Új korszak a szociális vezetőképzésben – Lezárult az első képzés, a végzettek átvették tanúsítványaikat

2018. július 1-jétől megszűnt a korábbi szociális szakvizsga rendszere, amit a szociális szolgáltatást nyújtó intézmények felső- és középvezetőinek új képzése váltott fel.

A Károli Gáspár Református Egyetem képzésre kijelölt egyetemként 2018 novemberétől elindította az első csoportokat Nagykőrösön, Debrecenben és Budapesten. A három csoportban 87 intézményvezető tett sikeres vizsgát, akik tanúsítványukat 2019. május 20-án Prof. Dr. Balla Péter rektortól, Prof. Dr. Zsengellér József rektorhelyettestől, Dr. Mogyorósi András dékántól és Czibere Károly szakmai vezetőtől vehették át az MRE Zsinati Székházában.
Az eseményt Nagytiszteletű Szloboda József esperes úr nyitotta meg, a megjelenteket Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Nemesi Attila László, a PPKE BTK dékánhelyettese köszöntötte. A képzés szakmai vezetője, Czibere Károly, előadásában kiemelte, hogy az új típusú képzés célja a vezetői tevékenységhez szükséges alkalmasság és kompetenciák gyakorlatorientált fejlesztése. Beszterczey András, az MRE Szeretetszolgálati Iroda irodavezetője a református diakónia szerepéről és kihívásairól tartott nagyívű előadást. Győri-Dani Lajos, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a szociális szolgáltatásokkal kapcsolatosan osztotta meg gondolatait a közönséggel. Dr. Lóth László, a KRE ÁJK intézetvezetője oktatói tapasztalatairól szólt a hallgatóságnak, a pilot csoport végzettjeként pedig Dr. Svébisné Juhász Márta számolt be hallgatói tapasztalatairól.

Az eseményről készült képek itt megtekinthetők.

 

Regisztráció

Regisztráció

Alapképzés

Alapképzés

Mesterképzés

Mesterképzés