Labossa László

Az interjút készítette, szerkesztette: Veszprémi Erzsébet
Nyíregyháza, 2016. július-augusztus

Családom

Az anyai nagyapámat Polster Adolfnak hívták, ő volt a debreceni evangélikus elemi iskolának a tanítója1. 1894-től harminchét évig tanított ott, nagy munkát végzett abban az iskolában. Felsőlövői származású volt, ott végezte a tanítóképzőt, úgy került le. 1894-ben helyezték a debreceni iskolába, ahol akkor már két tanerő volt. Mire én is iskolába kerültem, akkorra már négy osztály volt és ahhoz négy tanerő. Nagyapám 1931-ig igazgató is volt. Róla még annyit el kell mondani, hogy ő Debrecenben megalapította a pincér szakiskolát2 – az országban tán második helyen –, sőt annak is igazgatója volt, nem tudom, hány éven keresztül. Na, aztán ő, mint burgenlandi származású, a katonatiszteket németre tanította Debrecenben. Megbecsült ember volt a nagyapám, szigorú volt, de hát akkor az kellett. Nem bántuk meg, hogy szigorú volt.

Interjú

Fényképalbum

Családfa 

Családfa adatok

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések