Puritanizmuskutató Intézet

Az Intézetről

Az időben és térben a 17. század néhány évtizedére és Északkelet, illetve Kelet-Magyarországra korlátozott magyar puritán mozgalom a Magyarországi Református Egyház életének az az első ébredési korszaka volt, amelynek példájából igen sokan merítetnek szellemi és etikai erőt. Tekintettel arra, hogy e korszak legfontosabb szerzői és hitépítő művei egyaránt szerepelnek a Bölcsészettudományi Kar angol, régi magyar, történelem, magyar irodalmi doktoriskolai oktatásában, továbbá a Hittudományi Karon oktatott tárgyak között is, mindezen tárgyak ellátását az Intézet szervezi meg.

A Puritanizmuskutató Intézet nem tisztán a BTK, illetve a HTK intézménye, hanem olyan, interdiszciplináris oktatói és tudományos egység, amely közvetlenül a rektor alá tartozik, s amely biztosítja a két kar együttműködésének, párbeszédének, testvéri együttműködésének folytonosságát, alkalomszerűségen túllépő egységét. A Puritanizmuskutató Intézet profiljába továbbá kiválóan beleillik a Partium Keresztény Egyetem és a KRE testvérkapcsolatának erősítése, kihelyezett intenzív kurzusok megtartása is, hiszen Nagyvárad és a Partium a magyar puritán mozgalom egyik kitüntetett helyszíne volt. Az Intézetet – publikálási lehetőségekkel, szakkönyv-adományokkal – támogatja a neves amerikai puritanizmuskutató, James T. Dennison professzor, a washingtoni Northwestern Theological Seminary dékánja, illetve Graeme Murdock, az University of Birmingham történészprofesszora.

Személyi feltételek: az oktatást, továbbá konferenciák szervezését, kiadványok előkészítését, az Intézet egyetemen kívüli szolgálatait (gyülekezeti előadások, részvétel a lelkész- és pedagógus-továbbképzésben, jelenlét az írott és elektronikus sajtóban , nemzetközi kapcsolatok ápolása) két személy maradéktalanul ellátja. Az Intézet vezetője dr. habil. Petrőczi Éva egyetemi docens, akinek eddig öt, itthon és külföldön egyaránt kedvezően reflektált önálló kötete jelent meg puritán témában, továbbá Pénzes Szabolcs, a Régi Magyar Irodalom tanszék óraadó munkatársa, a KRE Irodalomtudományi Doktoriskolájának hallgatója. Az oktatásban és kutatásban nem díjazott kültagként részt vesz Prof. Dr. Szabó András egyetemi tanár és Dr. Bene Sándor docens is.

  A Puritanizmuskutató Intézet tevékenysége 2008-ban

Copyright © 2010

Károli Gáspár Református Egyetem

Minden jog fenntartva.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

1091 Budapest, Kálvin tér 9.

Telefon: +36(1) 455 90 60

Fax: +36(1) 455 90 62

MRE - flotta mobil: +36 (30) 719 61 30

Az Egyetem országos- és nemzetközi

hálózati kapcsolatát a NIF program biztosítja.