„Tanítsunk Magyarországért!” program

A PROGRAMRÓL

2021 nyarán a Károli Gáspár Református Egyetem is csatlakozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló Tanítsunk Magyarországért programhoz.

A program célja a leszakadó kistelepüléseken élő, hátrányos helyzetű, 12-16 éves fiatalok mentorálása. Az összegyetemi program szakmai vezetését, a kurzusok gondozását, a program koordinálását Egyetemünkön a BTK Tanárképző Központja (Bp. 1146 Budapest Dózsa György út 25.) végzi.

 

A MENTORÁLÁSRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS

A programhoz az Egyetem bármely karán aktív hallgatói státusszal rendelkező, 30. életévét be nem töltő, nappali képzésben résztvevő hallgató csatlakozhat. A mentorálás megkezdésének feltétele egy felkészítő kurzus (TM1) teljesítése, melyet terveink szerint minden félévben meghirdetünk. Tudnivalók a TM1 kurzusról:

  • Szabadon választható
  • Kredit: 2 (amennyiben valaki már felhasználta az összes, szabadon választható tárgyakra fordítható kreditét, módunkban áll 0 kredites tárgyként is meghirdetni)
  • Féléves óraszám: 30 óra (20 kontaktóra péntek délutánonként és/vagy szombatonként + 10 óra terepgyakorlat)
  • Értékelés módja: gyakorlati jegy
  • Jelentkezés a 2022. szeptemberében induló TM1 kurzusra: https://forms.office.com/r/vZ5F0g4nhA (jelentkezési határidő: 2022. augusztus 21.)

 

A MENTORÁLÁS

A TM1 kurzus teljesítését követő félévben kezdheti meg a hallgató a mentorálást egy, az IFKA által kijelölt általános iskolában (a célállomásig legfeljebb 1,5 óra utazási idővel kalkulálva). A mentorálást egy helyi (általános iskolai) koordinátor és egy egyetemi oktató is támogatja rendszeres konzultációk formájában (TM2 kurzus). A mentorálás hónapjaiban a mentor 35.000 forint ösztöndíjban részesül, valamint további havi 10.000 forint biztosított számára a mentorálással járó közvetlen költségek (pl. belépőjegyek) fedezésére. Ezen felül a mentorok egy ú.n. TM kártyát is kapnak, mellyel ingyen tudnak utazni a MÁV és a Volánbusz járatain az Egyetem és a kijelölt általános iskola között.

  • Szeretne még többet megtudni a Tanítsunk Magyarországért programról? Látogasson el a https://www.tanitsunk.hu/ weboldalra vagy kövesse a program Facebook oldalát.

  • ❔ Kérdése merült fel a programmal kapcsolatban? Forduljon bátran a TM program egyetemi koordinátorához (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

  • 🖐Szeretne jelentkezni a 2022. szeptemberében induló TM1 felkészítő kurzusra? Kérem, töltse ki EZT a kérdőívet, és a kurzus indulása előtti hetekben (várhatóan augusztus végén) felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Napi biztatás

Közösségi Média

Youtube

Galéria

Galéria

 

Tudomány, kutatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Névjegy

Névjegy

 

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog