Idegen Nyelvi Lektorátus
Köszöntjük az Idegen Nyelvi Lektorátus oldalain!
A jobboldali felső menüben tud böngészni. Reméljük, hogy megtalálja amit keres. Jó időtöltést kívánunk! Üdvözlettel a Lektorátus munkatársai
Szeretettel hívjuk és várjuk A konferencia sajtóanyaga itt érhető el.
Tájékoztatás azoknak a hallgatóknak, akik a diplomájukat nyelvvizsga hiányában nem tudták átvenni! Az új felsőoktatási törvény értelmében az Egyetem Szenátusa fog dönteni arról, hogy az "elfekvő" okleveleket egyetemi (lektorátusi) nyelvi vizsgával meg lehet-e kapni, vagy továbbra is csak az államilag elismert nyelvvizsgát fogadja el az intézmény. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 107. § (2): „Ha a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzata így rendelkezik, az (1) bekezdésben meghatározottakon túl az oklevél, illetve a bizonyítvány megszerzéséhez előírt általános nyelvvizsga-követelmény teljesítése alól mentesülnek azok a hallgatók is, akik a sikeres záróvizsga napjától számított három éven belül nem mutatták be a felsőoktatási intézménynek az általános nyelvvizsgát igazoló okiratot, és az oklevél, illetve a bizonyítvány megszerzéséhez előírt általános nyelvvizsga-követelmény teljesítése helyett a felsőoktatási intézmény által szervezett külön nyelvi vizsgát tesznek. Ez a rendelkezés azoknál alkalmazható utoljára, akik a 2012/2013. tanévben tesznek záróvizsgát.” A szenátusi döntést a honlapon tesszük közzé. Szíves türelmüket kérjük!
|
Idegen Nyelvi LektorátusFelvételi 2012Hír archívum
|
