Pógyor István, az elfelejtett református hős – dokumentumfilm a 70 éve letartóztatott ifjúsági vezetőről

Antináci és antikommunista; a két háború között népszerű diákszervezet, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület nemzeti titkára; Európai Uniót tervező széleslátókörű magyar hazafi – de mindenekelőtt mély hitű református ember. Pógyor Istvánt hetven évvel ezelőtt, 1951. június 7-én tartóztatta le az Államvédelmi Hatóság, majd hamis vádak alapján hosszú börtönbüntetésre ítélték. Soha többet nem szabadult, a bántalmazások következtében 1953-ben rabságban hunyt el. 

Megszűnik a veszélyhelyzet Magyarországon

A veszélyhelyzetet 2020. március 11-én rendelték el az ország teljes területére a tömeges megbetegedést okozó koronavírus-járvány megelőzése érdekében, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében.

Kiváló sportolóink eredményei

Ebben a félévben is pályázhattak tehetséges sportolóink sporttevékenységért járó ösztöndíjra.

Már elérhető a Csillagpont idei programkínálata

Idén Debrecenben kerül megrendezésre a Csillagpont református ifjúsági találkozó július 23-27. között. A fesztivál, amelynek központi témája a közösség, a főelőadások mellett több mint 100 kulturális, közéleti, tudományos, pszichológiai, zenei és sportprogrammal várja a 14 és 35 év közötti Kárpát-medencei református fiatalokat. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan Egyetemünk idén is képviselteti magát a Debrecenben zajló ifjúsági találkozón.

Szeptembertől új rektor vezeti Egyetemünket

Áder János köztársasági elnök úr – az emberi erőforrások miniszterének a Fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – 2019. szeptember 1. napjától 2024. augusztus 31. napjáig terjedő időtartamra Prof. Dr. Zsengellér József tanszékvezető egyetemi tanárt, jelenlegi stratégiai rektorhelyettest bízta meg a rektori feladatok ellátásával Egyetemünkön.

Reformátusok Szárszói Konferenciája

Augusztus 22-25. között immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Reformátusok Szárszói Konferenciája, amelynek témája: Keresztyéndemokrácia?! Összeegyeztethetőek-e a modern világgal a demokratikus és keresztyén értékek?

Hajnáczky Tamás könyvbemutatója az Ünnepi Könyvhéten

Hajnáczky Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem cigányügyi referensének, az Egyház és Társadalom Kutatóintézet tudományos segédmunkatársának György Sándorral (Napi Történelmi Forrás főszerkesztő-helyettes) és Kanyó Ferenccel (Napi Történelmi Forrás főszerkesztő-helyettes) közösen szerkesztett „Történelmi útvesztők” című tanulmánykötetének a bemutatására az Ünnepi Könyvhéten kerül sor.

Dr. Pap Ferenc emlékezése Herczeg Pál professzorra

Több mint egy hónapja tanulgatjuk, hogy Herczeg Pál nyugalmazott teológiai professzorról múlt időben kell beszélnünk. Minden egyes „volt” fájdalmasan hangzik, és elbizonytalanít, hogy valóban nem nyelvbotlásról van-e szó. Minden egyes „volt” rámutat a földi élet és életmű végérvényes befejezésére és lezárására, amely élet emlékét és eredményeit immár őriznünk és továbbadnunk szükséges.

Közösségi Média

Galéria

Galéria

 

Tudomány, kutatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Névjegy

Névjegy

 

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Napi biztatás