A szöuli Kookmin Egyetem delegációja érkezett egyetemünkre

Január 22-én Trócsányi László rektor fogadta a szöuli Kookmin Egyetemről érkezett koreai delegációt a Károlyi-Csekonics-palotában. Dong-Ki Lee professzort, az intézmény jogi karának dékánját mintegy 25 hallgató is elkísérte. A találkozón Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes, az Állam- és Jogtudományi Kar képviseletében Tóth J. Zoltán dékán és Boóc Ádám nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, továbbá Szalai Gábor nemzetközi igazgató is részt vett. Az egyeztetés a két intézmény között tavaly létrejött együttműködési megállapodás köré szerveződött.

Egyházi vezetők gazdasági képzése indul a Károlin

Három féléves Egyházi vezetés és gazdálkodás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés indul a Károli Gáspár Református Egyetemen idén februárban. A szak elvégzését jellemzően lelkipásztoroknak, intézményfenntartó egyházközségek elöljáróinak, illetve egyházi intézmények vezetőinek kínálja az egyetem, számos elismert vezető professzora részvételével. A részletekről Lentner Csaba szakvezető, a közpénzügytan professzor adott tájékoztatást a Reformátusok Lapjában, a teljes interjú ide kattintva olvasható.

Miként segítheti a Károli a tehetséges hallgatókat?

Az egyetem kiemelt feladata közé tartozik a tehetséges hallgatók felkutatása és továbbképzése, szakmai támogatása. A tehetséggondozó programok a kötelező tanórákon túl változatos képzésekkel, egy támogató szakmai közösség kialakításának lehetőségével várják a résztvevőket. A Károli Podcast nyolcadik epizódjában során dr. Jankó-Badó Andrea, a Károli Junior Akadémia igazgatója és dr. Bársony Márton, a Károli Interdiszciplináris Akadémia (KIDA) igazgatója volt a vendégünk, akikkel az egyetemen folyó tehetséggondozás különböző formáiról és az egyetemre készülő középiskolások lehetőségeiről beszélgettünk.

TOPdesk jegykezelő rendszer bevezetése

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023. január 9-étől, illetve február 1-től már a hallgatóknak is, a Gazdasági Főigazgatóság IT és Adatvagyon-gazdálkodási Osztálya bevezeti a TOPdesk jegykezelő rendszert.

Együttműködési megállapodás az Óbudai Egyetemmel

Prof. Dr. Trócsányi László rektor és Prof. Dr. habil. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora együttműködési megállapodást írt alá január 26-án a Károlyi-Csekonics-palotában. Az aláírással egybekötött megbeszélésen Prof Dr. Felde Imre, az Óbudai Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettese és Prof. Dr. Szuchy Róbert, egyetemünk oktatási rektorhelyettese is részt vett.

Stratégiai partnerségi megállapodás aláírása

Tizennégy szervezettel – köztük a Károli Gáspár Református Egyetemmel – kötött stratégiai partnerségi megállapodást 2023. január 23-án Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. Egyetemünket Prof. Dr. Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes képviselte a Miniszterelnökség Akadémia utcai épületében megrendezett aláírási ceremónián.

III. Ipar 4.0 konferencia 2023

A Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kara 4 tematikus és egy hallgatói szekcióval idén is megrendezi a 

Fókuszban a közösségépítés és a hallgatók támogatása – a KRE EHÖK képviselőivel beszélgettünk

Minden egyetemen kiemelt szerepet töltenek be a Hallgatói Önkormányzatok. A HÖK képviseli a hallgatók érdekeit, segíti a hallgatók adminisztrációs ügyeit, valamint építi az egyetemi közösséget. A Károli Podcast hetedik epizódja során Horváth Krisztián EHÖK elnök, negyedéves jogász szakos hallgatóval és Szalai Benedek EHÖK alelnök, másodéves jogász szakos hallgatóval beszélgettünk a károlis hallgatói életről, valamint a Hallgatói Önkormányzatok feladatairól.

Egyetemünk szervezi a 36. OTDK Humán Tudományi Szekciót

2015 tavaszán a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara rendezte a 32. OTDK Társadalomtudományi Szekcióját. A hagyományt folytatva, egyetemünk fennállásának 30 éves évfordulóján, az ünnepélyes programsorozat egyik kiemelkedő eseményeként a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 2023. április 12–14. között ismét OTDK-t rendez, ezúttal a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekcióját. A rendezvény célja, hogy fóruma legyen a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások tudományos eredményei bemutatásának, és támogassa a tehetséges hallgatókat, mestereiket, konzulenseiket, illetve segítséget adjon a kutatómunkában való további elmélyüléshez, a szakmai tudományos pálya elindításához.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések