Szociális munka és Diakónia Intézet
 
2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
Intézetvezető: Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit - főiskolai tanár

Az intézetünk által gesztorált képzésünk célja hitben járó, keresztyén értékek szerint élő és jól felkészült szakemberek kibocsátása. Végzett hallgatóinkat szívesen alkalmazzák állami munkahelyeken, gyülekezetekben, egyházi intézményekben: idősotthonok, szenvedélybetegek rehabilitációs intézményei, kórházak, munkaügyi irodák, önkormányzati szociális irodák, nevelési tanácsadók, családgondozó intézetek, vagy éppen diakóniai missziók várják őket.

Fontos elemnek tartjuk – ez küldetés nyilatkozatunkban, stratégiáinkban is megfogalmazódik, hogy képzési tevékenységünk

támaszkodjék a felhasználói igényekre, tapasztalatokra; ezt kifejezetten szoros regionális ill. országos kapcsolatrendszerünk teszi lehetővé; képzésünk személyközpontú; ezért nappali képzésünk létszámkerete max. 20 fő, levelező képzésünk (a jelentős túljelentkezés ellenére is) 60-70 fő évfolyamonként; gyakorlatorientált; amit a képzés teljes időtartamán végigvonuló, a tapasztalati tanulásra épített szakmai készség- és személyiségfejlesztő programok (bentlakásos tréningek), a kiemelt órakeretű intézménylátogatások, az egy éven keresztül tartott külső terepgyakorlatok és az esetmegbeszélő csoportmunka, szupervízió fémjelez; törekvésünk, hogy intézetünk háttér – szakmai gesztorációjával Szociális Munka Műhely jöjjön létre (ennek egyházi változata, a Magyar Református Diakonátus már működik); valamint a Szociális Terepoktatói Műhely működtetése (évek óta meglévő hagyományunkat emeltük 2005-ben szervezeti keretek közé) is fontos tevékenységi elem szakmai munkánkban; és az „élethosszig tartó tanulás programját” elfogadva akkreditáltattunk (végzett hallgatóink részvételével) és működtetünk szociális alaptanfolyamot, szakvizsgát és szakmai továbbképzéseket (8 programmal), az intézethez tartozó Szociális Szakvizsga Központban.

Képzéseink

szociális munka (BA) alapképzési szak, nappali és levelező munkarenden egyaránt

diakónia (BA) alapképzési szak, nappali és levelező munkarenden egyaránt

szociális és ifjúsági munka(FOKSZ) -szociális munka szakirány - felsőoktatási szakképzési szak, nappali és levelező munkarenden egyaránt

Oktatóink

Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit főiskolai tanár, intézetvezető, szociális munka szak szakfelelőse fazekasne.fenyvesi.margit@kre.hu
Dr. Fruttus István Levente főiskolai docens fruttus.istvan.levente@kre.hu
Udvari Kerstin főiskolai adjunktus udvari.kerstin@kre.hu
Dr. Pálinkó Éva főiskolai adjunktus palinko.eva@kre.hu
Dr. Bányai Emőke főiskolai docens banyai.emoke@kre.hu
Dr. Fehér Boróka főiskolai adjunktus feher.boroka@kre.hu
Nagy Attila tanársegéd nagy.attila@kre.hu
Hámori Ádám tanársegéd hamori.adam@kre.hu
Birinyi Márk tanársegéd, intézetvezető-helyettes birinyi.mark@kre.hu
Süki-Szíjjártó Szilvia tudományos segédmunkatárs suki.szijjarto.szilvia@kre.hu/a>
Rézsó-Nagy Réka gyakorlati képzés vezető rezso.nagy.reka@kre.hu
Szalainé Miklós Melinda terepkoordinátor szalaine.miklos.melinda@kre.hu
Nemes Judit óraadó oktató junemes@freemail.hu
Victorné Erdős Eszter óraadó oktató eszter@kimm.hu
Czibere Károly címzetes egyetemi tanár
Beszterczey András óraadó oktató
Bújdosó Balázs óraadó oktató
Soós Magdolna óraadó oktató magdalae@freemail.hu
Zombai Tamás óraadó oktató
Bagdi Tímea óraadó oktató