A Károli Szabadegyetem következő vendége: Böszörményi-Nagy Gergely

November 28-án, 18.30 órai kezdettel kerül megrendezésre a Károli Szabadegyetem következő – a téli szünet előtti utolsó – rendezvénye. Az ismeretterjesztő rendezvénysorozat meghívott vendége Böszörményi-Nagy Gergely, a kezdő vállalkozások felkarolásával foglalkozó Design Terminal innovációs ügynökség vezetője, a 2015-ben létrejött Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke, aki a Mi (nem) az innováció? címmel tart előadást.

Advent első vasárnapja

Advent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére.

Pilinszky 100/40 – Pilinszky János színházi és filmes víziója ma

A Károli Gáspár Református Egyetem, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Csokonai Színház és a Nemzeti Színház Pilinszky 100/40Pilinszky János színházi és filmes víziója ma címmel programsorozatot és tudományos konferenciát szervez Pilinszky János születésének 100., halálának 40. évfordulója alkalmából a Károlyi-Csekonics-palotában (1088 Budapest, Reviczky u. 6.).

Gyűjtést indított a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat afgán menekültek megsegítésére

Intenzív gyűjtést indított a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat afgán menekültek megsegítésére. A cél hárommillió forint összegyűjtése. Az összeg kétszáz, Pakisztánba menekült afgán család és gyermek ideiglenes ellátására elegendő.

Könyvtáros

A Károli Gáspár Református Egyetem
Hittudományi Kara
munkatársat keres

Könyvtáros
munkakörbe


Főbb feladatok:
• az olvasószolgálat ellátása: nyitvatartási időben biztosítani a folyamatos szolgálatot
• bonyolítani a beiratkozást, kölcsönzést, visszavételt
• az olvasóterem fizikai és szakmai rendjét ellenőrizni, a könyveket visszaosztani, a raktári kéréseket teljesíteni, a raktár rendjét ellenőrizni, a raktárból kihozott könyveket visszaosztani
• vezetni a napi statisztikát
• a folyóiratokat naponta érkeztetni, szétosztani a szervezeti egységek között,
• az elektronikus katalógus segítségével alapvető útbaigazítást adni a könyvtár állományáról az olvasónak
• lehetőség szerint más könyvtárak katalógusaiból is tájékoztatni, lelőhely információkat adni, segíteni a katalógusrendszerekben való eligazodást
• a könyvtárba vásárlás vagy ajándékozás során került dokumentumok állományba vétele, könyvtári szerelése (cédula, címkézés), az elektronikus könyvtár-automatizálási rendszerbe való felvétele (katalogizálása)
• közreműködés a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) nevű adatbázis kezelésében, az oktatók számára segítség nyújtása
• szükség szerint telefonkezelés, üzenetek átvétele és továbbítása, iratkezelés, postázás, fénymásolás, elektronikus levelek folyamatos nyomon követése, tevékeny közreműködés az adatszolgáltatásokban, folyamatos kapcsolattartás az egyetem más szervezeti egységeivel, együttműködés azokkal, aktív részese az információáramlás biztosításának
• kötelezettsége a leltározásban való részvétel


A feladat ellátásához szükséges készségek:
• kiváló kommunikációs készség
• pontosság és precizitás
• eredményorientált hozzáállás
• monotonitástűrés
• MS Office (Word, Excel, PowerPoint) emelt szintű ismerete
• MS Outlook ismerete
• probléma megoldó képesség

Előnyt jelent:
• Liberty integrált könyvtári rendszer ismerete

Szükséges végzettség:
• felsőfokú szakirányú végzettség

Foglalkoztatás jellege:
• teljes munkaidő

Munkavégzés helye:
• Budapest

A jelentkezés módja:
Pályakezdők jelentkezését is várjuk!
A fényképes önéletrajzát bruttó fizetési igény, valamint a levél tárgyában a pályázó nevével és a megpályázott pozíció megjelölésével várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Az állással kapcsolatban érdeklődni közvetlenül a kari könyvtárvezető asszonynál, Szabó Erikánál lehet az alábbi telefonszámon: +36 20 363 6965

A pályázati anyagban foglalt személyes adatok kezelésével kapcsolatban a kre.hu/adatvedelem oldalon megtekinthető "Álláspályázatok adatkezelési tájékoztató" című dokumentumban találhat információkat. Tájékoztatjuk, hogy a pályázat érvényes benyújtásának feltétele a fenti dokumentum mellékletét képező, vagy azonos adattartalommal elkészített nyilatkozat pályázati anyaghoz történő csatolása.

 

Az állásajánlat ide kattintva letölthető.

Elhunyt Prof. Dr. Szűcs Ferenc

Életének 79. évében elhunyt Dr. Szűcs Ferenc református lelkész, professor emeritus, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi rektora. Temetése 2020. december 5-én volt az Őrszentmiklósi temetőben. A járványhelyzetre való tekintettel a szertartást szűk családi körben tartották, a Károli Gáspár Református Egyetemet személyesen Prof. Dr. Kocsev Miklós, a Hittudományi Kar dékánja képviselte. A szertartást élőben, online közvetítették, mely az alábbi linken visszanézhető.

“Karácsonyok egykoron” - Prof. Dr. Szakály Sándor írása

Törökkoppány egy kis falu Somogy megyében. Ma még kisebb – lélekszámát tekintve –, mint amekkora volt egykoron. Ott születtem, emlékeim oda fűznek és egyre gyakrabban jönnek elő. Eszembe jutnak az ottani, barokk templomban eltöltött ministrálások évei – nyolc esztendő –, amikor „miniszternek” érezhettem magam, ugyanis nálunk a ministráns: miniszter volt. Élénken él az emlékezetemben a karácsonyi várakozás időszaka is.

Rektori utasítás az őszi félévben esedékes vizsgarendről

A COVID-19 járvány miatt bevezetett veszélyhelyzettel összefüggésben és az ITM Felsőoktatásért, Innovációért és Szakképzésért Felelős Államtitkársága által kiadott „Ágazati ajánlás a felsőoktatási képzés veszélyhelyzet során történő digitális megszervezéséhez” útmutató figyelembevételével a 2020/2021. tanév 1. (őszi) félévében esedékes vizsgaidőszakról, a vizsgáztatások lebonyolításának lehetséges módjairól, a teljesítések értékelésével kapcsolatban a jelen utasításban meghatározott alábbi rendelkezések betartása minden egyetemi polgártól elvárt.

Rektori utasítás a távolléti oktatásra történő átállásról

A 2020/2021. tanév 1. (őszi) félévben a 16/2020. (XI.05.)/R számú Rektori utasítás hatályba lépésének napjától, azaz 2020. november 9-től az Egyetem távolléti (online) oktatásra áll át, ennek megfelelően az előadások, gyakorlati, szemináriumi tanórák megtartását lehetőség szerint online formában kell teljesíteni.
A távolléti (online) oktatásra történő zavartalan átállás megvalósítása érdekében a dékán oktatási szünetet rendelhet el, így kérjük kísérjék figyelemmel a kari weboldalakat is.

Trianoni utóhatások(k), következmények - online tudományos konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem BTK Történettudományi Intézet Új- és Jelenkori Történeti Tanszéke a trianoni békediktátum Nemzetgyűlés általi ratifikációjának 100. évfordulójára Trianoni utóhatások(k), következmények címmel online tudományos konferenciát rendez 2020. november 11-12-én. A rendezvény fővédnöke Bogárdi Szabó István, püspök, a MRE Zsinatának lelkészi elnöke, megnyitja Kurucz György a KRE rektorhelyettese, a Történettudományi Intézet vezetője.