Díszvetítéssel zárul egyetemünk jubileumi rendezvénysorozata

Egy nappal alapításának 31. évfordulója előtt, február 23-án zárja harmincéves jubileumi rendezvénysorozatát egyetemünk. Az intézmény történetét bemutató dokumentumfilm díszvetítése méltó megkoronázása annak az egy éves időszaknak, melynek során magyar és idegen nyelvű konferenciákkal, magyar és angol nyelvű jubileumi kötettel, számos tudományos és kulturális programmal emlékezett fennállásának 30. évfordulójára az intézmény.

Kína-nappal ünnepli a 25 éves kínainyelv-oktatást egyetemünk

A 2023/2024. tanév második félévének első tanítási napján a kínai újév alkalmából, a sárkány évének kezdetén, február 12-én Kína-napot szervez egyetemünk Kelet-Ázsia Intézete. A sárkány a kínai kultúrában címmel szerveződő programok a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Reviczky utca 4. szám alatti Buda Béla Díszteremben kezdődnek. A rendezvényen a sárkány évének jelentőségéről, a sárkánykirály kultuszáról, a kínai orvoslásban emlegetett sárkányokról és a sárkányhajó-fesztiválról hallhatnak előadásokat a résztvevők az egyetem Kínai Tanszékének oktatóitól és meghívott, elismert szakemberektől.

Doktori iskolai ügyintéző

A Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskolája
munkatársat keres

doktori iskolai ügyintéző
(Budapest, Reviczky utca)
munkakörbe.

 

Feladatok, amelyek az új munkatársunkra várnak: 

  • Adminisztratív tevékenység ellátása
  • A Doktori iskola képzési programjával kapcsolatos ügyintézés
  • Részvétel a tanegységek, tanórák és vizsgaidőpontok kijelölésében és meghirdetésében
  • Hallgatókkal, oktatókkal való együttműködés
  • Közreműködés a szervezeti egységet érintő költségvetési, gazdasági, munkaügyi és szerződéselőkészítési folyamatokban
  • A szervezeti egységhez tartozó nyilvántartások naprakész vezetése
  • Iratkezelés, dokumentumok készítése, iktatás, postázás, időpontok egyeztetése
  • Telefonkezelés, üzenetek átvétele és továbbítása
  • Külső ügyfelek fogadása és tájékoztatása
  • Részvétel a kar rendezvényeinek a szervezésében
  • Kapcsolattartás a Doktori Iskola vezetőjével, a Kar vezetésével és munkatársaival és az Egyetem belső szervezeti egységeivel 


Kompetenciák, amelyeket
az új munkatársunktól várunk:

  • Legalább felsőfokú, BA szintű végzettség
  • 1-3 év munkatapasztalat
  • Középfokú angol nyelvtudás szóban és írásban
  • Office alkalmazások (World, Excel, Outlook) gyakorlott használata
  • Internetes alkalmazásokban való jártasság
  • Pontos és precíz munkavégzés
  • Rendszerező és szervező képesség
  • Önállóság a feladatok megoldásában
  • Odafigyelés a munkakapcsolatokban
  • A helyzeteknek megfelelő kommunikáció


Előnyt jelent:

  • Felsőoktatásban szerzett adminisztratív tapasztalat


Amit
az új munkatársunknakkínálunk:

  • Teljesítménnyel arányos, versenyképes jövedelem
  • Budapesten kívüli lakóhely esetén munkába járási támogatás
  • Vasúti utazási kedvezmény
  • Szemüvegvásárlási támogatás
  • Változatos feladatok, egyetemi környezet
  • Szakmai fejlődési lehetőség
  • Empatikus, segítőkész csapat
  • Munkaidő H– Cs 08.00 – 16.30, P 08.00 – 14.00


Munkavégzés helye:

  • 1088 Budapest, Reviczky utca 6.

 

Jelentkezés módja:
Magyar nyelvű, fényképes önéletrajzát és motivációs levelét bruttó fizetési igényének megjelölésével, valamint a levél tárgyában a „BTK doktori iskolai ügyintéző” pozíció feltüntetésével várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Pályázata benyújtása előtt kérjük olvassa át az irányadó adatkezelési tájékoztatót, amelyet megtalál az alábbi linken:
https://portal.kre.hu/images/adatvedelem/2022/Allaspalyazatok_adatkezelesi_tajekoztatoja.pdf

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben pályázatot nyújt be, úgy hozzájárulását adja a pályázatban foglalt személyes adatainak a fenti tájékoztatóban foglaltak szerinti kezeléséhez.

A pozíció betöltéséhez 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány szükséges.

 

„A zenét nem kitaláljuk, inkább megtaláljuk" – interjú Gárdonyi Zsolt zeneszerzővel

A Károli Gáspár Református Egyetem 2023. február 24. és október 1. között ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik alapításának harmincéves évfordulójára.
A programsorozat részeként 2023. március 31-én, a Zeneakadémián tartandó jótékonysági koncert keretében kerül bemutatásra az intézményünk 30. évfordulójára komponált, Áldáskívánás című négyszólamú vegyes karra és orgonára írt zenemű, melyet Gárdonyi Zsolt zeneszerző, orgonaművész, a Károli Gáspár Református Egyetem díszpolgára komponált. Az alkotás a magyar református „áldás, békesség” köszöntéssel keretezve a Károli-Biblia áldó igéit szólaltatja meg.

Együttműködési megállapodást kötött egyetemünk a Gránit Bankkal

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Károli Gáspár Református Egyetem és a Gránit Bank Zrt. A megállapodást egyetemünk részéről Trócsányi László rektor, a Gránit Bank részéről Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató és Lehóczky Zoltán elnöki tanácsadó írta alá a Károlyi-Csekonics-palotában február 27-én. Az együttműködési megállapodás aláírásán Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes is jelen volt.

Felavatták a Dr. Hegedűs Loránt püspök tiszteletére állított emléktáblát

A Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulóján Dr. Hegedűs Loránt református püspök tiszteletére állíttatott emléktáblát a Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem 2023. február 24-én a Károli Gáspár Református Egyetem Reviczky utca 6. szám alatti épületében, a Károlyi-Csekonics-palota Aulájában. Az emléktáblát Babusa János szobrászművész készítette.

A Magyarországi Református Egyház és egyetemünk közös emlékezése

2023. február 24-én, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Hit és Tudomány címmel vette kezdetét a Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulójára rendezett ünnepi programsorozat. A nyitóünnepség dátuma a Magyarországi Református Egyház Zsinatának 1993. február 24-i ülésére utal, ahol döntés született az egyetem megalapításáról.

A minőség és közösség ünneplése

A hittel gazdagított oktatás és értékközvetítés a legfontosabb cél a Károli Gáspár Református Egyetem számára. Az intézmény fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából Trócsányi László rektorral beszélgettünk, aki a minőségi tudás átadása mellett a közösségteremtésre és a szövetségben tett szolgálatra helyezte a hangsúlyt.

Várady Tibor professzor volt a Károli Szabadegyetem februári vendége

2023. február 22-én 18 órakor Prof. Dr. Várady Tibor vajdasági magyar származású jogtudós, jogász, kisebbségjogi szakértő, egyetemi tanár és író, Jugoszlávia korábbi igazságügyi minisztere volt a Károli Szabadegyetem vendége. Az est folyamán Prof. Dr. Trócsányi László rektor kérdezte meghívott vendégünket a Hogyan esett szét Jugoszlávia – és mi következett utána? című témában.

30 éves a Károli Gáspár Református Egyetem

2023. február 24. és október elseje között magyar és idegen nyelvű konferenciákkal, jubileumi kötettel, számos programmal emlékezünk intézményünk fennállásának 30. évfordulójára. A jubileumi emlékév során nemcsak az elmúlt három évtizedre, hanem az ezt megelőző időszakra, a református felsőoktatás gyökereire, az intézményt létrehívó lelkületre és küldetéstudatra is emlékezünk.

Nemzetközi mobilitási és ösztöndíj lehetőségek a Károlin

A különböző tudományágak területén is elengedhetetlen a nemzetközi jelenlét. Egyetemünk kiemelt figyelmet fordít a hallgatók tanulmányi és szakmai gyakorlati, illetve az oktatók oktatási célú külföldi mobilitásának elősegítésére, megismerve ezáltal a különböző kultúrákat és a külföldi felsőoktatási intézményekben zajló szakmai munkát, kutatásokat is. A Károli Podcast tizedik epizódjában Dr. Szalai Gáborral, a Károli Gáspár Református Egyetem nemzetközi igazgatójával beszélgettünk az egyetemen működő nemzetközi ösztöndíjprogramokról és a különböző mobilitási lehetőségekről.

A Károli Szabadegyetem 2023. évi első vendége: Prof. Dr. Várady Tibor

2023. február 22-én 18 órakor folytatódik a Károli Szabadegyetem következő rendezvénye. Az idei év első pódiumbeszélgetésének meghívott vendége Prof. Dr. Várady Tibor vajdasági magyar származású jogtudós, jogász, kisebbségjogi szakértő, egyetemi tanár és író, akivel az est házigazdája, Prof. Dr. Trócsányi László rektor beszélget a Hogyan esett szét Jugoszlávia – és mi következett utána?című témában.

Milyen pluszt adhat a hallgatóknak a szakkollégiumi képzés?

Az egyetem kiemelt feladata a tehetséges hallgatók felkutatása és továbbképzése, szakmai támogatása. A tehetséggondozás egyik alappillére a szakkollégium, ahol a hallgatók számára adott a szakmai fejlődés lehetősége és egy-egy kutatási terület mélyebben történő megismerése, megértése.A Károli Podcast kilencedik epizódjának vendégei Prof. Dr. Sepsi Enikő, a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium igazgatója és dr. Kruzslicz Péter, a Bocskai István Jog- és Társadalomtudományi Szakkollégium igazgatója voltak, akikkel az egyetemen folyó szakkollégiumi életről és szakmai munkáról beszélgettünk.

Egyedülálló tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban károlis hallgatóknak

Szeretettel meghívjuk egyetemünk hallgatóit a Magyar Nemzeti Múzeum „Ars et virtus. Horvátország-Magyarország: 800 év kulturális öröksége” című  időszaki kiállítás tárlatvezetéssel egybekötött megtekintésére. A tárlatvezetés különlegessége, hogy a résztvevőket L. Simon László, a múzeum főigazgatója fogja a kiállításon végigkalauzolni.

Segítséget nyújt a református egyház az ukrajnai válságban

Élelmiszerszállítmánnyal és adománygyűjtéssel is segíti a Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálata az ukrajnai háborútól szenvedőket. A lelki vezetők eközben imára buzdítanak a békért, és folyamatosan kapcsolatot tartanak a kárpátaljai testvérekkel, teljes támogatásukról biztosítva a helyi közösséget.

29 éves a Károli

A Károli Gáspár Református Egyetem 2022. február 24-én ünnepli 29. születésnapját. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk 29 érdekességet az elmúlt 29 évből. Idézzük fel együtt intézményünk történetének egy-egy meghatározó, érdekes pillanatát, illetve néhány kevésbé ismert tényt.

Beiktatták Prof. Dr. Trócsányi László rektort

Ünnepélyes istentisztelet keretében beiktatták Prof. Dr. Trócsányi Lászlót, a Károli Gáspár Református Egyetem február elsejével kinevezett rektorát. Az ünnepségre a Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség templomában került sor február 19-én, 15 órakor.

Maarten J. Aalders előadása a HTK-n

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Egyháztörténeti Kutatóintézete szeretettel várja önt Maarten J. Aalders:Abraham Kuyper. Egyház/Politika című előadására (holland nyelven magyar tolmácsolással).

Elindult a pályázat az Erasmus+ oktatói és személyzeti mobilitásra!

2022. 02. 14-én kiírásra kerültek az Erasmus+ oktatói és személyzeti mobilitásra vonatkozó pályázatok. Az Erasmus pályázat célja szakértelem és tapasztalatcsere a felsőoktatási intézmények oktatóinak és munkavállalóinak külföldi partnerintézményekben végzett oktatási és képzési célú mobilitásán keresztül.

A Károli Magyarország legjobb egyetemei között

Február 15-ig lehet jelentkezni a 2022. évi általános felvételi eljárás keretein belül egyetemünk szeptemberben induló képzéseire.
Legfontosabb információk egyetemünkről – számokban:

Elhunyt Török Péter

Egyetemünk Szenátusának tagja, a Szociális és Egészségtudományi Kar Szociális Munka és Diakónia Intézet korábbi intézetvezetője, a Szociális Munka és Társadalmi Tanulmányok Tanszék vezetője életének 63. évében elhunyt.

Kiírásra került a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj pályázata

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/ paralimpiai érmet szerezzenek.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel feltételei:

  • be nem töltött 35. életév,
    • magyarországi felsőoktatási intézményben felsőfokú végzettség és szakképzettség megszerzésére irányuló aktív hallgatói jogviszony,
    • olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban aktív egyesületi tagság,
    • olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban a magyar nemzeti válogatott keretben való tagság,
    • a hallgatói jogviszony fennállása alatt kiemelkedő, olimpiai/paralimpiai versenyszámban, felnőtt korcsoportban nemzetközi éremszerzési esélyre jogosító sportteljesítmény,
    • a pályázat benyújtásának időpontjában a pályázó nem áll a sportfegyelmi felelősségről szóló 39/2004. (III.12.) Korm.rendelet alapján sportfegyelmi eljárás vagy a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló 363/2021. (VI.28.) Korm. rendelet alapján doppingfegyelmi eljárás hatálya alatt,
    • a pályázat benyújtásának időpontjában a pályázó nem áll a sportról szóló 2004. évi I. törvényben meghatározott jogerős eltiltás vagy kizárás hatálya alatt.


Az érvényes jelentkezéshez valamennyi feltétel együttes megléte szükséges.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel időtartama:

Az ösztöndíjprogramban való részvételre az alábbiakban meghatározott időtartamon belül van lehetőség:
• legfeljebb az első felsőfokú végzettség – alapfokozatnak vagy az osztatlan képzésben szervezett mesterfokozatnak – megszerzésére irányuló tanulmányok megkezdésétől annak befejezéséig, illetve a hallgatói jogviszony megszűnéséig, de legkésőbb az ösztöndíjas 35. életévének betöltését követő hónap első napjáig.

Jelentkezési (postára adási) határidő: 2022. szeptember 19.

Az ösztöndíj mértéke:

Az összeg alapját a mindenkori köztársasági ösztöndíj* mértéke határozza meg, ami a 2022/2023. tanév I. félévében: havi 40.000.-Ft.

I. Kategória: Olimpia/Paralimpia
a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 240.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének hatszorosa.)
b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 200.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj ötszöröse.)

II. Kategória: Világbajnokság
a.) felnőtt korcsoportban már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 200.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének ötszöröse.)
b.) felnőtt korcsoportra vonatkozóan éremesélyes ösztöndíjas esetén: 160.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.)

III. Kategória: Európa-bajnokság
a.) felnőtt korcsoportban már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 160.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.)
b.) felnőtt korcsoportra vonatkozóan éremesélyes ösztöndíjas esetén: 120.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének háromszorosa.)

Az ösztöndíj részletes felhívása ide kattintva érhető el.
A jelentkezési lap innen tölthető le.

 

* A köztársasági ösztöndíj kifejezés alatt – a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 2017. december 15-én hatályba lépett módosítására figyelemmel – a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj kifejezést kell érteni.

Megjelent a Károli Magazin legfrissebb száma!

A Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos hallgatói folyóiratának legfrissebb, téli száma már elérhető kari épületeink közösségi tereiben, illetve kiadványaink között online formában is olvasható.

Magyar hősök

A Magyar hősök – Elfeledett életutak a 20. századból alcímmel megjelent ismeretterjesztő kiadvány hatvan ismert vagy éppen elfeledett, hősies életutat mutat be a kommunista diktatúra időszakából.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2000. június 13-án elfogadott határozata szerint 2001 óta minden év február 25-én emlékezünk meg a kommunizmus áldozatairól.

Méltatlanul háttérbe szorított lelkészek - új kötet és podcast jelent meg a témában

Február 25-én a kommunizmus áldozataira, köztük a református egyház meghurcolt tagjaira – lelkészekre, presbiterekre, hívekre – is emlékezünk. Ismert tény, hogy a keresztény felekezetek a berendezkedő kommunista hatalom célkeresztjében álltak, de arról már kevesebbet tudunk, hogy a Rákosi-diktatúra milyen manipulációval érvényesítette érdekeit az egyházakon belül.

28 éves a Károli

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 1993. február 24-i ülésén döntött a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításáról.
Az Egyetem 28. „születésnapja” alkalmából arra kértük Intézményünk néhány oktatóját, hogy az évforduló kapcsán emlékezzenek vissza a Károli kezdeti éveire az alábbi kérdésekre válaszolva:

Dr. habil. Czine Ágnes folytatja a megkezdett munkát

A Károli Gáspár Református Egyetem 2021. február 22-i szenátusi ülésén a Magyarországi Református Egyház Zsinatának előterjesztésére és kérésére a Szenátus egyhangúlag támogatta és megbízta Dr. habil. Czine Ágnes oktatási rektorhelyettest a rektori feladatok ellátásának folytatásával. A kinevezésről szóló 39/2021. (II.22.) sz. szenátusi határozat 2021. február 23. napján lépett hatályba. 

A tehetséggondozás a lehetőségek megadása

A tehetség kibontakozásához fontos, hogy a diák minél több oldalról megtapasztalhassa mindazt, ami benne rejlik, és mindezt bibliai üzenet is gazdagíthassa – vallják a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán.

Istennek tetsző böjt

„A böjt időszakának azonban van egy másik rendeltetése is: készülődünk arra, hogy újból lássuk, átéljük Krisztus szenvedéseit, kereszthalálát. Ha az Úr hűséges példáját hittel tudjuk végigkövetni és átélni, akkor lehet csak reménységünk arra, hogy ugyan csak por és hamu vagyunk, de a húsvéti feltámadás által a mi életünk nem áll majd meg a sírnál, hiszen ő maga a feltámadás és az élet (Jn 11,25). A kérdés csak az, hogy mi hogyan és miért böjtölünk.”

Közösség és egyén – a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Történettudományi Intézete és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Közösség és egyén – a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában címmel 2021. február 25–26-án kétnapos nemzetközi tudományos online konferenciát rendez. Fővédnök és egyben a konferenciát megnyitja: Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára.

Felhívás Kárpát-medencei fiatal magyar kutatók konferenciájára

Az Oktatási Hivatal a „Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” (EFOP-3.10.1-17-2017-00001) projekt keretében multidiszciplináris tudományos konferenciát szervez Kárpát-medencei magyar doktoranduszoknak, doktorjelölteknek, fiatal kutatóknak, illetve a kutatás iránt érdeklődő mesterszakos hallgatóknak.

Új zsinati ciklus új vezetőkkel

2021. február 17-én tartotta alakuló ülését a Magyarországi Református Egyház XV. Zsinata.  Az alakuló ülést a szokásoktól eltérően nem az Abonyi utcai Zsinati Székházban, hanem Egyetemünk Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának új épületében tartották.

"Ökoestek" előadássorozat 2021-ben is!

A KRE Teremtésvédelmi Műhely és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület közös ismeretterjesztő előadásai "Ökoestek" címmel idén tavasszal is folytatódnak, az őszi sorozathoz hasonlóan az online térben.  A teremtett világgal való gondos bánásmód mindannyiunk feladata, így előadásokkal, tájékoztató foglalkozásokkal hívunk minden felelősen gondolkodó embert közös eszmecserére.

40 napos "spirituális edzésterv" - hamvazószerda és ami mögötte van

Hamvazószerda a böjti időszak kezdete, ami a nyugati keresztyénségben a húsvétot megelőző 40 nap (a vasárnapokat nem számolva). Sok egyházban (nem csak a római katolikusban) ezen a napon egy különleges áldást kapnak az istentiszteleten résztvevők: hamuval keresztet rajzol a lelkész a homlokukra ezekkel a szavakkal: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel.” E szavak a teremtés és bűnbeesés történetére utalnak, s arra akarják indítani az embert, hogy a következő időszakban elcsendesedve, rendszeres önvizsgálatot tartva, egyfajta „spirituális edzéstervet”, azaz böjtöt folytasson. Bár a magyar reformátusság magát ezt a hamvazó szertartást nem igazán gyakorolja (de a szabadsága megvan arra, hogy akár tegye), maga a böjt fontos időszak a mi egyházunkban is. Böjtfő vasárnapja (tehát nagyböjt első vasárnapja) kiemelt ünnepnap, mely a húsvétig tartó időszakot megkezdi, s általában úrvacsorás istentisztelettel ünnepeljük.

Online fordításoktatási szakmai nap

2021. január 28-án tartották az év első fordítói konferenciáját Fordításelméleti kutatások igénye és alkalmazása a gyakorlatban az 1900-as évektől napjainkig címmel.

Megjelent a HIT Talk podcast 6. epizódja

Megjelent a HIT Talk podcast 6. epizódja „Az egyház nem az állam erkölcscsősze” – párbeszéd a reformátusságról címmel. Az erdélyi, magyarországi és svájci reformátusság hasonlóságairól, illetve különbségeiről szóló kerekasztal-beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni a böngészőn keresztül, vagy a Soundcloud alkalmazás segítségével.

Vámbéry Studies Colloquium – online konferencia

A KRE Történettudományi Intézete, valamint a Közel- és Közép-Kelet Kutatócsoportja, illetve az ELTE Török Filológiai Tanszék közös szervezésében kerül sor 2021. február 12-én VÁMBÉRY STUDIES COLLOQUIUM címmel megrendezendő angol-német munkanyelvű online konferenciára. Az esemény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, csatlakozni az alábbi Zoom linkkel lehet: https://us02web.zoom.us/j/81972924889 Meeting ID: 819 7292 4889

A tehetséggondozás szolgálatában

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) a 2020/2021. évi akkreditációs folyamatban való részvétel eredményeként a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karát Akkreditált kiváló Tehetségpontnak minősítette.

Elismerő oklevél Egyetemünk részére

A 2020-as Európai Hulladékcsökkentési Hét november 21-29. között került megrendezésre. A szemléletformáló kampány magyarországi koordinátora 2020-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium Építésgazdaságért, Infrastrukturális Környezetért és Fenntarthatóságért Felelős Államtitkárság felkérésére és támogatásával az ÉMI Nonprofit Kft volt.

A legjobbak között a Károli - interjú Rektorhelyettes Asszonnyal

Javított tavalyi helyezésén, így a hetedik legjobb lett a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) a HVG Diploma 2021 rangsorában. Ennek kapcsán készített interjút a Reformátusok Lapja Dr. habil. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszonnyal.

"Legyetek influencerek!"

Mit jelent reformátusnak lenni a nagyvilágban? Mi a feladata egy hívő embernek a kultúrában, közéletben? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Károli Gáspár Református Egyetem teológusai a Colloqium Iuventum legutóbbi előadásán. Az ősszel indult beszélgetés-sorozat egyik előadója Gér András zsinati tanácsos volt, aki arról beszélt: a keresztyén embernek a Biblia tanulmányozás után kötelessége véleményt alkotni közéleti kérdésekben is.

A Marslakók nem mások, mint élő legendák

A Református Művelődésért Kutatóműhely, vagyis a RefCOO a 2018/19-es tanév elején jött létre a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetén belül. A Műhely célja, hogy közéleti, kulturális és tudományos-ismeretterjesztő rendezvények által hidat teremtsen olyan közösségek között, akik esetlegesen nem értik egymás nyelvét.  A „Marslakók” fantázianévvel védjegyzett programsorozatuk első évada már a múlté, márciusban a második évad startol a fizikus Grüner György közreműködésével. A projekt kapcsán Bársony Mártont, az Egyetem tudományos főmunkatársát és egyben a RefCOO vezetőjét faggattuk, aki szerint a világ fontos kérdései és témái megközelíthetők református szemszögből.

Újjáépül a Ráday utcai kollégium

Megkezdte a Ráday  utcai kollégium „szétharapását” a bontógép, eddig szelektív bontást végeztek a szakemberek. A Reformátusok Lapja röviddel ezelőtt a helyszínen járt megnézni, hogyan folyik a munka a tavaly januárban kiégett diákotthonban. Annak is utánajártak, milyen lesz az új épület, hogyan változik meg a létesítmény 2022-re.

A készülő Károlyi-Csekonics-palota már berendezett tantermet is rejt

2020. február 6-án, csütörtökön délután 13 órától majd’ két órát töltöttünk egy bejárás keretein belül a felújítás alatt álló Károlyi-Csekonics-palotában, amely a nem túl távoli jövőben Egyetemünk bölcsészkarának részévé válik majd.

Az értékrend vonzereje

Minőség. Közösség. Károli – a hallgatók szerint nem üres szlogen a Károli Gáspár Református Egyetem mottója. A reformatus.hu riportja

Hangszerrel, énekkel az istentiszteletért

Egykor a prédikálással volt egyenrangú, ma sok gyülekezetben a kevésbé fontos szolgálatok közé tartozik. A kántori szolgálat az istentisztelet lelkiségét emeli, ezért hiteles, szakképzett kántorokra van szükség.

Elhunyt Péter Katalin

A Károli Gáspár Református Egyetem oktatói mély megrendüléssel veszik tudomásul, hogy Péter Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének professzor emeritusa, a 16-17. századi magyar protestáns hagyományok meghatározó kutatója 2020. február 2-án, életének 84. évében elhunyt.

Pályázati felhívás doktorandusz hallgatók részére

A Nézőpont Intézet Alapítvány - Trócsányi László európai parlamenti képviselő, korábbi igazságügyi miniszter fővédnöksége mellett - pályázatot hirdet az európai életmód fogalmának értelmezéséről.

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar néven működik tovább a BTK az Egyetemen

A kar képzési profilja 25 éves története során jelentősen kiszélesedett, a bölcsészettudományi képzések mellett mára már egyre jelentősebbek a kar társadalomtudományi képzési területhez tartozó szakjai is. Így időszerűvé vált, hogy a kar nevében is megjelenjen ez a szélesebb képzési kínálat.

A holland igazságügyi miniszter látogatása

A Károli Gáspár Református Egyetem és az Igazságügyi Minisztérium közös szervezésében Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi miniszter 2019. február 21-én ellátogatott a Magyarországi Református Egyház Zsinatának székházába, ahol előadást tartott „Igazságügyi együttműködés az Európai Unióban - Közös nézetek és igazságszolgáltatás Európában” címmel, amelyet hallgatói kérdések követtek.

„Az a Hang" – jótékonysági koncert

Szabó Magdi zongorista-énekes közreműködésével jótékonysági koncertet rendeztek a Cimbalom utcai Református Templomban a Ráday Kollégium teológus hallgatói és a tűzben elhunyt Farkas Zoltán családja megsegítésére.

Deák téri Orgonazenés Áhítat Méhes Balázzsal

A Deák téri Orgonazenés Áhítatok programsorozat következő alkalmán Dr. Méhes Balázs orgonaművész, a Tanítóképző Főiskolai Kar dékánhelyettese az új CD-jén hallható művekből játszik a Deák téri evangélikus templom orgonáján.

A holland igazságügyi miniszter előadása

Az előadás időpontja: 2019. február 21., 11:15.
Az előadás helyszíne:  A Magyarországi Református Egyház Zsinatának székháza (1146 Budapest, Abonyi utca 21.), díszterem.

Teremtésvédelem találkozó

Meghívó a Teremtésvédelem és a környezetvédő mozgalom találkozójára.

Ideje: 2019. február 23. szombat 10-16 óra

Táncművészetisek a Károliért

„A Magyar Táncművészeti Egyetem színei” címmel jótékonysági előadást szervez a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday Kollégiumban történt tűzeset károsultjai javára a Magyar Táncművészeti Egyetem 2019. február 20-án 18 órai kezdettel az egyetem színháztermében (1145 Budapest, Columbus utca 87-89.).

Az Albinoni Kamarazenekar jótékonysági hangversenye

Az Albinoni Kamarazenekar Jótékonysági Hangversenyt tart a Magyar Örökség-díjas Budapesti Kórussal a Ráday-kollégium leégésekor elhunyt Farkas Zoltán családjának javára. A különlegesen szép barokk műsort Bach János Passiójának gyönyörű zárótétele koronázza a Budapesti Kórus közreműködésével.

Jótékonysági koncert a Ráday Kollégiumért

Jótékonysági koncertet szervez a leégett Ráday Kollégium javára a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány. A református felsőoktatási kollégium január közepén égett le, miután kamaszok gyújtogattak a kollégium tövében. A koncerten támogatójegyek vásárolhatók, amelyből a kollégium diákjait, valamint a tűzben elhunyt négygyermekes édesapa családját támogatják.

Több, mint 50 új külföldi hallgatóval kezdődik a tavaszi félév

A 2018/19-es tanév tavaszi szemeszterében 4 kontinens és 20 ország hallgatója folytatja tanulmányait a Károlin. Legtöbbjük egy félévet tölt egyetemünkön az Erasmus+ program keretében, mások az ősszel megkezdett ösztöndíjas tanulmányaikat folytatják.

Akadémia az egyház és a jog szolgálatában

2019. február 27-én mutatta be Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Kara az intézmény Rektori Hivatalában legújabb, a Kecskeméti Református Jogakadémia történetét feldolgozó hiánypótló kötetét.

„Tiszta vizet a pohárba!”

A fiatalok érdektelenek, nem kíváncsiak az egyházra – hangzik az ismerős állítás, melyet azonban minden alkalommal megcáfol a Károli Egyetemi Lelkészség és a Pesti Református Egyetemi Misszió egyetemistáknak szóló beszélgetéssorozata. A Tiszta vizet a pohárba! elnevezésű programról Márkus Tamás András egyetemi lelkészt kérdeztük.

AmiKRE érdemes figyelni! – Hallgatói felhívás

Hallott már a Budapest Ösztöndíj Programról? Tudja, hogyan lehet „Camp Leader”? Érdeklik a legfrissebb pályázatok, ösztöndíjak, egyetemi hírek és programajánlók?

Orientációs Hét az új külföldi diákoknak

2018. február 5-9. között lezajlott az tavaszi szemesztert kezdő Orientációs Hét, mely során az újonnan érkező külföldi diákoknak lehetőségük nyílt megismerkedni az európai és magyar földrajzzal, történelemmel és kultúrával. Az Orientációs Hét részeként a diákok egy budapesti városnéző túra keretein belül ismerkedtek meg a fővárossal.

Oklevélátadó ünnepség Illyefalván

Újra diplomát oszthattunk Illyefalván, a mentálhigiéné képzésünkön. A diplomáját átvevő 7. évfolyam találkozott az új évfolyam hallgatóival. Az erődtemplomban megtartott oklevélátadó ünnepségét lovasszánozás és „angyalkázás” követte.

Asszonyi Eszter sajtófotó-díjat kapott

Hírfotó kategóriában első helyezett lett és különdíjat is kapott a HVG-ben megjelent fotójáért Asszonyi Eszter a Magyar Újságírók Országos Szövetségének sajtófotó pályázatán. A Károli-egyetem diákja visszatérő önkéntese a Csillagpont református ifjúsági találkozó fotós csapatának, képeivel rendszeresen találkozhatnak a reformatus.hu-n és a Reformátusok Lapjában is.

„A református Arany János” konferencia

A Református Pedagógiai Intézet Arany János születésének 200. és a reformáció 500. évfordulója alkalmából irodalomtudományi konferenciát szervez 2017. március 9-én.

Kiírásra került az Erasmus pályázat

Kiírásra került a 2017/18-as tanévre vonatkozó Erasmus tanulmányi mobilitás és szakmai gyakorlat pályázat. Az Erasmus célja, hogy lehetővé tegye oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik program országbeli felsőoktatási intézményben.

Gyász: Elhunyt Cseri Kálmán

Életének hetvennyolcadik évében megtért Teremtőjéhez Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor. Temetése 2017. március 3-án, pénteken 14.30-kor lesz a Farkasréti temetőben.

Konferencia Schweitzer József emlékére

A Magyar Hebraisztikai Társaság vezetősége és a szervezők szeretettel invitálnak mindenkit a Schweitzer-Lectures című konferenciára, mely  Prof. Dr. Schweitzer József országos főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója, a Magyar Hebraisztikai Társaság alapító elnöke emlékére rendeznek, Professzor úr halálának második évfordulóján. Az eseményen a Schweitzer József-emlékdíj is átadásra kerül. 

Megjelent a 20. PTDK felhívás

A 20. Partiumi Tudományos Diákkori Konferencia (PTDK) 2017. május 5-én kerül megrendezésre Nagyváradon. A PTDK célja a Kárpát-medencében élő egyetemi hallgatók tudományos kutatási tevékenységének támogatása és fellendítése, a tantervi képzésnél magasabb szintű, tudományos igényű tevékenység ösztönzése. A konferencia lehetőséget biztosít arra, hogy a tudományos tevékenységet művelő hallgatók ismertessék eddig elért eredményeiket.

Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny a Károli támogatásával

A Nemzeti Tehetség Program és a Károli Gáspár Református Egyetem támogatásával a Református Pedagógiai Intézet az idén is megrendezte a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyt a budapesti Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, 2017. január 31-én. A verseny a budapesti Skót Misszió mártír munkatársának, Jane Hainingnek állít emléket, akit zsidó gyermekek és nők mentése miatt 1944-ben Auschwitzban megöltek.

Egy nemes célért Téli Véradó Nap a Károlin

A kép illusztráció.


Voltak, akik pusztán a két előadás közötti időben szerettek volna kávét inni és ott találkoztak e programmal, mások előre készültek az eseményre, de a legtöbben a Facebookon keresztül értesültek arról, hogy egyetemünk ismét részt vett egy nagyon nemes versenyen, ahol a cél a konkrét segítségnyújtás volt, az, hogy  emberi életeket menthessünk meg.

2016. február 11-én, csütörtökön a szokásostól eltérő módon volt a D25 társalgója berendezve, hiszen az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai ott várták a 10. Országos Felsőoktatási Véradóverseny keretein belül megrendezett Téli Károlis Véradó Napon megjelent hallgatóinkat. A résztvevők nemcsak önzetlenül segítettek másokon, hanem információkat is megtudtak saját egészségi állapotukról, emellett egyetemünket is segítették a versenyen, melynek központi témája a véradás volt. A Károlis véradóknak egyébként 80 százaléka most adott vért életében először.

Mivel néhány hónap múlva ismét lesz véradó nap a Károlin, ismertetünk néhány fontos tudnivalót a véradással kapcsolatban. Vért adhat minden olyan személy, aki 18 és 65 év közötti, egészségesnek érzi magát, valamint minimum ötven kiló. Emellett nagyon sokat számít, hogy az illető kipihent legyen, valamint megfelelő mennyiségű ételt és folyadékot juttasson előtte a szervezetébe.

Maga a véradás több fázisból áll. Először megtörténik a regisztráció, amelyet egy kérdőív kitöltése követ, amelyben mindenki feltüntetheti, hogy szed-e gyógyszert, s ha igen, milyet. Ezek után egy laboros gyorsteszt következik, amelynek során kiderül a vércsoport, a hemoglobin-szint, és más fontos  adatok az adott személy vérével kapcsolatban. Ezt a tesztet egy orvos vizsgálja meg és ekkor dől el, hogy valaki ténylegesen adhat-e vért. Összesen 450 ml vért vesznek, ami ezután az OVSZ által kerül majd szakszerű elszállításra és felhasználásra. A véradók végül egy kisebb ajándékot is kapnak.

A véradásnak egyébként a rendkívül nemes fő célja mellett néhány hasznos velejárója is van: megtudhatjuk, hogy milyen kondícióban vagyunk, tanácsot és segítséget kapunk szervezetünk állapotával kapcsolatban - és emellett segíthetjük egyetemünket is ezen a  versenyen. Szeretnénk arra bátorítani hallgatóinkat, hogy küzdjék le minél többen esetleges félelmeiket és a Tavaszi Véradó Napon éljünk minél többen a lehetőséggel: találkozzunk májusban és tegyünk közösen valamit mások életéért!

Károlis részvétel az Educatio Kiállításon

 

Az idei felvételi időszakban 2016. január 21-23. között került megrendezésre a XVI. Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, közismertebb nevén az Educatio Kiállítás.

A Károli-standon az előző évekhez hasonlóan mind a négy egyetemi karunk bemutatkozott. Ezen kívül igyekeztünk néhány – a többi egyetemtől eltérő – különlegességet is nyújtani:

- A felvételi kampányunk motívumát megjelenítő fotófal mögé beálló lelkes látogatókról fényképeket készítettünk, melyeket a fiatalok röviddel később az egyetemi Facebook oldalunkon nézhettek meg.
- Idén is jelen volt egy ideig standunkon a KRE-ÁJK jogász hallgatója, Gyenesei Leila csapatvilágbajnok, magyar öttusázó olimpikon.
- Dr. Hidán Csaba, a KRE-BTK oktatója történelmi viseletben tájékoztatta a helyszínen az érdeklődőket.
- A BTK stúdiója speciális eszközökkel szemléltette az egyik legmodernebb egyetemi stúdió által nyújtott lehetőségeket.

A kiállítást idén a tavalyinál kb. 10%-kal többen tekintették meg: összesen 33.000-en. A KRE standot is rekord számú érdeklődő kereste fel: 2.094-en regisztráltak standunkon, ami a tavalyi 1.651 személynél 27%-kal több. 


Minden munkavállalónknak és hallgatónknak, aki valamilyen formában hozzájárult az Educatio-n való megjelenésünk sikeréhez, ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a segítségért!

Visszaszámlálás

A néhány nap múlva lejáró felvételi jelentkezési határidő kapcsán beszélgettünk a Lónyay Utcai Református Gimnázium igazgatójával


Megkezdődött a visszaszámlálás: február 15-ig jelentkezhetnek a diákok az egyetemi képzésekre. A 12. osztályos tanulóknak ezekben a napokban életük egyik kiemelkedően fontos kérdéséről kell dönteniük: hogyan tovább? A továbbtanulás kérdéseiről beszélgettünk a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium igazgatójával, Kocsis Imre Antallal és egyik végzős diákjával, Kovách István Bendegúzzal.

Milyen kihívások előtt állnak az idén érettségiző diákok? Milyen nehézségeket rejt a jelentkezés?

Kocsis Imre Antal: Anélkül, hogy túldramatizálnánk korunkat, látnunk kell, hogy megdöbbentően nehéz helyzetben találják magukat a diákok, mikor beadják jelentkezésüket egy adott felsőoktatási intézménybe. Ugyanakkor korunk egyik nagy előnye éppen az, hogy rendkívül sok lehetőség adódik a tanulás megtervezésére, e tényező egyszerre hordoz előnyöket és hátrányokat a 18 éves korosztály számára. Iskolánk diákjainak mintegy fele már a gimnáziumi évek elején tudja, hogy mi szeretne lenni – a céltudatosság náluk jobban körvonalazható. A másik ötven százalék esetében körvonalazódik ki igazán az, hogy túl sok szak közül választhatnak. Anélkül, hogy erről fogalmuk lenne, beleszületnek az élethosszig tartó tanulás világába – ez már az egyetemi évek alatt megjelenik, hiszen sokan vannak, akik egyetemet váltanak. Maga a jelentkezés nem okoz nehézséget, hiszen a diákok az e-felvételi rendszeren úgy szörföznek, ahogy a Facebook-on játszadoznak, és ha nem felejtik el a jelszavaikat júliusig, akkor ez így is marad. Ezért fel is hívjuk a figyelmüket a jelszavak rögzítésére.

Mennyire egyértelmű, hogy mindenki továbbtanul? Egyetemünk hogyan jelenik meg a diákok továbbtanulási terveiben?

Kocsis Imre Antal: A diákok családi háttere predesztinálja a diákokat a továbbtanulásra, ilyen szempontból szerencsések vagyunk, mert ha az intézmény és család véleménye egyezik, akkor tovább kell tanulnia a diáknak. Azt kell látnunk, hogy szinte kivétel nélkül minden diákunk államilag támogatott helyekre kerültek be az elmúlt két évben. Nagyon ritka, hogy valaki OKJ-s képzésre jelentkezne. Aktív, jó a kapcsolatunk a Károlival, ez az elméletben és a gyakorlatban is megjelenik. Iskolánk volt igazgatója, Madarász Imréné jelenleg is a Károli oktatója, Balla Péter rektor úr pedig az igazgatótanács tagja. Valójában napi szintű kapcsolat van a két intézmény között. A Károli jó helyen szerepel továbbá a továbbtanulás szempontjából is, alapvetően sokan adják be a jelentkezést az egyetem különféle szakjaira, legyen szó a tanári szakról, kommunikáció és médiatudományról, szociológiáról, történelemről vagy akár a néderlandisztikáról, pszichológiáról. 


Következő kérdésünket Kovách István Bendegúzhoz intézzük, aki egyetemünkre adta be jelentkezését.

Hogyan született meg benned az a döntés, hogy a Károlira jelentkezz?

Kovács István Bendegúz: Volt egy tervem, hogy színész leszek, de az elmúlt évek ezt az elképzelést felülírták. Ahogy egyre közelebb kerülök az egyetemhez, válik egyértelművé, hogy a teológiára fogok jelentkezni. Tudatos döntés ez a részemről és azt látom, hogy ez az én küldetésem is egyben. Pár évvel ezelőtt változott meg gyökeresen a gondolkodásom, azóta a második nevemet használom, azelőtt mindenki az első nevemen szólított. 

Milyen szempontok alapján választottad a Károlit?

Kovách István Bendegúz: Egyrészt földrajzi közelség is, másrészt az eddigi ismereteim is azt mutatják, hogy érdemes lesz a Károlira jelentkeznem, hiszen számos hit- és közéleti személyiség került ki a falai mögül. Leendő teológusként erősen ajánlott, hogy a HTK Ráday Kollégiumában lakjak, ami számos előnnyel bír, hiszen egyrészt maguk a tantermek is az épületben vannak, másrészt az összes csoporttárssal is együtt lakhatok, ami a tanulmányaim szempontjából sem utolsó. 

Mit tapasztalsz, hogyan jelenik meg a továbbtanulás az osztálytársaid, kortársaid körében?

Kovách István Bendegúz: Alapvetően nehéz helyzetben vagyunk, hiszen rengeteg szak és egyetem közül választhatunk. Az én esetemben ez adott volt, hiszen a Károlin találhatom meg az általam elképzelt szakot, mint lehetőséget – nem is tartom fontosnak, hogy máshol is körülnézzek. Örülök és hálás is vagyok, hogy pontosan tudom, mi szeretnék lenni. Ugyanakkor vannak osztálytársaim, akik még most sem tudják pontosan, hova is kellene beadni a jelentkezést. Egy ismerősöm elvégezte egy egyetem első évfolyamát, de most újból jelentkezik, mert nem érzi azt, hogy ott a helye. Valójában túl nagy a választék, és a jobbik eset az, ha valakinek van egy adott területe, amit szeret, és azt is tanulná szívesen, majd később kiderül, hogy mit is lehet azzal a végzettséggel kezdeni. Azt is látom, hogy sokan nem tudják, hogy az adott szak, amire jelentkeznek, mit is takar pontosan, mit jelent az a végzettség, amit a szak ad majd. 

A Károli Gáspár Református Egyetem a hitéleti szakok mellett bölcsészettudományi, társadalomtudományi, jogi, gazdasági, pedagógus- és művészeti képzéseket is indít. A jelentkezési rangsorban mindenképpen érdemes első helyre beírni a Károlit, hiszen az első helyen ide jelentkezett, önköltséges hallgatókat egyedülálló ösztöndíj-programunkkal akár az önköltség 75%-át kitevő ösztöndíjakkal támogatjuk.

Véradás a Károlin!

Egyetlen véradással 3 élet menthető meg: a X. Országos Felsőoktatási Véradóverseny (OFV) keretein belül a Magyar Vöröskereszt véradást szervez a Károli Gáspár Református Egyetemen. 

Támogassuk a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkáját, emellett segítsük Egyetemünket, hogy minél előkelőbb helyen végezzen a versenyben! A nemes megmérettetésre minden évben közel 40 felsőoktatási intézmény nevez, kategóriánként az az intézmény nyer, aki a nappalis hallgatói létszámához képest a legtöbb nappalis hallgatót mozgósítja véradásra. 

Időpont: 2016. február 11. (csütörtök) 10-14 óra
Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 

Véradó lehet mindenki, aki:
• egészségesnek érzi magát,
• elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves,
• testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot,
• a tetoválás és a testékszer nem akadály, ha eltelt fél év, mióta elkészültek. 
• az adatfelvételhez lakcímkártya, a személyi igazolvány és a TAJ-szám feltétlenül szükséges (ez lehet a TAJ kártya, a TAJ számot tartalmazó irat, lelet, illetve a véradó általi bemondás is).


További információ:
http://www.veradas.hu/veradoverseny

Filmvetítés - Az Admirális

2016. február 12-én, pénteken 12 órai kezdettel kerül bemutatásra Az Admirális c. holland játékfilm, a Holland Királyság Nagykövetsége támogatásával, ami a legendás holland tengernagy, Michiel de Ruyter (1607-1676) életéről készült. A magyar történelem gályarab-szabadítóként őrzi emlékét.
 
A vetítésre a BTK Reviczky utcai épületének I. emeleti dísztermében (Buda Béla Terem) kerül sor.
 
A film eredeti holland nyelven, angol felirattal kerül vetítésre. (Játékidő: 130 perc.)
 
A vetítés előtt a filmről, illetve Michiel de Ruyterről az admirális leszármazottja,  Frits de Ruyter de Wildt beszél.
 
Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Rajzpályázat a magyar címer és zászló megünneplésére

 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen a világban bárhol élő, valamennyi magát magyarnak valló diák és egyetemista számára rajzpályázatot hirdet.
 
Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és a kivitelezés eszköztára: A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a székely zászlót a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi esemény kontextusában ábrázolva. 
 
A pályamunkák beérkezési határideje 2015. március 5. (csütörtök)
 
A pályamunkák beküldésének feltételei, díjazás és további hasznos információk az alábbi dokumentumban olvashatók.
 
A pályázat eredményét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a www.nski.hu honlapján teszi közzé. A díjak és elismerések ünnepi keretek között történő átadására 2015. március 16-án kerül sor. A díjazottak az esemény részleteiről külön tájékoztatást kapnak. (A nem budapesti helyezettek díjátadóra történő utazását és esetlegesen felmerülő szállását a szervezők biztosítják.)

Magyar zászló és címer pályázat – lemondó nyilatkozat


Felvételi a Károlin!

 

A Károli Gáspár Református Egyetem a 2015/2016. tanévben az alábbi képzési szinteken hirdet felvételt: alapképzés, osztatlan képzés, felsőoktatási szakképzés, mesterképzés, szakirányú továbbképzés, részismereti képzés, pedagógus-továbbképzés, doktori képzés.
 
Képzéseinkről bővebben a Felvételi aloldalon tájékozódhat.

A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás határideje a 2015. szeptemberben induló képzésekre: 2015. február 15.
 
Nyílt napok:
 
Állam- és Jogtudományi Kar
(H-1042 Budapest, Viola u. 2-4.)
 
2015.01.30 (péntek) 10:00
2015.02.07 (szombat) 10:00

A Kar képzési kínálatáról bővebben Dr. Törő Csaba Attila dékán beszélt az Ars Boni jogi folyóiratban.
 
Bölcsészettudományi Kar
(H-1088 Budapest, Reviczky u. 4.)
 
2015.01.27 (kedd) 11:00 alapképzés, osztatlanképzés;
                         13:00 mesterképzés
2015.02.06 (péntek) 11:00 alapképzés, osztatlan képzés;
                            13:00 mesterképzés
 
Hittudományi Kar
(H-1092 Budapest, Ráday u. 28.)
 
2015.02.12. (csütörtök) 9:00
 
Tanítóképző Főiskolai Kar
     -          nagykőrösi képzési helyszín
(H-2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.)
 
2015.02.05 (csütörtök) 9:30
 
     -          budapesti képzési helyszín
(H-1042 Budapest, Viola u. 2-4.)
 
2015.02.03 (kedd) 10:00


Egyetemünk csatlakozott a CCCU-hoz

 

Örömmel tájékoztatjuk az Egyetem közösségét, hogy a Károli csatlakozott a Council for Christian Colleges and Universities (röviden: CCCU) nevű nemzetközi szervezethez. Csatlakozási szándékunkat az Egyetem Szenátusa 344/2013. (IX.18.) számú határozatával támogatta. Az amerikai székhelyű CCCU évente kétszer bírálja el a csatlakozni kívánó intézmények jelentkezését. Egyetemünk kérelmét a CCCU Igazgatótanácsa 2015. januári ülésén fogadta el. A csatlakozással Egyetemünk bekerült a keresztény felsőoktatási intézmények nemzetközi vérkeringésébe, a szervezet szakmai programjaiban való részvétel mellett sokféle módon kapcsolódhat a hasonló profilú egyetemek munkájához.


Megtartó hűség - Házasság hete

Hazánkban nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a házasság hete, a keresztény egyházak, illetve civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy
• felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára,
• segítséget nyújtson a házasságra készülőknek,
• ötleteket adjon a házasságban problémákkal szembesülőknek.

A 2015-ös Házasság hete házaspár arca Dr. Tomka János, az Állam- és Jogtudományi Kar Közgazdasági Tanszékének tanszékvezetője, főiskolai tanár és felesége, Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök. Megtiszteltetés intézményünk számára, hogy Tanszékvezető úr és felesége a Házasság hetének házaspár arcaként egyben Egyetemünket és annak értékeit is képviselik  a rendezvénysorozatban.

A Házasság hete c. programsorozatról bővebb információk találhatóak a http://hazassaghete.hu/ oldalon.

Fotó: www.hazassaghete.hu/Hollai Gábor


Gyászjelentés

 

Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy életének 93. esztendejében elhunyt Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Egyetemünk díszdoktora.
 
Schweitzer József a zsidó-keresztyén párbeszédben, az egyházak és vallások közötti közeledésben elévülhetetlen érdemeket szerzett. A magyarságát és zsidóságát mindig teljességgel felvállaló közösségvezető szeretete és embersége képes volt arra, hogy áthidalja a hitbeli különbségeket. Főrabbi úr sok szállal kötődött Egyetemünkhöz, ezért az Egyetem Szenátusa 2012-ben Károli Emlékéremmel tüntette ki. Bölcsességét, barátságát Egyetemünk közössége hiányolni fogja.


Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny döntője

 

2015. február 2-án lezajlott a Jane Haining verseny döntője a budapesti Vörösmarty iskolában. A református győztesnek és felkészítő tanárának fődíja egy skóciai utazás, amit a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny Alapítvány szervez. Az utazáshoz szükséges repülőjegyet a Károli Gáspár Református Egyetem ajánlotta fel.

Képünkön a református győztes Facskó Adria, a Szentendrei Református Gimnázium tanulója, felkészítő tanára, Hertei Krisztina, valamint Szontagh Pál, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója és Sümeghy Gyula, a KRE nemzetközi csoportvezetője látható a díjátadáson.


Országh László-díjat kapott Prof. Dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár

2015. január 29-én átadták az Országh László-díjakat a Magyar Anglisztikai Társaság nemzetközi konferenciáján a Debreceni Egyetem Aulájában. Az idei díjazottak Fabiny Tibor irodalomtudós, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára, az Anglisztika Intézet intézetvezetője és Pelyvás Péter nyelvész, nyugalmazott egyetemi docens (Debreceni Egyetem, Angol Nyelvészeti Tanszék).
 
A díjat nemzetközileg elismert, angol nyelven publikáló tudós kaphatja, aki méltó képviselője a hazai anglisztikának.  A díj elnyerését oklevél dokumentálja és a kitüntetettek bronzplakettet is átvehettek. Az elismerést a nagy szótárszerkesztő tudós emlékére 1997-ben alapították.
 
A díjhoz szívből gratulálunk!


A Károli a keresztyén egyetemek nemzetközi hálózatában

Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Sepsi Enikő dékán 2014. február 8-16. között látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban, melynek során részt vettek a Council for Christian Colleges and Universities (CCCU) konferenciáján.

A CCCU, a keresztény főiskolák és egyetemek szövetsége 1976-ban 38 taggal kezdte meg működését. Jelenleg a Tanácsnak 119 észak-amerikai és 55 társult intézmény a tagja 20 országból. A CCCU egy nonprofit szervezet, melynek központja a történelmi Capitol Hill negyedében, Washingtonban található. Célja, hogy segítse a keresztény/keresztyén felsőoktatási intézményeket saját céljaik megvalósítása érdekében. Évi 13 millió dolláros költségvetésével, 72 alkalmazottal és több száz önkéntessel a CCCU több mint 100 programot és szolgáltatást biztosít tagjai számára (hallgatóknak és dolgozóknak egyaránt).


A CCCU konferencián való részvétel elsődleges célja a Károli CCCU-ba való belépésének elősegítése és a kapcsolatépítés volt. A konferenciát megelőzően az egyetem képviselői a Los Angeles-i magyar baptista gyülekezet vendégei voltak. Február 9-én Prof. Dr. Balla Péter rektor igehirdetéssel szolgált a baptista gyülekezet istentiszteletén.

A CCCU konferencián a plenáris üléseken kívül Balla Péter rektor az egyetemek elnökei/rektorai szekciójában (peer session), Sepsi Enikő dékán pedig az Off-Campus program nemzetközi szekciójában vett részt, ahol mindketten beszéltek az egyetemünkről, s jelezték az együttműködési készségünket.

A látogatás alkalmával megismerkedtek a L.A. Film Studies Centerrel, mely a CCCU közös képzőhelye. A képzést professzionálisan felszerelt stúdiók, filmkészítési és filmipari profil jellemzik.


A KRE képviselői Marlene Wall, az LCC rektora és William Robinson, a CCCU elnöke társaságában


Latintanárok szakmai napja

A Református Pedagógiai Intézet tisztelettel meghívja Önt a latintanárok részére szervezett szakmai napra.
 
Helyszínek:

1. nap: Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13.
2. nap: MRE Zsinata, 1146 Budapest, Abonyi u. 21.

Időpont:

2014. február 28. 15.30-20.15 (péntek)
2014. március 1. 10.00-18.00 (szombat)

A rendezvény szakmai szervezője Dr. Czeglédi Sándor egyetemi adjunktus, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanárképző Központ Szakmódszertani Csoportjának oktatója.
 
Czeglédi Sándor Icarus szárnyalása és bukása: adalékok a történet utóéletéhez címmel szakmai előadást is tart 2014. február 28-án 19.30-tól.
 
A programról bővebben itt olvashatnak.
 
Jelentkezni lehet: a mellékelt jelentkezési lap segítségével 2014. február 21-ig.
 
Jelentkezési lap
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Újra kiírták a Sportcsillagok Ösztöndíját

A Kormány döntése alapján tavaly ősszel indult el a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj, amelynek célja a magyar felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.

Az újfajta hallgatói támogatás elnyerésének feltétele, hogy a pályázó 35 éves kor alatti, nemzeti válogatott kerettagsággal rendelkezzen.

A jelentkezési (postára adási) határidő: 2014. február 21. péntek

A 2013/2014. tanév 2. félévre történő jelentkezés feltételeit és a pályázati útmutatót itt és a mellékletben olvashatja el.


A károlis „új nemzedék”

Február 9-én, vasárnap 11:30 órai kezdettel az Új Nemzedék című műsorban láthatnak a Duna Televízió nézői egy összeállítást az Egyetemen folyó hallgatói életről. A havonta jelentkező műsor fiatalokról szól, de nem csak fiataloknak. Témája a népek és vallások közti testvériség és párbeszéd.

A műsorban megszólal egyetemünk rektora, Prof. Dr. Balla Péter, illetve hallgatóink is beszámolnak az egyetemen folyó oktatásról, az ösztöndíj-lehetőségekről, valamint a közösségi életről.














Családi életre nevelés és kapcsolati kultúra fejlesztése

Családi életre nevelés  és kapcsolati kultúra fejlesztése
témakörben 40 órás pedagógus továbbképzés indul a KRE Bölcsészkarán.

Célunk a tanárok és az iskolai oktatásba bekapcsolódó egyéb diplomások (gyógypedagógus, mentálhigiénikus, hitoktató, iskolai védőnő, kollégiumi nevelő, szabadidő-szervező, stb. )  felkészítése a 2013. őszén induló új NAT szerinti munkára.
A képzés 40 pontot ad a kötelező továbbképzés keretében.

Az új Nemzeti alaptantervben a fejlesztési területek és nevelési célok között a Családi életre nevelés kiemelt figyelmet kapott. A  Családi életre nevelés önálló tárgyként is megjelenhet, de az 1-12. évfolyamokon bármely tantárgyba integrálható, különös tekintettel az erkölcstan, az etika, a technika, életvitel és gyakorlat, a biológia, a magyar, a történelem  tárgyakra, valamint az osztályfőnöki órára.

A képzés nyolc témakörében módszertani és elméleti jártasságot nyújtunk a résztvevőknek:
      -    Társas kapcsolatok, kommunikáció és konfliktuskezelés
      -    Önismeret és érzelmi intelligencia
      -    Jellem és értékrend
      -    A család működése
      -    Változások és veszteségek kezelése a családban
      -    Nemiség, párkapcsolat, szexualitás
      -    Veszélyek és devianciák
      -    Elméleti és módszertani összefoglaló

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 82/147/2012 nyilvántartási számon engedélyezett programunk: Családi életre nevelés. A NAT alapján a családi életre nevelésben és a kapcsolati kultúra fejlesztésében résztvevők felkészítését elősegítő továbbképzés.

A következő képzés ideje: 2013. április 5-6.  és május 24-25. ( péntek-szombat 9-18-ig)
Helye: Budapest, VIII. Reviczky u. 4. 
A képzés díja: 40.000 Ft/fő, (az útiköltséget és szállásdíjat nem tartalmazza.)
Jelentkezés: 2013. március 27-ig  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Információ: 06-1-483-2937

Budapest, 2013. február 20.                           Dr. Komlósi Piroska Ph.D., egyetemi docens
                                                                          a továbbképzés alapítója és szervezője


EMLex - Felvételi 2013

Kedves Felvételizők, leendő és jelenlegi Hallgatóink!

A BA-képzésre jelentkezők figyelmébe is ajánljuk alábbi képzésünket (EMLex), mely kiváló lehetőségeket kínál azok számára, akik a szótárkészítés iránt érdeklődnek, és szívesen folytatnának tanulmányokat Európa nagy egyetemein. Magyarországon kizárólag a Károli Gáspár Református Egyetem Német Tanszékén lehetséges a képzésbe való bekapcsolódás!

Az Europäischer Master für Lexikographie nemzetközi, kilenc egyetem együttműködésén alapuló interdiszciplináris mesterképzés. A hallgatók (és oktatók) kiutazását kölcsönös Erasmus-szerződések biztosítják, így a hallgatók valamennyi résztvevő intézmény, meghatározott szakterületekre specializálódott oktatóinak blokkszemináriumait végiglátogathatják.

A részletekről, a jelentkezés feltételeiről és további előnyeiről két dokumentumból is tájékozódhatnak az érdeklődők:
Mi az EMLex? Általános bemutató és a képzés moduljai [pdf]
Részletes leírás: célkitűzések, társegyetemek, a jelentkezés feltételei [pdf]
Jelentkezési adatlap [pdf




















 


Népfőiskolai Hét Pócsmegyeren

NÉPFŐISKOLAI HÉT
PÓCSMEGYEREN

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a Pócsmegyeri Református Templomba!

Március 9. péntek 18.00 óra

REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSZET
MAGYARORSZÁGON 1920-1948

Millisits Máté művészettörténész régi kedves ismerős Pócsmegyeren. Előadás-sorozatának harmadik része egy újabb történelmi időszakot ölel fel. A bemutatásra kerülő képanyag jól szemlélteti a magyar reformátusok templomépítési hagyományait.  Az estén külön tisztelgünk Ravasz László püspök előtt, aki Budapesten templomépítések egész sorát kezdeményezte.

Március 10. szombat 16.00 óra

A ROMANO GLASZO EGYÜTTES
HANGVERSENYE

Lakatos György vezetésével 2009-ben alakult újjá a nagy múltú együttes, amikor csatlakozott hozzá öt énekes kislány és egy táncos zenész fiú. A cigány népi kultúrából gazdag ízelítőt adó fergeteges hangulatú koncert után beszélgetés kezdődik hallottakról, illetve arról, mit tehet a református egyház a cigányság magyarországi boldogulásáért? A beszélgetésen Lakatos György mellett részt vesz felesége, Závodi Emese református lelkipásztor, az Önkéntes Diakóniai Év program magyarországi elindítója.

Március 12. hétfő 18.00

A HATÁRON TÚLI MAGYARSÁG
SORSKÉRDÉSEI

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hivatalba lépése óta történelmi változások tanúi lehetünk a határon túli magyarság anyaországgal való kapcsolatában. Az eddigi eredményekről, a politika lehetőségeiről, a jövő esélyeiről beszélgetünk előadónkkal. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy számtalan kötelezettsége mellett elfogadta meghívásunkat!

Március 13. kedd 18.00 óra

EÖTVÖS LORÁND ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Dr. Bodoky Tamás geofizikus, egyetemi magántanár a magyar és egyetemes fizika tudománytörténet egyik legnagyobb alakját, a műszeres kőolajkutatás elindítóját mutatja be előadásában. Nagy örömmel köszöntjük a Leányfalui Református Egyházközség gondnokát népfőiskolánk előadói között!


Részvétel az „Implementation of the Lisbon Strategy (Europe 2020), 2nd edition (EU)” nevű intenzív programban

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéke szakmai partnerként részt vesz az „Implementation of the Lisbon Strategy (Europe 2020), 2nd edition (EU)” Erasmus Intensive program keretében megrendezett hét hónapos nemzetközi kurzusban. A program résztémái: humán-erőforrás menedzsment; munkajog; gazdasági növekedés, (KKV-k szerepe); CSR (Vállaltok Társadalmi Felelősségvállalása); szociális védelem.  A karról 5 joghallgató vesz részt a programban: Espár Alexandra, Konta Éva Mercédesz, Lehoczky Emese, Muzsalyi Róbert és Urbán Liliána. Mentorként vesz rész a programban: Dr. Kun Attila tanszékvezető, egyetemi docens és Dr. Homicskó Árpád Olivér egyetemi docens.


A programban résztvevő európai egyetemek:


KRE - Tréninghét programtervezet

   Tisztelt Hallgatók!

Az Egyetemünk második alkalommal 2012. március 26-30. között rendezi meg a „Tréninghét” elnevezésű programsorozatát.

Ennek keretében összegyetemi programok, valamint kari szinten szervezett oktatások, foglalkozások, előadások, rendezvények várják az érdeklődőket.

 

A RÉSZLETES PROGRAMTERVRŐL AZ ALÁBBI LINKEN TALÁLHATÓ TÁBLÁZATBAN TÁJÉKOZÓDHAT.

Részletes programtervezet. - (frissítve 2012.03.23.)

 

A programok, és a jelentkezések kapcsán folyamatosan értesítjük Önt Neptunon keresztül.

 

Várunk minden kedves érdeklődőt.


 

Hallgatóknak

Oktatóknak


Indigenous Perspectives konferencia

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM és az EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

AZ ÉSZAK-AMERIKAI ŐSLAKOSOK VILÁGA (INDIGENOUS PERSPECTIVES OF NORTH AMERICA)
címmel konferenciát szervez 2012. március 8-10. között a két egyetem BTK-inak kampuszain.
A konferencia kiemelt támogatói:
Kanadai Nagykövetség, Egyesült Államok Nagykövetsége és Mexikói Nagykövetség.

A nemzeti és őslakos kisebbségek kérdése a világ minden táján aktuális és kutatott kérdéskör. Ez Közép- és Kelet-Európára is igaz, ahol kiváló kanadisztikai és amerikanisztikai kutatóműhelyek működnek, amelyek többek közt ezt a témát is kutatják. Az ilyen tárgyú hazai kutatások élénkítése és a nemzetközi tudományos együttműködés erősítése végett szervezzük konferenciánkat.

Az angol, francia és spanyol nyelven zajló konferencia az észak-amerikai (Kanada, Egyesült Államok és Mexikó) őslakosokkal foglalkozik, azon belül is a következő témákat öleli fel: emberi jogok és joguralom; demokrácia és társadalmi-kulturális sokszínűség; társadalmi kohézió, béke és biztonság; környezetvédelem és gazdasági fejlődés; művészi ábrázolás és interpretáció (képzőművészet, zene, irodalom); protestáns és más missziók tevékenysége az őslakosok körében; vallás, tudomány és tudományos fejlődés; őslakosokkal foglalkozó tananyagok bemutatása.

A témák köré épülő szekció-előadásokon kívül a programban plenáris előadást tart Nathan Kowalsky (University of Alberta), Agustín Cadena Rubio író (Mexikó), Hartmut Lutz (a GKS korábbi elnöke, University of Greifswald, Németország és University of Szczecin, Lengyelország), valamint James Oberly (University of Wisconsin-Eau Claire). Kerekasztal-beszélgetést szervezünk az emberi jogok és társadalmi perspektívák, illetve az őslakosok művészete témában, ezenkívül diákkerekasztal és fórum, valamint – középiskolai tanárok részére a Károli Tanárképző Délutánokkal közös eseménysorozat részeként – módszertani műhelymunka és kulturális események kerülnek megrendezésre. A konferencia válogatott előadásaiból kiadvány készül.

Az előadók között a felsőoktatás különböző humán és reál területein dolgozó kanadai, USA-beli, mexikói, közép- és kelet-európai, oroszországi, indiai és dél-koreai szakemberek, továbbá számos egyetem diákjai mellett a civil szervezetek képviselőit is megtalálhatjuk. A konferenciát számos kulturális esemény színesíti: felolvasás, élő indián zene, több kiállítás és dokumentum-film vetítés is része a programnak. Az eseményt Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó külképviseletei támogatják. A március 8-i megnyitón (helyszíne: KRE BTK, Reviczky u. 4., Díszterem, 9 óra) terv szerint beszédet mond a KRE Rektora és a KRE BTK Dékánja, az ELTE Rektora és az ELTE BTK Dékánja, valamint Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó nagykövetei, illetve konzulai.

További felvilágosítást a következő e-mail címen kaphatnak: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A konferencia részletes programja

Információk


Ökumenikus Diákfilmszemle

A Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, valamint a Budapesti Piarista Gimnázium az evangélikus, katolikus és református általános- és középiskolák diákjai számára országos filmszemlét hirdet.

A filmek témája:

I. „Kiemelt téma” kategória: ÁLARCOK.
Amikor – szándékosan vagy akaratlanul – más látszik kívülről, mint ami belül van.

II. „Szabadon választott” kategória: bármilyen témában ábrázolhatják az alkotók azt, ami a világból őket megragadta, foglalkoztatja, amit megfilmesítésre érdemesnek ítélnek.

A szemle díjai:
 
 Az ÁLARCOK témával foglalkozó filmeket kiemelten, korcsoportokra
 bontva értékeljük, a szabadon választott témájú filmeket egy kategóriában.
 A díjak az iskolai filmkészítő műhelymunkát segítő videofelszerelésekből és
 professzionális videoszerkesztő szoftverekből állnak a következő értékben:
 
 I. korcsoport, ÁLARCOK téma:
 1. helyezett 80.000 Ft, 2. helyezett 50.000 Ft, 3. helyezett 30.000 Ft;
 II. korcsoport, ÁLARCOK téma:
 1. helyezett 100.000 Ft, 2. helyezett 60.000 Ft, 3. helyezett 30.000 Ft;
 mindkét korcsoport, szabadon választott téma:
 1. hely 80.000 Ft, 2. hely 50.000 Ft, 3. hely 30.000 Ft.

Részleteket lásd itt


Bödeker professzor a Károlin

Prof. Hans Erich Bödeker,

a berlini Max-Planck-Institut für Wissenschaftsgeschichte kutatójának angol nyelvű előadása
a KRE Történettudományi Intézetében

2012. március 9. 14.00
227-es terem


Az előadás címe:

’Begriffsgeschichte as the History of Theory.
The History of Theory as Begriffsgeschichte’


Bödeker professzor a nemzetközi tudományos élet nagytekintélyű alakja. Történetfilozófiai kutatásaiban elsősorban a tudományosság tradicionális kereteinek változásait, ismeretelméleti kérdéseit, illetve a modern tudománykoncepció kialakulásának problematikáját vizsgálja.


Konferencia felhívás

FELHÍVÁS

A százéves Northrop Frye
A Károli Gáspár Református Egyetem
Anglisztika Intézete és Hermeneutikai Kutatóközpontja,
valamint
az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Angol-Amerikai Intézete (www.elte.hu)

nemzetközi konferenciát hirdet
Northrop Frye
születésének centenáriuma alkalmával

Budapesten, 2012. szeptember 7-8-án
angol és magyar nyelven.

A kanadai irodalomtudós, Northrop Frye mindmáig a huszadik század egyik legismertebb és legtöbbet idézett gondolkodója. Műveiben a szorosan vett irodalomtudományon túlmenően kulturális, társadalmi és vallási kérdések széles spektrumát tárgyalta. A Biblia képzeletre összpontosító értelmezése, az interdiszciplináris hozzáállás és a nyugati kulturális örökség átfogó szemlélete a multikulturalizmus és a szellemi útkeresés korában különösképp időszerűvé teszi mondanivalóját.

Vitaindító előadást tart

Robert D. Denham
a Roanoke College (USA) John P. Fishwick emeritus professzora és

Dávidházi Péter
a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Eötvös Loránd
Tudományegyetem professzora

20 perces előadások tartására egyoldalas szinopszissal (maximum 1600 leütés) várjuk a jelentkezőket. A szinopszist és egy rövid (egy bekezdésnyi) életrajzot az alábbi címre és határidőre kérjük:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
2012. április 15.

A jelentkezések kiértékelésére 2012. május 1-ig kerül sor.


Ingyenes filmbemutató

Március 7-én este 7-kor az Uránia moziban (1088 Bp., Rákóczi út 21.) a Kanadai Nagykövetség jóvoltából ingyenesen megtekinthető a The Journals of Knud Rasmussen című film angol nyelven, francia felirattal. A filmvetítés az Indigenous Perspectives of North America című konferenciánk (március 8-10.) előzetes eseménye, és minden idők legnagyobb eszkimó-kutatójának életét mutatja be. Az ingyenes részvétel feltétele a regisztráció a következő e-mail címen:
< Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. >. A férőhelyek száma korlátozott!
Szeretettel várunk minden károlist!


Meghívó: Károli Könyvek és Károli jegyzetek bemutatója

A Károli Gáspár Református Egyetem,
a L’Harmattan Kiadó és a Patrocínium Kiadó
szeretettel meghívja
a Károli Könyvek sorozat és a Károli jegyzetek
bemutatására

2012. február 15-én szerdán, 16 órakor
a KRE BTK Dísztermében (VIII. Reviczky u. 4.)

Rektori köszöntő:
dr. Bozsonyi Károly rektorhelyettes

A Károli Könyvek sorozatot bemutatja:
dr. Sepsi Enikő sorozatszerkesztő, a KRE BTK dékánja
és Gyenes Ádám, a L’Harmattan Kiadó igazgatója

A Károli jegyzetek sorozatot bemutatja:
dr. Dobrocsi Szilvia, a KRE ÁJK oktatója,
a Patrocínium Kiadó szerkesztője

Bemutatásra kerülő kiadványok
Lovász Irén: Szakrális kommunikáció
(Károli Könyvek/Monográfia, KRE-L’Harmattan, 2011)

Szabó András és Petrőczi Éva (szerk.):
A zsoltár a régi magyar irodalomban
(Károli Könyvek/Tanulmánykötet, KRE-L’Harmattan, 2011)

Lázár Imre et al.: Környezet és emberkép
(Patrocínium-KRE BTK, 2011)

Galsi Árpád: Jakab, az Úr testvére
(Károli Könyvek/Mongoráfia/Questiones Theologiae, KRE-L’Harmattan, 2011)


A könyveket bemutatják:
Dr. Bozsonyi Károly
a KRE BTK Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetének vezetője

Dr. Zsengellér József
a KRE HTK dékánja és a Hittudományi Doktori Iskola vezetője
és a Questiones Theologiae felelős kiadója

Dr. Pecsuk Ottó
a Magyar Bibliatársulat főtitkára

Dr. Dávid István
a KRE TFK Kántorképző Intézetének vezetője, orgonaművész

A könyvbemutató hetében a Károli Gáspár Református Egyetem
és a L’Harmattan Kiadó kedvezményes könyvárusítást rendez
a KRE BTK aulájában.


Nyílt nap az ÁJK-n

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Gyere el 2012. február 3-án pénteken 10:00 órától a Nyílt Napunkra, és tudj meg többet a jogászképzésről!

Többek között hallhatsz a felvételi eljárásról és pontszámításról, a Kar nemzetközi kapcsolatairól, a külföldi tanulási lehetőségekről, a karriergondozásról, elhelyezkedési lehetőségekről, és első kézből hallhatod az itt tanuló diákok véleményét az oktatásról, hallgatói életről.

Bővebb információ erre a linkre kattintva érhető el


Közlemény

  Tisztelt Kollégák, Kedves Hallgatók!
  A tegnapi nap (február 1-én), bizonyára több tíz alkalommal kapták meg emailben "Oktatók hallgatói véleményezése kérdőív" illetve "Munkatársak elégedettségének mérése" tárgyú felhívást, hogy a "Kérdőív kitöltés"-re klikkelve elérhetik a kérdőívet.

  Az Unipoll Kérdőívszerkesztő rendszer frissítése során a frissítés bekapcsolta az e-mailek küldését és az eddig legenerált e-maileket kiküldte. Olyan e-mailek mentek ki, amelyek már lezárt kérdőívekre vonatkoztak (2010/11/2 félév).

Az SDA Informatia Zrt. a Kérdőívszerkesztő fejlesztője mindenkitől mélységesen elnézést kér az okozott kellemetlenségért és minden tőle telhetőt megtesz, hogy többet et nem fordulhasson elő.

Megértésüket megköszönve.
KRE & SDA Informatia Zrt.


Meghívó - vendégelőadó

Prof. Dr. Herman J. Selderhuis professzor,

a Refo500 vezetője nyilvános vendégelőadást tart a

KRE HTK-n március 24-én csütörtökön de. 10 órakor.

Az előadás címe:

Das Geheimnis der bleibenden Bedeutung der Theologie Calvins

Helyszín: IX. ker., Ráday u. 28., II. em. Exhortációs terem.

Az előadást a helyszínen fordítjuk, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2011. február 17., Budapest A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának sajtóközleménye

    2011. február 17., Budapest -  A Magyarországi Református Egyház

    Zsinati Hivatalának sajtóközleménye

Európai egyházi állásfoglalás készül az uniós romaügyi stratégiákhoz

2010. február 14-15-én két európai egyházi szervezet, az Európai Egyházak Bevándorlásügyi Bizottsága (CCME) és az Eurodiaconia tartotta éves partnertalálkozóját Budapesten, ahol az európai pályázati rendszerek átalakításának fontosságára, a cigány közösségek kulturális sokféleségének jelentőségére is felhívták a figyelmet. A kétnapos tanácskozásnak a Magyarországi Református Egyház (MRE) adott otthont, a konzultáció elso napjának programját az MRE Zsinati Hivatalának szakemberei állították össze.

A CCME-t Doris Peschke főtitkár, az Eurodiaconiát Catherine Storry képviselte. A résztvevők között voltak az MRE mellett az Erdélyi Református Egyházkerület, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE), a Lutheránus Világszövetség (LVSZ), a finn, a norvég, az olasz evangélikus egyház képviselői, az Egyesült Metodista Egyház, valamint dán, holland, lengyel és olasz diakóniai szervezetek küldöttei, továbbá az Európai Egyházak Konferenciája - Egyház és Társadalom Bizottság (CEC-CSC) brüsszeli irodájának egyik vezetője.

A megbeszélések középpontjában a magyar európai uniós soros elnökségi félév egyik legfontosabb témája, a cigányság integrációja állt. Az együttműködő szervezetek egy közös állásfoglalás, javaslatcsomag kidolgozását kezdték meg, melyet a most kidolgozás alatt álló európai romaügyi keretprogramhoz (European Roma Framework), valamint az ehhez kapcsolódó magyar elnökségi következtetésekhez (Council Conclusions) tett közös egyházi hozzájárulásként kívánnak a megfelelő intézményekhez eljuttatni.

A megbeszélés meghívottja volt dr. Izsák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke. Előadásában ismertette a magyar uniós elnökség elképzeléseit az európai romaügyi keret kialakításával kapcsolatban. Rámutatott: a magyar kormány álláspontja szerint nem kizárólag a cigány közösségek, hanem általában a hátrányos szociális helyzetben lévők felzárkóztatására kell koncentrálni, hiszen az azonos helyzetben lévők számára azonos megoldások célravezetők. Az mostanra eldőlt, hogy az EU nem stratégiát készít, hanem egy olyan iránymutatást, amelyhez a tagállamok a saját stratégiáikat igazítják majd. Ez a keretprogram várhatóan még a magyar elnökségi félév alatt elfogadásra kerülhet.

Amint Hámori Ádám, az MRE EU-referense kiemelte: a valósággal való szembenézés nélkül nem lehet hatékony megoldásokat kialakítani. Úgy vélte:
az egyházak egyik erőssége az, hogy semmilyen ideológiai vagy politikai elkötelezettség nem gátolja őket a cigányság helyzetének megértéséhez szükséges tisztánlátásban. A kormányzati és európai intézményeknek nincs erőforrásuk arra, hogy minden esetet külön-külön vizsgáljanak, ebben is segítségükre lehetnek az egyházak és civil szervezetek, melyek a hátrányos helyzetű közösségek mellett tevékenykednek
- hangzott el a tanácskozáson.

További részletes információ a www.reformatus.hu oldalon.

Elérhetőség:
Magyarországi Református Egyház
Kommunikációs Szolgálata
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Tel: 1-460-0753
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.reformatus.hu


Rendezőket keresünk a Csillagpontra

 

 

 
Rendezőket keresünk a Csillagpontra

Szeretettel várjuk olyan 18 évesnél idősebb fiatalok jelentkezését,
akik szívesen látnának el rendezői szolgálatot a Csillagponton, 2011. július 19-23. között.

A rendezők vállalják, hogy a találkozó helyszíni előkészítése és lebonyolítása alatt felkészítés és segítségnyújtás céljából a szervezők rendelkezésére állnak. Továbbá, hogy a találkozót megelőző felkészítő napokon (2011. július 16-a, vasárnap délutántól) már részt vesznek, és a hivatalos záró alkalom után a helyszín teljes rendbetételéig maradnak, illetve a találkozót megelőzően egy közös felkészítő alkalmon is részt vesznek.

Többek között az alábbi területeken várunk közreműködőket:

 

  • helyszínek berendezése, felügyelete,
  • résztvevők irányítása, útbaigazítás, vendégek kísérése,
  • rendrakási és takarítási segítség,
  • színpadi beszerelés,
  • étkeztetés,
  • bejáratok felügyelete,
  • stb.

 

(A regisztrációs feladatokhoz külön keresünk önkénteseket, ha a regisztrációnál szeretnél segíteni, február elejétől jelentkezhetsz a honlapon, egy külön jelentkezési lap kitöltésével!)

A rendezői szolgálat nem egész napos munkát jelent, hiszen váltásban folyik a munka, de napi szinten állandó készültséggel jár, a váratlan helyzetek sikeres kezelése érdekében. A rendezők munkabeosztása mindig az adott nap előtti este készül el.

Jelentkezni 2011. május 16.(hétfő)-ig lehet a jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezés feltétele a betöltött 18. életév.

Kérjük, hogy a jelentkezésedhez csatold fényképedet és legfeljebb egyoldalas önéletrajzodat is! A fényképet és az önéletrajzot küldd el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. (Fénykép helyett internetes közösségi portálok - pl. Facebook - publikus személyi profiljának címe is beküldhető.)

Felkészítő alkalom időpontja: 2011. június 4-e, szombat, 12:30-tól.

Felkészítő alkalom helyszíne: Budapest, Zsinati Ifjúsági Iroda (1146, Abonyi utca 21.)

A rendezők végleges kiválasztása a rendezők vezetője és a logisztikáért felelős személy hatásköre. A rendezők, amennyiben a kiválasztó alkalom után, közös megegyezéssel csatlakoznak a rendezők csapatához a Csillagpont napjai alatt mentesülnek a részvételi díj alól, és napi három étkezés biztosított a számukra. Fedett szállást csak indokolt kérés esetén tudunk biztosítani.

Kérjük, csak olyanok jelentkezzenek, akik maradéktalanul vállalni tudják a fent megfogalmazottakat!

A jelentkezőket kérjük, hogy a tavasz folyamán majd a Csillagpont regisztrációs rendszerében is regisztráljanak résztvevőként, de ne fizessenek addig, amíg nem zárul le a rendezők kiválasztása!

Üdvözlettel,
A CSP csapat

http://csillag.reformatus.hu/2011/rendezo.html


Kanadai-német-magyar kulturális olvasókönyv bemutatója

MEGHÍVÓ
Kanadai-német-magyar kulturális olvasókönyv bemutatójára


A Károli Gáspár Református Egyetem és a Kölni Egyetem tanárai és diákjai által készített és a Kanadai Külügyminisztérium támogatásával angol nyelven megjelenő Canadian-German-Hungarian Cultural Reader (Kanadai-német-magyar kulturális olvasókönyv) azon középiskolai tanárok és diákok számára készült, akik érdeklődnek a különböző kultúrák és a kulturális sokszínűség iránt.


A könyv 28 egymástól független fejezetből áll, amelyet különböző nyelvi tudásszinttel és kulturális háttérrel rendelkező tanulók is sikerrel használhatnak. Az olvasókönyv ideális kiegészítő anyag a hagyományos középiskolai tanórához, de jól használható nyelvi előkészítő évfolyamokon, iskolanapokon és nyelvi táborokban, valamint nyelviskolai tanfolyamokon is. Az olvasókönyv kiegészítéseként a tanárok számára egy elektronikus formában megjelenő tanári kézikönyv teszi könnyebbé az anyagok feldolgozását és elsajátíttatását. A tanári kézikönyv háttér-információkat, megoldókulcsot, az anyag begyakoroltatását segítő plusz feladatokat és további internetes forrásokat tartalmaz.

Az olvasókönyvet műhelymunka (workshop) keretében is bemutatjuk.

A megrendezendő műhelymunkáról, valamint a műhelymunkán való részvételhez szükséges regisztrációról:

Az esemény címe és jellege:
Introducing the Canadian-German-Hungarian Cultural Reader c. műhelymunka

Előadók:
Albert Rau (Kölni Egyetem)
Nagy Judit, Bánhegyi Mátyás, Bernhardt Dóra (Károli Gáspár Református Egyetem)
Zsizsmann Éva (Országos Idegennyelvű Könyvtár)

Helyszín és időpont:
Országos Idegennyelvű Könyvtár
1056 Budapest, Molnár u. 11.
Kiállítóterem
2011. március 4.
13:00-17:45

A résztvevők egy-egy olvasókönyvet kapnak ajándékba, továbbá azt is megtudhatják, hogy a tanári kézikönyv hol érhető el az interneten.

A műhelymunkát elsősorban gyakorló középiskolai tanároknak ajánljuk.

A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Amennyiben részt szeretne venni, kérjük, részvételi szándékát jelezze a következő e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. .

A jelentkezési határidő2011. február 25.


Közlemény

   A Károli Gáspár Református Egyetemnek a Magyarországi Református Egyház Zsinata által megbízott vezetése a munkafolyamatok átvilágítása és újraszabályozása során a korábbi években elkövetett visszaélésekre bukkant a hallgatói ösztöndíjak kifizetésével kapcsolatosan.

Emiatt az egyetem vezetése további belső ellenőrzést rendelt el, és rendőrségi feljelentést tett.


Meghívó - „Az alkotmányozás dilemmái” c. konferenciára

 alt


Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara
tisztelettel meghívja Önt
„Az alkotmányozás dilemmái”
című tudományos konferenciára.

 

Időpont: 2011. február 18. (péntek) 15-18:30 óra
Helyszín: A Magyarországi Református Egyház Zsinati Épülete
 (1146 Budapest, Abonyi u. 21.)

A konferencia díszvendége
Dr. Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke

Levezető elnök:
Dr. Bölcskei Gusztáv
a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

A konferencia térképe
A konferencia programja



15.00      Dr. Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke
             Megnyitó

15.10      Dr. Szájer József az Európai Parlament képviselője,
             az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese
             Gondolatok az alkotmányozás dilemmáiról

15.40      Dr. Pokol Béla a Károli Gáspár Református Egyetem
              professzora
              A demokrácia és a jogállam az alkotmányozás vitáiban

16.05      Dr. Cservák Csaba a Károli Gáspár Református Egyetem
              egyetemi docense, a Köztársasági Elnöki Hivatal Jogi,
              Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatalának vezetője)
              Az államfő a parlamentáris kormányformában

16.30      Vita

16.45      Szünet
              Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés intézményének egyetemes
              és magyarországi története című könyvének bemutatója
              (Századvég Kiadó 2010.)

17.00      Dr. Stumpf István alkotmánybíró
              Jogállamiság és alkotmányozás

17.25      Dr. Kukorelli István az Eötvös Loránd Tudományegyetem
              professzora, volt alkotmánybíró
              Hatalommegosztás és alkotmányozás

17.50     Vita

18.10     Zárszó

Kérjük, hogy részvételi szándékukat 2011.02.15-ig jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

2011. február 16., Budapest
A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának sajtóközleménye



Miközben a parlamentben megkezdődött az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat vitája, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara tudományos konferenciát rendez a Magyarországi Református Egyház zsinati épületében (1146 Budapest, Abonyi u. 21.) 2011. február 18-án, 15 - 18.30 között „Az alkotmányozás dilemmái” címmel.

A konferencia díszvendége Dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, további előadók: Dr. Cservák Csaba, Dr. Kukorelli István, Dr. Pokol Béla, Dr. Strumpf István, Dr. Szájer József és Tóth J. Zoltán.

A konferencia megrendezésének indító gondolata Pokol Bélától, az MTA doktorától, az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem tanárától származik, aki 2003-ban a Külügyminisztérium által létrehozott munkacsoport tagjaként tevékenykedett az Európai Unió alkotmányának előkészítésében.

A konferencia megrendezésének ötletét és szükségességét az új alkotmány megalkotása kapcsán széles körben beinduló viták adták. Meggyőződésünk, hogy a politikai diskurzus sokszor elfogult érvei mellett érdemes tudományos szemszögből is megvizsgálni az új alkotmány koncepcióját alakító jogi, történelmi, társadalmi és kommunikációs folyamatokat.. A Károli Gáspár Református Egyetem jogászprofesszorai és tanárai az elemzéseikben eddig is vizsgálták az alkotmányozás kérdéseit, és így adódott a gondolat, hogy az alkotmány koncepciójának a megjelenése után a nyilvánosság előtt is megvitassuk ezeket.

A konferencián az előadások és viták a demokrácia és jogállamiság kérdései és dilemmái köré csoportosulnak. A jelenlévők megvizsgálják a kormányok alkotmányozási törekvéseit és azok kritikáját a demokrácia vagy a jogállam féltése oldaláról, valamint az alkotmánybíróság jogkörét és annak működését a politikai demokráciával összefüggésben.

További információ a konferenciát követően a www.református.hu oldalon
található majd.

Elérhetőség:
Magyarországi Református Egyház
Kommunikációs Szolgálata
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Tel: 1-460-0753
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.reformatus.hu 


Meghívó - A református tanítóképzés múltja, jelene, jövője c. nemzetközi konferenciára

 
Meghívó

A református tanítóképzés múltja, jelene, jövője c.

nemzetközi konferenciára

 

A KRE Tanítóképző Főiskolai Kar részéről Dr. Szenczi Árpád plenáris ülésen, Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit és Ackermanné Kelő Kamilla szekció üléseken tartanak előadást.

Időpont: 2011. február 25.
Helyszín: Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, 4026 Debrecen, Péterfia u. 1-7.

Részletes program itt


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Europaicum 2011/2012 vendégoktatói professzori állás betöltésre

A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) az ösztöndíjak széles palettáját kínálja a magyar hallgatóknak, diplomásoknak, doktoranduszoknak, kutatóknak és oktatóknak.

A Saarbrückeni Egyetem 2011/2012-es tanévre professzori állást hirdet meg magyar főiskolai, egyetemi oktatnak, akik „Európai témában” jártasak.

Pályázati határidő: 2011. március 15.


Pályázati kiírás magyarul

Pályázati kiírás németül


MEGHÍVÓ - Mészáros Márta előadása a múzeumpedagógia kérdéseiről

A Történeti Intézet Kora újkor-, Gazdaság-és Művelődéstörténeti Tanszéke tanársegéde, Mészáros Márta tart 2011. február 10-én előadást az általa tanított és kutatott, gyakorlott múzeumpedagógia kérdéseiről, különös tekintettel a Károli Gáspár Református Egyetemen oktatott egyik tantárgyáról.

A nagy sikerű, a hallgatók által kedvelt múzeumpedagógiai kurzusok és múzeum-közgyűjteményi látogatások tapasztalatairól, a BA-s órarendbe beilleszthetőségről, a nehézségekről és a szépségekről szól az előadás, ahol a protestáns (református) elkötelezettség, életszemlélet múzeumpedagógiai oldalát mutatja be az előadó egyetemi kollégánk.


A részletes program: 

A módszertan elmélete és gyakorlata a múzeumpedagógiai képzésben

( A szimpózium áttekintést ad a hazai felsőoktatási intézmények módszertani tevékenységéről)

 

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Pollack terem

Időpont: 2011. február 10. csütörtök 10 óra

Érkezés: 9:30-tól a Bródy Sándor utcai oldalbejárat felől

 

12:45-13:00 Mészáros Márta - Károli Gáspár Református Egyetem
Részletes program: http://www.kre.hu/btk/index.php


Közlemény

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
FELSŐOKTATÁSÉRT ÉS TUDOMÁNYPOLITIKÁÉRT FELELŐS
HELYETTES ÁLLAMTITKÁR

 
Iktatószám: 102 521/2011.


KÖZLEMÉNY


Tájékoztatjuk a 2011. évi Felsőoktatási Minőségi Díjra pályázókat, hogy a TÁMOP 4.1.4. „Minőségfejlesztés a felsőoktatásban” című kiemelt program biztosítja a pályázat lebonyolítási költségeit. Ennek köszönhetően a 2011. évi Felsőoktatási Minőségi Díj eljárási költségeit a pályázóknak nem kell megfizetniük.


Budapest, 2011.  február 3.                                                         

                                                                                                                  Dr. Dux László sk.


MEGHÍVÓ Dr. Nótári Tamás MARCUS TULLIUS CICERO ÖSSZES PERBESZÉDEI című könyvének bemutatójára

  A Magyar Tudományos Akadémia–Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtörténeti Kutatócsoportja,
a Magyar Tudományos Akadémia IX. Osztályának Jogtörténeti Albizottsága
és a Magyar Jogász Egylet Jogtörténeti Szakosztálya
tisztelettel meghívja Önt

Dr. Nótári Tamás

MARCUS TULLIUS CICERO ÖSSZES PERBESZÉDEI
című könyvének bemutatójára.

A rendezvény időpontja:
2011. február 17. (csütörtök) 16.00 óra

Helyszíne:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Aula Magna
(1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)

A könyvet bemutatják:
Dr. Zlinszky János professor emeritus, az Osztrák Tudományos Akadémia tagja, PPKE JÁK
Dr. Hamza Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, ELTE ÁJK
Dr. Németh György tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE BTK


Pályázati felhívás - OMAA

 Az Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány (OMAA)/
Stiftung Aktion Österreich-Ungarn (AÖU)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a 2011. évre


Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködés támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.
Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg.

A pályázati felhívás részletei...

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések