusokat képzünk, akik elméletileg és gyakorlatilag megalapozott kompetencia birtokában alkalmasak a 3-12 éves korosztály elemi szintű oktatására-nevelésére.

Az egyházi szakok a tanítói képességek további erősítését is segítik: mély érzékenység jellemzi hozzáállásukat az egyetemes emberi és nemzeti értékek irányában, az erkölcsi normák betartásában, az egyéni és társas felelősségtudat vállalásában.

Képzéseink

tanító (BA) alapképzési szak, nappali és levelező munkarendű, nagykőrösi és budapesti képzési helyeken egyaránt

óvodapedagógus (BA) alapképzési szak, nappali és levelező munkarendű, nagykőrösi és budapesti képzési helyeken egyaránt

Oktatóink

Dr. Szenczi Árpád főiskolai tanár, intézetvezető, dékán szenczi.arpad@kre.hu
Dr. Váradi Ferenc főiskolai docens, intézetvezető helyettes varadi.ferenc@kre.hu
Ackermanné Kelő Kamilla tanársegéd kelo.kamilla@kre.hu
Dr. Bagi Éva Eszter főiskolai docens bagi.eva@kre.hu
Dr. Barabás László főiskolai docens barabas.laszlo@kre.hu
Dr. Bárdi Árpád főiskolai docens bardi.arpad@kre.hu
Csendes Zsuzsanna nyelvtanár csendes.zsuzsanna@kre.hu
Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit főiskolai tanár fazekasne.fenyvesi.margit@kre.hu
Gál József tanársegéd, marosvásárhelyi tagozatvezető gal.jozsef@kre.hu
Dr. Gombos Norbert főiskolai docens gombos.norbert@kre.hu
Győri János László gyakorlati tanár gyori.janos@kre.hu
Dr. Kemény Gabriella főiskolai adjunktus kemeny.gabriella@kre.hu
Kovács Tibor Attila gyakorlati tanár kovacs.tibor@kre.hu
Dr. Köves Gabriella főiskolai tanár koves.gabriella@kre.hu
Dr. Lázárné Balog Edit művésztanár lazarne.balog.edit@kre.hu
Dr. Mészáros László főiskolai docens meszaros.laszlo@kre.hu
Mócza Attila nyelvtanár mocza.attila@kre.hu
Dr. Novákné Dr. Plesovszki Zsuzsanna főiskolai adjunktus plesovszki.zsuzsanna@kre.hu
Pap Erika tanársegéd pap.erika@kre.hu
Dr. Péri-Nagy Zsuzsanna főiskolai adjunktus peri.nagy.zsuzsanna@kre.hu
Ritter-Hajas Ildikó testnevelő tanár hajas.ildiko.boglarka@kre.hu
Dr. Somodi Ildikó főiskolai tanár somodi.ildiko@kre.hu
Dr. Szarka Júlia főiskolai tanár, dékánhelyettes szarka.julia@kre.hu
Szontagh Pál Iván tanársegéd szontagh.pal@kre.hu
Dr. Tóth Etelka főiskolai docens toth.etelka@kre.hu
Dr. Ballai Ottó óraadó oktató
Bereczkiné Dr. Záluszki Anna óraadó oktató
Bognárné Dr. Kocsis Judit óraadó oktató
Danóczi Levente óraadó oktató
Deák György óraadó oktató
Dr. Deme Tamás óraadó oktató
Dr. Erdélyi Erzsébet óraadó oktató
Dr. Gyimóthy Gergely óraadó oktató
Dr. Horváth Alice óraadó oktató
Józsa Gabriella óraadó oktató
Kohodné Tóth Andrea óraadó oktató
Dr. Kovács Zsigmond óraadó oktató
Kulácsárné dr. Papp Enikő óraadó oktató
Majzik Ferencné óraadó oktató
Dr. Maróti György óraadó oktató
Dr. Nyíkos Tamás óraadó oktató
Palainé Zubány Anna óraadó oktató
Dr. Pompor Zoltán óraadó oktató
Sasné Bárány Piroska óraadó oktató
Dr. Szabó Attila óraadó oktató
Szenczi-Pető Tímea óraadó oktató
Török Ibolya óraadó oktató

Intézeti munkatársak:

, intézeti koordinátor (Budapest)
E-mail:

Száraz Zoltánné Csákó Klára , intézeti koordinátor (Nagykőrös)
E-mail:szarazne.csako.klara@kre.hu

Vargáné Biczó Rozália , intézeti koordinátor (Nagykőrös)
E-mail:vargane.rozalia@kre.hu