Liszt Ferenc-díjat kapott Szilasi Alex

Kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat kapott Szilasi Alex zongoraművész, a KRE Művészettudományi és Művészetpedagógiai Tanszék oktatója.

Együttérzés és összefogás

„A Magyar Táncművészeti Egyetem színei” címmel jótékonysági előadást szervezett a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday Kollégiumban történt tűzeset károsultjai javára a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) 2019. február 20-án az egyetem színháztermében.

A holland igazságügyi miniszter látogatása

A Károli Gáspár Református Egyetem és az Igazságügyi Minisztérium közös szervezésében Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi miniszter 2019. február 21-én ellátogatott a Magyarországi Református Egyház Zsinatának székházába, ahol előadást tartott „Igazságügyi együttműködés az Európai Unióban - Közös nézetek és igazságszolgáltatás Európában” címmel, amelyet hallgatói kérdések követtek.

„Az a Hang" – jótékonysági koncert

Szabó Magdi zongorista-énekes közreműködésével jótékonysági koncertet rendeztek a Cimbalom utcai Református Templomban a Ráday Kollégium teológus hallgatói és a tűzben elhunyt Farkas Zoltán családja megsegítésére.

Deák téri Orgonazenés Áhítat Méhes Balázzsal

A Deák téri Orgonazenés Áhítatok programsorozat következő alkalmán Dr. Méhes Balázs orgonaművész, a Tanítóképző Főiskolai Kar dékánhelyettese az új CD-jén hallható művekből játszik a Deák téri evangélikus templom orgonáján.

A holland igazságügyi miniszter előadása

Az előadás időpontja: 2019. február 21., 11:15.
Az előadás helyszíne:  A Magyarországi Református Egyház Zsinatának székháza (1146 Budapest, Abonyi utca 21.), díszterem.

Teremtésvédelem találkozó

Meghívó a Teremtésvédelem és a környezetvédő mozgalom találkozójára.

Ideje: 2019. február 23. szombat 10-16 óra

Táncművészetisek a Károliért

„A Magyar Táncművészeti Egyetem színei” címmel jótékonysági előadást szervez a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday Kollégiumban történt tűzeset károsultjai javára a Magyar Táncművészeti Egyetem 2019. február 20-án 18 órai kezdettel az egyetem színháztermében (1145 Budapest, Columbus utca 87-89.).

Az Albinoni Kamarazenekar jótékonysági hangversenye

Az Albinoni Kamarazenekar Jótékonysági Hangversenyt tart a Magyar Örökség-díjas Budapesti Kórussal a Ráday-kollégium leégésekor elhunyt Farkas Zoltán családjának javára. A különlegesen szép barokk műsort Bach János Passiójának gyönyörű zárótétele koronázza a Budapesti Kórus közreműködésével.

Jótékonysági koncert a Ráday Kollégiumért

Jótékonysági koncertet szervez a leégett Ráday Kollégium javára a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány. A református felsőoktatási kollégium január közepén égett le, miután kamaszok gyújtogattak a kollégium tövében. A koncerten támogatójegyek vásárolhatók, amelyből a kollégium diákjait, valamint a tűzben elhunyt négygyermekes édesapa családját támogatják.

Több, mint 50 új külföldi hallgatóval kezdődik a tavaszi félév

A 2018/19-es tanév tavaszi szemeszterében 4 kontinens és 20 ország hallgatója folytatja tanulmányait a Károlin. Legtöbbjük egy félévet tölt egyetemünkön az Erasmus+ program keretében, mások az ősszel megkezdett ösztöndíjas tanulmányaikat folytatják.

Akadémia az egyház és a jog szolgálatában

2019. február 27-én mutatta be Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Kara az intézmény Rektori Hivatalában legújabb, a Kecskeméti Református Jogakadémia történetét feldolgozó hiánypótló kötetét.

Japán küldöttség látogatott a Károlira

A 2018 decemberében aláírt együttműködési megállapodást követően idén január 29-én személyesen is ellátogatott hozzánk a japán Kaichi Nemzetközi Egyetem rektorasszonya Prof. Hideko Kitagaki, akit az intézmény nemzetközi tanácsadója Prof. Takao Otsuka kísért el a budapesti látogatásra.

Tragikus tűz volt a Ráday Kollégiumban

Kiégett a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai kollégiumának épülete január 23-án. A tűzoltók emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően a tüzet sikerült megfékezni, a hallgatók közül senki nem sérült meg. A tűzben elhunyt egy 47 éves veszprémi férfi, aki vendégként tartózkodott az épületben.

Educatio Kiállítás 2019-ben is

2019. január 10-12. között kerül megrendezésre a hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléje, az Educatio Kiállítás a Hungexpo „A” csarnokában (1101 Budapest, Albertirsai út 10.).

Folytatódik az „Ökoestek” előadássorozat

Az Ökogyülekezeti Mozgalom és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület közös ismeretterjesztő előadásai „Ökoestek” címmel a Károli Gáspár Református Egyetemen folytatódnak.

VI. Ökogyülekezeti Konferencia

Közösségben a teremtett világért
Időpont: 2019. január 5. (szombat) 10:00-15:30
Helyszín: Budapest XIV. ker. Abonyi u. 21. Zsinati Székház

Fabiny Tibor Károli Gáspár-díjat kapott

2018. december 4-én, a Miniszterelnökség budapesti épületében adta át Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Fürjes Zoltán helyettes államtitkár az idei Károli Gáspár-díjakat. A protestáns örökség ápolásáért idén Prof. Dr. Fabiny Tibort, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar intézetvezető egyetemi tanárát is kitüntették.

A 12. legjobb felsőoktatási intézmény

Megjelent a HVG Diploma 2019-es rangsora, mely szerint a Károli Gáspár Református Egyetem a 12. legjobb felsőoktatási intézmény Magyarországon a 44 hazai intézmény rangsorában.
(Forrás: HVG Diploma 2019, Összesített képzési rangsor)

Nyílt napok

A Károli Gáspár Református Egyetem négy kara a 2019. évi általános felvételi eljáráshoz kapcsolódóan az alábbi időpontokban tartja nyílt napjait:

A szociális törvény negyedszázada

A Károli Gáspár Református Egyetem szakmai napot szervez.
Időpont: 2018. november 15. (csütörtök)
Helyszín: A Magyarországi Református Egyház Zsinati Épülete (1146, Budapest, Abonyi u. 21)

Egység a gólyabálon (is) – hallgatói beszámoló

Összegyetemi egységünk bizonyítéka az újdonsült hallgatótársak köszöntésére november 20-án megrendezett Gólyabál, melynek az Akvárium Klub szolgáltatott helyszínt. Közel ezren jöttek el egyetemünk egyik legelegánsabb rendezvényére, és végre minden kar együtt ünnepelhetett. Az esemény súlyát az is fokozta, hogy ez alkalomból a Károli fennállásának 25. évfordulójáról is megemlékeztünk. Elmondhatjuk, hogy még a vizsgaidőszak előtt legalább egyszer volt lehetőségünk kimulatni magunkat, és emlékezetessé tenni a gólyák első szemeszterét.

HIT 2018 konferencia a Károlin

„Az ilyen és ehhez hasonló konferenciákon szeretnénk hálát adni az elmúlt negyed évszázadért.” – mondta köszöntőjében prof. Dr. Balla Péter, az idén 25 éves fennállását ünneplő Egyetemünk rektora. „Különösen is nagy öröm egy olyan konferencia, amikor nemcsak az  anyaországbeli, hanem a határon túli testvérintézményeink képviselőivel is együtt lehetünk” – tette hozzá Rektor úr.

Károli Közösségi Napok – Őszi tréninghét

2018. október 24-27. között kerül megrendezésre Egyetemünkön a Károli Közösségi Napok – Őszi Tréninghét, melynek ebben a félévben témája Egyetemünk fennállásának 25 éves évfordulója.

Szíriai református egyházi vezetők a Károlin

Harout Selimian, a szíriai örmény reformátusok elnöke és Joseph Kassab, a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (NESSL) főtitkára a Magyarországi Református Egyház meghívására október 8. és 12. közötti Magyarországra látogattak.

Japán vendégek a Károlin

Október 5-én került sor a japán Josai International University és a Josai University Educational Corporation küldöttségének látogatására a Károlin.

Meghívó szír és örmény református egyházi vezetők előadására

Az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és Humanitárius Segítségnyújtásért Felelős Államtitkárság szervezésében tisztelettel meghívjuk Dr. Harout Selimian, az örmény reformátusok elnöke és Joseph Kassab, szír református lelkész, a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (NESSL) főtitkára „Protestáns egyházi körkép a közel-keleti régióban” című előadására.

Erasmus pótpályázat

Kiírásra került a 2018/19-es tanév tavaszi félévére szóló Erasmus tanulmányi pótpályázat, mely páratlan lehetőséget biztosít arra, hogy hallgatóink tandíjmentesen tanulhassanak egy félévet akár Európa legjobb egyetemeinek egyikében.

Újra lehet pályázni a rendszeres szociális ösztöndíjra

A 2018/2019. I. félévben is megpályázható a rendszeres szociális támogatás azoknak a hallgatóknak, akik szociális alapon rászorulnak. Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a szociális helyzetet igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. A pályázatokat a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Szociális Bizottság bírálja el.

Elhunyt Dr. Gróf Bethlen István

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hetvenkét éves korában, szeptember 4-én elhunyt Dr. Gróf Bethlen István, egyetemünk jogi karának nagyra becsült oktatója, egykori országgyűlési képviselő, a Magyar Páneurópa Unió Egyesület volt elnöke.

Csadi Zoltánt Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki

Áder János köztársasági elnök Csadi Zoltán színművésznek, Egyetemünk frissen diplomázott mesterszakos hallgatójának, a Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettesének a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adományozta az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából.

Pótfelvételi a Károlin

A Károli Gáspár Református Egyetem világi és hitéleti szakjaira egyaránt hirdet pótfelvételit, így várja a bölcsészettudományi, gazdasági, hitéleti, jogi, pedagógus és társadalomtudományi terület iránt érdeklődőket.

Hajnáczky Tamás könyvbemutatója az Ünnepi Könyvhéten

Hajnáczky Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem cigányügyi referensének, az Egyház és Társadalom Kutatóintézet tudományos segédmunkatársának György Sándorral (Napi Történelmi Forrás főszerkesztő-helyettes) és Kanyó Ferenccel (Napi Történelmi Forrás főszerkesztő-helyettes) közösen szerkesztett „Történelmi útvesztők” című tanulmánykötetének a bemutatására az Ünnepi Könyvhéten kerül sor.

Szeretethíd 2018

2018. május 25-én és 26-án szervezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a tizedik Szeretethidat, melyhez idén két programmal is csatlakozott a Károli Gáspár Református Egyetem közössége.

XV. Református Zenei Fesztivál

Tizenötödik alkalommal rendezték meg idén az immár négynaposra bővült Református Zenei Fesztivált május 24-27. között a budapesti Ráday utcában és Bakáts téren.

Kettős könyvbemutató Egyetemünkön

Horváth János közgazdász professzor életét és munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők a L’Harmattan Könyvkiadó és a Cvikker Média által közösen szervezett könyvbemutatón április 26-án, csütörtökön, 17 órától a KRE-BTK Buda Béla teremben (Díszterem).

Károli Közösségi Napok – Tavaszi tréninghét

2018. április 3-6. között kerül megrendezésre Egyetemünkön a Károli Közösségi Napok – Tavaszi Tréninghét, melynek ebben a félévben témája az „Etikai és etikett kérdések az oktatásban”.

Vitaest a Károlin

A Károli Gáspár Református Egyetem Egyetemi Lelkészsége vitaestet szervez a családról, a nemzetről, a hitről és az oktatásról.

Orientációs Hét az új külföldi diákoknak

2018. február 5-9. között lezajlott az tavaszi szemesztert kezdő Orientációs Hét, mely során az újonnan érkező külföldi diákoknak lehetőségük nyílt megismerkedni az európai és magyar földrajzzal, történelemmel és kultúrával. Az Orientációs Hét részeként a diákok egy budapesti városnéző túra keretein belül ismerkedtek meg a fővárossal.

Oklevélátadó ünnepség Illyefalván

Újra diplomát oszthattunk Illyefalván, a mentálhigiéné képzésünkön. A diplomáját átvevő 7. évfolyam találkozott az új évfolyam hallgatóival. Az erődtemplomban megtartott oklevélátadó ünnepségét lovasszánozás és „angyalkázás” követte.

Félévi felvételi a Szakkollégiumba

A Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium várja azon nappalis, alap- és mesterszakos, osztatlan tanár szakos, valamint doktori képzésben részt vevő hallgatók jelentkezését, akik elhivatottak aziránt, hogy a normál curriculumon túlmenően bővítsék szakmai tudásukat, ismereteiket és szeretnének egy építő közösség tagjaivá válni. A szakkollégium 8 műhelye közül a félévi felvételi eljárásban 6 áll nyitva a jelentkezők előtt. Bentlakó és bejáró státuszra egyaránt lehet pályázni.

Buda Béla-díjjal tüntették ki Prof. Dr. Bagdy Emőkét

A Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés Forrásközpontja által évente kibocsátott rangos díjjal a lelki egészségvédelem területén, illetve a magyarság lelki megújulása érdekében végzett magas szintű szakmai tevékenységet ismerik el.

Elhunyt Tőkéczki László

Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense, Egyetemünk Doktori és Habilitációs Tanácsának külső tagja. 66 éves korában, január 8-án hívta magához Teremtője.

Educatio Kiállítás 2018-ban is

2018. január 18-20. között kerül megrendezésre a hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléje, az Educatio Kiállítás a Hungexpo G csarnokában (1101 Budapest, Albertirsai út 10.).

Hajnáczky Tamás könyvbemutatója

Hajnáczky Tamásnak, a Károli Gáspár Református Egyetem cigányügyi referensének, az Egyház és Társadalom Kutatóintézet tudományos segédmunkatársának Szále Lászlóval közösen szerkesztett kötetét Csepeli György szociológus mutatja be az Írók Boltjában, 2018. január 17-én.

Arany János Balladamondó Szavalóverseny

Arany János születésének kétszázadik évfordulóján a Magyarországi Református Egyház, a Magyar Művészeti Akadémia és a Károli Gáspár Református Egyetem egy országos balladamondó szavalóverseny megszervezésével zárta az Arany János Emlékévet. A döntőre 2017. november 17-én pénteken a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Dísztermében került sor.

Elhunyt Dr. Kállay Géza

Három nappal 58. születésnapja előtt hirtelen elhunyt Kállay Géza irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Budahegyvidéki Református Egyházközség presbitere.

XII. Jogász Doktorandusz konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara minden évben megrendezi a doktorandusz konferenciát, amelyen egyrészt az Állam- és Jogtudományi doktori Iskola hallgatói, másrészt azok a PhD hallgatók vesznek részt, akik más doktori iskolák doktorandáiként, vagy doktoranduszaiként elfogadják a meghívást. Az idei, immár tizenkettedik konferenciára rekord számú résztvevő érkezett. A közel félszáz előadót december 2-án az Állam- és Jogtudományi doktori Iskola megbízott vezetője Miskolczi Bodnár Péter köszöntette. A konferenciát Dr habil Homicskó Árpád Olivér dékán-helyettes nyitotta meg.  Az előadások hét szekcióban zajlottak. Az „Államtudományok” szekció - Dr. Farkas György, a „Bűnügyi tudományok” szekciót Prof. Dr. Domokos Andrea, a „Civilisztika I.” szekciót – Dr. Uttó György nyugalmazott kúriai tanácselnök, a „Civilisztika II. szekciót Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter, a „Munkajog és szociális jog” szekciót Dr. habil Homicskó Árpád Olivér, a „Jogtörténet és Jogelmélet” szekciót Dr. habil Tóth J. Zoltán vezette. Idén is külön szekciót szerveztek az angol nyelven tartott előadások számára, amely szekció munkáját Dr. habil Szuchy Róbert dékán-helyettes irányította. A szekcióvezetők kiemelték az elhangzott előadások pozitívumait, tanácsokkal segítették az előadókat és moderálták az előadásokat követő vitát.

Nyílt napok a Károlin

A Károli Gáspár Református Egyetem 2018. évi általános felvételi eljáráshoz kapcsolódó nyílt napjai, kari bontásban.
Regisztrációs link:  www.kre.hu/nyiltnap

Megemlékezés a kommunizmus egyházüldözésének magyar áldozatairól

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége, a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tisztelettel meghívja Önt az ún. „nagy októberi szocialista forradalom” kitörésének 100. évfordulóján szervezett eseményére.

Károli Közösségi Napok

2017. október 24-27. között kerül megrendezésre Egyetemünkön a Károli Közösségi Napok – Őszi Tréninghét, melynek ebben a félévben témája az „Értelmiségi szerepvállalás”.

Gyászhír: Elhunyt Prof. Dr. Kengyel Miklós

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy Prof. Dr. Kengyel Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának nagyrabecsült egyetemi tanára 2017. október 4-én, életének 64. évében elhunyt.

Tanévnyitó a Károlin

2017. szeptember 4-én Prof. Dr. Balla Péter rektor úr hivatalosan megnyitotta a 2017/2018-as tanévet a Károli Gáspár Református Egyetemen. A Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában tartott tanévnyitó ünnepségen egyetemi polgárrá fogadták az elsőéves hallgatókat, valamint kitüntetéseket és díjakat adtak át.

Együttműködés a Ljubljanai Egyetemmel

Prof. Dr. Balla Péter rektor a Ljubljanai Egyetemre látogatott, ahol az egyetemeink közötti együttműködés bővítéséről tárgyalt Katja Cerjakkal (képünkön), a Nemzetközi Kapcsolatok Hivatala vezetőjével, valamint találkozott a Teológiai Fakultás dékánjával és több professzorával is.

Ahol a szívben van a hit

Családos, sportos, ugyanakkor lelkiekben, imákban gazdag biciklitúrán járták végig a fasori reformátusok a reformáció fontos helyszíneit, így emlékezve a reformátor ősökre.

Beszámoló Dr. Egeresi László Sándor izraeli tanulmányútjáról

Hazaérkezett izraeli tanulmányútjáról PhD. habil. Egeresi László Sándor, a Hittudományi Kar docense, aki a Tel Ábél-Bét-Maakában zajló ásatáson vett részt a feltárást vezető Robert Mullins professzor (Azusa Pacific University, USA) és Nava Panitz-Cohen (Héber Egyetem, Izráel) meghívására. Az itt töltött hetek eredményességéről sokat elárul, hogy az Ószövetségi Tanszék docensét jövőre is meghívták. A derekas helytállás a személyes sikeren túl mutat: ennek eredményeként Egyetemünk oktatója eredeti vaskori és bronzkori leleteket kért és kapott a Ráday utcában működő Bibliamúzeumnak. További ígéret van arra, hogy jövőre is gyarapodhat majd néhány értékes szentföldi lelettel a térség egyetlen Bibliára fókuszáló múzeuma. Szintén nagy eredménynek tekinthető, hogy az ásatásvezetők is fontosnak tartják a jövő magyar tudósainak képzését, s erre az igényre válaszul Egeresi tanár úr lehetőséget kapott arra, hogy jövőre diákokat is vigyen magával.

Dr. Pap Ferenc emlékezése Herczeg Pál professzorra

Több mint egy hónapja tanulgatjuk, hogy Herczeg Pál nyugalmazott teológiai professzorról múlt időben kell beszélnünk. Minden egyes „volt” fájdalmasan hangzik, és elbizonytalanít, hogy valóban nem nyelvbotlásról van-e szó. Minden egyes „volt” rámutat a földi élet és életmű végérvényes befejezésére és lezárására, amely élet emlékét és eredményeit immár őriznünk és továbbadnunk szükséges.

Hajnáczky Tamás könyvbemutatója

Hajnáczky Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem cigányügyi referensének, az Egyház és Társadalom Kutatóintézet tudományos segédmunkatársának, Balogh-Ebner Mártonnal (Napi Történelmi Forrás főszerkesztő) és György Sándorral (Napi Történelmi Forrás főszerkesztő-helyettes) közösen szerkesztett tanulmánykötetének a bemutatására az Ünnepi Könyvhéten kerül sor.

Szeretethíd 2017

Május 18-án az Egyetem PR és Marketing csoportja Miskolcra látogatott el, hogy a 2017-es Szeretethíd - Kárpát-medencei református önkéntes napok keretein belül átadja a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház számára az Egyetemünk közössége által gyűjtött adományokat. A kismamaház dolgozói és lakói szeretettel fogadták a küldöttséget és nagyon örültek a károlis támogatásnak. A gyűjtési akció során nagyon sok felajánlás érkezett, több doboznyi ruhát, ágyneműt, törölközőt, gyerekjátékot, iskolatáskákat és egy babaágyat is átadhattunk a lakók számára.

Dr. Sepsi Enikő legújabb kötetének könyvbemutatója

Tisztelettel meghívjuk Dr. Sepsi Enikő: Kép, jelenlét, kenózis a kortárs francia költészetben és Valère Novarina színházában c. kötetének bemutatójára 2017. június 1-jén 17 órakor Budapesten.

A Roma Oktatási Alap ösztöndíjfelhívása

Ismét lehet jelentkezni a Roma Oktatási Alap ösztöndíjára. A támogatás legfőbb célja, hogy segítse a felsőoktatásban tanuló roma hallgatókat abban, hogy identitásukban megerősödjenek, tanulmányaik eredményeképp pedig elismert, hasznos tagjaivá váljanak a felnövekvő diplomás roma közösségnek.

Gyász: Elhunyt Dr. Herczeg Pál

Rövid és hirtelen betegség nyomán Dr. Herczeg Pál professor ermeritus életének 78. évében hazatért Teremtő Urához.

Prof. David Titterington újra a Károlin

A londoni Királyi Zeneakadémia orgona tanszékének vezető tanára 2017. április 24-29-ig mesterkurzust tart hazánkban Az orgona évszázadai a reformáció előtt és után címmel.

Pál Feri atya előadása a KAPSZLI Pszichológiai Napokon

Vidám, felszabadult pillanatokban lehetett része annak, aki ellátogatott Pál Ferenc Szorongástól az önbecsülésig című előadására április 9-én, a KRE pszichológia szakos hallgatói köre által szervezett KAPSZLI Pszichológiai Napok utolsó napján. A minden évben megrendezésre kerülő ingyenes három napos rendezvény ezúttal a kapcsolataink, vagyis a „társas játékaink” témáját járja körül különféle aspektusokból, betekintést nyújtva abba, milyen szinteken befolyásolja életünket a párkapcsolatunkkal, társadalmi csoportokkal, más generációkkal, a családunkkal, vagy éppen az önmagunkkal való viszonyunk.

Rangos elismerést kapott Szakály Sándor

Prof. Dr. Szakály Sándor a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat legmagasabb fokú elismerésében, Bugát Pál Emlékérem kitüntetésben részesült.

Károlis hallgatói fotózás – felhívás

Az elmúlt években több hallgatói fotózást tartottunk, melyet idén tavasszal szeretnénk újra megrendezni.
Olyan károlis hallgatók jelentkezését várjuk, akik büszkék arra, hogy egyetemünk hallgatói és szívesen részt vennének májusi fotózásunkon.

Első károlis flashmob

2017. április 3-án, hétfőn a Károli Közösségi Napok (Tréninghét) keretein belül került sor Egyetemünk életében az első összegyetemi flashmob-ra, melyen 100 károlis hallgató vett részt mind a négy Karunkról.

Károlis siker a jégkorong MEFOB-on

5 év után először, idén áprilisban újra megrendezték a Magyar Jégkorong Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot, ahol a bajnoki címért 6 egyetem szállt harcba, köztük Egyetemünk csapata is.

Öt hónap a Calvin College-ban

Az Erasmus+ program 30 évvel ezelőtt, 1987-ben indult el, és az elmúlt 3 évtized alatt mintegy 9 millió egyetemi hallgató vett részt benne. Magyarországon 2004 óta lehet pályázni erre a nem mindennapi ösztöndíjra, mely lehetőséggel 13 év alatt mintegy 65.000 fiatal élt – köztük Milovszky Krisztina harmadéves anglisztika szakos hallgatónk is, aki 5 hónapot töltött az egyesült államokbeli Calvin College falai között, az Erasmus ICM támogatású program keretén belül.

Arany János változó időkben

Arany János születésének kétszáz éves évfordulója alkalmából a 2017-es évet a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévvé nyilvánította. Ennek részeként a Károli Gáspár Református Egyetem és a Magyarországi Református Egyház 2017. április 8-án bicentenáriumi konferenciát tartott a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának dísztermében (1092 Budapest, Ráday utca 28.) Arany János változó időkben címmel.

Komoly nemzetközi elismerés egyetemünk munkatársának

Hajnáczky Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem cigányügyi referense, az Egyház és Társadalom Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa elnyerte a nagy múltra visszatekintő, nemzetközi Gypsy Lore Society által fiatal kutatóknak kiírt cikkpályázatát, első helyezettként publikációs lehetőséget kapott a társaság Romani Studies c. folyóiratába.

Jubileumi Károli Japanológia konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete (Japanológia Tanszéke) ez évben immár 10. alkalommal rendezi meg a már hagyományosnak tekinthető Károli Japanológia konferenciát.

A VIAA holland főiskola látogatása a Károlin

Március 28-án a Károli Gáspár Református Egyetem holland protestáns partnerintézménye, a VIAA főiskola 10 fős diákcsoportja és 2 oktatója tett látogatást egyetemünk Hittudományi Karán, a Bölcsészettudományi Karán, valamint a Rektori Hivatalban. A találkozók során lehetőség nyílt az egyetemen folyó munka és oktatás, illetve a Károlin zajló egyetemi élet bemutatására.

Cseri Kálmán életútja

Családja, barátai, kollégái és az összegyűlt hívők gyászoló körében búcsúztatták el Cseri Kálmánt, nyugalmazott református lelkipásztort, aki 2017. február 13-án, életének 78. évében tért meg Teremtőjéhez.

Megnyílt a megújult Bibliamúzeum

A reformációi 500. emlékévének alkalmából megújult Bibliamúzeumával várja a látogatókat a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Kollégiuma (Ráday utca 28.).

Nagyböjt kezdete

Hamvazószerdával kezdődik és húsvétig tart a hathetes nagyböjti időszak. Lehet ez egy olyan befelé figyelő időszak az életünkben, mely közelebb visz Istenhez.

„A református Arany János” konferencia

A Református Pedagógiai Intézet Arany János születésének 200. és a reformáció 500. évfordulója alkalmából irodalomtudományi konferenciát szervez 2017. március 9-én.

Kiírásra került az Erasmus pályázat

Kiírásra került a 2017/18-as tanévre vonatkozó Erasmus tanulmányi mobilitás és szakmai gyakorlat pályázat. Az Erasmus célja, hogy lehetővé tegye oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik program országbeli felsőoktatási intézményben.

Gyász: Elhunyt Cseri Kálmán

Életének hetvennyolcadik évében megtért Teremtőjéhez Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor. Temetése 2017. március 3-án, pénteken 14.30-kor lesz a Farkasréti temetőben.

Konferencia Schweitzer József emlékére

A Magyar Hebraisztikai Társaság vezetősége és a szervezők szeretettel invitálnak mindenkit a Schweitzer-Lectures című konferenciára, mely  Prof. Dr. Schweitzer József országos főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója, a Magyar Hebraisztikai Társaság alapító elnöke emlékére rendeznek, Professzor úr halálának második évfordulóján. Az eseményen a Schweitzer József-emlékdíj is átadásra kerül. 

Megjelent a 20. PTDK felhívás

A 20. Partiumi Tudományos Diákkori Konferencia (PTDK) 2017. május 5-én kerül megrendezésre Nagyváradon. A PTDK célja a Kárpát-medencében élő egyetemi hallgatók tudományos kutatási tevékenységének támogatása és fellendítése, a tantervi képzésnél magasabb szintű, tudományos igényű tevékenység ösztönzése. A konferencia lehetőséget biztosít arra, hogy a tudományos tevékenységet művelő hallgatók ismertessék eddig elért eredményeiket.

Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny a Károli támogatásával

A Nemzeti Tehetség Program és a Károli Gáspár Református Egyetem támogatásával a Református Pedagógiai Intézet az idén is megrendezte a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyt a budapesti Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, 2017. január 31-én. A verseny a budapesti Skót Misszió mártír munkatársának, Jane Hainingnek állít emléket, akit zsidó gyermekek és nők mentése miatt 1944-ben Auschwitzban megöltek.

„Tiszteletbeli doktor” címet kapott Cseri Kálmán

A Károli Gáspár Református Egyetem odaítélte a „Tiszteletbeli doktor” (Dr. h.c.) kitüntető címet Cseri Kálmán református lelkipásztornak több évtizedes, a Magyar Református Egyház életében meghatározó igehirdetői szolgálatáért és a megjelent igehirdetés-köteteinek elismeréseként. Az oklevél átadására 2017. január 30-án a Kálvin téri református templomban került sor, mely ünnepi alkalomból felszólalt Prof. Dr. Balla Péter rektor, Prof. Dr. Zsengellér József rektorhelyettes és Prof. Dr. Kocsev Miklós a Hittudományi Kar dékánhelyettese.

Makovecz-megállapodás a KRE és a BBTE között

2017. január 26-án egyetemünkre látogatott Dr. Soós Anna, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, akit Prof. Dr. Balla Péter rektor fogadott.

Megjelent Vassányi Miklós „Szellemhívók és áldozárok” című kötete

2017. január 27-én, pénteken 17:00-kor kerül bemutatásra Vassányi Miklós: Szellemhívók és áldozárok. Sámánság, istenképzetek, emberáldozat az inuit (eszkimó), azték és inka vallások írásos forrásaiban c. kötete a KRE BTK Dísztermébe (Budapest, VIII. ker., Reviczky utca 4.).

Educatio 2017

Új helyszínen, nagyobb területen, még több kiállítóval és számos újdonsággal várja látogatóit a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás.

Alkotni öröm – interjú Dr. Somodi Ildikóval

Az Erasmus Mobilitási Program keretén belül egyetemünk két oktatója, Dr. Somodi Ildikó textilművész és Dr. Szarka Júlia zenepedagógus tartott művészeti foglalkozásokat a Partiumi Keresztény Egyetemen, Nagyváradon. Fő témájuk az életöröm és az élet szépségeinek feltárása volt a művészeteken keresztül, melyek megtapasztalásnak fontos szerepe van a fejlődésben. A foglakozásokról és a személyes tapasztalatairól Somodi Ildikóval beszélgettünk.

Pályázatot nyert a Magyarországi Református Egyház

Az „Egyházak épületenergetikai fejlesztései megújuló energiaforrás hasznosításának lehetőségével” c. pályázat keretében támogatásban részesült a Magyarországi Református Egyház, hogy 3 darab egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó intézményt újítson fel a felsoroltak szerint:

Ösztöndíjpályázat fogyatékossággal élő hallgatóknak

A Miniszterelnökség pályázatot hirdet fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjára (a továbbiakban: FKÖ Program) a közigazgatás iránt elhivatott, valamely felsőoktatási intézménnyel aktív hallgatói jogviszonyban álló fogyatékos hallgatók részére.

Pályázati felhívás egyetemistáknak

Az Országgyűlés elnöke idén is pályázatot hirdet „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” címmel egyetemi és főiskolai hallgatók részére. A pályázaton magyarországi, valamint a Magyarországgal szomszédos államok magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézményeinek 30 évnél fiatalabb, nappali vagy levelező munkarendű, aktív státuszú hallgatói vehetnek részt.
Az alább található pályázatot az Országgyűlés honlapján (http://www.parlament.hu/) és Facebook oldalán (https://www.facebook.com/orszaggyules) is közzétették.

Könyvbemutató – „Jövevények és Vándorok”

2016. december 14-én került bemutatásra a BTK Dísztermében a  Luther Kiadónál, a reformáció 500. évfordulója alkalmából megjelent „Jövevények és Vándorok” (Családtörténeti töredékek a kezdetektől 1870-ig) című kötet. A könyv szerzője dr. Bodoky (Biberauer) Richárd (1908–1996) református lelkész. A könyvet bemutató Dr. Géra Eleonóra elmondta, hogy egy egyedülálló történeti és levéltári anyag regényes és irodalmi feldolgozását veheti kézbe az olvasó. Egyedülálló, mert az arisztokrata családokat és néhány politikus családot leszámítva, nem ismerünk ilyen egységesen és épen fennmaradt polgári archívumot Magyarországon, mely a könyv alapját adja. A könyv szereplőinek regényes életútja Ausztrián, Skócián, Németországon, Svájcon át, egészen Libanonig eljut. A kötet nem csak egy romantikus családtörténet, de a 18-19. századi magyar társadalomtörténet, egyháztörténet, ipartörténet, politikatörténet és nőtörténet egyedülálló forrása is.

Könyvbemutató - Yves Bonnefoy: HOLLÁN SÁNDOR: Harminc év elmélkedései, 1985–2015

Nagy érdeklődés mellett került sor a Károli Gáspár Református Egyetem és a Francia Intézet közös rendezésében 2016. december 13-án, 18.00 órakor a Kossuth Klubban Yves Bonnefoy HOLLÁN SÁNDOR Harminc év elmélkedései, 1985–2015 című könyve magyar fordításának a bemutatójára. Az eredeti kötet 2016 nyarán, pár héttel Yves Bonnefoy halála után jelent meg. A kötetet magyar nyelvre Gulyás Adrienn, Kovács Krisztina, Kovács Veronika, Makádi Balázs és Sepsi Enikő fordították.

Vizes VB – Jelentkezz Te is Önkéntesnek!

A 17. FINA Világbajnokságnak és FINA Masters Világbajnokságnak Budapest és Balatonfüred ad otthont 2017 júliusában és augusztusában. A FINA 208 tagországának közel 2500 versenyzője vesz részt az eseményen, ahová több tízezer szurkolót várnak a szervezők. A világ harmadik legnagyobb sporteseményét a televíziók előtt várhatóan hat milliárd ember követi majd. Hatalmas lehetőség ez Magyarországnak és a kiváló sportolóinknak.

Elhunyt Hegedűs Béla, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy elhunyt ft. Hegedűs Béla főjegyző, esperes, lelkipásztor. Az általa vezetett egyházmegye számos esetben támogatta Hittudományi Karunkat, gyülekezete pedig szívesen fogadta a Tanítóképző Főiskolai Karunk gyakorlatot végző hallgatóit, előadást tartó tanárait, szolgálatot vállaló kórusait. 2015-ben egyetemünk Szenátusa a Károli Egyetem Támogatója kitüntetés odaítélésével Hegedűs Béla esperes úr személyén keresztül fejezte ki háláját  a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye Presbitériumának a sok segítségért.

Szovjet fogságba hurcolt reformátusok a Kárpát-medencében

Egésznapos konferenciát tartottak a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a gulág református áldozataira emlékezve november 22-én. A történelmi és teológiai perspektívákat is felmutató tanácskozáson egy vándorkiállítás is megnyílt, valamint egy forráskiadványt is bemutattak.

Zsengellér József, a konferenciának otthont adó egyetem rektorhelyettesének igei köszöntője után az esemény egyik fő támogatója, Balog Zoltán, az emberi erőforrásokért felelős miniszter köszöntőlevelét olvasták fel. „Nekünk, magyar reformátusoknak van mire emlékeznünk: elhurcolt férfiakra és nőkre, halottakra és túlélőkre. De emlékezhetünk Isten megtartó és szabadító erejére. Az emlékezéshez fel kell tárni és közzé kell tenni a tényeket a következő nemzedékek számára is” – írta a miniszter, aki gulágot is megjárt, nemrég elhunyt Gulácsy Lajos kárpátaljai magyar püspökről is megemlékezett levelében.

Igazgatói kinevezések

Prof. Dr. Balla Péter rektor a Rektori Hivatal két vezetőjét – elismerve eddigi munkájukat – igazgatóvá nevezte ki: Horváth Miklóst marketing igazgatóvá, Sümeghy Gyulát a nemzetközi kapcsolatok igazgatójává.

KEGYELEM Rekviem 1956 halott fiataljaiért - a ma élőknek

Időpont: 2016. november 23. 14.30
Helyszín: KRE BTK Buda Béla terem

A Kegyelem eredetileg egy olyan Makkai-versciklus, amelyet a költő a forradalom után tíz évvel írt Chicagóban. Ez az alapja a hasonló című színpadi produkciónak is.

Grad-Gyenge Anikó Közép- és Kelet-Európa száz legjobbja között

Az idén harmadik alkalommal készítették el a New Europe 100 listát, melyre ezúttal tíz magyar került fel, köztük Dr. habil. Grad-Gyenge Anikó, a KRE ÁJK Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék tanszékvezetője, aki egyben a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesületének alelnöke is.

Önvizsgálatra indít

Hiánypótló forráskiadással jelentkezett Landauer Attila kisebbségkutató. „A Kárpát-medencei cigányság és a keresztyén egyházak kapcsolatának forrásai (1567–1953)" című kötete a Károli Gáspár Református Egyetem és a L'Harmattan kiadó közös sorozatában jelent meg. A kötetet október 25-én mutatták be az egyetem Buda Béla-termében.

Károlis oktató a Nemzet Művészei között

A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére 2013-ban alapította az Országgyűlés. A díjjal a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőit jutalmazzák személyes megbecsülésük és méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A Nemzet Művésze díj Bizottság 2016-ban öt művésznek ítélte meg. Az irodalom területén Kalász Márton Kossuth-díjas költő, író, műfordító, az MMA rendes tagja, a KRE Német Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója a kortárs magyar irodalom történetét gyarapító költői életműve elismeréseként és értékteremtő műfordítói tevékenységének megbecsüléseként részesült a kitüntetésben.
Díjazták még Bán Ferenc építőművész, Koltai Lajos operatőr, filmrendező, Mécs Károly színművész és Varga Imre szobrászművész munkásságát.
Az ünnepélyes díjátadót november 3-án tartották a Pesti Vigadóban, a díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke adta át.

Budapesti református teológusok az 1956-os forradalomban

Hit, erő és humor. Mindháromra komoly szükség volt egy olyan rendszerben, amely nem tisztelte az emberi méltóságot, a társadalom és az egyén szabadságjogait, mely ideológiákat gyártott arra, hogy miért lehet emberek tízezreit minden létező valós ok és előzetes tájékoztatás nélkül megfosztani a szabadságától, tulajdonától – illetve mindkettőtől. 

 

Voltak, akik felemelték hangjukat, mert már nem tűrhették tovább azt az elnyomást, amely a legapróbb részletekig meg akarta tervezni az emberi élet minden egyes mozzanatát, mely eldöntötte, hogy az állampolgároknak mit és miért kell gondolniuk a világról: mit kell szeretniük és mire/kire kell ellenségként tekinteniük. 

1956 – A szabadságért és függetlenségért

Az 1956-os emlékév fontos eleme, hogy a forradalom névtelen hőseiről is beszéljünk. 2016 februárjában az 1956-os Emlékbizottság támogatásával „1956 – A szabadságért és a függetlenségért” címmel nyílt kiállítás a budapesti Terror Háza Múzeum előtti utcafronton. A tablókiállítás, melynek fókuszában a pesti srácok állnak, ingyenesen letölthető az alábbi oldalon bárki számára magyar, angol, német, francia, spanyol és olasz nyelven.
A magyar nyelvű 20 plakátos kiállítás itt tekinthető meg.

Világszínvonalú médiaműhely a Károlin

Csúcsminőségű számítógépekkel felszerelt médiaműhelyt adott át a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Napjaink technológiafüggő világában a médiahatóság küldetése, hogy a legmodernebb technikát bocsássa rendelkezésre, mert ez elengedhetetlen a versenyképes oktatáshoz – jelentette ki az NMHH elnöke a médiaműhely ünnepélyes átadóján. Karas Monika elmondta, hogy a rendelkezésre álló információtömeg kilencven százaléka az elmúlt két évben keletkezett.
– Ahhoz, hogy ez a rengeteg információ feldolgozható, felhasználható legyen, jól képzett szakemberekre van szükség. A kommunikáció területén a versenyképes tudás megszerzésének egyik alapvető feltétele, hogy rendelkezésre álljon a csúcsszínvonalú technika. A felsőoktatás számára létkérdés, hogy lépést tartson a fejlődéssel.  – tette hozzá.

Megélni a valódi szabadságot

Bár gyermekkorában egy súlyos betegség miatt az orvosok lemondtak róla, gyermeki hittel bízott és felépülése megváltoztatta az életét, lelkész lett. Életének legmeghatározóbb eseményének mégis az 1956-os forradalom és szabadságharcot tartja, mely azóta is több évtizedes munkásságának kitörölhetetlen időszaka. Segédlelkészként volt, hogy 150 fős ifjúsági csoporttal foglalkozott, de komolyabb atrocitást nem kellett, hogy elszenvedjen. Varga László nyugalmazott lelkésszel, a Pallasz Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumi elnökével, Kecskemét fáradhatatlan polgárával beszélgettünk a forradalomban való részvételéről, arról, hogy mit jelentett a totális diktatúrában teológus hallgatónak, a rendszerbe nem illőnek lenni.

Károli Közösségi Napok (Őszi tréninghét)

2016. október 24-28. között került megrendezésre Egyetemünkön a Károli Közösségi Napok, vagyis az őszi tréninghét.
A  teljes egyetemi tréning kínálat ide kattintva érhető el.

KRE Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat II. Hálózatépítő Konferenciája

A KRE Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat programja keretében 2016. október 13-14-15-én Csíksomlyón rendezték meg a szolgálat II. Hálózatépítő Konferenciáját, amelyre Magyarországról, Erdélyből, Kárpátaljáról és Felvidékről mintegy 160 fő érkezett, valamennyien mentálhigiénés segítő szakunk végzett és jelenlegi hallgatói, illetve tanáraik.

Könyvbemutatók a Tréninghéten

A Károli Gáspár Református Egyetem szeretettel meghívja a Studia Caroliensia Nyelv, kultúra, identitás 2015-ös évkönyvének (szerk.: Sepsi Enikő, Deres Kornélia, Czeglédy Anita, Szummer Csaba),
és a Tükör által című tanulmánykötetének (szerk.: Czeglédy Anita, Sepsi Enikő, Szummer Csaba) bemutatójára.
A rendezvény időpontja és helyszíne: 2016. október 25. 15 óra; KRE BTK, Buda Béla Terem (1088 Budapest, Reviczky u. 4., 100. terem)
A köteteket bemutatják: Lázár Imre és Horváth Géza

Az arab tavasz után öt évvel

A Tunéziai Nagykövetség és a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében „Az arab tavasz után öt évvel: Tunéziában a remény továbbra is él” címmel előadást tartott Habib Kazdaghli úr, a tunéziai La Manouba Egyetem Bölcsészettudományi Kar dékánja október 6-án, pénteken a KRE BTK Buda Béla termében. A konferencia nyelve francia volt, magyar tolmácsolással. A konferencia moderátora: Kecskés D. Gusztáv volt, az MTA Történelemtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Pályázati felhívás sporttevékenységért járó ösztöndíjra

Pályázati felhívás
a Károli Gáspár Református Egyetem keretei között végzett
sporttevékenységért járó ösztöndíjra
2016/2017. tanév őszi félév

1. Kik pályázhatnak:

A pályázati felhívás azoknak a Károli Gáspár Református Egyetemmel (a továbbiakban: Egyetem) aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nappali munkarendű hallgatóknak szól, akik egyetemi keretek között, a tanulmányi követelmények teljesítése mellett aktívan versenyszerű sporttevékenységet végeztek, és ezzel nagymértékben hozzájárultak a sportélet sikereihez és fejlődéséhez.

Finnországban jártam… – élménybeszámoló az Erasmus+ személyzeti mobilitás programjáról

Egy hely, amely – többek között – egyszerűsége, letisztultsága és az emberek kedvessége miatt rendkívül vonzó. Egy ország, amely bár több mint háromszor nagyobb Magyarországnál, népessége mégsem éri el az öt és fél millió főt. Németh Petra, aki a BTK Dékáni Hivatalában dolgozik dékáni asszisztensként, már késő kamaszkorában Finnország és a finn kultúra szerelmese lett. 2005-ben az Erasmus program keretében cserediákként tanult a Helsinki Egyetemen, s azóta minden alkalmat megragad, hogy ellátogasson ebbe a számára rendkívül kedves országba. Legutóbb az Erasmus + program keretében a Turkui Egyetemen járt.

Október a Reformáció hónapja

„Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek…” Zsolt 96,3

2016. október 1-jén, szombaton 18 órakor kerül megrendezésre az Október a Reformáció Hónapja (ORH) programsorozat nyitó istentisztelete  Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Igét hirdet és köszöntőt mond  Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, a MEÖT (Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa) alelnöke. A liturgiában részt vesz a református, evangélikus, baptista, metodista és pünkösdi egyház egy-egy főpásztora, valamint református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi gyülekezeti kórusok szolgálnak a zenés istentiszteleten. Az istentiszteletet megelőzően 17.30-tól a templom előtt térzene lesz, közreműködik a Bocskai István Református Oktatási Központ és az Egressy Béni Művészeti Szakközépiskola Fúvószenekara Tóth Tamás vezetésével.

Interjú Egyetemünk lelkészével

Fiatalos, nyitott közösség várja az egyetemistákat a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezetben, ahol Márkus Tamás András, a KRE egyetemi lelkésze rendszeresen igét hirdet. Beszélgettünk az egyetemista korosztály megszólításáról, az alkalmakról, valamint arról, hogy miért is érdemes a gyülekezethez tartozni.

Szeptember végéig lehet jelentkezni ERASMUS ösztöndíjra

Meghirdették a pótpályázati felhívást felsőoktatási hallgatók tanulmányi célú mobilitására a 2016/17-es tanév tavaszi félévére. A pályázat célja, hogy lehetővé tegye oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik programországbeli felsőoktatási intézményben. A tanulmányi célú mobilitásnak elő kell segítenie a hallgató tanulmányi előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését.

Meghívó az MRE Zsinatának emlékülésére

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából, az áldozatok és üldözöttek emlékére a Magyarországi Református Egyház Zsinata emlékülést szervez 2016. október 14-én pénteken 13 órától a  Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának dísztermében (1092 Budapest,Ráday u. 28.). A nyilvános ülésen emlékbeszédek, köszöntések hangzanak el, majd a Zsinat memorandumot fogad el. Ezt követően 16 órakor a Kálvin téri templomban hálaadó istentiszteletre kerül sor úrvacsoraosztással.

Nemzetközi Egyetemi Sportnap futóversennyel és jótékonysági sétával

Szeptember 20-án a világon először megvalósított, az UNESCO által kezdeményezett Nemzetközi Egyetemi Sportnapot szerveznek, melyhez hazánk is csatlakozott. A budapesti sportnap kiemelt eseményei közé tartozik a XXXI. 5vös 5km futóverseny és Jótékonysági Egészségséta,  utóbbi bevételét teljes egészében a Bethesda Gyermekkórház alapítványa javára ajánlják fel.

Meghalt Csoóri Sándor

Ezt most így kell mondani. Róla a leginkább, akit ismert mindenki – az is, aki sosem hallotta a nevét. Mert ő ismert mindenkit, azt is, aki menekült fel s alá ingó frontok között, akinek kertjében röhögve kidöntötték a kedves körtefát, aki látott zsarnokságot és szeplőtelen forradalmat, akinek nevével, ha hagyja, zsonglőrködtek volna a hazugság hatalmasai, akit lepöcköltek a pol-korrent urai fényességes asztalukról, aki tudta, hogy anyja fekete rózsa, életbe és reménybe feketült szépség, aki volt szerelmes, akinek csontjait kihányták dúlt temetőkből, aki volt hadifogoly és száműzött szabadság-lovag, hazatérő huszár, egy a nyolcvanból, szabadságba szerelmes és elárult barát, Jóbként Istennel perlő, és határon túli magyar az inneni irigyeknek, vagyis, úgymond, román és tót – egyszóval magyar, mint mi mindannyian itt, a 20. és 21. században.

Megkezdődött a tanév a Károlin

Szeptember 12-én hivatalosan is megkezdődött az oktatás a Károli Gáspár Református Egyetemen. A magyar felsőoktatásban egyedülálló módon növekszik és gazdaságilag is stabil lábakon áll az egyetem – hangzott el a tanévnyitó ünnepségen szeptember 5-én, a budapesti fasori református templomban. Az ünnepségen egyetemi polgárrá fogadták az elsőéves hallgatókat, valamint kitüntetéseket és díjakat adtak át.

Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj

A Sportért Felelős Államtitkárság tájékoztatása alapján az eredetileg megadott jelentkezési határidőt (2016. szeptember 20.) meghosszabbították, így az ösztöndíjra 2016. szeptember 23-ig, e hét péntekig lehet jelentkezni a korábban megadott módon.

„Valaki fent vigyáz rám"

Áldottnak érzi magát olimpiai bajnoki címvédése miatt. A testi edzés mellett a lelkére is figyel, ő maga is pszichológiát tanul. Büszke rá, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemet is képviselheti. Örül, ha példaképként néznek rá a gyerekek és az ő sikerei miatt kezdenek el vívni. Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívóval készített interjút a reformatus.hu.

Hallgatóink az olimpián

Büszkén mondhatjuk el, hogy Egyetemünk alumni és jelenlegi diákjai közül négyen is részt vettek a Rio de Janeiróban megrendezett XXXI. nyári olimpiai játékokon. A 2016-os olimpián hazánk az összesített éremtáblán 15 medállal a tizenkettedik helyen zárt, amelyből 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérem.

Távol vallásos gyökereitől a művészet?

„Azoknak, akik szeretnek eljátszani azzal a gondolattal, hogy nemcsak a tudomány, hanem a művészet is eltávolodott eredendően vallásos gyökereitől, ám a folyamat nem irreverzibilis, és lehet, hogy napjainkban (is) zajlik” – mondta el Sepsi Enikő szerkesztő arról, kiknek szól a Vallás és művészet című kötet. A június 28-án bemutatott könyvről a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánját kérdeztük.

Olimpiai bajnok a Szabó-Kozák kettős

Olimpiai bajnok Szabó Gabriella (KRE ÁJK hallgatója) és Kozák Danuta a női kajak kettes 500 méteres számában. A páros magabiztosan, de óriási versenyben, 0,05 másodperccel győzte le a németeket, ezzel megszerezték a magyar olimpiai küldöttség hatodik aranyérmét!

KRE az 1. helyen!

A Károli Gáspár Református Egyetem a 2011-2016 közötti időszakban mind az első helyes jelentkezők, mind a felvett hallgatók számának változásában az első az összes magyarországi felsőoktatási intézmény között. A KRE mind abszolút értékben, mind százalékos kimutatásban bővült és az első helyen áll - miközben a magyar felsőoktatás iránti kereslet 2011-2016 között drasztikusan, évente 5%-kal csökkent.

Országos Szociális alap- és szakvizsga

Jogszabályi háttér:

    A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/I. § írja le a személyes gondoskodást végző személyek szociális szakvizsgájára vonatkozó rendelkezéseket.
    A szociális szakvizsgára vonatkozó részletes szabályokat a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet tartalmazza.

TFK 2016 Pótfelvételi - Alkalmassági vizsga

2016 Pótfelvételi -Alkalmassági vizsga
Nagykőrösi képzési hely:tanító, óvodapedagógus és hitéleti szak
időpont: 2016.08.22. 9:00-től regisztráció
helyszín: 2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
Vizsgadíj: 4.000 HUF, helyszínen történő készpénzes befizetéssel.

Az alkalmassági vizsga a kitöltött orvosi formanyomtatvánnyal valamint 1 éven belüli érvényes tüdőszűrő papírral együtt érvényes, melyet a vizsga napjára a jelentkező hozzon magával.
Az alkalmassági vizsgán elért teljesítmény nem pontszámmal, hanem „megfelelt" vagy „nem felelt meg" minősítéssel értékelhető.
Letölthető dokumentumok:

Károlisok a riói olimpián

Augusztus 5-én kezdődnek a XXXI. nyári olimpiai játékok Rio de Janeiróban. A megnyitó magyar idő szerint már augusztus 6-án, szombaton hajnali egy órakor veszi kezdetét a legendás Maracana Stadionban.

Fél év Európa nyugati szélén

Egy ország, ami legalább olyan távoli, mint amilyen sok közös vonása van Magyarországgal. Európa szélén helyezkedik el, lakóit mégsem hozzák ki a sodrukból kontinensünk aktuális eseményei, nyugodtság és zárkózottság egyszerre jellemzi őket.

Három csatornán is sugároz a Károli rádiója

 

A Károli Gáspár Református Egyetem büszkélkedhet a legsikeresebb online egyetemi rádiócsatornával, a COOL FM-mel. A kultX és a The Dance Station csatornák mellett a Károli 2014 szeptembere óta az egyik legmodernebb egyetemi stúdióként sugározza a korábban is sikeres COOL FM-et. A rádióhallgatás interneten keresztül már valódi alternatíva. A hagyományos rádiók száma és kínálata, valamint a vételkörzet korlátozott, így az online rádiózók száma dinamikusan növekszik az elmúlt években.

A Károlin működő stúdió és a három csatorna fontos szerepet játszik a rádiós szakemberek képzésében is. Lehetőséget nyújt, hogy az egyetem hallgatói hangot adjanak gondolataiknak, az itt szerzett gyakorlattal pedig jóval nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni PR területen vagy a média világában. A KultX csatornán kapnak teret azok a műsorszámok, amelyek elsősorban tájékoztatnak és főként kulturális tartalommal töltik ki a műsoridőt, míg a COOL FM főként a könnyed szórakoztatásért felelős. Itt főként a kereskedelmi rádiózás irányába törekvő egyetemisták próbálhatják ki, fejleszthetik a szakmai tudásukat.

A rádió kiemelt figyelmet szentel annak, hogy felfedezze egyetemünkön a tehetségeket és hozzájáruljon a hazai rádiózás fejlődéséhez. A Károli rádiójának további célkitűzése, hogy 4 csatornára bővüljön és magas színvonalú online adóként biztosítsa a gyakornokok szakmai fejlődést és a rádióhallgatók szórakoztatását.

A rádió hivatalos honlapja: coolfm.hu /facebook.com/coolfmbudapest

XIII. Református Zenei Fesztivál

2016. május 27-29. között kerül megrendezésre a XIII. Református Zenei Fesztivál, melynek idén is a budapesti Bakáts tér és környéke ad otthont. A fesztivál az elmúlt években Ferencváros kulturális életének szerves részévé vált színes, tartalmas, értéket és minőséget közvetítő programjaival. A fesztivál alapgondolata, hogy megőrizzük és megmutassuk református zenei kincsünket, kultúránkat a jelenkor számára. A programok között kórusművek, egyházi énekek, népzene, világzene, sőt tánc is megtalálható. Az egyházzenei programok között változatlanul fontos szerepet kap a különböző református intézmények kórusainak bemutatkozása, a pénteki diák-tanár felvonulás, valamint az esti fáklyás menet és az azt követő késő esti zenés áhítat, mely 21.45 órai kezdettel a Kálvin téri református templomban kerül megrendezésre Szabó István püspök úr szolgálatával, valamint a Kaláka együttes közreműködésével.


A rendezvényen keretein belül több KRE-vonatkozású program kerül megrendezésre:

- május 27-én, pénteken Dr. Bogár László (BTK) egyetemi docens részt vesz egy kerekasztal-beszélgetésen (19 óra, Ráday u. 28.).

- szombaton 17 órai kezdettel a „Hirdesd az igét!” elnevezésű ének- és igeszolgálaton a Magyarországi Református Egyház képviseletében egyetemünk rektorhelyettese, Prof. Dr. Zsengellér József tart igehirdetést. Az alkalmon az Evangélikus Egyház, Baptista Egyház, Pünkösdi Egyház, Metodista Egyház egy-egy vezetője szintén igét hirdet majd a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, ahol az 500 fős Ökumenikus Fesztiválkórus is szolgál majd.

- vasárnap 17.30 órai kezdettel Prof. Dr. Bagdy Emőke (BTK) kerekasztal beszélgetésén vehetnek részt az érdeklődők.


A fesztivál lapozható programfüzete ezen a linken érhető el:http://www.rzf.reformatus.hu/musorfuzet

A fesztiválról további információ: www.rzf.reformatus.hu

Károlis siker az úszó Eb-n

Telegdy Ádám, harmadéves pszichológia szakos hallgatónk, versenyúszó is részt vett a május 22-én záruló londoni úszó Európa-bajnokságon, ahol a férfi 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként is rajthoz állt. A Telegdy Ádám, Kis Gergő, Bernek Péter, Kozma Dominik összeállítású magyar kvartett 7:12.46 perccel nemcsak megnyerte a futamot, hanem a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe, ahol végül 7. helyen értek célba, így a csapat minden bizonnyal megszerezte a riói olimpiai kvótát.
 
A magyar úszócsapat minden idők legjobb Európa-bajnoki szereplését produkálta. Magyarország nagy fölénnyel végzett az élen a londoni úszó Európa-bajnokság éremtáblázatán: 10 aranyat, 4 ezüstöt és 5 bronzot szereztek úszóink.
 
Gratulálunk a sikerekhez!

Forrás: Magyar Úszó Szövetség Facebook

Európai Uniós források rendszere 2014-2020

A HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ és a Károli Gáspár Református Egyetem meghívja Önt az Európai Uniós Források Rendszere 2014-2020 – Gyakorlati útmutató pályázóknak és pályáztatóknak című kötet bemutatójára. 
A könyvbemutató időpontja:  2016. május 25. 9:30
Helyszín: KRE-HTK díszterme (1092 Bp., Ráday u. 28.)
 
A kézikönyv pályázóknak és pályáztatóknak egyaránt hasznos tudnivalókat foglal össze az új EU-s támogatási időszakról. Rendezvényünk célja, hogy a kötetet egy szélesebb körnek bemutathassuk.  
 
Előadóink: 
Balás Gábor, közgazdász, a HÉTFA alapítója és ügyvezetője
Csepreghy Nándor, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Miniszterelnökség
Gér András László, zsinati tanácsos, Zsinati Iroda, Magyarországi Református Egyház
dr. Szabó Zsolt, egyetemi adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK
Zupkó Gábor, az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője
 
A bemutató moderátora: Dr. Törő Csaba Attila, dékán, Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK
 
A rendezvényen a részvétel ingyenes, de a helyszín befogadóképessége miatt kérjük, részvételi szándékát 2016. május 23-ig jelezze a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
 
A rendezvény részletes programja itt érhető el.A kötetről további információkat ide kattintva találhat.

Keresztény szellemiségű könyvhét a Ferenciek terén

Idén huszonnegyedik alkalommal rendezi meg a Szent István Társulat a keresztény szellemiségű könyvkiadók hazai seregszemléjét, a Szent István Könyvhetet. A május 9-én induló könyvhéten a budapesti Ferenciek terén naponta 9 és 19 óra között 30 könyvkiadó várja az érdeklődőket. A kiállítók hazánk számos térségét képviselik: Budapesten kívül Szegedről, Nyíregyházáról, Pannonhalmáról, Kecskemétről, Sümegről, de Erdélyből és Délvidékről is érkezik egy-egy könyvkiadó. Az egyes kiadók által képviselt szervezetek, egyesületek, egyházak köre is szerteágazó. A könyvhétre ellátogató olvasókat idén közel 7000 kiadvánnyal, köztük 71 könyvheti újdonsággal és nagy kedvezményekkel várják a kiadók. Új irodalmi, lelkiségi, teológiai, történeti és filozófiai művek egyaránt megjelennek. 43 szerző dedikálja is a műveit az alábbi időpontokban:

Május 9. hétfő
1500–1600 Beran Ferenc, Kocsis Imre, Michael Hesemann
1600–1700 Nóvé Béla, Tóth Sándor
1700–1800 Czigány György, P. Havasi József SDB
   
Május 10. kedd
1600–1700 Czigány György, Kalász Márton
1600–1800 Csillag Éva
1700–1800 Czakó Gábor, Lukács László SchP
   
Május 11. szerda
1600–1700 Bertáné Varga Judit, Jelenits István SchP, Kerényi Lajos SchP, Lackfi János, Marcellus Mihály
1700–1800 Csókay András, Kertész-Bakos Ferenc
   
Május 12. csütörtök
1500–1600 Apáthy István, Bertalan Péter
1600–1700 Beer Miklós püspök, Budai Tibor, Elmer István, Katona István püspök, Kránitz Mihály, Schmidt Egon, Wittinger László
1600–1800 Jobbágyi Gábor, Szabó Ferenc SJ
1700–1800 Bodnár Dániel, Fülep Dániel, Győrfi Károly
   
Május 13. péntek
1600–1700 Dávid Katalin, Frenyó Zoltán, Kerényi Lajos SchP, Kránitz Mihály, Regöly-Mérei Andrea, Tóth Sándor
1600–1800 Bethlenfalvy Gábor, Kállai Nagy Krisztina
1700–1800 Benkő László, Szabó Ferenc SJ, Szele György, Wittinger László, Zsebők Csaba
   
Május 14. szombat
1000–1100 Kertész-Bakos Ferenc
1100–1200 Fülep Dániel
1200–1300 Fülöp Zsuzsanna, Szele György, Zsebők Csaba
1300–1400 Szerencsés Károly
1400–1500 Szalai Attila, Móser Zoltán
   
  Programok a Stephanus Könyvesházban
(1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.)
   
Május 10. kedd
1700–1800 Marguerite A Peeters: A Nyugat kulturális forradalmának globalizációja című kötetet Fülep Dániel teológus, a John Henry Newman Oktatási Központ igazgatója mutatja be.
   
Május 11. szerda
1600–1700 Csókay András: Idegsebészet és hétköznapi misztika című kötetének bemutatója. A szerzővel Kindelmann Győző beszélget.
1700–1800 Molnár Melinda: Mit mondjak magának? című kötetének bemutatója. A szerzővel Ft. Szőcs Csaba, a Verbum Kiadó igazgatója beszélget. Közreműködnek: Benedekffy Katalin operaénekes és Sorbán Enikő népdalénekes.
   
Május 12. csütörtök
1500–1600 A Szelíd határozottsággal című kötet bemutatója. – Katona István nyugalmazott egri segédpüspökkel Elmer István beszélget.
1700–1800 Marguerite A Peeters: A Nyugat kulturális forradalmának globalizációja című kötetet Fülep Dániel teológus, a John Henry Newman Oktatási Központ igazgatója mutatja be.
   
Május 13. péntek
1700–1800 Vatikáni titkos akták. Vizsgálat Pio atya ügyében. – A 10 éves Etalon Kiadó jubileumi könyvbemutatója. Előadó: Dr. Torgyán Attila.
   
  * * *
   
  Programok a Pio Vinotékában
(1053 Budapest, Ferenciek tere 7–8.)
   
Május 11. szerda
1700–1800 Lackfi János: Öt seb című kötetének bemutatója. A szerzővel Hernádi Mária beszélget. Közreműködik: Szirtes Edina Mókus.

Károlis hallgató az úszó Eb-n

Telegdy Ádám, harmadéves pszichológia szakos hallgatónk, versenyúszó kijutott a londoni úszó Európa-bajnokságra.
A Magyar Úszószövetség elnöksége jóváhagyta a Hargitay András szövetségi kapitány által előterjesztett névsort, így húsz férfi és tizenegy női úszó utazhat Londonba, a május 16–22. között esedékes Európa-bajnokságra. Telegdy Ádám négy számban nevezett a megmérettetésre (200 m gyors, 100 m hát, 200 m hát, 50 m pillangó).

Sok sikert kívánunk Ádámnak az Európa-bajnoksághoz!

Dráma és liturgia konferencia a Nemzetiben

Dráma és liturgia címmel konferenciát rendeznek május 7-én a Nemzeti Színházban. Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetés levezető elnöke Dr. Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja.

Liturgia és dráma édestestvérek, színház és templom közeli rokonok - írja Dr. Hafenscher Károly lelkész, teológus a konferenciát bevezető gondolatként. A liturgia – fenomenológiailag tulajdonképpen színház: valaminek a megmutatása, bemutatása, megjelenítése zajlik, a szereplők nyilvánosan szólnak és cselekszenek, ebben a közönség vagy aktívan részt vesz, vagy egyszerűen figyel, megtekint. A tartalom a problémafelvetéstől a megoldásig húzódik. Bemutatva a feszültségeket és annak feloldását, a kezdetet, a folyamatot és a megérkezést. Liturgia és dráma a kultúr- és szellemtörténet útján különválni látszanak, de a kettő összetartozását a párhuzamos fejlődés is alátámasztja. Talán a mostani kezdeményezés egyik későbbi küldetése lehet megírni a liturgia és dráma világának, művelésének, gyakorlatának párhuzamos történetét. A liturgia és dráma kapcsolatának szentelt nap délután kettőkor konferenciával kezdődik, este pedig a Boldog Özséb Színtársulat Szűz Mária mennybevételéről szóló misztériumjátékával ér véget.

A részletes program ide kattintva letölthető. Mindkét eseményre szeretettel hívjuk az érdeklődőket!
A programokon való részvétel ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet.

Jótékonysági koncertet szervez a Károli

A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara jótékonysági hangversenyt rendez május 11-én, szerdán, 19 órakor, a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának Dísztermében (1092 Budapest, Ráday u. 28.). 

Az egyetem kórusainak év végi zárókoncertjével a Magyar Református Szeretetszolgálatot és a Tanítóképző Főiskolai Kar nehéz anyagi helyzetben lévő diákjait kívánják támogatni. A koncerten köszöntőt mond Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője. Közreműködnek az egyetem hallgatói, vezényelnek: Lázár Enikő, Hargita Péter és Berkesi Boglárka. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Pünkösdi Zenés Vigília

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) idén is megszervezi a Pünkösdi Zenés Vigíliát 2016. május 12-én (csütörtökön) 15 és 21 óra között. 
 
Helyszín: MEÖT kápolna és udvar – 1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3.
 
A Pünkösdi Zenés Vigília célja, hogy főként budapesti keresztyén fiatalokat és egyetemistákat összegyűjtsön ökumenikus közösségben és együtt imádkozzon, hallgasson keresztény könnyű zenét. Az alkalmon a MEÖT tagegyházak dicsőítő ifjúsági zenekarai szolgálnak.
 
Igehirdetés: Steinbach József református püspök
Igehirdetés kezdete: 18 óra
 
További információ az eseményről: www.meot.hu

Elhunyt Veszelka Tamás

2016. április 17-én, vasárnap hajnalban, életének 42. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet lelkésze. A presbitérium kérése, hogy hordozzuk imádságban a gyászoló családot, szeretteit, barátait. 

Temetéséről később intézkednek.

A kép forrása: parokia.hu

HR-konferencia és Z-generációs állásbörze

 

Egyetemünk, a Gábor Dénes Főiskola, a Kodolányi János Főiskola, az Óbudai Egyetem és a Zsigmond Király Főiskola támogatásával valósulhatott meg a „PannonDiák HR-konferencia és Z-generációs állásbörze” 2016. április 14-én a Gábor Dénes Főiskola földszintjén.
 
A konferencia és állásbörze célja, hogy a felnövekvő generációk képviselői, a jelenleg felsőoktatásban hallgatók és a humán erőforrással foglalkozó vezetők, szakértők az üzleti élet döntéshozói egy közös platformon találkozhassanak. A szakmai konferencián nemcsak dunántúli, budapesti vagy országos hatáskörű cégek érkeztek standjaikkal, hanem olyan előadásokat is hallhattak a résztvevők, melyek a pályakezdés, pályaválasztás témakörét is érintették.
 
Az első előadást Garamvölgyiné Gáspár Andrea tartotta, az Oktatási Hivatal képviseletében a hallgatói szerződés jogi hátteréről és a duális képzésről. 
Második előadás témája a kapunyitás, az ekkor kialakuló pánik, az önbizalom, az önértékelés, melyekről Dr. Hevesi Kriszta egészségfejlesztő szakpszichológus beszélt a nagyelőadóban. Ahogy ez elhangzott, sokan képesek arra, hogy egy bizonyos életszakaszig minden energiájukat összpontosítsák, majd a váltás során nem tudják, mit kellene tenniük. 
A pszichológiai előadás után Katona Gábor ismertette a különböző generációk jellemzőit, a munka világában hasznosítható készségeket és a generációs feszültségeket. 
 
Az előadásokkal párhuzamosan a cégek képviselői fogadták az érdeklődőket, emellett próba AC, jogi tanácsadás, próbainterjú magyar és angol nyelven, és grafológus is elérhető volt a rendezvényen.

 

KRE Erasmus Buddy Programme

 

A KRE-BTK HÖK és a Károli Gáspár Református Egyetem Erasmus Irodája pályázatot hirdet.

KRE Erasmus Buddy Programme 2016/17 őszi félévre keres új Buddy-kat. A KRE Erasmus Buddy Programme egy önkéntes program, mely az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára nyitott. Az önkéntes munka lényegében 2-3 beérkező Erasmusos hallgató segítése a tavaszi félév során.

A segítség több rétű lehet: telefonszám igénylés, szállás elfoglalása, repülőjegy intézés, ideiglenes diákigazolvány megújítása, BKK bérlet váltás stb. A programban részt vevő hallgatók önkéntes alapon vállalják a rájuk bízott hallgatók segítését a félév egésze folyamán. 
És hogy miért éri meg egy féléven keresztül önzetlenül segíteni másoknak?

„Mert. . .

- a nyelvgyakorlás, nyelvfejlesztés elkerülhetetlen. :)
- amennyiben Buddy-ként jól helytállsz, az Erasmus Iroda 45 óráról szóló önkéntesigazolást ad neked a félév végén, melyet a későbbiekben Köztársasági Ösztöndíj pályázathoz, munka kereséshez, valamint MA felvételihez csatolhatsz.
- az Erasmus+ tanulmányi- és/vagy szakmai gyakorlat pályázás, valamint a Campus Mundi ösztöndíj programra való jelentkezés esetén előnyt élvezel, hiszen kiegészítő szempont az Erasmus Buddy Programme-ban való részvétel”

Amennyiben Ön beszél angolul, németül vagy akár spanyolul, franciául legalább B2-es szinten és szívesen segítene másoknak, úgy várjuk a jelentkezését. A jelentkezés 2 részből áll:

1.      Előpályázat: 2016. április 22. 12:00.

A következő kérdőív figyelmes kitöltése; valamint egy angol nyelven írt motivációs levélből, melyet aEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kell elküldeni. 
A kérdőív és a motivációs levél megküldésének határideje 2016. április 22. 12:00.
 
2.      Felvételi elbeszélgetés: 2016. április 26-27. 

Azok a hallgatók kapnak értesítést e-mailben, akiknek az előpályázatuk pozitív értékelést kapott.


A program szervezői várják a jelentkezéseket. 
 
Sikeres pályázást kívánva: 
Erasmus Iroda és KRE-BTK HÖK

Fedél nélküliek kiállítása a Károlin

  • Megdöbbentő életsorsok, hihetetlen gazdag gyűjtemény a Kiállítás Fedél Nélkül, amely az ismeretlen alkotók életművének bemutatását tűzte ki célul. A tárlat, melyet a Károli Egyetem Pszichológiai Intézet Interperszonális és Interkulturális szakiránya a Menhely Alapítvánnyal közösen szervezett, 2016. április 20-ig tekinthető meg a Pszichológia Intézet 205-ös termében, valamint a terem előtti folyosón. A Fedél Nélkül újság 2004 óta hirdeti meg minden hónapban művészeti pályázatát, melyre kizárólag hajléktalan emberek jelentkezhetnek próza, vers és kép kategóriákban. Az alapítvány kategóriánként 3-3 alkotást díjazott, ezekből az alkotásokból állt össze a kiállítás anyaga.

    Egy-egy megformázott arc, élethelyzet, testtartás a szavaknál is többet mond jelenkori állapotunkról, arról az egyenlőtlen világról, amiben élünk. A képek önmagukért és az alkotó emberért beszélnek – sok-sok élethelyzetet láthatunk magunk körül, az utcán sétálva belebotlunk a hajléktalan emberekbe. Nem gondolnánk, hogy mennyi értékes, tehetséggel megáldott személy van közöttük, akik közül sokan ugyanolyan életet éltek, mint mi.

    A gyűjtemény gazdagsága korántsem fejezi ki igazi erejét ennek a kiállításnak. A Menhely Alapítvány 300 szerzőt és több mint 6000 pályaművet tart nyilván, ezzel Európa legnagyobb, hajléktalan emberek munkáit tartalmazó archívumával rendelkezik. A Pszichológia Intézetben megtekinthető páratlan válogatás e különleges gyűjtemény képeiből áll. Nem lehet elmenni mellettük csak úgy, hatással vannak a látogatókra, ahogy ezt a folyosón és a 205-ös teremben tapasztalhattuk. Egyetemünk most olyan lehetőséget ad számunkra, amellyel közelebb kerülhetünk az utcán élők lelki világához és rájöhetünk, hogy nem is olyan távoliak: ugyanolyan hús-vér emberek, mint mi, akik pusztán nem tapasztaltuk meg az ő nincstelenségüket.

    A képekre néma licitálási lehetőség is nyílik, ez a képek alatt kihelyezett kapcsolatfelvételi lehetőséget biztosító kártyákkal valósul meg. Bár a legtöbb kép színes, mégis egy világunkra oly jellemző szürke, nyomasztó, de annál valóságosabb képpel szembesülünk. Április 20-ig tehát nemcsak egy különleges élmény részesei lehetünk, hanem a képekre való licitálással segítségre szoruló embertársainkon is segíthetünk.

  • Reformáció 500 fotópályázat

    1517. október 31-én Luther Márton kitűzte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, mely reformok sorozatát eredményezte az élet minden területén. A reformáció nem pusztán a 16. század emléke. Egy közös örökség mindannyiunknak, melynek nélkülözhetetlen eleme a megújulás. 

    A Reformáció Emlékbizottság nevében nyílt fotópályázatot hirdet a reformáció 500 éves jubileumára készülve az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. A pályázat célja a Kárpát-medencei és az egyetemes protestantizmust bemutató, a reformációt és annak hatását megjelenítő, a reformáció 500 éves jubileumához kapcsolódó fotóművészeti alkotások készítése, virtuális fotógyűjtemény kialakítása.

    A felhívás kódja: REB-16-FOTO

    A pályázat beadásának határideje: 2016. április 30.

    A támogatás felhasználási időszaka: 2016. március 25 – 2017. május 31.

    A pályázat témája: a megújulás lendülete, a lelki-szellemi akadálymentesítés és a hitújítás.

    A vallási témájú alkotások mellett pályázni lehet olyan pályaművekkel is, amelyek üzenete tágabb értelemben kapcsolódik a reformációhoz.

    A pályázat kategóriái:
    Műemlékfotók
    Portrék, eseményfotók
    Természetfotók
    Művészfotók

    A pályázat útján elnyerhető támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás, támogatási előleg formájában. Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 50 000, felső határa 150 000 forint. A pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges.

    További részletek és a pályázati felhívás itt olvasható.

    A Reformáció 500 programsorozat honlapja ide kattintva érhető el.

Budapest Ösztöndíj Program

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Budapest Ösztöndíj Program (BÖP) keretében pályázatot hirdet.
 
A Program célja:

  • A pályázatot elnyerő felsőoktatási képzésben résztvevő ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét;
  • A diplomamunka megírásához biztosított szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségekkel járuljon hozzá a felsőoktatásban megszerzett elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához.

A Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt – 2016 szeptemberétől, illetve 2017 februárjától 10 hónapon keresztül – szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez. 
 
Az ösztöndíj mértéke: bruttó 50.000,-Ft/hó/fő
Jelentkezési határidő: 2016. április 15.
Elbírálás határideje: 2016. május 31.
 
A szakdolgozati témák, a pályázati adatlap, valamint a Budapest Ösztöndíj Program részletes szabályait tartalmazó 44/2008. (IX.10.) sz. önkormányzati rendelet megtalálható a www.budapest.huoldalon.
http://budapest.hu/Documents/Bp Ösztöndíj Program 2016/pályázati kiírás BÖP 2016.docx

Elhunyt Pálhegyi Ferenc

Húsvét hétfőjén elhunyt Dr. Pálhegyi Ferenc (1935-2016), a pszichológiai tudományok kandidátusa, aki a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanári állását egy időre elhagyva, 1991-1994-ig a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának jogelőd intézményében, a Budapesti Református Theologiai Akadémián volt professzor. 
 
Az akkor újonnan alapított Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék (ma Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék) vezetésére szóló meghívást fogadta el. Amellett, hogy kidolgozta a lelkészképzés számára a pszichológiai és pedagógiai ismeretek tantárgyi tematikáját, fő feladatának tekintette, hogy a hittanoktatók felsőfokú képzésének programját megtervezze és a képzést beindítsa. Nevéhez fűződik tehát intézményünkben a hittanoktató és vallástanár szak megalapítása.
 
Kapcsolatát a Hittudományi Karral a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára való visszatérése után is ápolta. Dísztermünkben tartotta minden héten országos hírű előadássorozatait házasságról, családról és a hitélet legkülönbözőbb kérdéseiről. Ezekben, amint publikációiban is egyetlen kérdés foglalkoztatta: miként lehet a lelki problémák megoldása közben a hitben való növekedés útjait megtalálni és a Krisztusban felkínált isteni segítséget megragadni. Pszichológusként sem szűnt meg hangsúlyozni, hogy az ember fő baja nem az, hogy testi vagy lelki egészsége zavarokat szenved, netán súlyosan károsodik, hanem az, hogy szakított Istennel, bűnben él. Ezért a legjobb szándékú orvosi vagy pszichológiai segítség sem nyújthatja azt, amire valójában szüksége van. Akkor gyógyul ugyanis az élete, ha megnyílik Isten kegyelme előtt.
 
Dr. Pálhegyi Ferenc előadásait hallgatva, könyveit olvasva és közvetlen lelkigondozói segítségét igénybe véve sok-sok ember rálelt az „egy szükséges dologra” (Lk 10,42). Gazdag és gazdagító életéért és hitvalló tanácsaiért velük együtt szívből dicsőítjük Istent, mint ahogy ő is ezt teszi, immár szüntelenül és mindörökre.

A Hittudományi Doktori Iskola felvételt hirdet

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Doktori Iskolája felvételt hirdet doktori képzésre.

A felvételi jelentkezés beadásának határideje:
2016. április 30.

A jelentkezési anyagot személyesen kell leadni a Dékáni Hivatalban (Budapest Ráday u. 28. II. em.)
Részletes információk a jelentkezésről és a felvételiről ittolvashatók.

 

Kapszli 2016 - interjú Meskó Norberttel

Ki dönt a döntéseinkről?

A házasság témája nemcsak a hétköznapi embert foglalkoztatja. Hogy két ember hogyan köti össze az életét, az mind a társadalomtudományoknak, a közvéleménynek, a vallásoknak, de még a politikának is fontos. Korunkban nagy szakadék van a rózsaszín köd és a valóság megtapasztalása között, sokan nem mernek házasságot kötni vagy épp az a társas nyomás aggasztja a fiatalokat, miszerint boldog életet csak házasságban lehet élni.

A Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete 2007 óta rendezi meg minden évben Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciáját. A 2016. március 18. és 20. között megrendezett Kapszli Szakmai Napok témája az emberi sors, az, hogy ki dönt a döntéseinkről. A konferencia főbb témakörei között megtalálhattuk a házasságot, de emberi kapcsolatainkat, magányunkat vagy társas együttlétünket egyaránt. Érdemes tudnunk, hogy a házasságban közösek a problémák, olykor harcokat kell vívni, de nem egymás ellen, hanem egymásért, azért, hogy kapcsolatunk megmaradjon, fejlődjön. Ugyanilyen harcot jelent szembenézni az ismeretlennel vagy felkészülni az elmúlásra. Ezekről a témákról kérdeztük Meskó Norbert pszichológust, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docensét.

Milyen pszichológiai következményei lehetnek az egyedüllétnek és a társkapcsolatnak

Ez attól függ, hogy valaki azért van pár nélkül, mert így szeretné leélni az életét, vagy pedig azért, mert kereste a kapcsolatokat, de végül egyedül maradt. A kérdés, hogy kinek mi az eredeti célja a kapcsolataival. Párkapcsolatban élni önmagában nem pozitív vagy negatív dolog, hiszen előfordul az is, hogy valakit a szülei, környezete kényszeríti arra, hogy megházasodjon, vagy épp nem tud kilépni egy kapcsolatból. A kérdés inkább az, hogy valaki képes-e a párkapcsolatra, és ha igen, akkor az a kapcsolat olyan, amilyet szeretne, vagy képes a társnélküliségre és ez szintén olyan, amilyet ő elképzelt magának. Nyugati kultúránkban két végletet találunk: egyfelől halljuk, hogy csak párkapcsolatban lehetünk boldogak, a másik oldalról pedig azt sulykolják, hogy sok „igazi” van, dobjuk el a másikat és válogassunk kedvünkre. Negatív következményei annak van, amikor a személyes boldogságot mások véleménye vagy nyomása alapján akarjuk meghatározni, amikor nem a saját belső hangunkra hallgatunk, és nem vagyunk magunkkal igazán őszinték.

Mit gondol arról, hogy sokan nem mernek házasságot kötniMi lehet ennek az oka?

Nagyon sok okot találhatunk, és ha egyiket vagy másikat kiemeljük, akkor azt gondolhatjuk, hogy ezzel az összes létező okot lefedtük, ez azonban nincs így. Ok lehet például az elköteleződni vágyás hiánya. A házasság a párválasztáson alapul, magát a párt megtalálni pedig nehéz dolog, mert számos szempont alapján választunk magunknak párt. Lehet, hogy valaki megtalálja azt, aki minden szempontnak megfelel, de nem biztos, hogy az illető komolyan el akarna köteleződni. Budapesten a nők átlagosan 30 éves korukban szülnek először, míg Kelet-Magyarországon 25 évesen. Ebből is látszik, hogy a nagyvárosi életmód egyfajta illúziót táplál a nőkben, miszerint ráérnek még a párválasztással. Úgy tűnik, az elköteleződés háttérbe szorul, ebben nagy szerepe van annak, hogy rengeteg potenciális partner vesz körül bennünket és azt gondolják, ezt az állapotot végtelen időkig fent lehet tartani. 

Ön szerint melyek lehetnek a válás legfőbb okai?

Sok szinten és stádiumban lehetnek házassági krízisek, egy nemzetközi statisztika szerint, amikor a gyermekek 4-6 évesek lesznek, akkor a válási arány is hirtelen megugrik. Ez egy olyan időszak, amikorra a gyermekek elhagyják a kisgyermekkort. A szülők életében volt egy időszak, amikor fellángoltak, gyerekek születtek, és ezekkel a gyerekekkel már „nem kell” 24 órában foglalkozni. Sokszor láthatjuk azt, hogy a felek bizonyos időszakra vállalnak házasságot, s ha ez az életciklus elmúlik, akkor a házasságot is felbontják.

Mennyire nevezhető civilizációs betegségnek a válásCsak a mi kultúránkról mondható el

A skandináv államokban közismert, hogy állami szinten kezelik a nemi egyenjogúság kérdését és ezt sokkal átfogóbban teszik, mint Európa más országaiban. Ott figyelték meg, hogy azok a házasságok kiegyensúlyozottabbak, amelyekben a nemi szerepek (pl. a háztartásvezetésben) jobban közelítenek egymás felé. A hosszantartó és jó párkapcsolat alapja, hogy mennyire tudom tiszteletben tartani és mennyire látom a másikat. Még mindig él a férfiközpontú társadalmakban az a szemlélet, hogy csak a házasságkötésig kell az érzékeny oldalunkat mutatni, utána pedig egyértelművé válik, hogy a férfi lesz mindenben az úr otthon – ezt láthatjuk pl. a Közel-Keleten. Nem biztos tehát, hogy a civilizáció önmagában hatással van a házasságokra, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy sok kudarcos házasság miatt válik taszítóvá sok fiatal számára az elköteleződés. A közös teherviselés, az egymásra figyelés sokat segíthetne a házasságokon. Ha látjuk, hogy közösen vállalunk feladatokat otthon, akkor megkaphatjuk a párunkat, és ez mindkét fél számára előnyös és praktikus lesz.

Kitüntetést kapott Prof. Dr. Szalma József

 

Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozza Prof. Dr. Szalma József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság alapító tagja és elnöke részére, a vajdasági magyar tudományos életben meghatározó, a polgári, kisebbségi és emberi jogokkal, illetve a polgári jogi kodifikációval kapcsolatos nagyhatású kutatási és publikációi, valamint több évtizedes egyetemi oktatói munkája elismeréseként.

Az elismeréshez ezúton gratulálunk Professzor Úrnak!

Elhunyt Papp Vilmos díszdoktorunk

„Míg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak
halunk meg. Tehát akár élünk, akár halunk, az Úré
vagyunk.” (Róma 14:8)

Szomorú szívvel adjuk közre a hírt, hogy Papp Vilmos lelkipásztort életének 84. életévében hazaszólította az Úr. 
Lelkészi diplomáját 1956-ban a KRE HTK jogelődjén, a Budapesti Református Teológiai Akadémián szerezte meg. Szolgálatát Bajánsenye és Kerkáskápolna (1960-1985), Kerkafalva és Alsószenterzsébet (1976-1985) Budapest-Kőbánya (1985-2007) gyülekezeteiben és szórványaikban végezte.
Diplomázását követően az Ószövetségi Tanszéken maradt Pap László professzor mellett tanársegédként, de az 1956-os forradalmat követő megtorlások során eltávolították. 1992-ben teológiai díszdoktori címet kapott a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Ezt követően 1996-1999 között a Hittudományi Kar Ószövetségi Tanszékén megbízott előadóként ószövetségi exegézist tanított. Teológiai munkássága az ószövetség, egyháztörténet és rendszeres teológia területén öltött testet több száz cikkben és tíz könyvben.
Papp Vilmos díszdoktorunk temetése 2016. március 30-án (szerdán) 13 órakor lesz a bajánsenyei központi temetőben.

A Hittudományi Kar és az Egyetem hálás szívvel emlékezik volt tanárára és díszdoktorára.

 

Kitüntették Prof. Dr. Szakály Sándort

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata)kitüntetést adományozott Prof. Dr. SZAKÁLY SÁNDOR, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a KRE BTK egyetemi tanára, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója részére, a történelemtudományok és a történelemkutatás területén végzett több évtizedes kiemelkedő jelentőségű munkája, valamint a határon túli magyarság érdekében tett erőfeszítései elismeréseként. 
 
A kitüntetéseket 2016. március 15-én az Országház Kupolatermében adták át.

Az elismeréshez ezúton gratulálunk Professzor Úrnak!

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu 

Teltházas volt a Károli Quiznight

Hol található a Rektori Hivatal? Meddig tartott a 100 éves háború? A bölcsészhallgatóknak ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kellett választ adniuk a 2016. március 10-én, a Lónyay utcai Starter Pubban. A szórakozóhely zsúfolásig megtelt károlis hallgatókkal, akik az első alkalommal megrendezett Károli Quiznight rendezvényen mérhették össze tudásukat.

Az első Károli Quiznight szervezői bebizonyították, hogy a szórakozás adhat kulturális élményt, pontosabban lehet úgy is szórakozni, hogy még tanulunk is és közben formálódik a gondolkodásmódunk.

A kvízesten a PR-marketing csoport viszont a kérdezőket faggatta, akik szívesen osztották meg a szervezés hátterét. Az ötlet egy egyetemen kívüli esemény alapján fogalmazódott meg, ahol hasonló programon kellett az egyetemistáknak választ adni különféle kérdésekre. A BTK HÖK arra gondolt, miért ne lehetne egy ugyanilyen programot szervezni a károlis hallgatóknak, hiszen a szórakozás és a tanulás összekapcsolása minden intézményben hatékonyan működhet.

Mintegy 65 bölcsészhallgató 4-6 fős csapatokban mérhette össze tudását. A kérdéseket igyekeztek úgy összeállítani, hogy egyik tudományterület hallgatói se érezzék magukat kirekesztettnek, a 45 kérdés között szerepelt pszichológiai, történettudományi, kommunikációs, pedagógiai és nyelvészeti témájú is. 

A versenyt végül a "Fél 10kor a sulinál" csapat nyerte, amely vegyesen pszichológia, történelem és magyar szakos hallgatókból állt össze. A Quiznight nyertesei ajándék kávéjegyeket és csokoládét kaptak győzelmükért. 

A nyeremény azonban közös: az este folyamán jó példáját láthattuk annak, hogy egy közösségi élményt adó program egyszerre lehet nívós, szakmai és szórakoztató Reméljük, a Károli Quiznight hagyományteremtő kezdeményezés lesz az egyetemünk életében.

Valère Novarina: Érthetetlen anyanyelv Zenés performansz, beszélgetés a szerzővel és az alkotókkal: Ráckevei Anna színművésszel, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatójával és Pál Lajos harmonikással. Időpont: 2016. március 16. 19 óra Helyszín: Budapesti

Zenés performansz, beszélgetés a szerzővel és az alkotókkal: Ráckevei Anna színművésszel, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatójával és Pál Lajos harmonikással.

Időpont: 2016. március 16. 19 óra
Helyszín: Budapesti Francia Intézet, Auditórium (1011 Budapest, Fő u. 17.)

„A magyar nyelv (ahogy a gyerek látta): olyan nyelv, melyet nem ért, de énekelve lát. A nyelv szigete, egyszemélyes, árva és magzati nyelv; sehol nem visszhangzó, magunk előtt hordott test, hullám, a kommunikáció terhe alól felmentett nyelv, mely minden pillanatban emlékeztet bennünket arra, segít megérinteni azt, minden megharapott, meghallott, megrágott, megivott szótag mélyén, milyen volt először rácsodálkoznunk a beszédre. /…/ A magyar nyelv semelyik másik nyelvvel nem rezonált. Mintha az Atlantisz maradványa lett volna, olyannak hallottam: nagydarab elsüllyedt földnek…” (Ford.:Sepsi Enikő)

A beszélgetésen részt vesz: Valère Novarina, Ráckevei Anna, Dr. Sepsi Enikő (a KRE BTK dékánja), Adélaïde Pralon, Rideg Zsófia, Pál Lajos.

Az esten a szerző dedikálja könyveit.

 

Szeretethíd – Jobb adni, mint kapni

Rohanó társadalmunkban egyre jobban felerősödik az emberi önzés, a követelőzés, igényeink minél szélesebb körű kielégítése. Sokan gondolják ezzel együtt, hogy az önzetlenség csak magas pénzadomány felajánlásával valósulhat meg, így valójában sokan nem tudnak segíteni a rászorulókon, mert nem képesek nagy összegeket áldozni jótékonykodásra, ahogy ezt a híres emberek teszik. 

A Károli csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely épp ellenkezően gondolkodik a segítségnyújtásról, a Szeretethíd arról szól, hogy nem kell óriási tetteket végrehajtanunk azért, hogy másokon valóban segíthessünk. Korunk másik betegsége, hogy az önkéntes segítségadás kevésbé vonzó, mert nincs hírértéke, nem lehet „kirakni a kirakatba”. Mégis nagyon sokszor épp erre az önkéntességre lenne szükség, hiszen minden korban igaz az, ami a Református Szeretetszolgálat jelmondata is egyben: jobb adni, mint kapni. A Szeretethíd olyan segítségnyújtó akció, mely mindenkit vár, legyen akár idős, akár fiatal, egészséges vagy valamilyen fogyatékossággal élő, határon innen vagy túlról.

A program célja, hogy közösen tegyünk egymásért, a helyi és gyülekezeti közösségeinkért és a teremtett világért. A szervezők szeretnék, ha a Kárpát-medence minden területén munkálkodnának kisebb-nagyobb csoportok szociális, fejlesztési és ökológiai területen valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. A Szeretethíd akciót 2016. május 20. és 21. között rendezik meg az egész Kárpát-medence területén.

Egyetemünk szívesen vesz részt ebben az akcióban, s hogy jelenlétünk hatékonyabb és szervezettebb legyen, szeretnénk felderíteni, hogy a Károli hallgatói hogyan képzelnék el az önkéntes segítségnyújtást. E célból összeállítottunk egy űrlapot és arra kérünk mindenkit, aki szívesen részt venne ezen a segítségnyújtó akción, hogy az alábbi linkre kattintva küldje el válaszát, amelyből kiderül, hogy milyen módon segítene másokon: http://bit.ly/1VIIzz9

Erasmus pályázatok

Kiírásra került a 2016/17-es tanévre vonatkozó Erasmus tanulmányi mobilitás pályázat
Beadási határidő: 2016. március 1.

A pályázat célja, hogy lehetővé tegye a hallgatók számára az oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik programországbeli felsőoktatási intézményben. A tanulmányi célú mobilitásnak elő kell segítenie a hallgató tanulmányi előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését.

Bővebb információ itt érhető el.

Kiírásra került az Erasmus szakmai gyakorlati mobilitás pályázatifelhívás is.  A gyakorlat egy másik programországban található vállalkozásnál, szervezetnél eltöltött időszak. Célja, hogy segítséget nyújtson a közösségi munkaerőpiacon szükséges készségek elsajátításához és a fogadó ország gazdasági és társadalmi kultúrájának a megértéséhez. A fogadó vállalkozás a munkaerőpiacon vagy az oktatás, képzés vagy az ifjúság területén aktív privát vagy közintézmény lehet, Nemzeti Irodák és EU-szervek kivételével. A részletek itt olvashatók.

Beadási határidő: 2016. április 15.

Konferencia-felhívás: Filozófia, teológia, politika – Losonczi Péter-emlékkonferencia

 

A KRE BTK Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézete, illetve az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskolája interdiszciplináris konferenciát rendez 2016. június 29–30-án (szerda-csütörtök)Filozófia, teológia, politika – Losonczi Péter-emlékkonferenciacímmel a 2015-ben tragikus körülmények között elhunyt Losonczi Péter emlékére.
 
Jelentkezni lehet a Losonczi Péter munkásságához kapcsolódó témák bármelyikében rövid előadás-tervezet beküldésével a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Előadni magyar vagy angol nyelven lehet. 
 
jelentkezés határideje 2016. május 1., a jelentkezőket 2016. május 12-ig értesítjük. 
A konferencia válogatott anyagából lehetőség szerint kötetet adunk ki, illetve biztosítjuk a folyóiratban való megjelenést. 
A konferencia koordinátora Tóth Dóra (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Egy nemes célért Téli Véradó Nap a Károlin

A kép illusztráció.


Voltak, akik pusztán a két előadás közötti időben szerettek volna kávét inni és ott találkoztak e programmal, mások előre készültek az eseményre, de a legtöbben a Facebookon keresztül értesültek arról, hogy egyetemünk ismét részt vett egy nagyon nemes versenyen, ahol a cél a konkrét segítségnyújtás volt, az, hogy  emberi életeket menthessünk meg.

2016. február 11-én, csütörtökön a szokásostól eltérő módon volt a D25 társalgója berendezve, hiszen az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai ott várták a 10. Országos Felsőoktatási Véradóverseny keretein belül megrendezett Téli Károlis Véradó Napon megjelent hallgatóinkat. A résztvevők nemcsak önzetlenül segítettek másokon, hanem információkat is megtudtak saját egészségi állapotukról, emellett egyetemünket is segítették a versenyen, melynek központi témája a véradás volt. A Károlis véradóknak egyébként 80 százaléka most adott vért életében először.

Mivel néhány hónap múlva ismét lesz véradó nap a Károlin, ismertetünk néhány fontos tudnivalót a véradással kapcsolatban. Vért adhat minden olyan személy, aki 18 és 65 év közötti, egészségesnek érzi magát, valamint minimum ötven kiló. Emellett nagyon sokat számít, hogy az illető kipihent legyen, valamint megfelelő mennyiségű ételt és folyadékot juttasson előtte a szervezetébe.

Maga a véradás több fázisból áll. Először megtörténik a regisztráció, amelyet egy kérdőív kitöltése követ, amelyben mindenki feltüntetheti, hogy szed-e gyógyszert, s ha igen, milyet. Ezek után egy laboros gyorsteszt következik, amelynek során kiderül a vércsoport, a hemoglobin-szint, és más fontos  adatok az adott személy vérével kapcsolatban. Ezt a tesztet egy orvos vizsgálja meg és ekkor dől el, hogy valaki ténylegesen adhat-e vért. Összesen 450 ml vért vesznek, ami ezután az OVSZ által kerül majd szakszerű elszállításra és felhasználásra. A véradók végül egy kisebb ajándékot is kapnak.

A véradásnak egyébként a rendkívül nemes fő célja mellett néhány hasznos velejárója is van: megtudhatjuk, hogy milyen kondícióban vagyunk, tanácsot és segítséget kapunk szervezetünk állapotával kapcsolatban - és emellett segíthetjük egyetemünket is ezen a  versenyen. Szeretnénk arra bátorítani hallgatóinkat, hogy küzdjék le minél többen esetleges félelmeiket és a Tavaszi Véradó Napon éljünk minél többen a lehetőséggel: találkozzunk májusban és tegyünk közösen valamit mások életéért!

Károlis részvétel az Educatio Kiállításon

 

Az idei felvételi időszakban 2016. január 21-23. között került megrendezésre a XVI. Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, közismertebb nevén az Educatio Kiállítás.

A Károli-standon az előző évekhez hasonlóan mind a négy egyetemi karunk bemutatkozott. Ezen kívül igyekeztünk néhány – a többi egyetemtől eltérő – különlegességet is nyújtani:

- A felvételi kampányunk motívumát megjelenítő fotófal mögé beálló lelkes látogatókról fényképeket készítettünk, melyeket a fiatalok röviddel később az egyetemi Facebook oldalunkon nézhettek meg.
- Idén is jelen volt egy ideig standunkon a KRE-ÁJK jogász hallgatója, Gyenesei Leila csapatvilágbajnok, magyar öttusázó olimpikon.
- Dr. Hidán Csaba, a KRE-BTK oktatója történelmi viseletben tájékoztatta a helyszínen az érdeklődőket.
- A BTK stúdiója speciális eszközökkel szemléltette az egyik legmodernebb egyetemi stúdió által nyújtott lehetőségeket.

A kiállítást idén a tavalyinál kb. 10%-kal többen tekintették meg: összesen 33.000-en. A KRE standot is rekord számú érdeklődő kereste fel: 2.094-en regisztráltak standunkon, ami a tavalyi 1.651 személynél 27%-kal több. 


Minden munkavállalónknak és hallgatónknak, aki valamilyen formában hozzájárult az Educatio-n való megjelenésünk sikeréhez, ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a segítségért!

Visszaszámlálás

A néhány nap múlva lejáró felvételi jelentkezési határidő kapcsán beszélgettünk a Lónyay Utcai Református Gimnázium igazgatójával


Megkezdődött a visszaszámlálás: február 15-ig jelentkezhetnek a diákok az egyetemi képzésekre. A 12. osztályos tanulóknak ezekben a napokban életük egyik kiemelkedően fontos kérdéséről kell dönteniük: hogyan tovább? A továbbtanulás kérdéseiről beszélgettünk a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium igazgatójával, Kocsis Imre Antallal és egyik végzős diákjával, Kovách István Bendegúzzal.

Milyen kihívások előtt állnak az idén érettségiző diákok? Milyen nehézségeket rejt a jelentkezés?

Kocsis Imre Antal: Anélkül, hogy túldramatizálnánk korunkat, látnunk kell, hogy megdöbbentően nehéz helyzetben találják magukat a diákok, mikor beadják jelentkezésüket egy adott felsőoktatási intézménybe. Ugyanakkor korunk egyik nagy előnye éppen az, hogy rendkívül sok lehetőség adódik a tanulás megtervezésére, e tényező egyszerre hordoz előnyöket és hátrányokat a 18 éves korosztály számára. Iskolánk diákjainak mintegy fele már a gimnáziumi évek elején tudja, hogy mi szeretne lenni – a céltudatosság náluk jobban körvonalazható. A másik ötven százalék esetében körvonalazódik ki igazán az, hogy túl sok szak közül választhatnak. Anélkül, hogy erről fogalmuk lenne, beleszületnek az élethosszig tartó tanulás világába – ez már az egyetemi évek alatt megjelenik, hiszen sokan vannak, akik egyetemet váltanak. Maga a jelentkezés nem okoz nehézséget, hiszen a diákok az e-felvételi rendszeren úgy szörföznek, ahogy a Facebook-on játszadoznak, és ha nem felejtik el a jelszavaikat júliusig, akkor ez így is marad. Ezért fel is hívjuk a figyelmüket a jelszavak rögzítésére.

Mennyire egyértelmű, hogy mindenki továbbtanul? Egyetemünk hogyan jelenik meg a diákok továbbtanulási terveiben?

Kocsis Imre Antal: A diákok családi háttere predesztinálja a diákokat a továbbtanulásra, ilyen szempontból szerencsések vagyunk, mert ha az intézmény és család véleménye egyezik, akkor tovább kell tanulnia a diáknak. Azt kell látnunk, hogy szinte kivétel nélkül minden diákunk államilag támogatott helyekre kerültek be az elmúlt két évben. Nagyon ritka, hogy valaki OKJ-s képzésre jelentkezne. Aktív, jó a kapcsolatunk a Károlival, ez az elméletben és a gyakorlatban is megjelenik. Iskolánk volt igazgatója, Madarász Imréné jelenleg is a Károli oktatója, Balla Péter rektor úr pedig az igazgatótanács tagja. Valójában napi szintű kapcsolat van a két intézmény között. A Károli jó helyen szerepel továbbá a továbbtanulás szempontjából is, alapvetően sokan adják be a jelentkezést az egyetem különféle szakjaira, legyen szó a tanári szakról, kommunikáció és médiatudományról, szociológiáról, történelemről vagy akár a néderlandisztikáról, pszichológiáról. 


Következő kérdésünket Kovách István Bendegúzhoz intézzük, aki egyetemünkre adta be jelentkezését.

Hogyan született meg benned az a döntés, hogy a Károlira jelentkezz?

Kovács István Bendegúz: Volt egy tervem, hogy színész leszek, de az elmúlt évek ezt az elképzelést felülírták. Ahogy egyre közelebb kerülök az egyetemhez, válik egyértelművé, hogy a teológiára fogok jelentkezni. Tudatos döntés ez a részemről és azt látom, hogy ez az én küldetésem is egyben. Pár évvel ezelőtt változott meg gyökeresen a gondolkodásom, azóta a második nevemet használom, azelőtt mindenki az első nevemen szólított. 

Milyen szempontok alapján választottad a Károlit?

Kovách István Bendegúz: Egyrészt földrajzi közelség is, másrészt az eddigi ismereteim is azt mutatják, hogy érdemes lesz a Károlira jelentkeznem, hiszen számos hit- és közéleti személyiség került ki a falai mögül. Leendő teológusként erősen ajánlott, hogy a HTK Ráday Kollégiumában lakjak, ami számos előnnyel bír, hiszen egyrészt maguk a tantermek is az épületben vannak, másrészt az összes csoporttárssal is együtt lakhatok, ami a tanulmányaim szempontjából sem utolsó. 

Mit tapasztalsz, hogyan jelenik meg a továbbtanulás az osztálytársaid, kortársaid körében?

Kovách István Bendegúz: Alapvetően nehéz helyzetben vagyunk, hiszen rengeteg szak és egyetem közül választhatunk. Az én esetemben ez adott volt, hiszen a Károlin találhatom meg az általam elképzelt szakot, mint lehetőséget – nem is tartom fontosnak, hogy máshol is körülnézzek. Örülök és hálás is vagyok, hogy pontosan tudom, mi szeretnék lenni. Ugyanakkor vannak osztálytársaim, akik még most sem tudják pontosan, hova is kellene beadni a jelentkezést. Egy ismerősöm elvégezte egy egyetem első évfolyamát, de most újból jelentkezik, mert nem érzi azt, hogy ott a helye. Valójában túl nagy a választék, és a jobbik eset az, ha valakinek van egy adott területe, amit szeret, és azt is tanulná szívesen, majd később kiderül, hogy mit is lehet azzal a végzettséggel kezdeni. Azt is látom, hogy sokan nem tudják, hogy az adott szak, amire jelentkeznek, mit is takar pontosan, mit jelent az a végzettség, amit a szak ad majd. 

A Károli Gáspár Református Egyetem a hitéleti szakok mellett bölcsészettudományi, társadalomtudományi, jogi, gazdasági, pedagógus- és művészeti képzéseket is indít. A jelentkezési rangsorban mindenképpen érdemes első helyre beírni a Károlit, hiszen az első helyen ide jelentkezett, önköltséges hallgatókat egyedülálló ösztöndíj-programunkkal akár az önköltség 75%-át kitevő ösztöndíjakkal támogatjuk.

Véradás a Károlin!

Egyetlen véradással 3 élet menthető meg: a X. Országos Felsőoktatási Véradóverseny (OFV) keretein belül a Magyar Vöröskereszt véradást szervez a Károli Gáspár Református Egyetemen. 

Támogassuk a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkáját, emellett segítsük Egyetemünket, hogy minél előkelőbb helyen végezzen a versenyben! A nemes megmérettetésre minden évben közel 40 felsőoktatási intézmény nevez, kategóriánként az az intézmény nyer, aki a nappalis hallgatói létszámához képest a legtöbb nappalis hallgatót mozgósítja véradásra. 

Időpont: 2016. február 11. (csütörtök) 10-14 óra
Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 

Véradó lehet mindenki, aki:
• egészségesnek érzi magát,
• elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves,
• testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot,
• a tetoválás és a testékszer nem akadály, ha eltelt fél év, mióta elkészültek. 
• az adatfelvételhez lakcímkártya, a személyi igazolvány és a TAJ-szám feltétlenül szükséges (ez lehet a TAJ kártya, a TAJ számot tartalmazó irat, lelet, illetve a véradó általi bemondás is).


További információ:
http://www.veradas.hu/veradoverseny

Filmvetítés - Az Admirális

2016. február 12-én, pénteken 12 órai kezdettel kerül bemutatásra Az Admirális c. holland játékfilm, a Holland Királyság Nagykövetsége támogatásával, ami a legendás holland tengernagy, Michiel de Ruyter (1607-1676) életéről készült. A magyar történelem gályarab-szabadítóként őrzi emlékét.
 
A vetítésre a BTK Reviczky utcai épületének I. emeleti dísztermében (Buda Béla Terem) kerül sor.
 
A film eredeti holland nyelven, angol felirattal kerül vetítésre. (Játékidő: 130 perc.)
 
A vetítés előtt a filmről, illetve Michiel de Ruyterről az admirális leszármazottja,  Frits de Ruyter de Wildt beszél.
 
Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Gyászhírek

Elhunyt Tőkés István teológiai professzor, egyetemünk díszdoktora

Életének századik évében, kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében pénteken elhunyt Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese, - tájékoztatta az MTI-t a család. Tőkés István 1916. augusztus 8-án született Székelyföldön, a háromszéki Málnáson. 2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.

A teljes cikk itt olvasható: http://inforadio.hu/hir/belfold/elhunyt-tokes-istvan-teologiai-professzor-790819


Elhunyt Földesi Margit, történész, újságíró, egyetemünk tanára

Földesi Margit tanári hivatása mellett számos jelentős tudományos és ismeretterjesztő munka szerzője, televíziós műsorok szerkesztője, műsorvezetője volt. Fő kutatási témája a 20. századi magyar és egyetemes történet, azon belül Magyarország 1945 és 1949 közötti története volt.

A teljes cikk itt olvasható: http://mno.hu/belfold/meghalt-foldesi-margit-1324099

 

Elhunyt Andrew Morton ny. skót ref. lelkész, egyetemünk díszdoktora

Mély szomorúsággal értesítünk mindenkit arról, hogy Andrew Morton (skót lelkipásztor) 2016 január 7-én csütörtökön otthonában, családjának körében elhunyt. Az edinburghi St Giles’ Katedrálisban tartották a búcsúztató ceremóniát január 14-én Morton Úr emlékére, majd ezután az edinburghi egyetem, New College School of Divinity dísztermében tartott összejövetelen emlékeztek meg róla a gyászolók.

Közép-európai regionális projekt ösztöndíjfelhívása

A European Network of Remembrance and Solidarity nevű varsói központú szervezet ösztöndíjat hirdet a közép-európai történelem iránt érdeklődő 18-25 év közötti fiatalok számára. Pályázni egyénileg lehet, sikeres pályázat esetén a szervezők biztosítják a szállást és az ellátást, az egyetem Rektori Hivatala pedig egy Budapest-Varsó repülőjeggyel támogatja a résztvevőt. Pályázati határidő: 2016. február 5.

Részletek a  www.enrs.eu/inbetween  oldalon.

Rektori Hivatal Nemzetközi Csoport

Károlis judo siker

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának elsőéves hallgatója Beviz Barnabás, a magyar judo válogatott tagja 2015. november 29-én, a 2015. évi judo MEFOB-on profi kategóriában a 90 kilogrammosok között I. helyezést ért el, ezzel a versenyen maga mögé utasítva a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem versenyzőjét.


Gratulálunk a szép eredményhez
!

Címzetes egyetemi tanári címet kapott Dr. habil. Lóth László

A Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa 2015. szeptember 23-i ülésén címzetes egyetemi tanári címet adományozott Dr. habil. Lóth László egyetemi docens részére, melyet Dr. Törő Csaba, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja adott át. 
Dékán Úr az alábbi méltatással köszöntötte Dr. habil. Lóth Lászlót:
 
Az Állam-és Jogtudományi Kar örömmel adományozott címzetes egyetemi tanári címet a Közgazdasági Tanszéken oktató Dr. Lóth László habilitált egyetemi docens részére kiemelkedő szakmai tevékenysége, valamint tanácsadói munkája elismeréseként.
 
Dr. Lóth László Tudományos fokozatát tréningelmélet és módszertan témakörben szerezte meg 2000-ben. 2006-ban kompetenciaelmélet és kompetenciafejlesztés a felnőttoktatásban és a felnőttképzésben témakörben habilitált.
A KRE ÁJK oktatói karához megbízott oktatóként 2014-ben csatlakozott. Az emberi erőforrások alapképzés több szakmai tantárgyának tantárgyfelelőse, a képzés szakmai programját koordináló munkacsoport tagja. Több évtizedes szakmai tapasztalatával hozzájárult a Kar üzleti képzéseinek fejlesztéséhez.

Jan Peter Balkenende vendégelőadása a Hittudományi Karon

2015. december 3-án egyetemünk díszdoktora, Prof. Dr. Jan Peter Balkenende, Hollandia korábbi miniszterelnöke, tartott vendégelőadást a Hittudományi Karon angol nyelven „Towards a Sustainable Future - Values-based Entrepreneurship in a Time of Disruptive Change” címen. 
 
A személyes tapasztalatokkal és történetekkel tarkított előadás során Balkenende úr kifejtette gondolatait a fenntartható fejlődés fontosságáról, a világunkat érintő globális problémákról és kihívásokról, a nagyvállalatok felelősségéről és társadalmi szerepvállalásának fontosságáról, az egyetemek szerepéről, valamint a keresztyén értékek képviseletéről a mai világban. 
 
Az előadást meghallgatta Gajus Scheltema, Hollandia magyarországi nagykövete, valamint a Holland - Magyar Kereskedelmi Kamara több tagja és elnöke is.

Könyvbemutató

Megjelent a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetének szervezésében Hajnáczky TamásCigánypolitika dokumentumokban 1956-1989 című kötete.

A rendezvény időpontja és helyszíne:

2015. december 9. 15 óra, KRE BTK Buda Béla terem (Díszterem) 1088 Budapest, Reviczky u. 4.

A kötetet bemutatja: Prof. Dr. Mezey Barna jogtörténész, az ELTE Rektora

A kötet bemutatását meghívott szakértők hozzászólásai és kerekasztal-beszélgetés követi.

Minden érdeklődőt tisztelettel várunk!

Károlis úszó siker a MEFOB-on

Telegdy Ádám, másodéves pszichológia szakos hallgatónk 2015. november 21-én a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon aranyérmet szerzett 100 m hátúszás, 100 m gyorsúszás, valamint 200 m vegyesúszás számokban. Ezzel az eredménnyel a Károli Gáspár Református Egyetem a hatodik helyre lépett a pontversenyben.


Gratulálunk a szép eredményekhez
!

Meghívó az Initiation into the Mysteries című konferenciára

 

A Károli Gáspár Református Egyetem „Misztikus hagyományok”  Kutatócsoportja 2015. november 20-21-én (péntek, szombat)Initiation into the Mysteries címmel konferenciát rendez. Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem, BTK, Budapest VIII., Reviczky u. 4., 1. emelet, Buda Béla Terem és 104-es terem. 
A konferencia elsődleges célja több különböző tudományterület kutatásainak bemutatása interdiszciplináris jelleggel, így filozófiatörténeti, vallásfilozófiai, vallástörténeti, színháztudományi, pszichológiai megközelítésben, nemzetközi előadógárda bevonásával: Martin Moors (Leuven), Gerd Van Riel (Leuven), Stefan Freund (Wuppertal). A konferencián lehetőség nyílik a tudományközi vitára, figyelembe véve a misztika eltérő hagyományait az európai eszmetörténetben. A rendezvény tematikája a keresztény tradíción túl mindazokat a területeket felöleli, ahol a misztikába való bevezetés fogalma szerepet játszik, úgymint a beavatás, misztagógia, misztika, vallási eksztázis, továbbá mindezek történeti és logikai vonatkozásai.  A konferencia során a téma elismert kutatói mellett – már bizonyított – fiatal kutatók is előadnak. 
A konferencia nyelve angol. A konferencia válogatott anyagát kötetben publikáljuk.

A részletes program itt található.

Dr. Szarka Júlia főiskolai tanári kinevezést vehetett át

Dr. Szarka Júlia, Egyetemünk Tanítóképző Főiskolai Karának főiskolai docens asszonya - Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából - Balog Zoltán miniszter úrtól főiskolai tanári kinevezést vett át 2015. november 10-én az Olasz Kultúrintézetben.

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/egyetemi-es-foiskolai-tanari-kinevezeseket-atadasa-2015nov

Ezúton is gratulálunk a főiskolai tanári kinevezéshez!

Meghívó

Helyi tudásokkal felvértezve

Kutatások és innovatív gyakorlatok a szociális munkában

A Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület (Iskolaszövetség) a Károli Gáspár Református Egyetemmel közösen konferenciát szervez, melynek fő célja, hogy színteret teremtsünk a szociális munka témakörébe tartozó kutatások és különböző innovatív gyakorlatok bemutatására és megvitatására, hogy ezekkel az ismeretekkel gazdagítsuk és „élővé tegyük” a szociális munka definícióját. Célunk továbbá, hogy hagyományt teremtsünk, és évente teret adjunk a szociális szakmáról való tudományos igényű gondolkodásnak, értekezésnek. A konferencia programjában közösen ünnepeljük az Iskolaszövetség 25 éves évfordulóját.
További információ az alábbi oldalonprogram és regisztráció.

A rendezvény időpontja: 2015. november 20.
A rendezvény helyszíne: Budapest 1146 Dózsa György út 25-27.
A plenáris előadások a 215-ös teremben. A szekciók a 215, 229/a, 229/b, 230 illetve a 231-es termekben lesznek.

MUZEUM@DIGIT Múzeumi Digitalizálási Konferencia

A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központja idén harmadik alkalommal rendezte meg a MUZEUM@DIGIT Konferenciát november 3-án és 4-én. A konferencia egyik társszervezője volt Egyetemünk Bölcsészettudományi Kara. Dr. Tari Jánossal, Egyetemünk docensével, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék oktatójával készült interjú az alábbi linkenolvasható.

A szakmai rendezvény célja az volt, hogy nemzetközi kitekintéssel bemutassák és megvitassák a múzeumi digitalizálás újdonságait és az internet alapú megjelenési formákat. A konferenciához kapcsolódóan szervezték meg az ICOM Új Múzeumi Audiovizuális, Kép- és Hangtechnológiák Nemzetközi Bizottságának (AVICOM) éves fesztiválját, a F@IMP Fesztivál 2015 díjkiosztó gáláját is. 

Az mr1 Kossuth Rádió Tér-Idő című műsorában november 10-én (kedden) és november 11-én (szerdán) 14.36 perctől még több információ lesz hallható a konferenciáról.

Párhuzamok, történetek

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kortárs Közép-európai Regény Kutatócsoportja 2015. november 6-7. között második konferenciáját rendezi: Test – Identitás – Történelem címmel.

Az első nap záróeseményeként este 18.00 órai kezdettel Dragomán György József Attila-díjas (2007) magyar író, műfordító tart felolvasást.

Részletes program itt.

Helyszín: 1088 Budapest, Reviczky utca 4. Buda Béla terem (Díszterem)

A képen: Bányai Éva, aki Test-, emlékezet- és történelemképzetek a kortárs magyar átmenetnarratívákban című előadásával érkezett hozzánk Bukerestről.

 

Elhunyt Dr. Kálmán Attila

Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy életének 77. esztendejében elhunyt Dr. Kálmán Attila, a Dunántúli Református Egyházkerület egykori főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt világi elnöke, a Pápai és Tatai Református Gimnázium volt igazgatója. Temetéséről később történik intézkedés.

Államtitkárként aktívan részt vett Egyetemünk 1993-as megalapításának előkészületeiben és a kezdetektől fogva támogatta az intézmény létrejöttét. Nagy szerepe volt a Nagykőrösi és Dunamelléki Református Hittanoktató és Tanítóképző Főiskola újraindításában és önálló intézménnyé válásában. Dr. Kálmán Attilának a Károli Gáspár Református Egyetem létrejöttében játszott meghatározó szerepéért a Szenátus az Egyetem legmagasabb kitüntetését, a Pro Universitate Díjat adományozta.

Kálmán Attila (1938) évtizedekig matematika–fizika szakos tanárként dolgozott. 1990-ben Tata országgyűlési képviselőjévé választották, majd 1991 és 1994 között művelődési és közoktatási államtitkárként szerepet vállalt az 1950-es években államosított egyházi iskolák visszaszolgáltatásában és a nemzeti alaptanterv előkészítésében. 1994-ben a Pápai Református Gimnázium igazgatója lett. 2005-ben visszatért Tatára, ahol a pápai iskola kihelyezett, később önállósult intézményét, a Tatai Református Gimnáziumot vezette 2011-ig. 1990-től 2002-ig dunántúli főgondnok, 1997-től hat éven át a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke.

Az igazságszolgáltatás büntetőjogi oltalmazása

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar konferenciát szervez az Igazságszolgáltatás büntetőjogi oltalmazása címmel.

Az igazságszolgáltatás tisztasága, zavartalan, akadálytalan működése egy társadalom, jogrend alapvető érdeke. A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében megrendezésre kerülő konferencia célja azon büntetőjogi eszközök megvizsgálása, amelyek e tisztaságot védelmezik, óvják.

Időpont: 2015. november 5. csütörtök 

Helyszín: 1092 Budapest, Ráday utca 28. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar

Program itt érhető el. 

A részvétel ingyenes, de korlátozott és előzetes regisztrációhoz kötött.

Prof. Dr. Ritoók Zsigmond Egyetemünk Díszpolgára lett

A Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa 2015. szeptember 23-i ülésén Egyetemi Díszpolgár címet adományozott Prof. Dr. Ritoók Zsigmond akadémikus részére, melyet Prof. Dr. Balla Péter ünnepélyes keretek között adott át az őszi Károli Közösségi Napok nyitó áhítatán. 
 
Egyetemünk Rektora az alábbi megindító méltatással köszöntötte Prof. Dr. Ritoók Zsigmondot:
 
„Prof. Dr. Ritoók Zsigmond akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a római és ógörög irodalom, ezen belül a költészet és az esztétika. Több tucat könyv szerzője és társszerzője, több száz tudományos publikáció fűződik a nevéhez. 1970-ben a MTA kutatócsoportjának tudományos munkatársa, később főmunkatársa lett. 1986-ban az ELTE latin nyelv és irodalom tanszékének egyetemi tanára, majd egy évvel később tanszékvezetővé nevezték ki, mely tisztséget 1993-ig töltötte be. 1999-ben a rendes professzori nyugdíjkorhatárt elérve nyugalomba vonult, ám professor emeritusként tovább tanított. Számos kitüntetése közül a Széchenyi-díjat (2001), a Bolyai-díjat (2009), a Prima-díjat (2012) emelhetjük ki. A Magyarországi Református Egyháznak gyermekkorától kezdve aktív és elkötelezett tagja, hosszú időn keresztül a Kálvin téri gyülekezet presbitere és főgondnoka. A hazai hitvalló református értelmiség emblematikus alakja. Egyetemünk sok oktatójának is mestere volt; több alkalommal tartott előadásokat a Hittudományi Karon, s a BTK doktori képzésében óraadóként is részt vállalt. „A Károli Gáspár Református Egyetem Díszpolgára” címre aligha találhatunk nála méltóbb személyt 2015-ben Magyarországon.” 
 
Ezúton is gratulálunk a Díszpolgári címhez!

Fotó: KRE 

Dr. Herczeg Pál tiszteletbeli professzori címet kapott

Dr. Herczeg Pál, Egyetemünk professor emeritusa 2015. október 14-én vehette át a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet által adományozott tiszteletbeli professzor címet.

„Dr. Herczeg Pál, a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának emeritus tanára a Kolozsvári Teológiai Intézet oktatóival régóta szoros kapcsolatot ápol. A magyar teológiai intézetek közötti kapcsolatot erősítő Coetus Theologorum konferenciáknak állandó résztvevője és lelkes támogatója volt. A Kolozsvári Teológiai Intézet tiszteletbeli professzori címet adományozott Herczeg Pálnak. A laudációt Dr. Adorjáni Zoltán, egyetemi docens, református lelkipásztor, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánja mondta el.”

(forrás:  http://www.proteo.cj.edu.ro/hu/hirek/7755)

A megtisztelő címet Professzor Úr a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet fennállásának 120. jubileuma alkalmából tartott ünnepségén vehette át. Egyetemünket az ünnepi alkalmon Prof. Dr. Kocsev Miklós, a HTK dékánhelyettese képviselte. 

Ezúton gratulálunk a tiszteletbeli professzor címhez!

Károli Közösségi Napok - Őszi Tréninghét

2015. október 19-22. között kerül megrendezésre Egyetemünkön a Károli Közösségi Napok – Őszi Tréninghét, melynek ebben a félévben témája a „Minőségi oktatás és nemzetköziesítés”. A részletes programterv kari bontásban az alábbi linken érhető el, az adott kar nevére kattintva.

Károli Ösztöndíj

Amit a Károli ösztöndíj pályázatról tudni érdemes
Pályázati útmutató 2015/2016. tanév tavaszi félév


Az ösztöndíj célja: tehetséges, tanulmányukat kiemelkedőenvégző önköltséges hallgatók támogatása.

Általános pályázati feltételek, pályázók köre:

  • aki a felvételi eljárás során Egyetemünket első helyen jelölte meg,
  • aktív státuszú nappali tagozatos hallgató, aki teljes idejű alapképzésben; vagy egységes, osztatlan képzésben; vagy mesterképzésben részt vevő; önköltséges (költségtérítéses) hallgató.
  • elsőéves, másodéves, és harmadéves hallgató,
  • tanulmányi eredménye eléri a pályázati felhívásban közzétett minimum korrigált kreditindexet (KKI),


Pályázást kizáró okok:

  • a pályázati kiírásban szereplő minimum tanulmányi eredményt (KKI) nem teljesíti,
  • a felvételi eljárás során nem első helyen jelölte meg Egyetemünket,
  • levelezős és szakirányú továbbképzéses hallgatók, valamint felsőoktatási szakképzést végző hallgatók nem vehetnek részt a pályázaton,
  • állami ösztöndíjas teljes idejű képzésben kezdte tanulmányát, de az ösztöndíj benyújtását megelőző félévben tanulmányi okból, átsorolás miatt önköltséges finanszírozási formábanfolytatja tanulmányait
  • pályázatot megelőző félév tárgyi feltételeit nem teljesítette, tehát az ösztöndíj benyújtását megelőző félévben felvett tantárgyak valamelyikét nem teljesítette
  • az a hallgató, aki a jelen félévben Károli ösztöndíjban részesül, a pályázat elbírálását követően azonban szünetelteti hallgatói jogviszonyát, elveszti az ösztöndíjat.
  • az a hallgató, aki az előző félévi Károli ösztöndíjszerződésben vállalt kötelezettségét nem teljesítette, a következő félévi pályázatból kizárásra kerül.
  • a pályázó nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltat, 
  • a pályázó hiányosan adta le a pályázati anyagát (a dokumentumok pótlólagos benyújtására a pályázati határidő lejárta után nincs lehetőség)


Az a hallgató, aki a jelen félévben Károli ösztöndíjban részesül, a pályázat elbírálását követően azonban szünetelteti hallgatói jogviszonyát elveszti az ösztöndíjat.
Azon hallgató, aki várhatóan 2015/2016. tanév tavaszi félévében abszolutóriumot szerezne nem pályázhat.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben az a hallgató, akinek a pályázat benyújtásának időpontjában költségtérítés/önköltség tartozása van, vagy a tárgyi félévben vele szemben fegyelmi eljárást kezdeményeztek a karon, pályázati anyaga automatikusan elutasításra kerül!


Pályázás módja: 
A sikeres pályázáshoz a meglévő feltételek és csatolandó dokumentumok szükségesek. 

A pályázás menete: 
A pályázat benyújtásának határideje: Legkésőbb  2016. március 21. (hétfő) 15.00 óráig

A pályázatokat nyomtatott formában a Kari Szervezeti Egységeknél lehet leadni: 
Állam- és Jogtudományi Kar, Dékáni Titkárság; Bölcsészettudományi Kar, Karrier Iroda
Hittudományi Kar, Dékáni Titkárság; Tanítóképző Főiskolai Kar, Dékáni Titkárság 

Hol találom meg a megfelelő önkéntes munkalehetőségek listáját?
• a részletes  önkéntes munkalehetőségek listáját az alábbi linkrekattintva tudja megtekinteni.

• Jelentkezni az önkéntes munkalehetőségek listáján meghirdetett kari Szervezeti Egységeknél, ill. az Egyházi szervezeteknél lehet. A két példányban kitöltött és aláírt önkéntes munka befogadó nyilatkozatok leadási határideje 2016. április 13 (szerda). 

• Az ösztöndíj szerződések aláírása legkésőbb: 2016. április 20 (szerda). napjáig a Kari Dékáni Hivatalokban, a BTK esetében a Karrier Irodában lehetséges.

A munkalehetőségek listája elérhető lesz 2016. március 8.-tól az alábbi linken: http://www.kre.hu/karoli_osztondij/regisztracio/ 

Pályázatok elbírálása: 
A pályázatokat a Károli Ösztöndíjbizottság bírálja el. Az elbírálás során érvényesítendő fő szempont a pályázó tanulmányi eredménye.
Az elbírálás pontrendszerben történik a felhívásban megjelent szempontok szerint. 

Az ösztöndíjat elnyert hallgatók listájának közzététele:
2016. április 6. (szerda)


Részletes pályázati felhívás, 2015/2016. tanév tavaszi félév

Jelenléti ív önkéntes munkához

KRE Befogadó nyilatkozat önkéntes munkához

Teljesítésigazolás önkénteseknek

Kutatási támogatásra írt ki pályázatot a Reformáció Emlékbizottsága

2017. évben emlékezünk meg a reformáció 500 éves jubileumáról. Reformáció Emlékbizottság munkájában kiemelt szerepet kap a 2017-es jubileummal kapcsolatosan az egységes nemzetben gondolkozás. Ez mind tudományos, mind művészeti, mind pedig hitéleti programokban egyaránt megjelenik, ezért a reformáció 500 éves jubileumára készülve a Reformáció Emlékbizottság nevében az emberi erőforrások minisztere megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatokat hirdet meg.
 
Pályázat nyújtható be valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban, elsősorban is a reformáció témájához kapcsolódóan (a reformáció a 16. századtól napjainkig; annak társadalmi, politikai, irodalmi, művelődéstörténeti, teológiai, antropológiai, kulturális, jogi stb. vonatkozásai).
 
A támogatásra pályázhat az a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyar állampolgár vagy a szomszédos országok magyar nemzetiségű állampolgára, aki a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 40. életévét még nem töltötte be. Kutatásait tudományos/kutatói/felsőoktatási intézményben (felsőoktatási intézményben, akadémiai kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik.
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. november 5.
 
A részletes felhívás és pályázati adatlap itt érhető el.

Kép forrása: http://reformacio2017.hu/

Október a reformáció hónapja

Októberben számos központi és gyülekezeti programmal ünnepelnek a magyarországi protestáns egyházak. 2015-ben az Október a reformáció hónapja rendezvénysorozat fő témáját a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a Zsoltárok könyvéből választotta: „Taníts engem az ismeretre és a helyes felismerésre!" (119,66a)
 
Az idei ünnepi hónapot Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban nyitották meg október 1-jén.  Október 18-án, vasárnap 17 órakor kezdődik az ünnepi reformációi gála a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, az országos reformációi istentiszteletre a balatonalmádi református templomban kerül sor október 25-én, ahol Gáncs Péter, evangélikus elnök-püspök, a MEÖT alelnöke hirdet igét. A reformáció emléknapján, október 31-én, szombaton ünnepi megemlékezésttartanak a budapesti Reformációi Emlékparkban (1071 Budapest, VII. kerület, Városligeti fasor, Bajza utca sarok).

Szimbólummá vált a KRE TFK

Tanítóképző Főiskolai Karunk 25 évvel ezelőtti újraindítása alkalmából a Kar ünnepségsorozatot rendezett. A nagykőrösi intézményben harminchárom év kényszerszünet után 1990. október 6-án indult újra az oktatás. Nagykőrös szimbólumává vált annak, hogyan lehet nagyon nehéz helyzetből továbblépni és felvirágoztatni egy intézményt. A főiskola vállalta a kultúra, az oktatás, az egyház és a nemzet szolgálatát – hangzott el az egész napos ünnepségen.
 
Az október 6-i rendezvényen Prof. Dr. Balla Péter rektor, Dr. Rádli Katalin minisztériumi főtanácsos (Emmi), Dr. Czira Szabolcs nagykőrösi polgármester, Dr. Sepsi Enikő, a KRE BTK dékánja, Szövényi Zsolt nyugalmazott minisztériumi főosztályvezető, Platthy Iván nyugalmazott államtitkár, valamint Dr. Szenczi Árpád, a KRE TFK dékánja tartottak beszédet. 
 
Az egész napos rendezvény A hit erejével című tudományos konferenciával ért véget. 
Az ünnepségről készült részletes beszámoló az alábbi linken olvasható.


Fotó: Füle Tamás/parokia.hu

A gyökerektől az innovációig

Az oktatás és a tudomány mellett keresztyén szellemiséget és értékrendszert is közvetít hallgatóinak a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. Az iskola október 6-án ünnepelte a rendszerváltás utáni újraindulásának 25. évfordulóját, ebből az alkalomból készítettek interjút a parokia.hu portál Dr. Szenczi Árpáddal, a Kar dékánjával, mely az alábbi linken olvasható.

Fotó: parokia.hu

A gulágra elhurcoltakra emlékezünk

A gulágra elhurcoltakra emlékezünk

Egyetemünk Tanítóképző Főiskolai Kara bemutatja Tiszaladányi Jeremiádcímű gulág-oratóriumát. A színjátékot Dobozi Eszter Csak a napnyugtát níztük című dokumentumkötetéből, továbbá ószövetségi szövegekből szerkesztette és rendezte Radnóti-díjas oktatónk Debreczeni Tibor.
 
A darab bemutatója 2015. október 29-én csütörtökön 18 órakor lesz a Holokauszt Emlékközpontban (1094 Páva utca 39).
 
A dokumentum-oratórium a Tiszaladány községből elhurcolt tizenéves lányok és fiúk kálváriáját idézi meg, mint gyűjtötték be őket a szovjet katonák 1944 telén és marhavagonokba zárva mint vitték őket Dombaszba, az ukrajnai szénbányákba, malenkij robotra. Dobozi Eszter József Attila–díjas költőnek még 1989-ben sikerült a visszatértek közül néhány idős asszonyt megszólaltatni. A dokumentumoratórium első bemutatója 1990-ben volt, s utána tíz éven át – három szereposztásban – százötvennél is többször léptek közönség elé a Kárpát-medence különböző településein.
 
A mostani előadás egyedülállónak mondható sajátossága, hogy a Jeremiád szereplői - az egykori főiskolások, mára az ország különböző helyén dolgozó pedagógusok, diakónusok - úgy döntöttek, hogy tanár-rendezőjükkel - mert emlékezni kell -, felújítják a drámát. 
 
A szereplők:
Bálint Márta, Bényei Erzsébet, Bíró Anikó, Bölcsföldiné Türk Emese, Csomos Katalin, Fekete Erzsébet, Fésűs Judit, Hézser Katalin, Jenei László, Kovács Borbála, Németh Judit, Pintér Péter, Sándor Zsombor

 

Etikus Közgazdasági Gondolkodás és Versenyképesség konferencia

2015. október 15-én került sor a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében az Etikus Közgazdasági Gondolkodás és Versenyképesség című konferenciára Budapesten. 

Prof. Dr. Balla Péter rektor köszöntőjét követően Dr. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének, majd Domokos László, az Állami Számvevőszék elnökének előadásával kezdődött a konferencia plenáris része. Ezután külföldi vendégelőadókra került sor: Dr. Jacques Jaussaud professzor, a franciaországi Pau-i Egyetem oktatója, és Dr. Johan Graafland, a hollandiai Tilburgi Egyetem közgazdász és teológus professzora osztották meg nézeteiket a gazdaság és a jog viszonyáról.

A plenáris rész kerekasztal beszélgetéssel zárult Dr. Halmai Péter professzor (Pannon Egyetem), Dr. Lentner Csaba professzor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Dr. Miskolczi Bodnár Péter professzor (Károli Egyetem), Dr. Zéman Zoltán professzor (Szent István Egyetem), valamint Dr. Zsengellér József professzor (Károli Gáspár Református Egyetem) részvételével. A délután folyamán 6 szekció keretében nyílt lehetőség a tudományos eredmények bemutatása mellett a magas színvonalú szakmai párbeszédre.

A komoly szakmai érdeklődést kiváltó konferenciával a Károli Gáspár Református Egyetem hosszú távú célja, hogy az etika, a gazdaság és a jog összetett viszonyrendszeréről a hazai és a nemzetközi tapasztalatokat feltáró, nemzetközi konferenciasorozatot indítson el. A rendezvényről konferencia-absztrakt készül.

Tibolya Péter

Tibolya Péter

Világ- és Európa bajnok öttusázó

 

Csatlakozás a Magna Charta Universitatum- hoz

2015. szeptember 18-án ünnepélyes ceremónia keretében Prof. Dr. Balla Péter rektor - más egyetemek képviselői mellett - Bolognában aláírta a Magna Charta Universitatumot, amellyel a Károli Gáspár Református Egyetem csatlakozott az immáron már több mint 80 országban közel 800 tagot számláló nemzetközi felsőoktatási szervezethez. 

A felsőoktatási intézmények autonómiáját és az akadémiai szabadságot hirdető nyilatkozat, a Magna Charta Universitatum, és az ahhoz kapcsolódó szervezet 1988-ban, a Bolognai Egyetem megalapításának 900. évfordulóján és helyszínén jött létre.

Forrás: www.magna-charta.org

25 éves a KRE kihelyezett tagozata

A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar kihelyezett erdélyi tagozata 2015. szeptember végén ünnepli fennállásának jubileumi, 25 éves évfordulóját, mely alkalmából Marosvásárhelyen ünnepségsorozatot rendeznek.
A jubileum keretein belül 2015. szeptember 26-án, szombaton kerül megrendezésre az ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet a Marosvásárhelyi Vártemplomban.
 
A Marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát 1990-ben alapították. Az intézet célja evangéliumi szellemű, szolgáló életre való nevelés; a pedagógus-és kántorképzésnek megfelelő széleskörű ismeretanyag és általános műveltség közvetítése.
A főiskola rendeltetése olyan tanítókat, vallástanítókat, értelmiségieket nevelni, akik célt, bizakodást, tudásvágyat ébresztenek a felnövekvő nemzedékekben és akik munkásságukkal bizonyítják, hogy a hit, az ének és az anyanyelv védőszárnyai alatt lehet és érdemes a szülőföldön keresztényként és magyarként élni, dolgozni, egyházi és nemzeti közösségként megmaradni.

 

Együttműködés az NSKI-vel

Stratégiai Együttműködési Megállapodást kötött Egyetemünk a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel (NSKI), amelynek aláírására 2015. szeptember 23-án ünnepélyes szenátusi ülés keretében került sor. 

Az együttműködés célja a Kárpát-medence egységes gazdasági, kulturális és oktatási térként kezelésének elősegítése, valamint e nemzeti integrációt szolgáló folyamatban a magyar nemzeti közösségek aktív részvételének biztosítása. Az együttműködés keretében az NSKI aktívan támogatja többek között a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat munkáját is. 

A megállapodást a Nemzetstratégiai Kutatóintézet képviseletében Szász Jenő elnök úr, Egyetemünk részéről Prof. Dr. Balla Péter rektor úr írta alá.

Kutatók Éjszakája a Károlin

 

2015. szeptember 25-én kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája. A rendezvényhez idén is csatlakozott Egyetemünk Bölcsészettudományi Kara. 

18-21 óra között a „Hit, kereszténység és modern világ” témájában érdekes előadásokon vehetnek részt az érdeklődők.
 

Helyszín: KRE BTK, 1088 Budapest, Reviczky u. 4

A részletes program és terembeosztás az alábbi linken érhető el.

Sikerrel zárult Egyetemünk számára a 2015. évi felvételi eljárás

A Károli Gáspár Református Egyetemre 2015-ben (az általános és pótfelvételi eljárás során) világi képzésekre összesen 2.750 fő nyert felvételt, ami 309 fővel több a tavalyi tanévre szeptemberi kezdéssel felvett létszámnál.
 
Egyetemünkön 2008-tól kezdődően folyamatosan emelkedett a felvettek létszáma, míg 2008-ban – a 2008. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban – összesen 736 főt vett fel az Egyetem, addig 2015-ben ez a szám – a felvételi vonalhúzás napján, 2015. július 23-án – már 2.540 fő. Így elmondható, hogy közel 3,5-szeresével nőtt a felvettek létszáma 7 év alatt.

Hungarobox összefoglaló

Sikerrel lezárult a Hungarobox Learning Partnership (Hungarobox Tanulási Kapcsolatok) elnevezésű kétéves projekt, amely öt felnőttoktatással, valamint a magyar nyelv felnőttek számára való tanításával foglalkozó finnországi, észtországi, német, magyar és olasz intézmény tevékenységét hangolta össze. Magyarországot a Károli Gáspár Református Egyetem képviselte a projektben. 

A projekt fő célja az volt, hogy a partnerintézmények megoszthassák és kicseréljék egymással tapasztalataikat, jó gyakorlataikat főként a friss szókészlet tanításának terén, bővítsék lexikográfiai és terminológiai ismereteiket, valamint hogy megismerkedhessenek más oktatási intézmények gyakorlataival. 

Az együttműködés keretében elkészült egy online szójegyzék az infokommunikáció témakörben gyakran használatos szavakkal (B1 és B2 szinten) a partnerek nyelvén, és a gyakorlást elősegítendő, egy 100 tételes feladatbank is. 

A projekt eredményei hamarosan elérhetőek lesznek a Hungarobox partnerek közös honlapján: www.hungarobox.eu

Konferencia felhívás

Etikus közgazdasági gondolkodás és
versenyképesség
Etika – Gazdaság – Jog

címmel Nemzetközi Konferenciát szervez a Károli Gáspár Református Egyetem 2015. október 15-16-án Budapesten.

A konferencia célja, hogy a gazdasági és a tudományos élet képviselői számára lehetőséget biztosítson legfrissebb kutatási eredményeik ismertetésére. Az egyes szekciók keretében lehetőség nyílik egy olyan közös platform kialakítására, amely a tudományos eredmények bemutatása mellett a magas színvonalú szakmai párbeszédeknek is színteret biztosít.

A konferencia hivatalos nyelve: magyar és angol. A konferencián való részvétel ingyenes!

Jelentkezés előadók részére:
http://www.kre.hu/etika_gazdasag_jog/eloado/
jelentkezési határidő: 2015. szeptember 7.


Jelentkezés hallgatóság részére:
http://www.kre.hu/etika_gazdasag_jog_reg/
regisztráció határideje 2015. október 1.

 
A konferencia felhívása
Absztrakt formai követelményei
Tanulmány formai követelményei

A konferenciával kapcsolatos kérdéseiket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. szíveskedjenek küldeni.


Pótfelvételi 2015

Kezdetét vette a 2015. évi pótfelvételi eljárás, melynek keretein belül 2015. augusztus 10-ig lehet jelentkezni a meghirdetett képzésekre. A jelentkezés kizárólag elektronikus úton lehetséges a www.felvi.hu oldalon, egyetlen képzés megjelölésével.

A pótfelvételi során azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 23-án zárult általános eljárásban, vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek.
 

Egyetemünk pótfelvételi képzéskínálatáról bővebb információ a www.kre.hu/potfelveteli oldalunkon található.

Sok sikert kívánunk!


Idén is Pont Ott Parti

2015. július 23-án 14 órától, a ponthatárok kihirdetésének napján megtalálsz bennünket is hivatalos ponthatár-váró rendezvényen, a Pont Ott Partin az Orczy-parkban (1089 Budapest, Orczy út 1.).
Keressétek a Károlis sátrat a helyszínen, izguljunk és ünnepeljünk együtt a KRE standon!
 
Bővebb információ és programok: http://www.felvi.hu/pop2015


Elkezdődött a Csillagpont!

 
Forrás: http://csillag.reformatus.hu/v/nyito-istentisztelet-/


Idén Tatán, az Olimpiai Központban kerül megrendezésre a Csillagpont július 21 és 25 között! A Csillagpont egy ifjúsági találkozó, amely többet kínál egy egyszerű fesztiválnál: ez egyben lelki alkalom is, ahol tényleg feltöltekezhetsz. Nyári ifjúsági eseményként nemcsak igényes kulturális és szórakozási lehetőségeket kínál, hanem egyben találkozási pont is, ahol együtt gondolkodhatunk a világról, közös értékeinkről, Istenről.

A 2015-ös Csillagpont központi gondolata a bizalom, amely nemcsak kapcsolatainknak, hanem hétköznapi életünknek is alapköve: fontos, hogy kiben vagy éppen miben bízunk, miért nehéz bíznunk (csalódások, kockázat), hogyan lehet mégis bíznunk (döntés, tapasztalat).

Részt vehetsz táncházakon, közös éneklésen, elgondolkodtató előadásokon, izgalmas kísérőprogramokon is. Azért hogy mindenki jól érezze magát, idén a zenei programok három színpadon (Nagyszínpad, Kisszínpad, Dicsőítő színpad) kerülnek a közönség elé, figyelembe véve a különböző zenei stílusokat. Idén a Csillagpont színpadát egyetemünkről Károli Színpadnak nevezték el. Vendég lesz többek között a Mary PopKids, a Keresztkérdés és a Magashegyi Underground.
 
Ezen kívül a Csillagpont területén hat különböző közösségi tér várja az érdeklődőket: Klasszikus Pont, Öko Pont, Középiskolás Pont, Egyetemista Pont, Érzékenyítő Pont, Párkapcsolati Pont. Számos sportprogram közül is választhattok, íme néhány ízelítőként: lasertag, falmászás, zumba, teke, számháború….
 
Egyetemünk a Lehetőségek Piacán elérhető, gyertek és találkozzunk a Károlis standnál!




Forrás: Károli stand


Gór-Nagy Miklós VB-kerettag


forrás: vlv.hu

Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, aki a két hét múlva rajtoló oroszországi vb-n szerepel.  A megnevezett játékosok között van Gór-Nagy Miklós jogász hallgatónk is.
 
A keretbe bekerüléshez ezúton is gratulálunk és további sok szerencsét kívánunk a világbajnoksághoz!
 
A hírről további információ az alábbi oldalon érhető el.


Nemzetközi holland nyári egyetem

 

Egyetemünk Német és Holland Nyelvű Kultúrák Intézete Néderlandisztika Tanszéke 2015. július 1-12. között nemzetközi holland nyári egyetemet rendez. A részletek itt elérhetőek.


Nemzetközi szimpózium a Hittudományi Karon

 

2015. június 28-július 1. között négy napos nemzetközi konferenciát szervez „Various Aspects of Worship in Deuterocanonical and Cognate Literature” címmel Egyetemünk Hittudományi Kara  és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola.
A konferencia előadásai két helyszínen tekinthetők meg:
KRE Hittudományi Kar (1091 Budapest, Ráday u. 28.)
Sapientia Főiskola, Díszterem (1052 Budapest, Piarista köz 1.)
 
Az angol nyelvű konferencia programja itt érhető el.


Zlinszky János halála

 

Megrendüléssel értesültünk Zlinszky János professzor, volt alkotmánybíró, a római jog kiváló szakértőjének haláláról. A jogtudomány területén maradandót alkotó Zlinszky János példaként szolgál a következő jogásznemzedékek számára. Zlinszky János pályafutását a bolsevik diktatúra igyekezett megtörni, de az ország valamennyi egyeteméről történt kitiltása és kitelepítése ellenére kitartó szorgalmával felülemelkedett a nehézségeken. Munkájában a tökéletességre törekedve ácsként, később vállalati jogászként és ügyvédként dolgozott. Marton Géza örökségét folyamatosan ápolva csak ötvenöt évesen kapott lehetőséget a római jog oktatására. Kiemelkedő egyetemi oktatóként és vezetőként diákok ezreinek jövőjére volt hatással. Több mint háromszáz tudományos közlemény szerzője, számos tudományos társaság tagja és kitüntetés birtokosa volt. Alkotmánybíróként elévülhetetlen érdemeket szerzett az új magyar demokratikus jogállam megszilárdításában és az alkotmányos kultúra megteremtésében, a magyar magánjog megújítását az új Polgári Törvénykönyvet megalkotó Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság tagjaként mozdította elő. Zlinszky Jánosnak a római jog kutatása és megismertetése terén játszott kiemelkedő szerepéért, az erkölcs és jog összhangja érdekében végzett munkásságáért, valamint iskolateremtő szerepvállalásáért Trócsányi László miniszter 2014. szeptember 8-án a Deák Ferenc-díjat adományozta.


Forrás: kormány.hu
(IM)


Szilágyi Áron Európa-bajnok


Forrás: MTI/Beliczay László 

Egyetemünk pszichológia szakos hallgatója, Szilágyi Áron nagyszerű vívással, sérülése ellenére aranyérmet nyert a montreux-i Európa-bajnokságon.

Szívből gratulálunk!

A döntőig vezető versengésről részletesen itt lehet olvasni.


Rendhagyó Károlis délután a Bárkában

A Károli Gáspár Református Egyetem idén is csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat által szervezett Szeretethíd - Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok programsorozathoz. Ebben az évben a Dunaharasztiban található Bárka Műhelyt keresték fel önkénteseink, hogy egy kellemes, játékos délután keretein belül ismerkedjenek meg a Műhely dolgozóival.

A magyarországi Bárka Alapítvány 1991 óta működik. 1993-ban a Bárka Otthon megalapítását követte a Bárka Műhely létrehozása azzal a céllal, hogy felnőtt korú középsúlyos, súlyos, illetve halmozottan sérült személyek részére nappali ellátást, foglalkoztatást és emberséges munkahelyet teremtsen. A szervezet célja, hogy a közösségben az értelmileg sérült emberek személyisége kibontakozhasson, megkapja az őt megillető elismerést, s átélhesse, hogy személye mennyire egyedi és értékes.

A délután folyamán négy önkéntesünk látogatta meg a Bárka Műhely dolgozóit. A bemutatkozás után több csoportban indultak meg a játékok. Páran krétával vagy ceruzával készítettek szebbnél szebb rajzokat, mások buborékfújással és kirakós játékkal töltötték az időt. Önkéntes segítőink egy rövid táncházzal is megörvendeztették sérült barátainkat, akik a következő szavakkal búcsúztak el tőlük:”Jöjjetek máskor is!”

Mind a Műhely dolgozói, mind az önkéntesek számára különleges élmény volt ez a délután. A közös játék, rajzolás és tánc felejthetetlenné tette ezt a napot.

További információ a szervezetről az alábbi oldalon olvasható.


Jótékonysági koncertet adott a TFK és a HTK

Rendhagyó módon ünnepelte a tanév végét a Tanítóképző Főiskolai Kar budapesti tagozatának tanítóképzős és óvodapedagógus hallgatói. A Hittudományi Karral együttműködve adtak jótékonysági koncertet a kárpátaljai magyar családok megsegítésére. Több, mint százezer forint gyűlt össze.
 
A tanévzáró jótékonysági koncerten többek közt egyházzenei darabok, kamarazenei művek, valamint sárközi, matyó, somogyi és erdélyi népdalok – köztük katonadalok és szerelmes dalok – is elhangzottak. A tanítói, óvodapedagógusi, hittanoktatói és lelkészi pályára készülő hallgatók közül néhányan fuvolán, cajonon (ütőhangszer), orgonán, hegedűn és klarinéton is játszottak.
A koncertről készült beszámolót, illetve Hargita Péter, kórusvezetővel készült beszélgetés részletesen itt olvasható.

 


Magyar elnök az Interlegal élén

Az Interlegal nemzetközi jogi, ügyvédi irodai network (www.interlegal.net) 2015. május 16-án tartotta tisztújító közgyűlését Lisszabonban. A szervezet elnökévé két éves időtartamra dr. Boóc Ádám ügyvédet, az ÁJK Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékének egyetemi docensét választották.
Dr. Boóc Ádám személyében első ízben lett magyar elnöke egy nemzetközi, több kontinensen jelen lévő ügyvédi irodai networknek.
 
Az Interlegal független, kereskedelmi joggal foglalkozó (európai és Európán kívüli, harminc országot átívelő) ügyvédi irodák nemzetközi szervezete, melynek célja, hogy az egyes irodák ügyfeleik részére magas szinten tudjanak határokon átnyúló szolgáltatásokat biztosítani az egyes Interlegal-tagirodák közreműködésével.


A képen balra dr. Miguel Neto ügyvéd (Sao Paulo, Brazília), az Interlegal Network leköszönő és dr. Boóc Ádám ügyvéd (Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest) az Interlegal Network most megválasztott elnöke látható.


Meghívó

2015. június 5-én, pénteken 16:00 órakor Jótékonysági Koncertet szerveznek a Magyarországi Református Egyház Drogmissziós Intézményei. A koncert bevételét fiatalkorúak terápiás kezelésére fordítják.
Helyszín: Kálvin téri református templom (1092 Budapest, Kálvin tér 7.)
Regisztrálni az esemény Facebook oldalán lehetséges, ahol további információ is rendelkezésre áll.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt!


Áldott Pünkösdi Ünnepet kívánunk!

A Károli Gáspár Református Egyetem Vezetősége minden kedves hallgatójának, munkavállalójának és partnerének áldott Pünkösdi Ünnepet kíván.


A „Világ Magyarságáért” közéleti kitüntetést kapott Szakály Sándor

Fotó: nol.hu


2015. május 26-án veheti át a „Világ Magyarságáért” közéleti kitüntetést Prof. Dr. Szakály Sándor, Egyetemünk Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója. A díj az V. Magyar Világtalálkozó díszünnepségének keretein belül kerül átadásra az Uránia Nemzeti Filmszínházban.


A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk!


Jótékonysági koncert

 

Egyetemünk Hittudományi Kara és Tanítóképző Főiskolai Kara jótékonysági koncertet szervez a kárpátaljai családok megsegítésére 2015. május 20-án, szerdán 18 órai kezdettel a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának Dísztermében (1092 Budapest, Ráday u. 28.).
Közreműködnek a Károli Egyetem kórusai és tanárai. Vezényel: Lázár Enikő és Hargita Péter.
Köszöntőt mond: Prof. Dr. Zsengellér József, a HTK dékánja.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Vallás és művészet konferencia a Károlin

2015. május 8. és 9. között Vallás és művészet címmel kétnapos konferenciát tartottak a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A szervezőintézmény részéről Dr. Sepsi Enikő a Bölcsészettudományi Kar dékánja, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet alapítója és vezetője köszöntötte a konferencia résztvevőit. Ezt követően a társszervező Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Professor emeritus Fekete György szólt néhány szót az egybegyűltekhez. A konferencia harmadik társszervezője a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. volt, melynek vezetője Hóvári János egykori török nagykövet az első esti fogadáson üdvözölte a nagy volumenű kezdeményezést.
 

Dr. Sepsi Enikő dékán beszédet mond az Egyetem Dísztermében


A 2012-ben alapított Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet fogja össze azt a kutatási és oktatási munkát, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán a művészettörténet, színháztudomány, vallástudomány, szabadbölcsészet, művészet- és médiapedagógia területén zajlik. A Vallás és művészet konferencia az intézményben elkezdett interdiszciplináris tudományos tanácskozások (A vallásfogalmak sokfélesége és A spirituális közvetítő című konferenciák, illetve az OTKA támogatásával működő interdiszciplináris Misztika–kutatócsoport Reflections on the Immediate Experience of God in the European Tradition című nemzetközi konferenciája) sorozatának következő eleme volt.


Professor emeritus Fekete György a megnyitó ünnepségen


A konferencia aktualitását a kulturális fordulatok jegyében zajló művészeti és vallási jelenségek értelmezése során használt alapfogalmak, a szent és a profán, a szakrális és a szekuláris vagy a transzcendens újragondolása adta. A konferencia célja az volt, hogy teret adjon olyan új kutatási eredményeket bemutató előadásoknak, amelyek egyfelől a különböző művészeti ágakhoz (irodalom, zene, képzőművészet, film, színház, népművészet), másfelől a különböző vallások és kultúrák tanulmányozásához kapcsolódó metanyelven íródtak.


A kétnapos konferencia programjában 10 szekcióban összesen 64 előadás szerepelt. (A részletes programot lásd)
 

A konferencia előadói a színház-, az irodalom- és a zenetudomány, a művészettörténet, a filmtörténet, valamint a vallástudomány, a kulturális antropológia, a teológia, a folklorisztika, az esztétika, a nyelv-, a kommunikáció- és médiatudomány, a kortárs művészeti kutatások jeles képviselői voltak.


A kétnapos konferencia előadásait kiegészítő programként került sor a „Gyógyító hangok” című film vetítésére, amely Lovász Irén lemezbemutató koncertjéről készült a Szent István Bazilikában, valamint Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutatónak emléket állító film vetítésére „Majd az idő kipörgeti” címmel. Mindkét filmet Dr. Tari János egyetemi docens rendezte.


A konferencia anyagából tanulmánykötet készül a Károli Könyvek sorozatban.


A konferenciát követően a Kossuth Rádió Református Félóra című adásában 2015. május 13-án 13.30-kor került adásba Dr. Sepsi Enikő dékánnal, intézetvezetővel és Visky András íróval, dramaturggal, egyetemi docenssel készített riport.
A riport teljes szövege a következő linken olvasható és a teljes adás itt meghallgatható. A Mária Rádióban a konferencia előadások hanganyagai több alkalommal, júniustól kéthetente, kedd este 20.15-től hallhatóak.  A Dr. Sepsi Enikő dékánnal, intézetvezetővel készített, a konferenciáról szóló riport a Reformátusok Lapja 2015. május 17-i vasárnapi számában jelenik meg.


Doktoranduszok országos szakmai találkozója

 

Tizedik alkalommal kerül sor a Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében a jogász doktoranduszok országos szakmai konferenciájára, amelyen ezúttal külföldi doktoranduszok is részt vesznek. A rendezvény lehetőséget biztosít a doktoranduszok legfrissebb kutatási eredményeinek bemutatására.


A konferencián a következő szekcióüléseken vehetnek részt az érdeklődők:
1. Az üzleti élet jogi problémái
2. Gazdasági bűncselekmények
3. Etikus magatartás, üzleti tisztesség, jogszabályokon kívüli követelmények
4. A közigazgatás szolgáltató szerepe a jelenkori gazdaságban és társadalomban


A konferencia időpontja: 2015. május 16. (szombat)
Jelentkezési határidő: 2015. május 13. (szerda)
Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27.

A rendezvényről bővebb információt itt talál.


Konferencia a tulajdonátruházás kereskedelmi és üzleti jogi kérdéseiről - Meghívó

 

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében szeretettel meghívjuk  A tulajdonátruházás összehasonlító kereskedelmi és üzleti jogi kérdései című nemzetközi konferenciára.


A konferencia időpontja: 2015. május 15. (péntek)
Helyszíne: 1092 Budapest, Ráday u. 28.

A konferencia egy Kassán elindult tudományos konferenciasorozat újabb állomása, célja, hogy felhívja a figyelmet a modern kereskedelmi és beruházási ügyletekben meghatározó szerepet játszó tulajdonátruházási szabályok fejlődésének, lehetséges megújításának és alkalmazásának legjobb, legcélravezetőbb megoldásaira. Egyben kiváló alkalmat kínál két hazánkkal szomszédos ország gazdasági és jogi gyakorlatának összehasonlító áttekintésére.

A konferencián az alábbi egyetemek oktatói tartanak előadást:
Pavol Jozef Safarik Egyetem, Kassa – Univerzita Pavla Jozefa Safarika v. Kosiciach
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvár
Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest
Miskolci Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Debreceni Egyetem

Részvételi díj: 5000 (ötezer) Ft
Kérjük, a díjat a következő számlaszámra szíveskedjen utalni: 11705008-20436034
Kérjük, az átutaláson a közlemény rovatban tüntesse fel nevét és a következő 16012 AJ75-ös témaszámot.

Részvételi szándék jelzése: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen a részvételi díj befizetéséről szóló banki visszaigazolás egyidejű megküldésével.
Jelentkezési határidő: 2015. május 13. szerda

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Tisztelettel:
Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter sk.
a KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola vezetője


„Vallás és művészet” konferencia

2015. május 8-9.

Vallás és művészet konferencia


Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem,
Bölcsészettudományi Kar (1088 Budapest, Reviczky utca 4.)


A 2012-ben alapított Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet fogja össze azt a kutatási és oktatási munkát, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán a művészettörténet, színháztudomány, vallástudomány, szabadbölcsészet, művészet- és médiapedagógia területén zajlik. A Vallás és művészet konferencia az intézményben elkezdett interdiszciplináris tudományos tanácskozások (A vallásfogalmak sokfélesége és A spirituális közvetítő című konferenciák, illetve az OTKA támogatásával működő interdiszciplináris Misztika–kutatócsoport Reflections on the Immediate Experience of God in the European Tradition című nemzetközi konferenciája) sorozatának következő eleme.

Jelenet Visky András-Tompa Gábor Tanítványok c. előadásából


A konferencia aktualitását az adja, hogy a kulturális fordulatok jegyében zajló művészeti és vallási jelenségek értelmezése során egyre gyakrabban – és a legkülönfélébb kontextusokban – fordul elő a szent, a szakrális, a transzcendens fogalma. Ez a jelenség az alapfogalmak újragondolására késztet minket. A konferencia célja, hogy teret adjon olyan új kutatási eredményeket bemutató előadásoknak, amelyek egyfelől a különböző művészeti ágakhoz (irodalom, zene, képzőművészet, film, színház, népművészet), másfelől a különböző vallások és kultúrák tanulmányozásához kapcsolódó metanyelven íródnak.

Előadóink, akik a színház-, az irodalom- és a zenetudomány, a művészettörténet, a filmtörténet, valamint a vallástudomány, a kulturális antropológia, a teológia, a folklorisztika, az esztétika, a nyelv-, a kommunikáció- és médiatudomány, a kortárs művészeti kutatások képviselői, vállaltan határátlépők e sokféle tudományterület, művészeti ág, vallás és kultúra megközelítésében.

A kétnapos konferencia programjában 10 szekcióban összesen 64 előadás szerepel, amelyek a szakralitás mindennapi megjelenéseivel és művészetekbe ágyazódásával, illetve a szent, a szakrális és a szekuláris, a rítus és a performansz, a liturgia és a színház viszonyával, a vallás művészeti megjelenésével, a szakrális kommunikáció különféle művészeti ágakban való megnyilatkozásával, az ikonográfia, a képaktus, a beszédaktus és a szakralitás kapcsolatával foglalkoznak.


Szervezők:
Dr. Sepsi Enikő KRE BTK dékán, intézetvezető egyetemi docens,
Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet
Dr. Vassányi Miklós KRE BTK dékánhelyettes, tanszékvezető egyetemi docens, Szabadbölcsészet Tanszék
Dr. habil. Kiss Gabriella tanszékvezető egyetemi docens, Színháztudományi Tanszék
Dr. Béres István tanszékvezető egyetemi docens, Művészet- és Médiapedagógiai Tanszék
Dr. Kulin Ferenc főszerkesztő, Magyar Művészet folyóirat
Dr. Lovász Irén egyetemi docens, Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet
Dr. Faludy Judit egyetemi docens, Szabadbölcsészet Tanszék
Dr. Tari János egyetemi docens, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék
Dr. Hóvári János egyetemi docens, Történelemtudományi Intézet,
főigazgató, Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK)

Konferencia-koordinátor: Boldog Dalma


A konferencia részletes programja elérhető itt.


BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet, melynek célja, hogy

  • a pályázatot elnyerő felsőoktatási képzésben résztvevő ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét;
  • a diplomamunka megírásához biztosított szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségekkel járuljon hozzá a felsőoktatásban megszerzett elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához.

A Program időtartama 10 hónap, a Program kezdési időpontja: 2015. szeptember, keresztféléves képzés esetén 2016. február.
 
Az ösztöndíj mértéke: bruttó 50.000 Ft/hó/fő
Jelentkezési határidő: 2015. április 30.
A részvétel feltételeiről a lenti „pályázati kiírásban” lehet tájékozódni, illetve az alábbi dokumentumok szükségesek még a pályázatban való részvételhez.
 
Pályázati kiírás – Budapest Ösztöndíj Program
Pályázati adatlap
Szakdolgozati témakörök – Budapest Ösztöndíj Program
Nyilatkozat


Károlis sikerek a Szép magyar beszéd versenyen

Az Esztergomban 2015. április 24-én megrendezett, Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyének 43. országos döntőjén hallgatóink kiváló eredményeket értek el: Nagy Roland (történelem MA szakos hallgató) Kazinczy-érmet szerzett, Naszák Szilvia (magyartanár – magyar mint idegen nyelv tanára MA szakos hallgató) pedig különdíjat nyert.

A hallgatók felkészítő tanára Dr. Sólyom Réka (Magyar Nyelvtudományi Tanszék).

A versenyről az esztergomi televízió is beszámolt filmösszefoglalóban, illetve cikkben:

http://www.rtve.hu/index.php/component/k2/item/8950-heti-hirosszefoglalo (03:10 perctől)

http://www.rtve.hu/index.php/component/k2/item/8952-orszagos-kazinczy-dontot-tartottak-esztergomban

Szeretettel gratulálunk az eredményhez!


„250 éves a Dei delitti e delle pene – Konferencia Ceasare Beccariaról“ tudományos konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszéke, az Országos Kriminológiai Intézet és a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság közös szervezésében konferenciát tartottak 250 éves a Dei delitti e delle pene – Konferencia Ceasare Beccariaról címmel 2015. április 22-én, 10 órai kezdettel az Országos Kriminológiai Intézetben.

Dr. Törő Csaba, a KRE ÁJK dékánja köszöntőjében üdvözölte a megjelenteket és felkérte Dr. J. Tóth Zoltánt, a KRE ÁJK Jogtörténti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docensét, hogy jelentse be, hogy a Dei delitti e delle pene 250 éve történt megjelenése alkalmából a konferencia teljes anyagából kötet készül, ami szeptemberben fog megjelenni.

A konferenciát a KRE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, Prof. Dr. Stipta István nyitotta meg, aki jogtörténetileg átfogó képet adott Beccariáról, műveiről, a korról, amelyben munkálkodott és az őt, valamint művét elismerő számtalan történelmi személyiségről. Többek között kifejtette azt is, hogy 1764 miért olyan fontos mérföldkő a történelemben, Beccaria ekkor adta ki ugyanis a büntetőjogi főművét Dei delitti e delle pene címmel.

Prof. Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora Bentham, Howard és Beccaria hármas hatásáról értekezett a büntetés-végrehajtásban, beszélt ugyanakkor a korabeli börtönviszonyokról is, amit a javítással és a társadalomba való visszatéréssel hozott szoros kapcsolatba.

Prof. Dr. Finszter Géza, az NKE RTK, Rendészetelméleti tanszék tanára és az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának elnökhelyettese a büntetőjog humanizálódásáról beszélt. Meglátása szerint a jó jogalkotás az, ahol megszólal mind a társadalom, a politika és a szakma, megfelel a hasznossági elvnek és mindeközben tartalmazza az értékelveket egyaránt. Véleménye szerint a politikai, társadalmi és szakmai konszenzus hiánya érzékelhető a mai jogalkotói kultúránkból is.

A konferencián a továbbiakban előadást tartott Prof. Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság volt elnöke, a MJÁT elnöke, Dr. Fejes Zsuzsanna, az NKE KTK dékánhelyettese, MJÁT alelnöke, Dr. Sárik Eszter, az OKRI tudományos munkatársa, Dr. Bolyky Orsolya, az OKRI tudományos munkatársa, Dr. Tóth J. Zoltán, a KRE ÁJK Jogtörténti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, MJÁT alelnöke, Dr. Deres Petronella, a KRE ÁJK Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék vezetője és Dr. Békés Ádám, a PPKE JÁK Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi tanszék adjunktusa.


Könyvbemutató

Sepsi Enikő Le "théâtre" immobile de János Pilinszky – lu dans l'optique de Mallarmé, Simone Weil et Robert Wilson (Párizs, L'Harmattan, 2014. november) és Pilinszky János mozdulatlan színháza Mallarmé, Simone Weil és Robert Wilson műveinek tükrében (Budapest, L'Harmattan-KRE, Károli Könyvek sorozat, 2015) c. könyvét bemutatja Georges Banu és Visky András a MITEM keretében, 2015. április 25-én 17.30-kor a fesztiválklubban (nézőtéri büfé).
 
További információ: www.mitem.hu
 
A könyv több, eddig kiadatlan, A süket pillantásához fűződő Wilson-dokumentumot, levélrészletet, Ann Wilson  munkajegyzetét is közli (a magyar kiadás Louis Aragon nyílt levelét az akkor már halott Bretonnak címezve A süket pillantása párizsi bemutatója kapcsán, stb.)


„Emberi jogok és Alkotmányosság” tudományos konferencia


Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter
(fotó: Stuhl Ágnes/KRE) 

Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) címzetes egyetemi tanára és Dr. Törő Csaba, Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) dékánja kezdeményezésére, az Alkotmánybíróság és a KRE ÁJK közös szervezésében tudományos konferenciát tartottak Emberi jogok és Alkotmányosság címmel, 2015. április 16-án, 9 órai kezdettel a Református Zsinati Székházban.
A konferencia célja az volt, hogy az Alkotmánybíróság és a hagyományos jogászi hivatásrendek oldaláról mutassa be az emberi jogok érvényesülésének egyes kérdéseit.

Prof. Dr. Balla Péter, Egyetemünk rektora
(fotó: Stuhl Ágnes/KRE)

Prof. Dr. Balla Péter, Egyetemünk rektora köszöntőjében kiemelte: a mai konferencia szervezése is azt példázza, hogy az egyetem gyakorlatias és sokoldalú jogi képzést nyújt.
A konferenciát a rendezvény fővédnöke, Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter nyitotta meg. Megnyitó beszédében köszönetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a mai konferencia egy újabb lehetőséget nyújt az együttgondolkodásra.  Továbbá aggodalmának adott hangot a tömegtájékoztatás által generált féligazságok miatt, amelyek - mint folytatta - hosszútávon tartós félrevezetéshez vezethetnek. Miniszter úr feltette a kérdést, hogy van-e, és mit jelent társadalmunk számára az erkölcsi minimum kérdésköre, emellett hogyan oldható fel az univerzális emberi jogok és a kulturális identitáshoz való jog ellentéte. Záró gondolatában megjegyezte, hogy a mai nap a holokauszt magyar áldozatainak az emléknapja, ezért lényeges elgondolkodni a felelősségvállalás fogalmáról is: „A magyar alkotmányosságban megvan az erő ahhoz, hogy elkerüljük az olyan tragédiát, amire most emlékezünk.”
 
A konferencián a továbbiakban az ügyvédi és az ügyészi hivatásrendek jeles képviselői mellett többek között előadást tartott Dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke, Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Dr. Miskolczi Barna miniszteri biztos, Dr. Lajtár István legfőbb ügyészségi tanácsos, közjogi legfőbb ügyész helyettes, a KRE címzetes egyetemi tanára.

A rendezvényen készült további fotók itt megtekinthetőek.

Dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke
(fotó: Stuhl Ágnes/KRE)


Károlis sikerek a XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekciójában

A XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekcióját 2015. március 30. és április 1. között a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészettudományi Kara rendezte meg.
A társadalomtudományi szekcióban 326 dolgozatot neveztek 30 felsőoktatási intézményből, köztük 3 határon túli intézményből 20 pályamunkát.

A díjátadó ünnepségen összesen 114 díjat adtak át, beleértve a különdíjakat is.

Egyetemünket a társadalomtudományi szekcióban három Kar (BTK, HTK, TFK) képviselte összesen 29 hallgatóval. A Károlisok jó eredménnyel zárták a megmérettetést, három 1., 2. és 3. helyezést is hallgatóinknak ítélt a zsűri, emellett 6 különdíjat is hallgatóink vihettek haza.

A KRE-s díjazottak tagozatonként:

Filmtudomány:
     Különdíj: Lips Adrián – BTK (témavezető: Dr. Sepsi Enikő)

Filozófia I. tagozat: Filozófiatörténet és kontinentális filozófia:
     Különdíj: Élő Csenge Enikő (témavezetők: Dr. habil. Kendeffy
     Gábor – Dr. Vassányi Miklós)

Filozófia II. tagozat: Analitikus filozófia:
     3. díj: Chris Kalaitzidis – BTK (témavezetők: Dr. habil. Kendeffy
     Gábor – Dr. Vassányi Miklós)

Média- és kommunikációtudomány II. tagozat:
     3. díj: Pásztori Zsuzsanna – BTK (témavezető: Dr. Demeter
     Márton)

Művelődéstörténet és -elmélet és Tudomány- és technikatörténet:
     1.    díj: Miklós Eszter – BTK (témavezető: Dr. Tóth Anna Judit)
     2.    díj: Horváth Tamás Illés – BTK (témavezető: Dr. habil.
           Romhányi Beatrix - Dr. Sarnyai Csaba Máté - Dr. Bubnó
           Hedvig)

Szociológia I. tagozat:
     2.    díj: Földesi Judit – BTK (témavezető: Dr. Török Emőke)
     Különdíj: Szilágyi Ádám – BTK (témavezető: Dr. Bocz János és
                 Dr. Török Emőke)
                 Harmati Barbara – BTK (témavezető: Dr. Albert Fruzsina)
                 Földesi Judit – BTK (témavezető: Dr. Török Emőke)

Vallás- és hittudomány I. tagozat:
     1.    díj: Péntek Dániel Gábor – HTK (témavezető: Prof. Dr.
            Zsengellér József)

Vallás- és hittudomány II. tagozat:
     1.    díj és prezentációs különdíj: Veress Dávid – BTK
           (témavezető: Dr. Vassányi Miklós)
     2.    díj: Imriné Erdei Ildikó – BTK (témavezető: Dr. Vassányi
            Miklós)
     3.    díj: Welczenbach Luca – BTK (témavezető: Dr. Sarnyai Csaba
            Máté)
     Különdíj:
          Kövi Franciska – BTK (témavezető: Dr. Vassányi Miklós)
          Czentnár Simon – HTK (témavezető: Dr. Békési Sándor)

Az ünnepélyes eredményhirdetés az OTDK rendezői staféta átadásával zárult. A két év múlva esedékes konferencia társadalomtudományi szekcióját az Eötvös Loránd Tudományegyetem rendezi. A stafétát Dr. Orosz Éva, az ELTE rektorhelyettese és Dr. Juhász Gábor, az ELTE TáTK általános és oktatási dékánhelyettese vette át.


A díjazottaknak, témavezetőiknek és a résztvevőknek ezúton is gratulálunk!


XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekció

A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciója 2014. március 31. és április 2. között került megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A versenyen Magyarország valamennyi jogi és államtudományi képzést nyújtó egyetemi kara, illetve a Sapientia Egyetem vett részt 30 tagozatban, 300 versenyzővel.

A KRE ÁJK 23 dolgozattal, 24 versenyzővel, 10 konzulenssel, 22 opponens hallgatóval és 7 zsűritaggal vett részt a megmérettetésen.

A Kar elért eredményei az eddigi legjobb OTDK-szereplést hozták.

A helyezések és díjak, illetve nyerteseik a következők:

Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat 1. díj Nagy Péter (konzulens: Prof. Dr. Stipta István)

Polgári Jog 3. Tagozat 2. díj + az Országos Ügyvédi Kamara különdíja László Csilla (konzulens: Dr. Grad-Gyenge Anikó)

Munkajog 1. Tagozat 3. díj Rácz Ildikó (konzulens: Dr. Kun Attila)

Kriminalisztika és Büntetés-végrehajtási Tagozat 3. díj Juhász Ágnes Orsolya (konzulens: Dr. Deres Petronella)

Büntetőjog 3. Tagozat 3. díj Fodor Balázs (konzulens: Dr. Deres Petronella)

Közigazgatási Jog 1. Tagozat KEKK KH különdíj Héder Ákos - Vass Anita (konzulens: Dr. Rixer Ádám)

Kriminalisztika és Büntetés-végrehajtási Tagozat BM különdíj Bognár Alexandra (konzulens: Dr. Deres Petronella)

Büntetőjog 2. Tagozat HM különdíj Drahota Anett (konzulens: Dr. Deres Petronella)

Munkajog 2. Tagozat Legjobb opponensi díj Németh András (konzulens: Dr. Kun Attila)


A díjazottaknak, konzulenseiknek, résztvevőknek sok szeretettel gratulálunk!


Dr. Grad-Gyenge Anikó
a kari TDT elnöke


Ravasz Homiletika 100 Konferencia

(A konferencia hanganyaga a beszámoló végén letölthető/meghallgatható. Fotók: Füle Tamás)


A Károli Hittudományi Kara, a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Doktorok Kollégiuma Gyakorlati Teológiai Szekciója egy konferencia megszervezésével emlékezett Ravasz László száz éve kiadott A gyülekezeti igehirdetés elmélete című korszakalkotó és azóta is meghatározó homiletikai tankönyvére. A Hittudományi Kar ún. kisdísztermében egy szék sem maradt szabadon (a 110-ből) a kezdésre, a későn érkezőknek már csak az ablakpárkányon maradt egy kis hely. A konferencia nem titkolt célja az volt, hogy a teológus ifjúság számára kedvet csináljon az évszázados mű elolvasásához. Ezért lebonyolításában rövid előadások követték egymást és igyekeztek a mű értékeit előbb átfogóan majd pedig egy 1943-ban elmondott Ravasz László prédikáció meghallgatása után a homiletikai részleteket is bemutatni.

{slider=A konferenciáról készült részletes beszámoló itt olvasható}Előbb Kozma Zsolt emeritus professzor, aki Kolozsvárról érkezett közénk, beszélt a mű megszületésének körülményeiről. Többek között felhívta a figyelmet a következőkre is: „Ravasz a teológia elvégzése után, egy év múlva, 1905-ben németországi tanulmányútra megy, amely többszörösen is meghatározó volt későbbi életalakulására nézve. Véglegessé vált, hogy a filozófia és teológia közül az utóbbi útjain indul el, s itt kötelezte el magát a homiletikának. Alkalma volt arra, hogy a német gyakorlati szakirodalom tudományos értékét szembesítse a magyarral. A berlini hatást mutatja az is, hogy a Bevezetés a gyakorlati theologiába magántanári dolgozatban, főleg pedig a Homiletikában részletesen foglalkozik a német szakirodalommal s csak rövid mondatokat szán magyar református elődei és kortársai munkásságának.”

„Fél mű, de nem fél munka" – mondta Szabó István püspök a következő előadásban arra, hogy Ravasz László nem írt hasonló tudományos művet a gyülekezeti igehirdetés gyakorlatáról, bár szeretett volna. A dunamelléki püspök dicsérte elődje higgadt, az örökkévaló dolgokra fókuszáló teológiai látását, munkájának biblikus megalapozottságát s igyekezetét, hogy felhívja a figyelmet az igehirdetés alkalmi jellegére, s az élőbeszéd fontosságára. „Érdemes attól tanulni prédikálni, aki tudott" – mondta a Zsinat lelkészi elnöke, aki saját bevallása szerint nyaranta alaposan áttanulmányozza a könyv egy-egy nagyobb fejezetét. „Fontos és tiszta megállapításai minden gyakorló igehirdető elé tükröt tartanak" – tette hozzá.

Fekete Károly tiszántúli püspök, homiletika professzor méltatta a szerző pedagógiai tudatosságát, didaktikai apparátusát, tudományos kritikai szemléletmódját, gyakorlatias logikáját, emellett a könyv pszichológiai, valamint teológiai-filozófiai ismeretelméleti megalapozottságát, rendszertani beágyazottságát és nyelvi tisztaságát. Ugyanakkor megjegyezte: „Nem hibátlan a félezer oldalas mű, korának egyoldalú antropológiai meghatározottságából nem tudott kitörni. De példaértékű, hogy szerzője – már püspökként – milyen alázattal fogadta a nála fiatalabb Czeglédy Sándor kritikáját."

A következő előadó, Dr. Boross Gézáné, volt tanítványa mesélt Ravasz Lászlóról, mint tanárról és emberről. Beszámolt, hogy még ma sem tudja, hogyan került bele 1956-ban a Ravasz féle homiletikai szemináriumba, mert köztudott volt, hogy Ravasz nem foglalkozik nőkkel. Mégis elfogadta őt, s tiszta útmutatásai és következetes kritikái nagyon sokat segítettek a formálódó teológusnemzedéknek a prédikálás megtanulásában és későbbi szolgálatukban.


A család részéről Bibó István, Ravasz László unokája emlékezett vissza. Előadásában beszélt arról, hogy a nagypapa a hétköznapi életben is nagyon választékosan, szépen és egyértelműen beszélt. Fiatal kora miatt nem volt lehetősége arra, hogy szószéken is hallgassa Ravasz Lászlót, de az unokák nagy örömmel vettek részt a családi áhítatokon. A hallgatóságot harsány kacajra késztette az előadó azon humoros megjegyzése is, miszerint a konferencia szempontjából ő maga hiába vett részt a saját esküvőjén a 60-as években, mert Ravasz László az eredeti tervekhez képest 3 nappal az esküvői igehirdetési szolgálatát mégis lemondta (politikai kontextus miatt), azaz nem volt lehetősége arra, hogy felnőttként halhassa őt prédikálni.

A szünetet követően Ravasz László A szeretet két oldala című prédikációját hallgatta meg a nagyszámú hallgatóság. Döbbent csönd kísérte a prédikációhallgatás mind a 16 percét, s visszajelzések alapján többen is megjegyezték, „szeretnék én ilyen röviden és mégis hatásosan beszélni a szeretetről egyszer.”



Ezt követően Kun Mária tanárnő és lelkipásztor asszony vetette össze a Ravasz László prédikációs gyakorlatát és elméletét, ahol a formai szempontok alapján mutatta be, hogy mindazt, amiről a Homiletika tankönyvben olvashatunk, a prédikációk olvasásakor/hallgatásakor kristálytisztán meg is valósul.


Kádár Ferenc, lelkipásztor, homiletika tanár Ravasz László prófétai igehirdetés elméletét mutatta be a könyv alapján. Ahogy szólt: „az átadandó tartalom, ismeret szempontjából állítja modellként elénk a könyv a prófétaságot. Ravasz az érthetőséget teszi itt a középpontba. Ezt írja: „nemcsak azt jelenti a prófétaság, hogy világosan szóljon az igehirdető, hanem azt is, hogy úgy szóljon, hogy megértsék. A próféták tragikuma sohasem az volt, hogy nem értették meg az emberek – ez csak a professzorok tragikuma –, hanem az, hogy nem akarták megérteni. Amit a próféták mondottak koruknak, az nagyon egyszerű, világos, de nagyon kemény beszéd volt. Megértette azt mindenki, s épen azért omlott ki annyi prófétavér, mert nagyon is megértették” (Ravasz: Homiletika 262.).

Steinbach József püspök, homiletika tanár arról beszélt, hogy Ravasz László hatásának titka: a képek ereje. Ahogy fogalmazott „A gondolat érzéki formát a nyelvben ölt, vagyis ez az érzéki forma a stílus kérdése, amelynek, éppen érzékisége folytán már eleve „képi” funkciója van. A gondolat jelentése a kifejező közegben, a nyelvben és ennek használatában, a stílusban érzéki síkba öltözik. A stílus „problematikája” éppen az, hogy akkor beszélhetünk helyes stílusról, ha a gondolat pontos jelentése legyőzi a kifejező közeg jelentését. Minden alkotás győzelem. A gondolatnak meg kell hódítania a szavak anyagát, ki kell szívnia minden erejét, hogy a gondolat ereje legyen nyilvánvalóvá.”

Végezetül pedig Literáty Zoltán, a konferencia szervezője zárta előadásával a tartalmas délelőttöt. Előadásának címe: A hatás, mint homiletikai szervező erő. Több idézetet is kiválasztott, melyek alapján számos oldalról igyekezett bemutatni, hogy Ravasz László értékelméleti homiletikai gondolkodásában a prédikáció valós célja nem az igaz és nem a szép, azaz nem a logika és az esztétika, hanem a hatás. „…a hallgatóság lelkében az igehirdetés által valamelyes változás menjen végbe, mert ha prédikáció után is épen olyan a lélek és világ, mint előtte, akkor egészen felesleges dolog prédikálni, hisz nagyon sok mulatságosabb dolog van, mint ez.” (Ravasz: Homiletika, 281.) S hogy miben áll az igehirdetés hatása axiológiai értelemben? „…az igehirdetésnek (…) annyi hatása van, amennyi hiányt tud pótolni.” (Ravasz: Homiletika, 256.)

A szervezők az elhangzott előadások és Ravasz Homiletikájának különböző válogatott részeiből egy kiadványt szeretnének megjelentetni még az idei esztendőben.

Az előadások hanganyagai:

Előadó Cím (A címre kattintva letöltheti az előadás hanganyagát)
Kozma Zsolt Ravasz László Homiletikája megszületésének körülményei.
Szabó István Miért meghatározó mű Ravasz Homiletika tankönyve?
Fekete Károly Miért jó tankönyv a Ravasz Homiletika?
A tankönyv hatástörténete a 20-21. századi magyar homiletika oktatásban.
Boross Gézáné Tanítványi beszámoló.
Bibó István Családi beszámoló.
Ravasz Lászlótól A szeretet két oldala című prédikáció meghallgatása.
Kun Mária Ravasz László homiletikai elméletének és prédikációs gyakorlatának összevetése.
Kádár Ferenc A prófétai igehirdetés modellje Ravasz László Homiletika könyvében.
Steinbach József A „kép” súlya Ravasz László Homiletika tankönyvében.
Literáty Zoltán A hatás, mint homiletikai szervező erő.

{/slider}

Egyetemünkön találkoznak a társadalomtudomány ifjú tudósai

2015 tavaszán Egyetemünk Bölcsészettudományi Kara ad otthont a kétévente megrendezésre kerülő OTDK soron következő Társadalomtudományi konferenciájának. A társadalomtudományi szekcióban 326 dolgozatot neveztek 30 felsőoktatási intézményből, köztük 3 határon túli intézményből 20 pályamunkát. A legkiválóbb diákok a konferencia végén díjazásban részesülnek. Néhány kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgató, valamint a legeredményesebb munkát végző témavezető tanárok ebben az évben is elnyerhetik az Országos Tudományos Diákköri Tanács Pro Scientia Aranyérmét, illetve Mestertanár Aranyérmét.
 
A konferencia megnyitója 2015. március 30-án, hétfőn 10:30-kor kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban, melyet 10:00 órai kezdettel egy sajtótájékoztató előz meg. A rendezvény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnöke Dr. Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi európai uniós biztos. A megnyitó ünnepségen Prof. Dr. Boros Gábor Széchenyi-díjas filozófiatörténész, az MTA doktora Szeretet, vallás, politika. Gondolatok az ifjú Hegel nyomán címmel tart plenáris előadást.
 
A 2015. május 30. és április 1. között tartó tagozati ülések a nyilvánosság számára látogathatóak. A rendezvényről részletes információk a következő honlapon találhatók: www.kre.hu/otdk


Minden érdeklődőt szeretettel várunk
!


Ballagi emlékkonferencia a Károlin

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara egész napos emlékkonferenciát szervez Ballagi Mór születésének 200. évfordulója alkalmából 2015. március 18-án.

A konferencia témái közt szerepel többek közt Ballagi Mór Biblia fordítása, Schleiermacher liberalizmusának alapeszméje a teológus megnyilvánulásaiban, valamint a pesti teológiai intézet oktatásának kezdetei. A számos tudományos előadás mellett a programban szerepel Ballagi Mór leszármazottjának családi emlékezése is.

A konferencia időpontja: 2015. március 18. 10:00-17:30
A konferencia helyszíne: KRE Hittudományi Kar, 1092 Budapest, Ráday u. 28. 111. sz. terem

Program:

10:00-10:05 Prof. Dr. Zsengellér József: A konferencia megnyitása
10:05-10:45 Prof. Dr. Karasszon István: Zsidóság és protestantizmus a 19. században: Ballagi és Goldziher példája
10:45-11:25 Dr. Kovács Ábrahám: Az egyházépítő protestáns Ballagi Mór. Dogmatikai határvonalak egy budapesti teológus gondolkodásában
11:40-12:20 Dr. Békési Sándor: Schleiermacher liberalizmusának alapeszméje Ballagi Mór megnyilvánulásaiban
12:20-13:00 Prof. Dr. Zsengellér József: Ballagi Mór bibliafordítása
14:00-14:40 Dr. Pap Ferenc: Hármas főiskola a XIX. század közepén
14:40-15:20 Szetey Szabolcs: „Mi érdemjelt írjak be nekik?”
A pesti teológiai intézet oktatásának kezdetei
15:35-16:15 Dr. Kertész Botond: Ballagi Mór és az evangélikusok
16:15-17:55 Dr. Ballagi Farkas: Családi emlékezés Ballagi Mórra
17:00 Dr. Szabó István: A Ballagi-kiállítás megnyitása

Meghívó

Konferencia Ravasz László
100 éve kiadott Homiletika tankönyve tiszteletére
Időpont: 2015. március 25. Szerda 9:00-12:30
Helyszín: Budapest, Ráday u. 28.


Fotó: Magyar Elektronikus Könyvtár


1915 óta nagyon sok mindent megváltozott körülöttünk úgy az egyházban, mint a társadalomban. Az 1915-ben kiadott tudományos művek sokaságát már rég meghaladta az idő, legfeljebb mint korukban mérvadó művek szerepelnek bibliográfiai adatbázisokban.

Ám vannak könyvek, melyeken nem fog az idő vasfoga, sőt megelőzik saját korukat, akár több évtizeddel is. Pl. nyolc évtizeddel később az amerikai homiletika szükségesnek nevezte azokat a felismeréseket, amelyeket Ravasz László a maga korában már papírra vetett.

Ravasz László 100 éve, 1915-ben adta ki Homiletika tankönyvét, mely azóta is meghatározza a magyar nyelvű homiletika oktatását. Abszolút jogos kérdés, hogy megtanulhat-e valaki úgy prédikálni, hogy nem fogta kezébe ezt a művet. Ugyanis a könyv ma is tanítható és tanulható tudásanyagot közvetít, lényeglátásában még mindig frissességet áraszt, relevanciája 100 évvel később is megkérdőjelezhetetlen.

Szeretettel hívunk mindenkit erre a konferenciára, amelyen neves homiletikusok és teológusok Ravasz Homiletika tankönyvét állítják a kutatásuk középpontjába és rövid előadásokban számolnak be eredményeikről.

9:00 Kozma Zsolt Ravasz László Homiletikája megszületésének körülményei
9:15 Szabó István Miért meghatározó mű Ravasz Homiletika tankönyve?
9:30 Fekete Károly Miért jó tankönyv a Ravasz Homiletika?
A tankönyv hatástörténete a 20-21. századi
magyar homiletika oktatásban.
9:45 Boross Gézáné Tanítványi beszámoló
10:00 Bibó István Családi beszámoló.
10:15 Kádár Ferenc A prófétai igehirdetés modellje Ravasz László
Homiletika könyvében.
10:30 Szünet  
11:00   Egy prédikáció meghallgatása Ravasz Lászlótól
11:30 Kun Mária Ravasz László homiletikai elméletének és
prédikációs gyakorlatának összevetése.
11:45 Steinbach József A „kép” súlya Ravasz László Homiletika tankönyvében
12:00 Literáty Zoltán A hatás, mint homiletikai szervező erő.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Állami kitüntetésben részesültek a KRE oktatói

 

Nemzeti ünnepünk alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szakmai díjakat és kitüntetéseket adott át 2015. március 13-án a Pesti Vigadóban, mely elismerésben Egyetemünk több oktatója is részesült:
 
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Dr. habil. Bertha Zoltán, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, a KRE BTK Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet egyetemi docense részére, valamint Dr. Grezsa Ferenc pszichiáter, a KRE-BTK Pszichológiai Továbbképző Központjának központvezető adjunktusa részére.
 
A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült Dr. Bodolay Géza rendező, a KRE BTK Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézetének adjunktusa.
 
Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Debreczeni Tibor drámapedagógus, szakíró, a Magyar Drámapedagógiai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, a KRE TFK címzetes főiskola tanára.


A kitüntetésekhez oktatóinknak ezúton is gratulálunk
!


Mentálhigiénés képzés indul Léván

Fotó: Pásztor Péter


Magyar oktatási nyelvű mentálhigiénés felnőttképzés beindításáról írtak alá megállapodást Léván. A Károli Gáspár Református Egyetem a Lévai Református Egyházközséggel és a felvidéki mentálhigiénés közösség vezetőivel írták alá az együttműködést. A képzés szeptembertől indul el a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium helyiségeiben.
 
Dr. Sepsi Enikő, a Bölcsészettudományi Kar dékánja elmondta, hogy kárpát-medencei hálózat kiépítése a cél, a helyi szakemberek kiképezésével önálló központok jönnének létre a határon túli régiókban. Egyetemünk Pszichológiai Intézetének szakemberei biztosítják a képzést. A tervek szerint havi lebontásban egy hétvégén át folyna az oktatás.
A képzés alapvető célja, hogy a segítő szakmában (pedagógus, orvos, ügyvéd) dolgozók szemléletet kapjanak ahhoz, hogyan tudják a közösségüket segíteni és azt építeni.
Dr. Grezsa Ferenc, a KRE Pszichológiai Intézet adjunktusa, a képzés megálmodója hangsúlyozta: „a program nyilvánvaló tartalma mellett mélyebb tartalomként jelenik meg a nemzetépítő programi mivolta."
 
A lévai magyar gimnázium Rákóczi Termében mutatták be a Buda Béla Mentálhigiénés Forrásközpont nevet viselő honlapot. Az Egyetem az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatásával hozta létre a forrásközpontot. A virtuális közösségi tér információs adatbázist nyújt a mentálhigiénés képzést elvégzett szakemberek számára.
 
Forrás: felvidek.ma


A Hittudományi Doktori Iskola akkreditációja

Örömünkre szolgál, hogy a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság 2015/2/XI/1/2/867. számú határozatával a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Doktori Iskoláját 2019. december 31-ig akkreditálta.
A Doktori Iskola honlapja: http://www.hdi.kre.hu/


Kifejezéspszichológiai és művészetterápiás konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Képi Kifejezéspszichológiai Tudományos Műhelye, a Magyar Pszichiátriai Társaság Kifejezéspatológiai és Művészetterápiás Szekciója, valamint a Magyar Pszichológiai Társaság Kifejezéspszichológiai Szekciója konferenciát szervezett A képi világ pszichológiai és pszichopatológiai vonatkozásai napjainkban címmel az Egyetem Hittudományi Karának Dísztermében 2015. március 6-án.

 
A konferencia célja a képi kifejezéspszichológia, kifejezéspatológia és művészetterápia aktuális kérdéseinek és perspektíváinak megvitatása. A meghívott előadók a terület neves, hazai képviselői: pszichiáterek, pszichológusok, művészettörténészek és művészetpedagógusok, akik aktív kutatásokat folytatnak.
 
 
Dr. Sepsi Enikő, a KRE Bölcsészettudományi Karának Dékánja megnyitó beszédében összefoglalta azokat a mérföldköveket, amelyek nélkül a konferencia nem jöhetett volna létre. Prof. Dr. Vass Zoltán közreműködésével a KRE Pszichológiai Intézetében 2003-ban megalakult egy Rajzvizsgálati Kutatócsoport. Ezt követően, intézményünk 2008-ban elsőként alapított egyetemi szintű, képi kifejezéspszichológiai képzést.
 
 
Prof. Dr. Vass Zoltán vezetése alatt működik a Képi Kifejezéspszichológiai Tudományos Műhely, amely öt egyetemközi kutatócsoport tevékenységét koordinálja, önálló könyvsorozattal rendelkezik Kifejezéspszichológiai tanulmányok címmel, rendszeresen kutat és publikál, szimpóziumokat és workshopokat szervez, akkreditált képzéseket működtet.


A konferencia további résztvevői közül, Dr. Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, köszöntő beszédében kiemelte, hogy a pszichiátria medikalizálódása mellett jelentős, hogy a tudomány azzal az alapvető területtel is foglalkozzon, ami átszövi az ember hétköznapi életét, olyan egyszerű dolgoktól kezdve, mint a szimbólumokban való gondolkodás, vagy a nonverbális kommunikáció.
 
 
Prof. Dr. Oláh Attila, a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke beszédében rávilágított arra, hogy korábban az érzelmi kifejezés egyfajta zavaró körülményként definiálódott, mintha az érzelmek csupán csak kísérnék a tényleges magatartást. Ma azonban a kifejezéspszichológia más nézőpontról közelíti meg a jelenséget. A kutatók szerint az emberi kifejezésmód tanulmányozása egy új utat jelent az ember megismerésében.

A konferencián többek között előadást tartott Prof. Dr. Vass Zoltán, a KRE Pszichológiai Intézetének vezetője is A képi kifejezéspszichológia új paradigmája címmel, továbbá Dr. Reinhardt Melinda a KRE Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa, témájának címe A projektív útrajzok szimbolikája volt.

A konferencia nagy érdeklődésre tartott számot, közel 600 fő jelezte előzetesen részvételi szándékát.

Fotó: Stuhl Ágnes/KRE


Címzetes egyetemi tanári címet kapott Czibere Károly államtitkár

Címzetes egyetemi tanári címet adományozott Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárnak példaértékű szakmai munkájának elismeréseként a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Szenátusa. A kitüntető címet Prof. Dr. Balla Péter rektor 2015. március 4-én, az Egyetem ünnepi szenátusi ülésén adta át.
 
Czibere Károly társadalompolitikai szakértő munkája országos és nemzetközi szinten is elismert. 2005-ben Egyházunk vezetése a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájának irodavezetésével bízta meg. Elismerésre méltó szervező, tervező és intézményfenntartó tevékenysége nyomán a Magyarországi Református Egyház (MRE) diakóniai intézményrendszere egy erős, magas színvonalú és stabil intézményrendszerré fejlődhetett. Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a KRE Szociális munka és Diakónia Intézete folyamatos, példaértékű szakmai együttműködésben áll az MRE Szeretetszolgálati Irodája által fenntartott diakóniai szolgálatokkal.
 
Czibere Károly a KRE-n kívül számos egyetem társadalomtudományi képzéseiben látott és lát el oktatói tevékenységet. Széleskörű felsőoktatási oktatói tapasztalattal rendelkező szakember, aki számos alkalommal volt diakónia alapszakunk záróvizsga elnöke is.
 
Az átvétel után Államtitkár Úr felhívta a figyelmet az egyházi diakónia közösségépítő gyakorlatára, az észrevétel és az odafordulás fontosságára. Kiemelte, hogy az egyházi közösségi szolgálat kapcsán szerzett tapasztalatokat a szélesebb társadalmi szférában is hasznosítani lehetne.

Fotó: Stuhl Ágnes/KRE


Rajzpályázat a magyar címer és zászló megünneplésére

 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen a világban bárhol élő, valamennyi magát magyarnak valló diák és egyetemista számára rajzpályázatot hirdet.
 
Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és a kivitelezés eszköztára: A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a székely zászlót a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi esemény kontextusában ábrázolva. 
 
A pályamunkák beérkezési határideje 2015. március 5. (csütörtök)
 
A pályamunkák beküldésének feltételei, díjazás és további hasznos információk az alábbi dokumentumban olvashatók.
 
A pályázat eredményét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a www.nski.hu honlapján teszi közzé. A díjak és elismerések ünnepi keretek között történő átadására 2015. március 16-án kerül sor. A díjazottak az esemény részleteiről külön tájékoztatást kapnak. (A nem budapesti helyezettek díjátadóra történő utazását és esetlegesen felmerülő szállását a szervezők biztosítják.)

Magyar zászló és címer pályázat – lemondó nyilatkozat


Hamvazószerda és böjt

 

A Szentírásban is olvasunk a böjtről, ami az Ószövetségben gyakori formája a bűnbánatnak és az Istenhez való odafordulásnak, az Újszövetségben pedig a kegyesség megélésének három formája között találjuk a Hegyi beszédben (imádkozás, adakozás, böjt, Mt 6,1-18), ahol Jézus a helyes, azaz a nem képmutató böjt fontosságát hangsúlyozza. Ennek nyomán az egyház történetében is találkozunk az önmegtartóztatás, a magunk sanyargatásának gyakorlatával. Ez többnyire egy bizonyos időtartamra vonatkozik, mint például a nagypéntek-húsvét előtti időszak negyven napja. A külső, sokszor furcsa, a mai élet számára szokatlan tartózkodásoktól elválaszthatatlan a belső tisztulás, csendesség, Istenre figyelés szándéka.

A negyven napos böjt bibliai előképekre vezethető vissza (Mózes, Jézus). Mivel a nagyböjti vasárnapokat nem számították böjtös napoknak (ma sem), ezért az első vasárnap előtti szerdán kezdték a Húsvétra készülés időszakát. A böjt elsősorban a római katolikus gyakorlatban hamvazószerdával kezdődik. Ezt hívják másként böjtfőszerdának, böjtfogadószerdának, szárazszerdának, aszalószerdának is.

Az ünnep eredete abból a szokásból van, hogy a múlt évi virágvasárnapi szentelt barkából keletkezett hamut megszentelik, utána pedig következik a hamvazás. Maga a hamu, mint a bűnbánat eszköze jelenik számos bibliai történetben ismert. A nyilvános bűnbánat a nagyböjt első napján vette kezdetét. Ehhez járul később a hamuval való megszórás, vagy kereszt rajzolása a homlokra.

A szimbólumokkal óvatosan bánó reformátusok azóta sem élnek a porral való meghintés szokásával. Református gyakorlatunk a böjtfőt vasárnapra teszi, legtöbb helyen úrvacsorával fejezik ki a közös és az egyéni bűnbánat fontosságát, a Húsvétra való készülés kezdetét. Kálvin szerint a böjtölés azt a szándékunkat és vágyunkat teszi jelenvalóvá és nyilvánvalóvá, hogy mi a teremtő, megváltó, megszentelő Istenéi vagyunk, aki „megemlékezik róla, hogy por vagyunk” (Zsolt 103,14) Egy érdekes szokás végül: Pusztakovácsi katolikusai a megmaradt farsangi ételeket a református családoknak ajándékozták.

Bölcsföldi András lelkész


Felvételi a Károlin!

 

A Károli Gáspár Református Egyetem a 2015/2016. tanévben az alábbi képzési szinteken hirdet felvételt: alapképzés, osztatlan képzés, felsőoktatási szakképzés, mesterképzés, szakirányú továbbképzés, részismereti képzés, pedagógus-továbbképzés, doktori képzés.
 
Képzéseinkről bővebben a Felvételi aloldalon tájékozódhat.

A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás határideje a 2015. szeptemberben induló képzésekre: 2015. február 15.
 
Nyílt napok:
 
Állam- és Jogtudományi Kar
(H-1042 Budapest, Viola u. 2-4.)
 
2015.01.30 (péntek) 10:00
2015.02.07 (szombat) 10:00

A Kar képzési kínálatáról bővebben Dr. Törő Csaba Attila dékán beszélt az Ars Boni jogi folyóiratban.
 
Bölcsészettudományi Kar
(H-1088 Budapest, Reviczky u. 4.)
 
2015.01.27 (kedd) 11:00 alapképzés, osztatlanképzés;
                         13:00 mesterképzés
2015.02.06 (péntek) 11:00 alapképzés, osztatlan képzés;
                            13:00 mesterképzés
 
Hittudományi Kar
(H-1092 Budapest, Ráday u. 28.)
 
2015.02.12. (csütörtök) 9:00
 
Tanítóképző Főiskolai Kar
     -          nagykőrösi képzési helyszín
(H-2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.)
 
2015.02.05 (csütörtök) 9:30
 
     -          budapesti képzési helyszín
(H-1042 Budapest, Viola u. 2-4.)
 
2015.02.03 (kedd) 10:00


Egyetemünk csatlakozott a CCCU-hoz

 

Örömmel tájékoztatjuk az Egyetem közösségét, hogy a Károli csatlakozott a Council for Christian Colleges and Universities (röviden: CCCU) nevű nemzetközi szervezethez. Csatlakozási szándékunkat az Egyetem Szenátusa 344/2013. (IX.18.) számú határozatával támogatta. Az amerikai székhelyű CCCU évente kétszer bírálja el a csatlakozni kívánó intézmények jelentkezését. Egyetemünk kérelmét a CCCU Igazgatótanácsa 2015. januári ülésén fogadta el. A csatlakozással Egyetemünk bekerült a keresztény felsőoktatási intézmények nemzetközi vérkeringésébe, a szervezet szakmai programjaiban való részvétel mellett sokféle módon kapcsolódhat a hasonló profilú egyetemek munkájához.


Megtartó hűség - Házasság hete

Hazánkban nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a házasság hete, a keresztény egyházak, illetve civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy
• felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára,
• segítséget nyújtson a házasságra készülőknek,
• ötleteket adjon a házasságban problémákkal szembesülőknek.

A 2015-ös Házasság hete házaspár arca Dr. Tomka János, az Állam- és Jogtudományi Kar Közgazdasági Tanszékének tanszékvezetője, főiskolai tanár és felesége, Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök. Megtiszteltetés intézményünk számára, hogy Tanszékvezető úr és felesége a Házasság hetének házaspár arcaként egyben Egyetemünket és annak értékeit is képviselik  a rendezvénysorozatban.

A Házasság hete c. programsorozatról bővebb információk találhatóak a http://hazassaghete.hu/ oldalon.

Fotó: www.hazassaghete.hu/Hollai Gábor


Gyászjelentés

 

Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy életének 93. esztendejében elhunyt Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Egyetemünk díszdoktora.
 
Schweitzer József a zsidó-keresztyén párbeszédben, az egyházak és vallások közötti közeledésben elévülhetetlen érdemeket szerzett. A magyarságát és zsidóságát mindig teljességgel felvállaló közösségvezető szeretete és embersége képes volt arra, hogy áthidalja a hitbeli különbségeket. Főrabbi úr sok szállal kötődött Egyetemünkhöz, ezért az Egyetem Szenátusa 2012-ben Károli Emlékéremmel tüntette ki. Bölcsességét, barátságát Egyetemünk közössége hiányolni fogja.


Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny döntője

 

2015. február 2-án lezajlott a Jane Haining verseny döntője a budapesti Vörösmarty iskolában. A református győztesnek és felkészítő tanárának fődíja egy skóciai utazás, amit a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny Alapítvány szervez. Az utazáshoz szükséges repülőjegyet a Károli Gáspár Református Egyetem ajánlotta fel.

Képünkön a református győztes Facskó Adria, a Szentendrei Református Gimnázium tanulója, felkészítő tanára, Hertei Krisztina, valamint Szontagh Pál, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója és Sümeghy Gyula, a KRE nemzetközi csoportvezetője látható a díjátadáson.


Országh László-díjat kapott Prof. Dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár

2015. január 29-én átadták az Országh László-díjakat a Magyar Anglisztikai Társaság nemzetközi konferenciáján a Debreceni Egyetem Aulájában. Az idei díjazottak Fabiny Tibor irodalomtudós, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára, az Anglisztika Intézet intézetvezetője és Pelyvás Péter nyelvész, nyugalmazott egyetemi docens (Debreceni Egyetem, Angol Nyelvészeti Tanszék).
 
A díjat nemzetközileg elismert, angol nyelven publikáló tudós kaphatja, aki méltó képviselője a hazai anglisztikának.  A díj elnyerését oklevél dokumentálja és a kitüntetettek bronzplakettet is átvehettek. Az elismerést a nagy szótárszerkesztő tudós emlékére 1997-ben alapították.
 
A díjhoz szívből gratulálunk!


Címzetes főiskolai tanári címben részesült Dr. Hoppál Péter államtitkár

Címzetes főiskolai tanári címet adományozott Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárnak a Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa. A Szenátus a Tanítóképző Főiskolai Kar javaslatára ítélte meg a címet, melyet Dr. Balla Péter, az egyetem rektora ünnepi szenátusi ülésen adott át január 28-án.

Dr. Balla Péter rektor méltatta Dr. Hoppál Péter oktatói szakmai tevékenységét, amellyel tudományos, művészeti és képzési területen az alapítástól fogva támogatta a Károli Gáspár Református Egyetem és a Tanítóképző Főiskolai Kar munkáját. Balla Péter laudációjában kiemelte Hoppál Péternek a történelmi református kollégiumi egyházzenei hagyományok fel- és újraelevenítőjeként végzett kultúrateremtő, értékőrző kórusvezetői és egyházzenei tevékenységét.

Dr. Hoppál Péter államtitkár az egyetemi szenátus előtt mondott köszönetében felidézte a tanítóképző karon végzett korábbi oktatói munkáját. Hangsúlyozta, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem tevékenysége példaértékű az ország felsőoktatásának életében. Reményét fejezte ki, hogy az egyetem a továbbiakban is színvonalasan és növekvő hallgatószámmal járul hozzá a magyar protestáns értelmiség képzéséhez.

Forrás: Kultúráért Felelős Államtitkárság - Fotó: Csákvári Zsigmond


Károlis részvétel az idei Educatio Kiállításon

 

Az idei felvételi időszakban 2015. január 22-24. között kerül megrendezésre a XV. Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, közismertebb nevén az Educatio Kiállítás. Az elmúlt évekhez hasonlóan Egyetemünk nagy alapterületű standdal vesz részt az eseményen, melyen mind a négy Karunk bemutatkozási lehetőséget kap majd.

A rendezvény helyszíne idén a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ lesz (1146 Budapest, Dózsa György út 1.). A Kiállításról bővebben itt tájékozódhatnak vagy a rendezvény Facebook oldalán.

A Károli standján idén világhírű sportolóink, Egyetemünk jogász hallgatói is népszerűsítik Intézményünket.
2015. január 23-án, pénteken 14-17 óráig Gyenesei Leila Világ- és Európa-bajnok öttusázó, olimpikon hallgatónk,
2015. január 24-én, szombaton 11-13 óráig pedig Tibolya Péter Világ- és Európa-bajnok öttusázó és Gór-Nagy Miklós világbajnok vízilabdázó lesz a vendégünk.


Minden érdeklődőt szeretettel várunk az F08-as standon!

Fotó: MOB

Fotó: Ujvárosi Márk Fotó: Ujvárosi Márk

Doktori Avatás

Doktori Avató és diplomaosztó ünnepség az Állam- és Jogtudományi Kar végzettjeinek
 
2015. január 17-én tartotta az Állam- és Jogtudományi Kar a Doktori Avató és diplomaosztó ünnepségét a Fasori Református Templomban. E jeles esemény keretében Prof. Dr. Balla Péter rektor úr címzetes egyetemi tanári címet adományozott dr. Lajtár István, hazánk közjogi legfőbb ügyész helyettese részére, aki oktatói tevékenységével gazdagítja a Kart.

Végzett hallgatóinknak ezúton is gratulálunk!


A Robobraille bemutatkozik a nagyközönségnek

 

2015. január 12-én (hétfő) 10 és 12 óra között kerül megrendezésre az ELTE Gyógypedagógiai Karán az a konferencia, ahol a vakok és gyengénlátóknak szánt ingyenes file-konvertáló programot, azaz a Robobraille szolgáltatást mutatják be.

A konferencia részletes programja itt érhető el.

Kérjük az érdeklődőket, hogy 2015. január 11-ig jelezzék részvételi szándékát a programleírásban megadott e-mail címek valamelyikén.


Gyászjelentés

nagyistván

Dr. Nagy István
református teológus, lelkipásztor és egyetemi tanár
(1946. június 29. - 2015. január 3.)

Temetés helye és időpontja:
Kecskeméti Református Egyházközség temploma
2015. január 11. vasárnap 13:00


Megemlékezés néhány búcsúzó szóban

 

{slider=Bővebben}

Az új esztendő harmadik estéjén a Hittudományi Kar teljes közösségét mély fájdalommal érte a hír, hogy Dr. Nagy István  vagy, ahogy mi kollégák és a hallgatók is szólíthattuk őt:  Pista (Bácsi) eltávozott.

Életének méltósággal viselt utolsó napjaiban is egészen közel engedett bennünket magához, láthattuk akaraterejét, küzdelmét, lelki tusáját. Fogyatkozó erejét nem rejtette el előlünk, így halálhíre sajnos nem ért váratlanul bennünket. Ugyanakkor mégis azt érezzük, nem vagyunk még egészen felkészülve arra, hogy elhordozzuk hiányát, hogy nem futunk már vele össze az épületben, nem lép be többé az osztályterembe, illetve nem hallhatjuk ezentúl ízes beszédét és szófordulatait előadásain vagy baráti beszélgetésekben. Hiányzik nekünk és hiánya fáj.

Dr. Nagy István kiváló teológus, született igehirdető és egyházáért a lehetetlennel is megküzdő, a terhektől meg nem riadó ember volt. Szenvedélyesen szerette, amit csinált és szenvedélyesen élvezte annak minden gyümölcsét. A rendszerváltás után a református iskolaügy megújításáért fáradhatatlanul dolgozott és nagy sikereket ért el. Főiskolai főigazgatóként, majd dékánként, időközben rektorként, végül professzorként állt a Károli Egyetem szolgálatára.

2003-tól életének utolsó napjaiig tanította a prédikálás mesterségét a leendő lelkipásztoroknak. Szűnni nem akaró munkabírása még a betegségének hónapjaiban sem engedte meg, hogy akár egyetlen óra is elmaradjon. Könyvei, cikkei és előadásai az igeszerű, logikusan építkező valamint gyülekezetszerű reformátori igehirdetés-eszmény irányába vezették az ifjúságot. Homiletikai-teológiai látása pedig szorosan illeszkedett a Gyakorlati Teológiai Tanszék nagy elődeinek – Ravasz László, Czeglédy Sándor, Bodonhelyi József, Boross Géza – sorába.

Az írásaiból és előadásaiból elsajátítható tudásanyagon saját élete volt a pecsét. Lelkipásztori éveiben szerzett tapasztalatai életszerűvé és gyakorlatiassá tették tanításait. Megközelíthető ember volt, egyenes és őszinte. Ajtaja mindig nyitva állt, bárki is érkezett hozzá éjjel vagy nappal. Nem csak oktatója, de mestere volt a rábízottaknak, akikkel együtt élt és lélegzett a teológia és a főiskola falain belül és kívül. Szerette az ifjúságot, az Istentől rendelt helyén volt közöttük.

2006. november 2-án elmondott kari exhortációs igehirdetése után az egyik meglehetősen kritikus tanítványa csak ennyit mondott róla: „Aki így tud prédikálni, az megérdemli, hogy minket tanítson.” Több ezer megírt és elmondott prédikáció fényében sem tekintette érdemnek, hogy életének utolsó tizenkét évét a homiletika oktatására kapta. Hálás volt Istennek ezért az ajándékért, és szavaiból sokszor kiérződött a felelősség terhe, hogy vajon elég jól csinálja-e.

Befejezésül hadd álljon itt az idézett prédikációból néhány gondolat!

Bizonyára volt ott a piacon sok gyöngy, de abból egyet vett észre. Egyre talált rá. Ez a megtalálás mindig ilyen konkrét. Olyan konkrét ez a megtalálás, hogy nem lehet elfelejteni, nem lehet mással összetéveszteni. Volt-e ilyenben részed? Sokakat zavar az üdvbizonyosság emlegetése, mert valamiféle gőgöt, nagyképűséget éreznek mögötte. Ne zavarjon! Nem rólunk szól ez, hanem az emberkereső Jézusról. Azért van bizonyosságom, mert többé nem enged el. Luther mondotta: Isten elkezdte velem a párbeszédet és nem is fogja abbahagyni. (…) Isten országa ott történik, ahol egy-egy embert megkeres, megtalál, megvásárol magának Krisztus. (…) Csak azok az emberek használhatóak az Isten ügyében, akikről ez elmondható. Tudod-e már, hogy a te legnagyobb értéked nem az, hogy ki vagy, milyen képességeid vannak, hanem az, hogy kié vagy!

{/slider}

Karácsonyi üdvözlet

„…egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala”
(1Jn 4,9)
 
Áldott ünnepeket kíván a Károli Gáspár Református Egyetem

 


Prof. Dr. Balla Pétert az IAPCHE Igazgatótanácsának tagjává választották

Örömmel tájékoztatjuk az Egyetem közösségét, hogy Prof. Dr. Balla Péter rektor urat az International Association for the Promotion of Christian Higher Education (IAPCHE) Igazgatótanácsának tagjává választották. A keresztény felsőoktatás előmozdítására létrejött, amerikai székhelyű nemzetközi szervezet 10 tagú igazgatótanáccsal rendelkezik, akik közül két tag (Rektor úr mellett a Driestar Educatief holland keresztény főiskola rektora) képviseli az európai intézményeket. Gratulálunk Rektor úr megválasztásához!

 


Dr. Kun Miklós professzor előadása és dedikálása

2014. december 3-án 18 órától, a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Mészáros Csaba termében A második világháború titkos diplomáciája címmel tart előadást Dr. Kun Miklós professzor, Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár. Az előadás után a szerző dedikálja Sztálin alkonya című, eddig máshol nem látott fotókkal illusztrált új könyvét.

Az előadás fővédnöke Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az előadást megnyitja Karsay Ferenc polgármester.

A programról bővebb információ itt érhető el.

 


Ismerd meg új egyetemi lelkészünket!

Márkus Tamás András 2014 decemberétől kezdte meg szolgálatát a hallgatók között. Új egyetemi lelkészünk szeretettel várja a megkereséseket egyelőre az alábbi email címen.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hamarosan elkészülnek az egyes karokhoz kapcsolódó fogadóóráinak pontos beosztása is, ami a www.kre.hu/egyetemi_lelkeszseg oldalon lesz elérhető.

Egyetemi Lelkészség Facebook oldala


Meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának
Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézete tisztelettel
meghívja a


MEGMENTŐK ÉS MEGMENTETTEK

interaktív - multimédia oktatási program sajtóbemutatójára
2014.december 1-jén, hétfőn 14 órára

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar,
Díszterem
1088 Budapest, Reviczky u.4.

Részletes program itt található.


Meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézete Észak-Amerikai Specializáció Program tisztelettel meghívja a 2014. december 4-én 15:00-tól a KRE BTK Dísztermében (1088 Budapest, Reviczky u. 4., I. emelet, 100-as terem) rendezett KÁROLI NORTH AMERICA DAYScímű eseményre.

A részletes program itt érhető el.


Szilágyi Áron ezüstérmes

Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron, a KRE Bölcsészettudományi Karának hallgatója ezüstérmet nyert szombaton a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kardvilágkupa egyéni versenyében.
 
A rekordnagyságú mezőnyt, 31 ország 208 versenyzőjét felvonultató viadal fináléjában a kazanyi vb ezüstérmesével, a dél-koreai Gu Bon Gil-lel vívott Szilágyi Áron, ahol 15-11 a dél-koreai versenyző győzedelmeskedett.
„Gratulálok, mert nagyon jól vívott. Rengeteg tanulsággal szolgált ez az asszó.” – nyilatkozta Szilágyi Áron az MTI-nek.
 
A kiváló eredményekhez sok szeretettel gratulálunk és további szép sikereket kívánunk!


Megéri jónak lenni?

Megjelent Tomka János és Bőgel György új könyve


A 2008-as gazdasági válság kitörése után egyre aktuálisabbá vált a kérdés: vajon üzleti szempontból racionális-e az etikus magatartás? Erre a problémára keresi a választ a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó gondozásában megjelent „Megéri jónak lenni? – A Biblia és a menedzsment II.” című Tomka János – Bőgel György-kötet, mely bibliai történeteket hív segítségül modern vállalatvezetési dilemmák megoldásához. A szerzők bemutatják, hogy sokszor nehéz meghúzni a határt jó és rossz között, és lényegre törő okfejtéssel, több szempont egyidejű megvilágításával invitálják izgalmas, közös gondolkodásra az olvasót.


A jelenkori gazdasági életből vett esetek és hozzájuk kapcsolódó bibliai történetek segítségével keresi a választ Tomka János és Bőgel György új kötete arra a kérdésre, hogy vajon megéri-e jónak lenni az üzleti életben. Különösen aktuálissá vált ez a probléma a 2008-as gazdasági válság kitörése után, mivel az etikus döntések iránti igény egyre gyakrabban fogalmazódik meg a gazdasági szereplők felé. A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó gondozásában megjelent, októbertől kapható kötet egyetemi oktató szerzői a kizárólagos válaszok helyett közös gondolkodásra hívják az olvasót. A könyv szerves folytatása a 2010-ben megjelent „Vezetés egykor és most – A Biblia és a menedzsment” című kötetnek.

A tíz tárgyalt esettanulmányban olyan klasszikus témákat vetnek fel, mint például a jövőbeni haszon érdekében elviselhető áldozat, a látszat és a valóság elszakadásának következményei, valamint a vezetői hatalommal való visszaélés kérdése. A döntési helyzetek komplexitását a közérthetően elmesélt bibliai történetek, morálfilozófiai és játékelméleti okfejtések segítenek megvilágítani. Az olvasmányos kötet segítségével mindenki számára átélhetővé és megérthetővé válnak olyan problémák, amelyekkel egy nagy multinacionális vállalat vezetője találkozik. Az etikai állásfoglalások nem kizárólagosak, a szerzők annak bemutatására törekszenek, hogy a legtöbb helyzetben nem lehet nyertes-nyertes megoldást találni, így a döntéseknek többnyire elkerülhetetlenül lesznek vesztesei is. 

A 368 oldalas, keményfedeles könyvhöz Bölcskei Gusztáv püspök és Reményi Csaba, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója írtak előszót. A „Megéri jónak lenni? – A Biblia és a menedzsment II.” című kötet a vállalati vezetők mellett az államigazgatásban, az oktatásban és a kultúra különböző területein dolgozó szakemberek számára is hasznos olvasmány. Izgalommal forgathatják azok is, akik érdeklődnek a bibliai történetekben rejlő döntési dilemmák, valamint a vállalatvezetés aktuális kérdései iránt.


A szerzőkről
Dr. Bőgel György a CEU Business School tanára. Szakterülete a vállalatvezetés és -szervezés. Jelenleg legtöbbet az infokommunikációs szektorral, informatikai vállalatok stratégiájával, az információs technológia fejlődésének a vállalati irányítási rendszerekre gyakorolt hatásával foglalkozik. Kilenc szakkönyv és mintegy százhúsz szakcikk szerzője. Előző könyvét „Terepszemle: tanulmányok és feljegyzések az infokommunikációs világról” címmel adta ki 2012-ben a Typotex Kiadó. Blogja a T-Systems honlapján olvasható (http://blog.t-systems.hu/author/bogelgyorgy/).

Dr. Tomka János villamosmérnökként és mérnöktanárként a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett, PhD-fokozatát is itt szerezte tudásmenedzsment témában. 1993 óta dolgozik a KPMG-nél, az informatikai tanácsadási részleg vezető partnere, majd Chief Operating Officer. Jelenleg a KPMG Akadémia ügyvezető igazgatója, illetve főiskolai tanár a Károli Gáspár Református Egyetemen. „A megosztott tudás hatalom” című könyve 2009-ben jelent meg a Harmat Kiadó gondozásában. A KPMG-blog Menedzsment rovatának rendszeres szerzője (http://blog.kpmg.hu/category/menedzsment/).

A könyv megvásárolható a Pedellus Tankönyvboltban:
1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.,
Nyitva tartás: h–cs: 9-17, p: 9-14
A könyv ára: 6.200 Ft

 


Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Sepsi Enikő dékán indonéziai és malajziai látogatása 2014. október 28. és november 8. között

Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Sepsi Enikő dékán 2014. október 28. és november 8. között látogatást tett Indonéziában és Malajziában, útjuk sikeres és eredményes volt.

Először Jakartában meglátogatták az ökumenikus Theological Seminary-t, ahol Prof. Dr. Balla Péter előadást tartott Child-Parent Relationship in the New Testament címmel. Megismerkedtek a 200-as diáklétszámú teológia tanáraival, oktatási rendjével. A Theological Seminary nyitott a tanár- és diákcserére.

Ezt követően Kuala Lumpurban részt vettek az IAPCHE konferenciáján, ahol november 1-4. között előadások, kiscsoportos beszélgetések keretében tárgyalhattak a keresztyén egyetemek együttműködéseinek lehetőségeiről.

Rektor úr és dékán asszony hazautazásuk előtt Kuala Lumpurban a helyi, ún. Brethren testvérgyülekezet vendégei voltak. Rektor úr a 600 éve ott élő, kínai hátterű kisebbségi gyülekezet közösségében a II. Korinthus 3-ról tartott előadást.


Tanulmányi ösztöndíj-lehetőség sportolók számára

A Budapesti Olimpiai Mozgalom saját ösztöndíjával támogatja azokat az olimpiai kerettagokat, akik felsőfokú tanulmányokat folytatnak vagy szakmát adó képzésben vesznek részt. A sikeres sportolóktól átvállalják tanulmányuk költségeit, ezzel támogatva a tanulni vágyókat.


2013-ban indította útjára a Budapesti Olimpiai Mozgalom a fiatal sportolók ösztöndíját, amellyel azokat a sportolókat kívánta támogatni, akik sportolói karrierjük mellett felsőfokú tanulmányokat végeznek vagy szakmát adó képzésben vesznek részt, valamint olimpiai kerettagok.

A tavalyi évben a kuratórium 75 pályázó közül választotta ki azt a 16 sportolót, akiknek tanulmányi költségeit teljes egészében átvállalta az Alapítvány. Büszkék vagyunk rá, hogy a kiválasztott pályázók között volt Tóth Márton (Kajak-kenu - VB 3., EB 1.2.3.) is, Egyetemünk Bölcsészettudományi Karának pszichológia szakos hallgatója is.

Az aktuális pályázati időszak idén november 15-én indul. A pályázatokat a kuratórium egészen év végéig várja. A BOM ösztöndíjprogramba olimpiai és paralimpiai sportágak olimpiai kerettagjai kerülhetnek be. A pályázati anyagban a választott iskolától hallgatói igazolásra, a sportági szakszövetségtől elnöki vagy főtitkári ajánlásra, illetve amennyiben a sportoló szociálisan rászoruló, ennek bemutatására van szükség ahhoz, hogy egy-egy pályázó anyaga a sportszakmai bizottság, majd a kuratórium elé kerüljön. Az alapítvány kuratóriuma a döntéshozatalkor nemcsak az eredményességre figyel, hanem a szociális háttérre is.   

A szakmai bizottság nem szigorú kritériumrendszer alapján, hanem személyre szabottan, egyéni értékek, tényezők szerint mérlegeli a benyújtott pályázatokat. Fontos kiemelni, hogy a BOM támogatóinak köszönhetően nem csak egy-egy évet, hanem a kiválasztott sportolók teljes oktatási időszakának a finanszírozását átvállalja, és nem csak egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat, de OKJ-s vagy szakiskolai képzéshez is anyagi segítséget nyújt.

A pályázat leadásának határideje: 2014. december 31.

A jelentkezésről bővebben itt olvashat.


Gyakorlati lehetőség külföldön az AIESEC-kel

6 hét külföldön, tele kalandokkal és élményekkel!
Ha érdekelnek az idegen kultúrák, szívesen megismerkednél fiatalokkal a világ minden pontjáról, emellett pedig szívesen foglalkoznál fiatalok oktatásával, vagy akár a harmadik világ országainak segítésével, az Experience neked való!
 
Az AIESEC kultúraközi programja mindenkinek szól, aki nyitott különböző kultúrák irányába: az önkéntes gyakorlattal eljuthatsz akár az egzotikus Kínába vagy Indiába is, de Közép- és Kelet-Európában is találhatsz ajánlatokat. Programunk elérhető minden 18-30 év közötti fiatalnak, aki jelenleg valamely felsőoktatási intézményben tanul, vagy legfeljebb 2 éve végzett.
A szállás, ellátás és az életre szóló élmény biztosított!
 
Ha felkeltettük az érdeklődésedet, keress minket bátran a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, vagy a +36 30 264 07 22 telefonszámon!

Jelentkezés: http://bit.ly/kvikinternship
További információ: http://kvik.aiesec.hu/diakoknak/onkentes-gyakorlat-hallgatok/


„Kálvinizmus ma”konferencia

A Magyarországi Református Egyház, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány egész napos interdiszciplináris konferenciát rendez Kálvin életművének a mai közéletre és társadalomra gyakorolt hatásáról Magyarországon és külföldön. A rendezvény a kálvinizmust, mint a keresztyén közélet egyik formáját állítja a középpontba.
 
Időpont: 2014. november 10. hétfő
Helyszín: Református Zsinati Székház (Budapest XIV., Abonyi u. 21.)
 
A részletes program itt olvasható.
 
A részvétel ingyenes, jelentkezését 2014. november 5-ig várjuk az alábbi címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
(név, intézmény, „Kálvinizmus ma” konferencia tárgy megjelöléssel)


Nemzetközi szimpózium a Károlin

A 2014-re meghirdetett I. világháborús megemlékezések sorozatába illő, két napos szimpóziumot rendeznek a Károli Gáspár Református Egyetemen

2014. november 3-5. között megrendezésre kerülő, két napos, az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom közti katonai együttműködés témájában szervezett, Nemzetközi szimpózium az első világháború kitörésének 100 éves évfordulója alkalmából című rendezvény szervesen beleillik a 2014-re meghirdetett I. világháborús megemlékezések sorába.

A Károli Gáspár Református Egyetem, a török Hacettepe Egyetem, az Atatürk Modern Történeti Intézet, az Atatürk Kutató Központ, valamint az Atatürk Nyelvi, Kulturális és Történeti Intézet közös szervezésben zajlik az esemény.

A konferencia helyszíne: KRE BTK, 1088 Budapest, Reviczky u. 4., Díszterem

A konferenciát ünnepi beszédével Dr. habil Kurucz György a KRE oktatási dékánhelyettese, Dr. Hóvári János Magyarország volt Törökországi Nagykövete, Prof. Dr. Adnen Sofuoglu az Atatürk Modern Történeti Intézet igazgatója, Prof. Dr. Mehmet Ali, BEYHAN az Atatürk Kutató Központ igazgatója, valamint Prof. Dr. Derya ÖRS, az Atatürk Nyelvi, Kulturális és Történeti Intézetének igazgatója nyitja meg.

A megnyitót követően külön szekciókban, több mint 80 előadó részvételével hangzanak el előadások az osztrák-magyar és török haderő I. világháborús részvételének dokumentumai, az I. világháborút megelőző nemzetközi helyzet török és osztrák-magyar vonatkozásai, az I. világháború osztrák-magyar és török kapcsolati vonatkozásai, ill. a háború utáni helyzet közös történelmi keresztmetszete témákban, török, angol és magyar nyelven.

A konferencia részletes programja itt érhető el.


JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szerezzenek.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel feltételei:

•    be nem töltött 35. életév,
•    magyarországi  felsőoktatási intézményben aktív hallgatói jogviszony,
•    olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban aktív egyesületi tagság,
•    olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban a magyar nemzeti válogatott keretben való tagság,
•    a hallgatói jogviszony fennállása alatt kiemelkedő, olimpiai/paralimpiai versenyszámban nemzetközi éremszerzési esélyre jogosító sportteljesítmény.

Az érvényes jelentkezéshez valamennyi feltétel megléte szükséges.

Jelentkezési (postára adási) határidő: 2014. október 31. (péntek)
Figyelem: hivatalos jelentkezésnek a postai úton történő jelentkezés minősül!

Jelentkezési felhívás

Jelentkezési lap

Jelentkezési útmutató

 


Átadták Egyetemünk új oktatási épületét

2014. október 7-én ünnepélyes keretek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hivatalosan is átadta Egyetemünknek a Dózsa György út 25-27. szám alatti új oktatási épületet.

Az átadó ünnepségen beszédet mondott Prof. Dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, Dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke, és Balog Zoltán, az emberei erőforrások minisztere.

A Dózsa György út 25-27. szám alatti épület oktatási helyszínné alakításával Egyetemünk jelentős mértékben gyarapodott. Az épület-felújításnak köszönhetően oktatási célú kapacitásunk 1053 fővel bővült, hallgatóink 2014 szeptemberétől 29 felújított teremben kezdhették meg tanulmányaikat. Három géptermünkben összesen 74 számítógép áll rendelkezésre, míg a könyvtár számos fiatalnak nyújt majd tanulási, kutatási lehetőséget. Az épület új tornaterme kiváló sportolási helyszínt kínál hallgatóinknak.


Fotó: MTI Fotó: Soós Lajos


Prof. Dr. Bagdy Emőke nyílt levele

Az alábbiakban olvasható Dr. Bagdy Emőke professzor asszony nyílt levele az első budapesti református „Makovecz templom” építésének kezdeményezéséről.

 
A nyílt levél itt érhető el.


Köztársasági ösztöndíjasaink a 2014/2015. tanévben

Legkiválóbb hallgatóink a 2014/2015. tanévben is pályáztak a Köztársasági Ösztöndíjra.
Az Emberi Erőforrások Minisztere ebben az évben a Károli Gáspár Református Egyetem 17 hallgatójának adományozott Köztársasági Ösztöndíjat.
 



Állam- és Jogtudományi Kar:

Gyarmati Emese
 
Bölcsészettudományi Kar:
Alapképzés:
Weidinger Amelie
Cser Dóra Mária
Mucsányi Nikoletta
Kakócz Rebeka
Jámbor Szonja
Farkas Martin
Lovass Annamária
Bujanovics Borbála
D. Nagy Balázs Milán
 
Mesterképzés:
Borián Csilla Mária
Molnár Gabriella
Sápi Ágnes
Bajzák Anna Manuéla
 
Hittudományi Kar:
Lázár Eszter Csenge
 
Tanítóképző Főiskolai Kar:
Kolozsvári Anna Krisztina
Fodor Melinda
 
 
Gratulálunk köztársasági ösztöndíjas hallgatóinknak!

Dr. Domokos Andrea egyetemi tanári kinevezése

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából egyetemi tanári kinevezést adott át Dr. Domokos Andrea egyetemi docens részére 2014. szeptember 17-én, Budapesten.
Prof. Dr. Domokos Andrea a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék oktatója, a Kar Doktori Iskolájának törzstagja.


Fotó: EMMI, Bartos Gyula


Átadta Prof. Dr. Balla Péter rektori megbízását Balog Zoltán miniszter úr

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából rektori megbízási okiratot adott át Budapesten, 2014. szeptember 3-án Dr. Balla Péter egyetemi tanár részére. Prof. Dr. Balla Péter a Károli Gáspár Református Egyetem rektori feladatait 2014. szeptember 1. napjától 2019. augusztus 31. napjáig látja el.


Fotó: EMMI, Bartos Gyula 


Egyetemünk hallgatói különdíjat kaptak a Szatmárcsekén rendezett I. Kulturális Filmek Fesztiválján

2014. szeptember 6-7. között Szatmárcsekén került megrendezésre az I. Kulturális Filmek Fesztivál, ahol a Bölcsészettudományi Kar kommunikáció és médiatudomány szakos végzős hallgatói, Rózsa Tamás és Ujvárosi Márk különdíjat kaptak. A díjat „Az én Jászdózsám” c. kisfilmjükért Bolyáki Attilától, a tudositok.hu alapítójától vehették át hallgatóink. Az alkotást itt tekinthetik meg.

A rendezvény célja a magyarországi, illetve kárpát-medencei falvak kulturális életének bemutatása volt. Összesen 41 pályázó közül 10 film jutott a döntőbe. Rózsa Tamás és Ujvárosi Márk mentorai  Dr. Tari János Mihály (egyetemi docens) és Kovács Gergely Botond (egyetemi tanársegéd) voltak.

Az elismeréshez ezúton is gratulálunk és további hasonló szakmai sikereket kívánunk!

 


Állami kitüntetést kapott Dr. Madarász Imréné

Államalapító Szent István ünnepe alkalmából kitüntetést vehetett át 2014. augusztus 18-án a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar docense, Dr. Madarász Imréné. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítette Egyetemünk oktatóját a Pesti Vigadóban.

Az ünnepségen többek között művészek, tanárok, orvosok, sportolók, tudósok, újságírók vehették át a Magyar Érdemrend közép-, tiszti- és lovagkeresztjeit, valamint Magyar Arany, Ezüst és Bronz Érdemkereszteket. Miniszter úr nemzeti ünnepünk alkalmából kiemelte: „a díjazottak Magyarország hozzáadott értékei, az az emberi többlet, amely képes pótolni a hiányzó nyersanyagot, tőkét, infrastruktúrát”.


Tanévnyitó Ünnepség

A Károli Gáspár Református Egyetem 2014. szeptember 8-án (hétfőn) 10 órakor a Fasori Református Templomban (1071 Budapest, Városligeti fasor 7.) tartja ünnepélyes tanévnyitóját.


Csatlakozzon Ön is az Iskolatáska Programhoz

A Magyar Református Szeretetszolgálat meghirdette Iskolatáska Programját, melyhez Egyetemünk is csatlakozott.
A program célja, hogy megkönnyítse a határon innen és túli családok számára a szeptemberi tanévkezdést.
Most segíthet, ha felajánlja azt, amire Önnek, családtagjainak és barátainak már nincsen szüksége.

Az alábbi tanszerekkel segíthet:
     •    jó állapotban lévő iskolatáska,
     •    füzet,
     •    íróeszköz,
     •    tolltartó,
     •    zsírkréta,
     •    vízfesték,
     •    tempera,
     •    vonalzó.
 
Az adományokat 2014. augusztus 15-ig leadhatja minden hétköznap 8-16 óráig a Rektori Hivatalban a PR-marketing csoportnál a 14-es szobában (1091 Budapest, Kálvin tér 9.) vagy a Magyar Református Szeretetszolgálat irodájában (1146 Budapest, Hungária krt. 200.).
A további gyűjtőpontokról itt tájékozódhat: http://www.jobbadni.hu/iskolataska

Amennyiben pénzbeli adománnyal támogatná a programot, a csekk vagy az átutalás megjegyzés rovatában kérjük, tüntesse fel: „iskolatáska"! A Magyar Református Szeretetszolgálat számlaszáma: 10702019-85008898-51100005.

Egyetemünk hallgatója, Szabó Gabriella két arannyal gazdagította a magyar kajak-kenu csapatot

Szabó Gabriella ismét két aranyérmet szerzett, ezúttal a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon kajak páros és kajaknégyes 500 méteren. A Károli Gáspár Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogászképzésében részt vevő hallgatója így nyilatkozott a női kajak kettesek 500 méteres döntője után:
„Nagyon örülünk az aranyéremnek. Az edzőink azt mondták, hogy az a tökéletes 500 méter, ha két szinte azonos 250-et megyünk. Most ezt sikerült megvalósítanunk". Forrás: Index.hu

A kiváló eredményekhez sok szeretettel gratulálunk és további szép sikereket kívánunk!

Kozák Danuta, Vad Ninetta, Kárász Anna, Szabó Gabriella
(balról jobbra) a dobogón
Forrás: MTI fotó
Szabó Gabriella, Csipes Tamara
Forrás: MTI fotó

Magyar érmek a budapesti vízilabda Európa-bajnokságon!

2014.07.28-án, vasárnap véget ért a Budapesten zajló vízilabda Európa Bajnokság, ahonnan a női és férfi vízilabda válogatottunk is éremmel tért haza!
 
Merész András vezetésével a magyar női vízilabda válogatott a bronzmérkőzésen 10-9 arányban legyőzte az olaszokat, így csapatunk a dobogó 3. fokára állhatott fel!
 
A Benedek Tibor által vezetett férfi vízilabda válogatott a szerbekkel vívott döntőben 7-12 arányban végül az ezüstérmet szerezte meg. A pólósok csapatát Egyetemünk jogász hallgatója, Gór-Nagy Miklós is erősítette, aki a mérkőzést követően így nyilatkozott: „Óriási erőt éreztem a csapatban. Megmondom őszintén, nem tudtam elképzelni, hogy itt ők (a szerbek – a szerk.) ma nyerhetnek. Ennek ellenére az ő nyakukba akasztották az aranyat, de ettől függetlenül úgy érzem, hogy ez egy fantasztikus két hét volt.” (forrás: vlv.hu)
 
Mindkét csapat sikeréhez szívből gratulálunk!


Fotó: Szaka József 

Gyászjelentés - Elhunyt Prof. Dr. Ladányi Sándor

Megrendüléssel tudatjuk a szomorú hírt, hogy Prof. Dr. Ladányi Sándor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának emeritus professzora hosszú szenvedés után, 77. évében megtért Teremtőjéhez.

Búcsúztatása 2014. augusztus 7-én (csütörtökön) 14 órakor lesz a Fasori Református Templomban.

Hordozzuk imádságban a gyászoló családot.

 

Nekrológ

Ladányi Sándor (1937-2014)

„...-aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha” (Jn 11:26)


Ladányi Sándor református lelkipásztor, teológiai tanár a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának emeritus professzora 2014. július 12-én hitben elhordozott, hosszú, türelmes szenvedés után megtért Teremtő Istenéhez.

Ladányi Sándor Kisújszálláson 1937. február 1-jén született. A Budapesti Közgazdasági Technikumot jeles eredménnyel elvégezte, majd 1955-1957 között az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem mérnöki karának hallgatója lett, amelyet a Budapesti Református Teológiai Akadémiára való jelentkezése miatt hagyott ott. 1962-ben fejezte be teológia tanulmányait és 1963-ban szerzett lelkészi oklevelet. 1962-1964 között Fóton, Bián és Bicskén szolgált segédlelkészként. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday levéltárában dolgozott 1964-től 1979-ig, melynek igazgatói tisztét is betöltötte. Ebben az időben végezte el az ELTE-n 1966-1969 között a történelem szakot és kapott középiskolai tanári diplomát, majd 1970-1973 között szintén az ELTE-n, levelező képzésben végezte el a levéltár szakot. Tudományos fokozatai: 1973. ELTE bölcsészdoktori diploma, 1996. KRE HTK teológiai doktori oklevél.

A Budapesti Református Teológiai Akadémia,1993-tól Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara (KRE HTK) Magyar Egyháztörténeti Tanszéken tanított 1979-től, ahol betöltötte a tanszékvezetői tisztet is 2007. február 1-jéig. A KRE BTK-n is óraadóként tanított. 2007-ben nyugdíjba vonult és emeritus professzorként tanított nappali és levelező tagozaton a HTK-n 2012-ig.

Istentől kapott szolgálati területein a munkát szeretettel és alázattal végezte mind a levéltárban, mind pedig a Teológián. Igényes volt kutatómunkájában, publikációi megjelentetésében, a tanórákra való felkészülésében, igehirdetéseiben, előadásokban, legyen az a Magyar Tudományos Akadémián vagy egy kis gyülekezetben. Szeretettel, hittel, odaadással végezte munkáját. Akinek tudott szívesen segített az élet bárminemű kérdésében, legyen az teológiai, történeti vagy személyes életprobléma. A KRE HTK 2012. július 1-jei tanévzáróján még átvette aranydiplomáját, majd betegsége miatt teljesen visszavonultan élt haláláig.

Főbb kutatási területei: A magyarországi protestáns egyházak, különös tekintettel a református egyház széleskörű története a 17. 18. században. Így Ráday Pál élete, egyházpolitikai, lelki tevékenysége; a Rákóczi szabadságharc valláspolitikája; református diákok peregrinációja, illetve meghatározó kutatásokat végzett és könyveket, tanulmányokat jelentetett meg a Magyarországi Református Egyház 20. századi történetéből. Írt a 20. században élő mind a magyar, mind a református egyház történetét meghatározó személyekről: Ravasz László, Kardos János, Vásárhelyi János, Sebestyén Jenő, Bucsay Mihály, Zsindely Endre, Ivanyos Lajos, és előkészítette Zoványi Jenő egyháztörténeti lexikonjának javított kiadását.

2005-ben a KRE HTK megalakulásának 150. évfordulójára ünnepi kötetet szerkesztett, 2006-ban pedig A Magyar Református Egyház 1956 tükrében címen tanulmány kötetet adott ki.

1999-2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjat kapott. 1991-1998-ig az ELTE BTK Neveléstörténeti Tanszékén speciálkollégiumot vezetett a református iskolaügy témakörben.
Tisztségei: Az 1980-as évek végétől az MTA Egyháztörténeti, Művelődéstörténeti, Neveléstörténeti, valamint a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság Magyar Nemzeti Bizottságának tagja; a MAB keretében működő Teológiai és Vallási Felsőoktatási Szakbizottsága tagja, illetve 1998-tól a Pedagógus Továbbképzési Akkreditációs Bizottság szakértői tagja; továbbá a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Történészek Világszövetsége, a Magyar Egyetemi és Főiskolai oktatók közössége és az Országos Református Tanáregyesület tagja. Munkakapcsolatban állt a bécsi egyetem Protestáns Teológiai Fakultás Egyháztörténeti Tanszékével, az Osztrák Életrajzi Lexikon szerkesztőségével (Redaktion des Österreichischen Biographischen Lexikons, ein Institut der Österreichischen Akademie der Wissenschaften) és az amsterdami Vrije Universiteit-tel.

Egyháztörténeti munkáját segítette az 1976-tól 1977-ig Bécsben és 1989-ben Amsterdamban eltöltött kutatási idő. Több alkalommal tartott előadást Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Erdélyben és a Felvidéken.

Életének és munkájának az előbb felsoroltak csak rövid ismertetését adták.

Áldott legyen a Mindenható Isten, hogy megajándékozta Ladányi Professzor urat hűséges kitartással, Isten és ember iránti szeretettel, s hogy egész életét megpróbálta Isten dicsőségére élni.

Soli Deo Gloria


Egyetemünk hallgatója, Tibolya Péter aranyérmet nyert a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

Egyetemünk hallgatója, Tibolya Péter aranyérmet nyert a székesfehérvári öttusa Európa Bajnokságon.
 
A KRE Állam- és Jogtudományi Karának jogász hallgatója, Tibolya Péter nagyszerű teljesítményével hozzájárult az öttusa csapat sikeréhez. A férfiak hagyományos versenyében a magyar csapat első helyen végzett 4324 ponttal, egyéniben pedig Tibolya Péter a 16. helyet szerezte meg.
 
2014. július 10-15. között rendezték meg Székesfehérváron az öttusa Európa-bajnokságot (Senior European Championships), ahol a magyarok két versenyszám után (vívás, úszás) a második helyen álltak, de a lovaglás során megszerezték az első helyet. A magyar trió a vezetést magabiztosan megőrizte a lövészettel kombinált futásban is.
A Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter összeállítású együttes mögött az olaszok végeztek a második, a csehek pedig a harmadik helyen.
 
Gratulálunk a nagyszerű eredményhez és további hasonló sikereket kívánunk!


Az aranyérmes magyar csapat balról: Demeter Bence, Tibolya Péter és Kasza Róbert
(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)


Ismét két aranyéremmel gazdagodott Egyetemünk hallgatója, Szabó Gabriella

Szabó Gabriella, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogászképzésben részt vevő hallgatója női kajaknégyesben 500 méteren és női kajak párosban 500 méteren is aranyérmet nyert a 2014. július 11-13. között, a németországi Brandenburgban megrendezett Kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Az Európa-bajnokságon a magyar versenyzők nyolc arany- és öt ezüstérmet nyertek, ezzel az éremtáblázat első helyén zártak.

A kiváló eredményhez sok szeretettel gratulálunk és további szép sikereket kívánunk!

 
MTI Fotó: Kovács Tamás
 
MTI Fotó: Kovács Tamás
 
MTI Fotó: Kovács Tamás

Már lehet jelentkezni a 10. Szélrózsára!

2014. július 16-20. között rendezik meg immár 10. alkalommal a Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozót. A kétévente megrendezésre kerülő eseménynek idén Soltvadkert ad otthont, központi témája pedig a „szárnyalás” lesz Ézsaiás könyve 40. részének 31. verse alapján: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok…”. A találkozóra már megkezdődött a regisztráció, bővebb információval a rendezvény honlapja szolgál: www.szelrozsatalalkozo.hu.

A találkozón Egyetemünk is képviselteti magát a Lehetőségek Piacán.


Áldott Pünkösdi Ünnepet kívánunk!


A Károli Gáspár Református Egyetem Vezetősége minden kedves hallgatójának, munkavállalójának és partnerének áldott Pünkösdi Ünnepet kíván.


Pályázati felhívás - Köztársasági ösztöndíjra

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

Tájékoztató a 2014/2015. tanévi köztársasági ösztöndíj pályázati felhívásához


Az oktatásért felelős miniszter köztársasági ösztöndíjat adományoz - tanévenként - a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére.
 
A köztársasági ösztöndíj adományozásának rendjét és feltételeit a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 64. § (5) bekezdése valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2 007. (III. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) tartalmazza.
 
A Kormányrendelet értelmében az oktatásért felelős miniszter által adományozott köztársasági ösztöndíjra szóló pályázatot a felsőoktatási intézmény írja ki. A 24. § (4) bekezdése alapján az intézménynek a pályázásra kellő időt biztosítva, a benyújtási határidőt legalább 30 nappal megelőzően, az intézményben szokásos módon közzé kell tennie a pályázati felhívást.

A köztársasági ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma - a 2013. október 15-i állapotot rögzítő statisztikai adatközlés szerint, a Kormányrendelet 24. § (2) bekezdésének megfelelően - az államilag támogatott teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben valamint egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók számának 0,8%-a, (17fő) de intézményenként legalább egy fő.

A pályázat kiírásakor - tekintettel az intézmény saját szabályzatában a jogszabályi háttér alapján megfogalmazott rendelkezésekre valamint ezen ösztöndíj hagyományaira - javasoljuk, a felsőoktatási intézmények fordítsanak kiemelt figyelmet az alábbi kérdésekre:

a.   az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, összege Nftv.114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 34.000 Ft havonta;

b. a köztársasági ösztöndíjra az intézmény azon államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatói pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.

c.    a pályázatot az intézmény a Kormányrendelet 24. § (4) bekezdésében részletezett határidő betartásával, valamint annak szem előtt tartásával írja ki, hogy a szenátusnak - az intézménybe beérkezett és elbírált pályázatok szerint, a hallgatók jogorvoslati lehetőségének biztosításával - legkésőbb 2013. augusztus 1-jéig javaslatot kell tennie az oktatásért felelős miniszter részére az ösztöndíj adományozására, az alapképzésben és a mesterképzésben részt vevő hallgatók tekintetében elkülönítetten;

d.   a 2014/2015. tanévre elnyert ösztöndíj csak a 2014/2015. tanévben folyósítható; Kormányrendelet 10.§ (3) bekezdés szerint a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgató részére.

e.    amennyiben a hallgató - a képzési időnek megfelelően - páratlan tanulmányi félévben (tehát a 2014/2015. tanév első, őszi félévének végén) fejezi be tanulmányait, abban az esetben jogosult továbbra is az ösztöndíjra, ha tanulmányait a következő félévben (tehát a 2014/2015. tanév második, tavaszi félévében) folytatja;

f.  amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya az Nftv. 59. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint megszűnik vagy szünetel - kivéve az előző, e) pontban meghatározott esetben -, számára a köztársasági ösztöndíj tovább nem folyósítható; nem szűnik meg azonban az alapképzésben részt vevő hallgatói jogviszonya – az Nftv. 59.§ (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint -, ha az alapfokozat megszerzését követően a soron következő félévre mesterképzésre felvételt nyert (azaz az Nftv. alapján a köztársasági ösztöndíjra való pályázási lehetőség folyamatos, valamennyi hallgatóra kiterjed, aki a pályázást követő szemeszterben – a folyósítás időszakában – felsőoktatási tanulmányait folytatni kívánja fokozatváltó hallgatóként);

g.    abban az esetben, ha az ösztöndíjra pályázó, de elutasított hallgató a fenti feltételek és az intézményi keretszám alapján érdemes és jogosult az ösztöndíjra, de intézményi eljárási hiba folytán nem nyerte el azt, és e tény jogorvoslati eljárás keretében megállapítható, az oktatásért felelős miniszter - az intézmény hallgatói előirányzatának vagy saját bevételének terhére - jogosult ezen hallgató részére köztársasági ösztöndíjat adományozni a felsőoktatási intézmény kezdeményezése alapján;

h.    a köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.


Az ösztöndíj-pályázatok elbírálásának rendjét és feltételeit az intézmény saját szabályzatában jogosult megállapítani és rögzíteni, figyelembe véve az egyenlő bánásmód követelményét. Ennek keretében az intézmény jogosult azt is megállapítani, hogy mely tevékenységek, eredmények alapján alakítja ki az intézményi rangsort, mely kritériumokat veszi figyelembe nagyobb vagy kisebb súllyal a pályázatok elbírálása illetve az intézményi rangsor felállítása során.


A pályázat beadásának helye, módja és ideje:


2014. július 4. péntek 14.00 óráig

kell zárt borítékban benyújtani a Karok Dékáni Titkárságára

az alábbi kötelező mellékletekkel együtt:

1.    pályázati űrlap
2.    az egyetem rektorának címzett levél
3.    indexmásolat
4.    nyelvvizsgabizonyítvány(ok)
5.    egyéb igazolások (ha vannak)


A Kari rangsor legkésőbb 2014. július 11-én péntek 14.00 óráig a Karon kihirdetésre kerül,
mellyel kapcsolatban a hallgatók

2014. július 18-án péntek 14.00 óráig jogorvoslati kérelemmel élhetnek a Kar vezetőjénél.


A szenátus javaslatát az ösztöndíjban részesítendő hallgatókról az Intézményi rangsor felterjesztése című nyomtatványon a felsőoktatási intézmények küldik el 2014. augusztus 1-jéig az oktatásért felelős miniszter részére.

Budapest, 2014. május 20.

Pályázati űrlap letöltése


Szeretethíd 2014 – Önkéntes nap a Károlin

Ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1JN 3,18) – szólt az idei Szeretethíd jelmondata, amit a Károli Gáspár Református Egyetem meg is fogadott és csatlakozott 2014-ben a Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokhoz.

Az Egyetem népdalköre az Őszikék Idősek Klubjába látogatott el és az egyetemisták lelkesedéséről sokat elmond, hogy minden idősre jutott két önkéntes. A 30 fős lánycsapat már csinos megjelenésével tapsvihart váltott ki, még mielőtt egy hang is elhagyta volna torkukat. Az önkéntesek nem csupán gyönyörű népdalokkal és versekkel készültek, de közös éneklésre invitálták az időseket, sőt, még citeraszó is elhangzott.

A KRE csapata a Budaörsi Állatmenhelyre is ellátogatott május 16-án, pénteken. A kezdeti rossz idő sem tántorította el a hallgatókat, hatalmas lelkesedéssel és bízva a jó időben érkeztek meg a menhely lakóihoz. Az önkéntes nap keretein belül segítettek a menhely dolgozóinak a macskakifutók kitakarításában, a felajánlásokból származó adományjátékok-takarók rendszerezésében, de természetesen jutott idő az állatok szórakoztatására is. Mivel az időjárás is kegyes volt a résztvevőkhöz, így nem maradhatott el a várva-várt kutyasétáltatás és a macskákkal való játék sem.



Forrás: Magyar Református Szeretetszolgálat


Pályázat - A 20. század történelmi sorsfordulóinak emlékei a református gyülekezetekben

A Református Közéleti és Kulturális Központ pályázatot ír ki: „A 20. század történelmi sorsfordulóinak emlékei a református gyülekezetekben” címmel.
 
A pályázat célja a magyar reformátusság 20. századi történelmének jobb megismerése a személyes, családi, gyülekezeti és helyi gyülekezeti dokumentumok alapján. A pályaműveknek azt kell bemutatnia, hogy a 20. század nagy történelmi traumái (pl. háborúk, Trianon, üldözések, kitelepítések, kollektivizálás, 1956 stb.) miként hatottak a Kárpát-medencei magyar református közösségekre. Olyan személyes, családi, vagy gyülekezeti emlékek feldolgozásával lehet nevezni, amelyek segítenek megismerni a század történelmi sorsfordulóinak helyi egyházi megnyilvánulásait, történéseit.
Pályázni lehet korabeli tárgyi és írásos emlékek (naplók, levelek, fényképek, korabeli dokumentumok stb.) bemutató elemzésével, valamint írásban rögzített életinterjúkkal.
 
A pályázatok beadási határideje: 2014. november 20.
A pályázat díjazásának összértéke: 500.000 forint.
 
A pályázattal kapcsolatos részletes leírás  itt olvasható!


Istenfogalom és istenérvek a világ filozófiai hagyományaiban konferencia

Időpont: 2014. május 9-10.
Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar
(1088 Budapest, Reviczky utca 4.)

A konferencia célja filozófus, teológus és vallástudós specialisták részvételével áttekinteni, mit értenek az emberiség jelentősebb vallási és filozófiai hagyományai Isten fogalma alatt, hogyan bizonyítják Isten létét, milyen kritikával élnek e bizonyításokkal szemben, és milyen orvoslatokat kínálnak e cáfolatokkal szemben. Az eszmecsere fókusza az Európán túli filozófiai tradíciókra is kiterjed.


Szervezők:

Dr. Kendeffy Gábor, Dr. Vassányi Miklós,
Boldog Dalma konferencia-koordinátor

MEGNYITÓ (KRE BTK 319-es terem)

8:45-9:00  Köszöntőt mond Dr. Sepsi Enikő a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet intézetvezetője.

A részletes program itt érhető el.


Meghívó - Ránki András: Liszt Ferenc magyar koronázási miséje

A Károli Gáspár Református Egyetem BTK Szabadbölcsészet Tanszéke

Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a 

Móksa Szabadbölcsész Önképzőkör

következő előadására:

Ránki András: Liszt Ferenc magyar koronázási miséje

Az I. Ferenc József magyar királlyá koronázására komponált Missa coronationalis különleges helyet foglal el Liszt életművében. Az 1867-ben lezajlott ceremónián bemutatott műben összekapcsolódik a liturgikus funkció és nemzeti zenei jelleg. Éppen ez az, ami miatt mind a társadalmi környezet, mind a 19. századi egyházzenei viták tekintetében kérdéseket vet föl. A kompozíció politikai és esztétikai pozicionálásának kérdését, lehetőségeit a zenei anyag elemzésén keresztül mutatjuk föl, ami lehetővé teszi, hogy a művet a zenetörténet későbbi fejleményeinek összefüggésében is vizsgáljuk.

Időpont: 2014. április 29. kedd 17.30 

Helyszín: KRE-BTK (Reviczky u. 4.) Díszterem

 

Az előadás ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk

Neptun karbantartás

nepTisztelt Oktatók, Hallgatók!

A Neptun szerver karbantartási munkálatok miatt a 2014. április 14. du-n előreláthatólag 14:00 óráig nem elérhető.

 

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

 

 

Neptun Support

TAVASZI TRÉNINGHÉT 2014. április 7-12.

Egyetemünk 2014. április 7-12. között ismételten megrendezi a „Tavaszi Tréninghét” elnevezésű programsorozatát.
Ennek keretében összegyetemi programok, valamint kari szinten szervezett oktatások, foglalkozások, előadások, rendezvények várják az érdeklődőket.

A BTK-n meghirdetett kurzusok listája itt érhető el.

A RÉSZLETES PROGRAMTERVRŐL AZ ITT TALÁLHATÓ TÁBLÁZATBAN TÁJÉKOZÓDHAT.

-    A PROGRAMOK HALLGATÓ, OKTATÓ ÉS NEM OKTATÓ
     MUNKAVÁLLALÓ BONTÁSBAN A MEGFELELŐ OSZLOPBAN
     TALÁLHATÓK.
-    A TÁBLÁZATBAN PIROSSAL SZEREPLŐ PROGRAMOK KÖTELEZŐ
     JELLEGŰEK.
-    A ZÖLDDEL JELÖLTEK A KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ
     PROGRAMOK.
-    A SZÜRKE MEZŐKÖN TALÁLHATÓ PROGRAMOK FAKULTATÍV,
     SZABADON VÁLASZTHATÓ JELLEGŰEK.

A programok részleteiről és a jelentkezésről hamarosan értesítjük kari tájékoztató levélben.

Várunk minden kedves érdeklődőt!


Doktorandusz Önkormányzat Megalakítása

2013. december 11-i ülésén a Szenátus elfogadta a Doktorandusz Önkormányzat alapszabályát. Az alapszabály rögzíti azokat a kötelességeket és jogokat, melyek megilletik az Önkormányzatot, mely a doktoranduszok legitim képviselete. Az alapszabály elfogadása után az egyetem hamarosan kiírja a Doktorandusz Önkormányzati választásokat, melynek várható időpontja 2014. március 31. További információt az itt olvasható alapszabályban találhat.

DÖK Választási hirdetmény


Író-olvasó találkozó Alice Zeniterrel

Író-olvasó találkozót és könyvbemutatót szervez a Károli Gáspár Református Egyetem Alice Zeniter francia írónővel 2014. március 27-én.
 
16.00 órától a Fordítóműhely tevékenységébe tekinthetnek be az érdeklődők (válogatás az Interkulturális Kutatócsoport és Fordítóműhely legújabb munkáiból), majd  18.00 órától író-olvasó találkozón vehetnek részt Alice Zeniterrel.
 
A francia írónő Sombre Dimanche (Szomorú vasárnap) című regényének fordítása a KRE és a L'Harmattan közös, Károli-könyvek sorozatában (műfordítás/forrás alsorozat) jelent meg. A mű érdekessége, hogy története magyar vonatkozású, Budapesten játszódik és három generáció életét mutatja be 1956-tól a kádárizmuson át napjainkig.
Az alig 27 éves szerzőnő több évig élt Budapesten, az Eötvös Collegiumban franciát tanított.
 
Az általános magyar melankóliát Seress Rezső világhírű slágerének címével kifejező Szomorú vasárnap Franciaországban nagyon hamar sikeres lett, 2013. áprilisában megkapta a tehetséges fiatal írónőknek járó Prix de la Closerie des Lilas díjat.
 
A találkozó alkalmával a mű fordítójával, Kovács Veronikával és a szerzővel Förköli Gábor és Sepsi Enikő beszélget.
 
A helyszínen kedvezményes könyvárusítás és dedikálás lesz elérhető.
 
Az esemény helyszíne: Bölcsészettudományi Kar (1088 Budapest, Reviczky u. 4.), I. em., Díszterem
A könyvbemutató utáni fogadásra mindenkit szeretettel várnak a Bölcsészettudományi Karral szomszédos Muzikumba (Múzeum u.).


Emlékezés, együttélés és új távlatok

A református-izraelita és a magyar-izraeli kapcsolatokról szervezett konferenciát a Károli

 

A 20-21. századi magyarországi és izraeli zsidóság történetéről és az együttélésről tartott konferenciát a tragikus események 70. évfordulója alkalmából a Károli Gáspár Református Egyetem 2014. március 18-án, kedden. Az angol nyelven zajló, fél napos, a The Jewish People in Hungary in the 20th and 21st Century címet viselő rendezvény kiemelt vendégelőadója volt Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete, illetve Németh Zsolt, a Külügyminisztérium Parlamenti Államtitkára.

A rendezvényt Prof. Dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora nyitotta meg; rajta kívül köszöntőt mondott még Tarr Zoltán Zsinati Tanácsos a Magyarországi Református Egyház képviseletében, illetve Prof. Dr. Komoly Judit, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektorhelyettese. Köszöntőjükben a felszólalók kiemelt hangsúlyt helyeztek a két egyetem, illetve a két állam közötti baráti kapcsolatra.

A köszöntők után Németh Zsolt, a Külügyminisztérium Parlamenti Államtitkára tartott előadást, aki az Izraelben élő nagyszámú magyar közösségre utalva kijelentette, hogy a két állam szimbolikusan már-már szomszédos országnak tekinthető. A magyar kormány többször világossá tette, hogy az antiszemitizmusnak nincs helye Magyarországon, emlékeztetett az államtitkár, rámutatva, hogy az antiszemitizmus összeegyeztethetetlen a kereszténységgel és nemcsak demokráciaellenes, de magyarellenes is.
A következőként felszólaló Ilan Mor előadása nyitógondolataként örömét fejezte ki, hogy az izraeli külügyminisztériumban zajló események ellenére el tudott jönni a konferenciára. Beszédében áttekintette a 25 éve felújított magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok több fontos mérföldkövét és hangsúlyozta, hogy e kapcsolatok aktív építésére, ápolására továbbra is nagy szükség van. Előadása zárásaként biztatta a jelenlevő hallgatóságot, hogy életükben legalább egyszer látogassanak el Izraelbe.

A kávészünetet követően Aaron Stevens, a Budapesti Skót Misszió, jelenlegi nevén a Szt. Columba Skót Presbiteriánus Egyház lelkésze üdvözölte a résztvevőket és idézte fel a Budapestről elhurcolt és Auschwitz-ben mártírhalált halt Jane Haining emlékét, majd Prof. Dr. Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja a KRE és az OR-ZSE, illetve jogelődjei közötti kapcsolatról és az együttműködésben résztvevő oktatókról beszélt. A konferencia utolsó előadását Dr. Bognár Zalán, az Egyetem Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense tartotta a holokausztra való emlékezés jegyében.

A rendezvény zárásaként Prof. Dr. Balla Péter rektor a 20 éves Egyetem tiszteletére összeállított jubileumi konferenciakötettel ajándékozta meg az előadókat.


Honti László - Széchenyi-díj

Magyarország Köztársasági Elnöke 2014. március 15-én Széchenyi-díjat adományozott HONTI LÁSZLÓ nyelvésznek, aki az MTA rendes tagja, tudományos tanácsadó, a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi tanára, professor emeritusa.
Honti László 2008-ban kapott a Károli Gáspár Református Egyetem magyar nyelvészeti tanszékén egyetemi tanári és tanszékvezetői kinevezést. Szakterülete az uráli (finnugor) nyelvészet, tudományos eredményei világszerte elismertek.
"A hír hallatán, olvastán először a meghökkenés hasított belém – idézte fel Honti László nyelvész, akadémikus az mta.hu-nak azt a pillanatot, amikor értesült a díjról. – Meghökkentem, hogy azt értékelik, amit saját örömömre csináltam. Majd arra gondoltam, hogy mások megítélése szerint talán olyan hasznos tevékenységet fejtettem ki, amely javára válhatott tudományterületemnek, a tudománnyal ismerkedni kívánó ifjúságnak és a tudomány iránt őszintén érdeklődő, művelt nagyközönségnek is" – osztotta meg gondolatait munkásságáról Honti László.
A díjhoz szívből gratulálunk!


Emlékezés, együttélés és új távlatok

A református-izraelita és a magyar-izraeli kapcsolatokról szervez konferenciát a Károli


A 20-21. századi magyarországi és izraeli zsidóság történetéről és az együttélésről szervez konferenciát a tragikus 70. évforduló alkalmából a Károli Gáspár Református Egyetem 2014. március 18-án, kedden. Az angol nyelven zajló, a The Jewish People in Hungary in the 20th and 21st Century címet viselő rendezvény kiemelt vendégelőadója lesz Ilan Mor, Izrael Állam Magyarországi Nagykövete, illetve Németh Zsolt, a Külügyminisztérium Parlamenti Államtitkára. Mellettük felszólal még az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, a Magyarországi Református Egyház és KRE karainak egy-egy jeles képviselője is. Az eseménynek a KRE Bölcsészettudományi Kar Díszterme ad majd otthont (1088 Budapest, Reviczky u. 4.)

 

A rendezvény programja


10:00 – 10:30

Megnyitó beszéd és köszöntések

Prof. Dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora

Dr. Bölcskei Gusztáv, az MRE Zsinatának Lelkészi Elnöke
üzenetét Tarr Zoltán Zsinati Tanácsos tolmácsolja


10:30 – 11:30

Ilan Mor, Izrael Állam Nagykövete:
Israel and Hungary25 years of diplomatic relations

11:30 – 12:00

Kávészünet

12:00 – 12:20

Németh Zsolt Államtitkár Úr:
The Jewish People in Hungary in the 20th and 21st Century

12:20 – 12:40

Dr. Bognár Zalán egyetemi docens (KRE):
GenocideLife-saving

12:40 – 13:00

Prof. Dr. Zsengellér József dékán (KRE):
Coexistence and Cooperation: 164 Years Jewish Relations of the Theological Faculty of Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary

13:00 – 13:05

Zárszó (Prof. Dr. Balla Péter)

A konferencia nyelve: angol





















Tavaszi Sportnap 2013/2014

A kép nagyításához kattintson a képre!


Egyetemünk 2014. április 9-én, szerdán 8:00–18:00 között (a tavaszi tréninghét alatt is) meghirdeti a sportnapot az Építők Sporttelepen (1101 Budapest, Vajda Péter utca 38.), amelyre mindenkit szeretettel várunk. A sportnap a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség védnöksége alatt a legnagyobb felsőoktatási sportrendezvény-sorozat, a SportPont Program keretein belül kerül megrendezésre, így idén első alkalommal megnyitja kapuit a többi felsőoktatási intézmény előtt is. Így minden résztvevő, aki regisztrál ezen a címen, SportPontokra tehet szert, amelyeket egyedi és értékes nyereményekre válthat majd be.

Az érdeklődőket futballal, strandröplabdával, vívással, zumba oktatással, íjászattal és paintball is várjuk. Magyarország egyik legnagyobb paintball játékokat szervező cége, a Paintball.hu Kft. jóvoltából a sportnapra kilátogató hallgatók a nap folyamán ingyenesen kipróbálhatják a paintballt, amelyhez a cég az érdeklődök számára egy teljes mobilpályát, fejenként 50 db töltényt és minden szükséges felszerelést biztosít, beleértve a markert, a maszkot és a ruházatot is. Azok számára pedig, akik kedvet kapnának ehhez a nagyszerű játékhoz, minden további töltény ára csak 10 Ft.

De nem feledkezünk meg azokról sem, akik inkább nézni szeretik a sportot: Egyetemünk női strandröplabda, férfi labdarúgó, női strandkézilabda és férfi kézilabda csapatai egy egyetemek közötti tornán mérik majd össze erejüket a többi felsőoktatási intézménnyel. A férfi labdarúgó tornát a Diákhitel Zrt. és a Legenda Hungary Sport a Legea és a Givova olasz sportruházat hivatalos magyarországi forgalmazója támogatja. A torna győztes csapatának tagjai egy-egy mezgarnitúrával, a torna legjobb kapusa egy pár kesztyűvel, míg a gólkirály egy pár cipővel térhet majd haza, valamint EFOTT belépőjegyet is nyernek. Természetesen a nyeremények nem maradnak el a férfi kézilabda és a női strandkézilabda tornákról sem, a Vivasport Bolt nagylelkű felajánlásának köszönhetően a győztesek egy-egy darab Select prémium minőségű versenykézilabdával gazdagodnak majd.

A nevezéseket április 4-ig várjuk az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre! A szükséges dokumentumok letölthetők az alábbi linkeken:

KRE-s jelentkezőknek

KRE Tavaszi Sportnap Futball Házi Kupa

KRE Tavaszi Sportnap Strandröplada Házi Kupa


Külsős jelentkezőknek

SportPont - KRE Tavaszi Sportnap Általános Versenykiírás

SportPont - KRE Tavaszi Sportnap Felelőségvállalási Nyilatkozat

SportPont - KRE Tavaszi Sportnap Futball

SportPont - KRE Tavaszi Sportnap Kézilabda

SportPont - KRE Tavaszi Sportnap Strandröplada

SportPont - KRE Tavaszi Sportnap Strandkézilabda


Megnyílt a regisztráció a Diplomamentő Programra

2014. március 13-án megnyílt a kormány által támogatott Diplomamentő Program regisztrációja. A lehetőség azokat a személyeket érinti, akik sikeres államvizsgájukat követően a diplomájukat nyelvvizsga hiánya miatt nem szerezték meg.

A program keretein belül az érdeklődők jelentkezni tudnak angol, német és francia nyelvből 120, 180 valamint 240 órás képzésekre, melynek végeztével a képzésbe bekerülők államilag elismert, középfokú (B2) komplex nyelvvizsgát tehetnek 2015. december 31-ig.

Jelentkezni az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján, a www.ofa.hu-n elérhető OFATÁR rendszerben lehet. További információ a programról itt.


XIX. Délkelet-Európa-konferencia

Játékelmélet a közjó-típusú játszmákban
(XIX. Délkelet-Európa-konferencia)

2014. március 12-én 17.00 Károli Gáspár Református Egyetem BTK, Díszterem
(1088, Budapest, Reviczky u. 4., 1. emelet)


Előadók
Kántor Judit (BME) Proszociális viselkedés és együttműködés
Tóth János (SZTE) Fogolydilemma a közgazdaságtanban
Kóczy László (MTA) Stratégiai konfliktusok Európában
Purger Tibor (Rutgers) Háborúk és érzelmek
Vörös Zoltán (PTE) Az energiabiztonság kérdése a globális és regionális kapcsolatokban

Laudáció
Nyomárkay István akadémikus (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Várady Tibor prof. (Central European University)

Kerekasztal
Jakabos Anna (Eötvös Loránd Tudományegyetem) A konferencia előtt kerül sor a Lykeon Kutatói Ösztöndíjak és a Mentor oklevelek átadására (1 alap, 2 mester, 10 doktori és 2 posztdoktori fokozat)

A konferencia elnöke
Surányi Csaba
(International Relations Quarterly, főszerkesztő)

A konferencia teljes anyaga és a meghívó itt érhető el.


„Úton az egyházzenei törvény felé”

2014. március 14-én, pénteken 9:30 órai kezdettel „Úton az egyházzenei törvény felé” címmel rendez konferenciát Egyetemünk Tanítóképző Főiskolai Kara Nagykőrösön. A konferencia témája az egyházzenei képzés – ezen belül a kántorképzés – személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, illetve az ennek kapcsán folyamatban lévő zsinati jogalkotói munka.
A konferencián a részvétel ingyenes, jelentkezni március 12-ig lehet Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
 
Mindenkit szeretettel várunk!


Prof.dr. F.G. Immink előadássorozata a Károlin

"Igehirdetés és imádság az istentisztelet keretében" címmel tart előadásokat március 5-7. között a Hittudományi Karon Prof. dr. F.G. Immink, a holland Protestante Theologische Universiteit rektora, egyben gyakorlati teológiai professzora.

Az előadások blokkszeminárium keretében hangzanak el, minden nap 14-20 óra között.

Az előadások magyar nyelvre fordítása biztosított.

http://www.pthu.nl/over_pthu/Medewerkers/f.g.immink/


Mindenkit szeretettel várunk!


A Károli a keresztyén egyetemek nemzetközi hálózatában

Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Sepsi Enikő dékán 2014. február 8-16. között látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban, melynek során részt vettek a Council for Christian Colleges and Universities (CCCU) konferenciáján.

A CCCU, a keresztény főiskolák és egyetemek szövetsége 1976-ban 38 taggal kezdte meg működését. Jelenleg a Tanácsnak 119 észak-amerikai és 55 társult intézmény a tagja 20 országból. A CCCU egy nonprofit szervezet, melynek központja a történelmi Capitol Hill negyedében, Washingtonban található. Célja, hogy segítse a keresztény/keresztyén felsőoktatási intézményeket saját céljaik megvalósítása érdekében. Évi 13 millió dolláros költségvetésével, 72 alkalmazottal és több száz önkéntessel a CCCU több mint 100 programot és szolgáltatást biztosít tagjai számára (hallgatóknak és dolgozóknak egyaránt).


A CCCU konferencián való részvétel elsődleges célja a Károli CCCU-ba való belépésének elősegítése és a kapcsolatépítés volt. A konferenciát megelőzően az egyetem képviselői a Los Angeles-i magyar baptista gyülekezet vendégei voltak. Február 9-én Prof. Dr. Balla Péter rektor igehirdetéssel szolgált a baptista gyülekezet istentiszteletén.

A CCCU konferencián a plenáris üléseken kívül Balla Péter rektor az egyetemek elnökei/rektorai szekciójában (peer session), Sepsi Enikő dékán pedig az Off-Campus program nemzetközi szekciójában vett részt, ahol mindketten beszéltek az egyetemünkről, s jelezték az együttműködési készségünket.

A látogatás alkalmával megismerkedtek a L.A. Film Studies Centerrel, mely a CCCU közös képzőhelye. A képzést professzionálisan felszerelt stúdiók, filmkészítési és filmipari profil jellemzik.


A KRE képviselői Marlene Wall, az LCC rektora és William Robinson, a CCCU elnöke társaságában


Latintanárok szakmai napja

A Református Pedagógiai Intézet tisztelettel meghívja Önt a latintanárok részére szervezett szakmai napra.
 
Helyszínek:

1. nap: Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13.
2. nap: MRE Zsinata, 1146 Budapest, Abonyi u. 21.

Időpont:

2014. február 28. 15.30-20.15 (péntek)
2014. március 1. 10.00-18.00 (szombat)

A rendezvény szakmai szervezője Dr. Czeglédi Sándor egyetemi adjunktus, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanárképző Központ Szakmódszertani Csoportjának oktatója.
 
Czeglédi Sándor Icarus szárnyalása és bukása: adalékok a történet utóéletéhez címmel szakmai előadást is tart 2014. február 28-án 19.30-tól.
 
A programról bővebben itt olvashatnak.
 
Jelentkezni lehet: a mellékelt jelentkezési lap segítségével 2014. február 21-ig.
 
Jelentkezési lap
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Újra kiírták a Sportcsillagok Ösztöndíját

A Kormány döntése alapján tavaly ősszel indult el a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj, amelynek célja a magyar felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.

Az újfajta hallgatói támogatás elnyerésének feltétele, hogy a pályázó 35 éves kor alatti, nemzeti válogatott kerettagsággal rendelkezzen.

A jelentkezési (postára adási) határidő: 2014. február 21. péntek

A 2013/2014. tanév 2. félévre történő jelentkezés feltételeit és a pályázati útmutatót itt és a mellékletben olvashatja el.


A károlis „új nemzedék”

Február 9-én, vasárnap 11:30 órai kezdettel az Új Nemzedék című műsorban láthatnak a Duna Televízió nézői egy összeállítást az Egyetemen folyó hallgatói életről. A havonta jelentkező műsor fiatalokról szól, de nem csak fiataloknak. Témája a népek és vallások közti testvériség és párbeszéd.

A műsorban megszólal egyetemünk rektora, Prof. Dr. Balla Péter, illetve hallgatóink is beszámolnak az egyetemen folyó oktatásról, az ösztöndíj-lehetőségekről, valamint a közösségi életről.














Évszázadok imádságoskönyvei

A Dunamelléki Református Egyházkerület RÁDAY GYŰJTEMÉNYE tisztelettel meghívja Önt
2014. január 28-án, kedden 18 órára „Évszázadok imádságoskönyvei” című kiállításának megnyitójára.

A tárlatot megnyitja:
Dr. Békési Sándor (tanszékvezető, egyetemi docens, KRE HTK)

Közreműködik:
Dengyel Iván
színművész

Bress Bálint
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója

A kiállítás megtekinthető 2014. február 28-ig.
1092 Budapest, Ráday u. 28.

Meghívó


Somodi Ildikó kiállítása

A Klebelsberg Kultúrkúria szervezésében 2014. január 15-én, 18 órától kerül sor Somodi Ildikó DLA textilművész, a Tanítóképző Főiskolai Kar docensének HORIZONT+ című kiállításának megnyitójára.

Helyszín: Klebelsberg Kultúrkúria, II. kerület, Templom u. 2-10.

A tárlat 2014. február 4-ig naponta 10-18 óra között látogatható.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!


Boldog Új Évet!

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetősége minden kedves hallgatójának, oktatójának, munkavállalójának és partnerének sikerekben gazdag, boldog új évet kíván a 2014-es év igéjével:

„Az Isten közelsége oly igen jó nékem.” (Zsolt. 73,28)


Áldott Karácsonyt kívánunk!

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét” (Jn 1,14)

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetősége minden kedves munkavállalójának és hallgatójának áldott, szép Karácsonyt és békés, boldog új évet kíván!
















Dr. Tari János az AVICOM élén

2013. december 12-én vált hivatalossá az eredmény, hogy az UNESCO mellett működő múzeumi világszövetség ICOM audiovizuális szakosztálya AVICOM elnökének megválasztották Dr. Tari János etnográfus,- szociológus, - rendező-operatőrt, egyetemünk docensét a 2013-2016 közötti időszakra.

Az AVICOM új audiovizuális, kép- és hangtechnológiákkal, multimédia és internet,valamint mobilalkalmazásokkal foglalkozó ICOM Nemzetközi Bizottság, amely két munkacsoportból áll. A Fotográfia Munkacsoport az állóképpel, mint minden audiovizuális termék alapjával foglalkozik. Jelenleg azon dolgozik, hogy a világ bármely táján lévő múzeumok és kulturális intézmények művészfotó- és dokumentumfotó-gyűjteményét tematikus jegyzékbe rendezze.

Az AVICOM Multimédia Munkacsoportja tevékenységét a mozgóképnek szenteli és olyan területeket fed le, mint a mozi, videó, multimédia és internet. A tanulók és a nagyközönség számára  nemzetközi workshopokat szervez, ahol igyekszik megismertetni az új technológiákat. Ez a munkacsoport szervezi a „Múzeumi és Kulturális Örökségi Nemzetközi Audiovizuális Fesztivált” (FAIMP) is, amely múzeumok és kulturális örökséggel foglalkozó intézmények által létrehozott multimédiás eszközöket mutat be és terjeszt, valamint díjazza a legeredetibb mozgóképen közreadott termékeket. A munkacsoport a multimédiás eszközökről, múzeumi honlapokról és a Fesztiválon (FAIMP) vetített filmekről katalógust tesz közzé és információkat közöl a közeljövőben megújuló kétnyelvű honlapján.

http://network.icom.museum/avicom/L/10/


Dr. Deres Petronella és Dr. Antalóczy Péter emlékérme

Dr. Dobos János emlékérmet adományozott Egyetemünk Állam-és Jogtudományi karának oktatói számára a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete.

A díjat Dr. Dobos Jánosnak, a magyar kriminalisztika és bűnüldözés meghatározó alakjának emlékére alapította a MABÜSZKE, melyet idén első ízben egy tudományos ülés keretében adtak át.

A 2013. december 10-én Budapest Fővárosi Polgármesteri Hivatalában tartott megemlékezésen Dr. Deres Petronella tanszékvezető egyetemi docens bronz emlékérmet, Dr. Antalóczy Péter dékán, egyetemi docens pedig ezüst emlékérmet vehetett át a jogtudomány területén való kiemelkedő szakmai munkásságért és eredményes oktatói tevékenységéért.
 

Sok szeretettel gratulálunk és további sok sikert kívánunk!





Prima Primissima díjat kapott Prof. Dr. Bagdy Emőke

Tizenegyedik alkalommal adták át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, művészet, kultúra, tudomány és sport kiemelkedő képviselőinek péntek este a Művészetek Palotájában.

Oktatás és köznevelés kategóriában egyetemünk Pszichológiai Intézetének Professor Emerita oktatója, Dr. Bagdy Emőke kapta meg a rangos elismerést.

Szeretettel gratulálunk és további sok sikert kívánunk!


Rádiós különdíjat nyert Egyetemünk csapata

Az MTVA  „Rádiós Korrektúra – A hangok versenye" elnevezésű megmérettetésén különdíjat nyert a Miénk a mikrofon!-sorozat Nyakunkon az élet című epizódja, amelyet a KRE   BTK Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék hallgatóiból felállt csapat készített idén tavasszal a Bartók Rádióban, Becze Szilvia szerkesztő-műsorvezetővel közösen.
 
A hallgatói csapat tagjai voltak: G. Szabó Sarolta, Mészégető Marcsi, Kiss Gábor, Ujvárosi Márk.
Vendégeik: Pál Feri atya; Kubik Anna, színművésznő; Borbás Marcsi, televíziós műsorvezető; Szilágyi Áron, olimpiai bajnok vívó; Hegedűs Endre, zongoraművész; Harcsa Veronika, jazz-énekes; Buda Márton, rádiós műsorvezető; Kovács András Péter, humorista
Felkészítő tanár:  Dr. Lovász Irén egyetemi docens, KRE BTK Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék


Milton-maraton a Károlin

Első alkalommal rendezik meg 2013. december 9-én, hétfőn 9 órai kezdettel az angolszász országokban már hagyománnyá vált Milton-maratont a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán.
A rendezvény keretében az anglisztika BA és MA hallgatók és a tanszék oktatói olvassák fel John Milton protestáns angol költő leghíresebb epikus költeményét, az Elveszett paradicsomot.
 
A mű első kiadása 1667-ben jelent meg 10 könyvben, a második, 1674-es kiadásban (melyet a maraton résztvevői felolvasnak) Milton már 12 könyvre osztotta el költeményét. Az eposz a zsidó és keresztény kultúrkör "bűnbeesés"-történetét, illetve a paradicsomból való kiűzetést dolgozza fel. A magyar fordítás kritikai kiadásának elkészítésére 2012-ben háromfős, az OTKA támogatásával működő kutatócsoport alakult, melynek a Károli Anglisztika Intézetének két oktatója (Fabiny Tibor, Péti Miklós) is tagja.
A több mint 10.000 soros művet eredeti angol nyelven közel 12 óra alatt tervezik felolvasni a BTK 300-as termében.

Prof. Dr. Ferenc Postma előadása a Károlin

Hittudományi Karunk doktora, Prof. Dr. Ferenc Postma (Amsterdam, Vrije Universiteit) 22-én délután a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében előadást tartott a magyarok hollandiai egyetemjárásáról, a holland-magyar egyházi-tudományos-kulturális kapcsolatokról. A tudományos ülésszak második szekciójában Dr. Fazekas Éva és Dr. Sarkadi Imre tartott angol nyelvű jogi előadást az Európai Unióról.

Lélekképző 2013.

Mikor a pszichológiát választottad hivatásodnak, felmerült benned a kérdés, milyen lépcsőfokok szükségesek ehhez? Tudtad-e, hogy az egyetem elvégzése után szakpszichológusi és pszichoterápiás képzettséggel, valamint adott módszerspecifikus gyakorlattal tudsz majd hivatalosan terápiát folytatni? Tisztában voltál-e azzal, mennyi módszer közül választhatsz, és hogy az egyes módszerek milyen előképzettséget, önismereti sajátélményt várnak Tőled?

A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói köre, a KAPSZLI minden évben megrendezi „Lélekképző” nevű ingyenes programsorozatát. A rendezvény célja, hogy rendet teremtsen a folyamatosan változó követelményrendszerek káoszában, iránytűt adjon a majdani segítők kezébe, mindamellett, hogy a pszichoterápiás gyakorlat majdnem minden ágával megismerteti a látogatót.

A két napos esemény lehetőséget biztosít a hazai pszichológiai képzőhelyekkel való megismerkedésre pszichológushallgatók, pályakezdő pszichológusok és mindazok számára, akik a segítő szakma iránt érdeklődnek.

Megismerheted a főbb módszerek szemléleti keretét, a képzőhelyek követelményeit, a képzések árát és nem utolsó sorban azt is, hogy a viselkedéselemzői képesítés mire ad Neked jogosítványt.

Dátum: 2013. november 29. (péntek), 13:00-20:00

2013. november 30. (szombat), 10:00-18:00

Helyszín: a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Díszterme, 1088 Budapest, Reviczky utca 4/c., I. em.

A rendezvény INGYENES!

A program innen letölthető!

Szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt!

KAPSZLI-stáb

Nyolcvan éves lett Sára Sándor

Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező ezen a héten ünnepli 80. születésnapját, melynek megünneplésére a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) szervezésében kerül sor 2013. november 25-én, hétfőn 18 órakor Egyetemünk Bölcsészettudományi Karán (1088 Budapest, Reviczky utca 4.) Az eseményen vetítésre kerül a rendező magyar származású indiai festőnőről AMRITA SHER-GIL-ről készült filmje. A vetítés után köszöntő és pezsgő. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!




















Fotó: Szőcs Tekla (www.irodalmijelen.hu)


Nyílt napok

Kedves Érdeklődők!

Szeretettel várunk titeket legközelebbi nyílt napjainkon, melyek helyszíneit és időpontjait itt találjátok.

Kérjük regisztráljatok az alábbi linken: www.kre.hu/nyiltnap


Állam- és Jogtudományi Kar (KRE-ÁJK)

Dátum: 2013. december 20. 14 óra
            2014. január 24. 14 óra
            2014. február 1. 10 óra
Helyszín: 1042 Budapest, Viola u. 2–4.


Bölcsészettudományi Kar (KRE-BTK)

Alapképzés és osztatlan tanárképzés

Dátum: 2013. december 4. 14 óra
            2014. január 30. 11 óra
            2014. február 7. 15 óra
Helyszín: 1088 Budapest, Reviczky utca 4.

Mesterképzés
Dátum: 2013. december 4. 16 óra
            2014. január 30. 13 óra
            2014. február 7. 17 óra
Helyszín: 1088 Budapest, Reviczky utca 4.


Hittudományi Kar (KRE-HTK)
Dátum: 2013. november 14. 9 óra
            2014. február 13. 9 óra
Helyszín: 1092 Budapest, Ráday u. 28.


Tanítóképző Főiskolai Kar (KRE-TFK)
Dátum: 2013. november 26. 10 óra
            2014. február 4. 10 óra
Helyszín: 1042 Budapest, Viola u. 2–4.

Dátum: 2013. november 28. 9:30 óra
            2014. február 6. 9:30 óra
Helyszín: 2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.


Magyar Tudomány Ünnepe a Károlin

A Magyar Tudomány Ünnepe 2013. évi rendezvénysorozata november 4-30. között, az egész országban kerül megrendezésre. A különleges rendezvénysorozat keretében a Károli Gáspár Református Egyetem is változatos programokkal, előadásokkal, konferenciákkal várja az érdeklődőket – nem csak a november 4-30 közötti időszakban. A Magyar Tudomány Ünnepe keretében került megrendezésre a 2013. október 15-17. között lezajlott Confessionality and University in the Modern World – 20th Anniversary of „Károli” University című nemzetközi konferencia, mely egyben Egyetemünk 20 éves fennállásának megünneplésére is szolgált.

A rendezvénysorozat keretében szervezett előadásokról és konferenciákról az alábbi oldalon tájékozódhat: www.kre.hu/magyartudomanynapja


Gyakorlati lehetőség külföldön az AIESEC-kel

6 hét külföldön, tele kalandokkal és élményekkel!
Ha érdekelnek az idegen kultúrák, szívesen megismerkednél fiatalokkal a világ minden pontjáról, emellett pedig szívesen foglalkoznál fiatalok oktatásával, vagy akár a harmadik világ országainak segítésével, az Experience neked való!
 
Az AIESEC kultúraközi programja mindenkinek szól, aki nyitott különböző kultúrák irányába: az önkéntes gyakorlattal eljuthatsz akár az egzotikus Kínába vagy Indiába is, de Közép- és Kelet-Európában is találhatsz ajánlatokat. Programunk elérhető minden 18-30 év közötti fiatalnak, aki jelenleg valamely felsőoktatási intézményben tanul, vagy legfeljebb 2 éve végzett.
A szállás, ellátás és az életre szóló élmény biztosított!
 
Ha felkeltettük az érdeklődésedet, keress minket bátran a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, vagy a +36-30-626-33-56 telefonszámon!
Jelentkezés: internship.aiesec.hu


MTÜ Innodiákok fóruma

A tudomány jövőjének tehetségei ma még iskolapadpadban ülnek. Ők azok, akik a világ jobb megismerésének vágyától hajtva már diákkorukban készek tudományos projektekben, hazai és nemzetközi versenyeken részt venni. Kiemelkedő eredményeik és elismeréseik azt bizonyítják, hogy a tudomány fontos kihívást és egyedülálló lehetőségeket teremt a legfiatalabbak számára is hivatásuk megtalálásában.
A Magyar Tudomány Ünnepén most bemutatkoznak a legsikeresebb ifjú tudós-tehetségek, akik InnoDiákként részt vesznek akadémiai kutatóműhelyek munkájában, a jövő fejlesztéseinek megszületésében.

Az MTÜ 2013

A DIÁKOK AZ AKADÉMIÁN – INNODIÁKOK FÓRUMA
című rendezvényén öt diák-kutató mutatja be, mi inspirálta a tudományok művelésére, mit tart a kutatói munka legfontosabb értékének, miben látja tudományos sikereinek titkát és hogyan készül a kutatói pálya folytatására.

Az eseményt megnyitja:
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

Az esemény ideje és helye:
2013. november 5. kedd, 15.00
MTA Díszterem, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

ONLINE REGISZTRÁCIÓ

Az MTÜ további programjairól részletes információ
a www.mta.hu/tudomanyunnep oldalon olvasható
További információ:
MTA Kommunikációs Főosztály
Telefon: (06-1) 411-6321
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Megkezdődik az I. Budapesti Egyetemi és Főiskolai Kézilabda-bajnokság

A nyitómérkőzésen a női és a férfi bajnokságban is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem csapatai küzdenek a győzelemért.

Gyertek minél többen szurkolni, hogy segítsétek Egyetemünk csapatainak győzelmét!


2013.11.06. 20:30
Láng Sportcsarnok
1139 Budapest, Rozsnyai utca 4.


2013.11.06. 21:30
Építők Sporttelep
1101 Budapest, Vajda Péter utca HRSZ 38442/12


Buda Bélára emlékezünk


A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a Buda Béla emlékére rendezett konferenciára.

Időpont: 2013. november 7. csütörtök 10.00 óra
Helyszín: 1134 Budapest, Tüzér utca 33-35.

Program:

 
10.00-10.20 A Társadalomtudományi Szakkönyvtár ünnepélyes névadása, emléktábla leleplezése
Megnyitó  
Kiss Norbert helyettes államtitkár, EMMI
dr. Tóth Tibor főigazgató, NCSSZI

10.20-10.50 Buda Béla a mester, a beleélés lélektana alapító művelője 
Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, egyetemi tanár, KRE

10.50-11.20 Család és társadalom – Buda Béla a családügy komplex vizsgálója
Farkas Péter szociológus, családpolitikai és kutatási igazgató NCSSZI

11.20-11.50 Szünet

11.50-12.20 Az új drogprevenciós nemzeti stratégia s annak előzménye: Buda Béla addiktológiai munkássága
Koós Tamás addiktológus, az NCSSZI–Nemzeti Drogmegelőzési Iroda munkatársa
   
12.20-12.50 Buda Béla kommunikációelméleti munkássága   
Komlósi Piroska egyetemi docens, KRE Társadalomtudományi és Kommunikációs Intézet

12.50-13.20 Buda Béla az elme gyógyításának tudósa
Tringer László pszichiáter egyetemi tanár, SOTE

Meghirdették a 2014-es Európai Ifjúsági Károly-díjat

A mai naptól - 2008 óta immár hetedik alkalommal - ismét lehet pályázni az Európai Ifjúsági Károly-díjra. A díjat olyan fiataloknak ítélik oda, akik tevékenységükkel hozzájárultak az európai országok lakói közötti kölcsönös megértés javításához. A pályázatok beadási határideje 2014. január 20.

Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány közös díjáért 16 és 30 év közötti fiatalok projektjei szállhatnak versenybe. A nyertes projektek példaképként szolgálnak az Európában élő fiatalok számára és megmutatják nekünk, európaiaknak, hogyan élhetünk együtt egy közösségként. Fiatalokat célzó csereprogramok, európai vonatkozású művészeti és online projektek tartoznak az elmúlt évek kiemelt kezdeményezései közé.

"Pályázz az Ifjúsági Károly-díjra! Vegyél részt Európa jövőjének alakításában és hallasd a hangod! Számít a véleményed!" - mondta az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz a díj meghirdetése kapcsán.

10 000 eurós összdíjazás

A három nyertes pályázat, amelyet a 28 nemzeti zsűri által továbbjuttatott projektből választanak ki, 5000, 3000, valamint 2000 eurós díjban részesül. A győztesek ősszel meghívást kapnak az Európai Parlamentbe is.

A nemzeti győztes projektek képviselői nem csupán a 2014 májusában tartott díjkiosztóra kapnak meghívást, hanem két nappal később egy négynapos utazás keretében a Nemzetközi Károly-díj aacheni ünnepségén is részt vehetnek.

A 2013-as évi győztesek

Az 'Európa sínen' című spanyol médiaprojekt kapta 2013-ban az Európai Ifjúsági Károly-díjat. A második díjat egy Európáról szóló lengyel fotópályázat, a harmadik helyezést pedig a generációk közti szolidaritást elősegítő észt projekt kapta.

Az Ifjúsági Károly-díj honlapja és jelentkezési lap
A tavalyi nyertesek
Európai Ifjúsági Károly-díj: az Európai Parlamentben jártak az idei nyertesek
Interjú a 2013-as nyertesekkel
Az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány honlapja

További információ
LŐVEI Andrea
irodavezető
mb. sajtóattasé
Európai Parlament
Tájékoztatási Irodája Magyarországon
Tel: +36 1 411 3540
Mobil: +36 20 334 6258
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Fotó: www.europaparl.europa.eu
(A képen a 2012-es év díjazottjai láthatók.)

Ujvári János diplomadíj-pályázat a szellemitulajdon-védelemről

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy szakdolgozatuk, illetve diplomamunkájuk témájának szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait feltérképezzék. A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A pályázat megírását a hivatal szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja.

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2013/14 tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat. A tavaszi félévben végzős hallgatókra másik kiírás vonatkozik.

A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2013. november 7.

A pályázók négy kategóriában indulhatnak három díjért, melyek értéke 150, 125 és 100 ezer forint.

Bővebb információ és részletes pályázati kiírás elérhető az SZTNH honlapján:

http://www.sztnh.gov.hu/hivatalrol/IP_oktatas/ujvari_diplomadij.html

Doktori védés meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetem Doktori Tanácsa
és a
Hittudományi Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt

Győrffy Eszter Rozália

"A magyar református egyetemi misszió története, helyzete, különös
tekintettel a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai
Gyülekezetre"

című értekezésének védésére
hittudományok tudományágban

A védés időpontja: 2013.10.08. 14:00

helye: KRE Hittudományi Kar 1092 Budapest, Ráday u. 28. II.
emelet Díszterem

 

   Zsengellér József                                            Horváth Erzsébet
     iskolavezető                                                    témavezető


KRE Őszi Tréninghét

ŐSZI TRÉNINGHÉT - 2013. október 21-25.


Az Egyetemünk idén is megrendezi az „Őszi Tréninghét” elnevezésű programsorozatát.
Ennek keretében összegyetemi-, valamint kari szinten szervezett oktatások, foglalkozások, előadások, rendezvények várják az érdeklődőket.


A részletes programtervről az itt található táblázatban tájékozódhat.

-    A programok háromféle oszlopban (hallgató, oktató és nem
       oktató munkavállaló
) találhatóak.
-    A programok háromféle színnel vannak jelölve:
                       Pirossal     -  a kötelezőek 
                       Zölddel     -  a kötelezően választhatóak
                       Szürkével  -  a szabadon választhatóak


A programokra vonatkozó részletes információkat és a jelentkezés körülményeit hamarosan egy kari tájékoztató levélben is elküldjük.

Várunk minden kedves érdeklődőt!


A Tréninghét szervezői


Meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetem idén ünnepli megalapításának 20. évfordulóját. Ezúton szeretettel meghívjuk Önt e jeles alkalomból rendezett, Confessionality and University in the Modern World – 20th Anniversary of „Károli” University című nemzetközi konferenciánkra.

Időpont: 2013. október 15-17.
Megnyitó időpontja: 2013. október 15. 10:00
Helyszín: A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Díszterme (1088 Budapest, Reviczky u. 4., I. emelet)

A konferencia három panelből áll, eltérő tematikával, az alábbi rendben:

      1.    panel: Christian Universities
Időpont: 2013. október 15., 10:00 – 18:00, 2013. október 16., 9:00 – 12:00
A panel nyelve: angol

     2.    panel: Confession and Nation
Időpont: 2013. október 16., 14:00 – 19:00
A panel nyelve: angol

      3.    panel: Religiosity and Protestantism Today
Időpont: 2013. október 17., 10:00 – 17:15
A panel nyelve: angol (10:00 – 12:00), magyar (14:00 – 17:15)

A programról részletes információt a www.kre.hu/konf20ev oldalon talál.

Szeretettel várjuk konferenciánkon!


Regeneráció – Kormányzati Karrier Expo

Kedves Hallgatók!

Ezúton szeretnénk meghívni Titeket 2013. október 19-én a Millenáris Park „E” épületébe, ahol negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Regeneráció – Kormányzati Karrier Expo.

Az Expo keretében betekintést nyerhettek a közigazgatási szféra rejtelmeibe, valamint megismerkedhettek a kormányzat kiemelt témáival. Találkozhattok a 8 minisztérium államtitkárságainak és háttérintézményeinek vezetőivel, dolgozóival, kérdéseket tehettek fel az általatok preferált intézmény standjánál. Mindemellett pódiumbeszélgetésekkel és számos egyéb programmal, élménnyel várunk Benneteket!

Bővebb információt a programról a www.facebook.com/regeneracio oldalon olvashattok.

Sportolni vágyó hallgatók figyelmébe!

Kedves Hallgatók!

Továbbra is toborzunk csapattagokat az egyetemi férfi és női kézilabda- és röplabdacsapatba, a férfi futball- és vízilabdacsapatba, valamint az újonnan alakult férfi és női kosárlabdacsapatba és a jelenleg még alakuló női futballcsapatba.

A férfi és női kézilabda csapatba jelentkező hallgatókat októberben várja az egyetemek közötti I. Budapesti Egyetemi – Főiskolai kézilabda Bajnokság! Különös szeretettel várjuk kapusok jelentkezését!

Jelentkezni személyesen a BTK Dékáni Hivatalában az 1. emelet 106-os szobában Ujszászi Attilánál vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet.

Szeretettel várunk minden jelentkezőt!


PRoMISSZ: Rendszeres egyetemi istentiszteletek

A 2013/2014-es tanévtől egyetemi istentiszteleteket tart a Pesti Református Egyetemi Misszió, a PRoMISSZ a Klauzál téri Református Gyülekezet (1085 Budapest, Gyulai Pál u. 9.), minden kedden 19 órától. A félév témája: „Hegyi beszéd - tanítás felsőfokon”. Az istentiszteleteken az egyetemi lelkészek mellett többségében meghívott igehirdetők szolgálnak. A programban részt vesz egyetemünk lelkésze, Dr. Kodácsy Tamás is.

 

Szabó Gabriella világbajnoki aranyérmes

Egyetemünk hallgatója, Szabó Gabriella olimpiai bajnok a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon aranyérmet szerzett kajak kettesben 1000 méteren Fazekas Krisztinával és szintén aranyérmet szerzett kajak négyesben 500 méteren. Ezúton is gratulálunk a szép eredményhez és további sikereket kívánunk, mind a sportban, mind pedig egyetemi tanulmányaihoz.


forrás: Kovács Tamás/MTI


forrás: Kovács Anikó/MOB


Állami kitüntetések egyetemünk oktatóinak

Államalapító Szent István ünnepe alkalmából egyetemünk két oktatója is jeles kitüntetésben részesült.
Dr. Hidán Csaba régész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusának eredményes oktatói és szakmai tevékenysége, sokoldalú fegyvertörténeti munkássága elismeréseként Magyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta.

Dr. Nagy István PhD, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető  egyetemi docense részére Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adományozta.


Tanévnyitó ünnepségek

Tisztelettel hívjuk és várjuk a kedves hallgatókat a Károli Gáspár Református Egyetem 2013. évi ünnepélyes tanévnyitójára. Az ünnepségen kerül sor az elsőéves hallgatók fogadalomtételére.

A tanévnyitó ünnepségek időpontjai és helyszínei:

•    a budapesti képzések hallgatóinak: 2013. 09. 02. 10 óra
     Fasori Református Templom
•    a nagykőrösi képzések hallgatóinak: 2013. 09. 08. 10 óra
     Nagykőrösi Református Templom


Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj

SPORTÉRT ÉS IFJÚSÁGÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS
a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-programban való részvételre

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai sportágakban sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel feltételei:

• be nem töltött 35. életév,
• felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszony, vagy felsőoktatási intézménybe való felvétel alapján a felsőfokú végzettség és szakképzettség megszerzésére vonatkozó szándék,
• olimpiai/paralimpiai sportágban aktív egyesületi tagság,
• olimpiai/paralimpiai sportágban a nemzeti válogatott keretben való tagság,
• a hallgatói jogviszony fennállása alatt kiemelkedő, olimpiai/paralimpiai versenyszámban nemzetközi éremszerzési esélyre jogosító sportteljesítmény.

Az érvényes jelentkezéshez valamennyi feltétel megléte szükséges.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel időtartama:

• legfeljebb az első felsőfokú végzettség – alapfokozatnak vagy az osztatlan képzésben szervezett mesterfokozatnak – a megszerzésére irányuló tanulmányok befejezéséig,
• de legkésőbb az ösztöndíjas 35. életévének betöltését követő hónap első napjáig.

Az ösztöndíjprogramban való részvételi jogosultság megszerzésének menete:

Az ösztöndíjra való érdemességre a kitöltött jelentkezési lap alapján a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve az illetékes szakszövetség tesz javaslatot. Az ösztöndíj odaítéléséről a sportpolitikáért felelős miniszter (továbbiakban: miniszter) dönt.
Az ösztöndíjprogram lebonyolításával összefüggő feladatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága (továbbiakban: Államtitkárság) látja el.

A jelentkezés elbírálásának szempontjai:

Olimpiai/paralimpiai sportágban és versenyszámban:

- a Magyar Olimpiai Bizottság javaslata arra vonatkozóan, hogy a jelentkező nemzetközi éremszerzési esélye melyik kategóriában megalapozott (Olimpai/Paralimpia, Világbajnokság vagy Európa-bajnokság)
- az illetékes szakszövetség javaslata arra vonatkozóan, hogy a jelentkező nemzetközi éremszerzési esélye melyik kategóriában megalapozott (Olimpai/Paralimpia, Világbajnokság vagy Európa-bajnokság)
- a jelentkezésig elért sporteredmények

Az ösztöndíj mértéke:

Az összeg alapját a mindenkori köztársasági ösztöndíj mértéke határozza meg, ami a 2013/2014. tanévben: 34.000.-Ft.

I. Kategória: Olimpia/Paralimpia
a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 204.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének hatszorosa.)
b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 170.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének ötszöröse.)

II. Kategória: Világbajnokság
a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 170.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének ötszöröse.)
b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 136.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.)

III. Kategória: Európa-bajnokság
a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 136.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.)
b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 104.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének háromszorosa.)

Az ösztöndíj a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint adható Gerevich Aladár-sportösztöndíj mellett is folyósítható.
Az ösztöndíj mértékének meghatározásakor több lehetőség esetén a magasabb összegű kategóriára jogosult az arra érdemes személy.
Egy kategórián belül több éremmel való rendelkezés esetén a fent megadott összeg nem módosul.
Az adott kategóriákon belül felállított sorrendet a Magyar Olimpiai Bizottság javasolja.

A jelentkezési laphoz csatolandó mellékletek:

• kitöltött adatvédelmi nyilatkozat
• a felsőfokú tanulmányokat igazoló dokumentum másolata (hallgatói jogviszony igazolás vagy a felvételt igazoló levél másolata + hallgatói jogviszony igazolás)

Fontos! A hallgatói jogviszony igazolást utólag, az adott félévre történő beiratkozást követő 8 munkanapon belül kell mellékelni.

Érvénytelen a jelentkezés az alábbi esetekben:

• arra nem jogosult személy jelentkezett,
• ha jelentkezési határidőn túl történt a jelentkezés,
• ha a jelentkezés formailag hibás, hiányos, olvashatatlanul benyújtott,
• ha az adatvédelmi nyilatkozat hiányzik,
• ha a felsőfokú tanulmányokat igazoló dokumentum másolata (hallgatói jogviszony igazolás/ a felvételt igazoló levél másolata) az adott félévre történő beiratkozást követő 8 munkanapon belül nem került beküldésre.

A fent írt esetekben nem kerül sor döntéshozatalra az ösztöndíjra való érdemességről!
Hiánypótlásra nincs lehetőség!

A jelentkezés módja:

A kitöltött jelentkezési lapot 2 példányban, valamint a csatolandó mellékleteket a megadott határidőig postai úton ajánlott küldeményben az alábbi címre kell elküldeni:

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága
Sportszakmai Főosztály
1054 Budapest, Hold utca 1.

A postára adással párhuzamosan elektronikusan is kérjük beküldeni a jelentkezési dokumentációt az alábbi elektronikus elérhetőségre:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Figyelem: hivatalos jelentkezésnek a postai úton történő jelentkezés minősül!

Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 21.

Értesítés a jelentkezés eredményéről:

A döntéshozatalt követő 8 munkanapon belül a jelentkezőt írásban értesíti az Államtitkárság.

Részletes információ, a jelentkezési lap és kitöltési útmutató az alábbi linken érhető el:
http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/sportert-felelos-allamtitkarsag/hirek/jelentkezesi-felhivas-a-magyar-sportcsillagok-osztondij-programra


Szilágyi Áron VB bronzérmes

Szilágyi Áron bronzérmes helyezést ért el a budapesti vívó-világbajnokságon.

A magyar olimpiai bajnok kardvívó könnyedén menetelt az elődöntőig, majd szoros küzdelemben 15-14-re kapott ki az orosz Nyikolaj Kovaljovtól.

Hallgatónk ezzel átvette a vezetést a világranglistán az olasz Diego Occhiuzzi előtt.

Eredményhirdetés után így nyilatkozott a Magyar Vívó Szövetségnek:

A londoni olimpia után éppen attól féltünk mesteremmel, Somlai Bélával, hogy nem motiválnak majd kellőképpen a Világkupa-versenyek. Mivel ennyit kerestük a módját, hogyan fenntartsuk meg bennem a lelkesedést, egyre inkább meg is találtuk, tudatosan készültem a versenyekre, és ez segített abban, hogy stabil maradtam. A világbajnokságra hegyeztük ki a formámat, és örülök, hogy bronzéremmel zártam.” (forrás: www.hunfencing.hu)

Áron legközelebb a szombati csapatversenyen áll pástra, ahol szintén szeretne minél jobb eredményt elérni.

A bronzéremhez sok szeretettel gratulálunk és további szép sikereket kívánunk.

 
fotó: Illyés Tibor/MTI  fotó: Kovács Anikó/MOB

Meghívó KRE árvízi önkénteseknek

Kedves Önkéntesünk!

A Magyar Református Szeretetszolgálat szeretne köszönetet mondani azoknak az önkénteseknek, akik idejüket és energiájukat arra áldozták, hogy eljöjjenek és segítsenek az árvízi védekezésben. Ahogy arról már számtalan híradásban hallani lehetett, soha nem látott összefogás volt Magyarországon a júniusi árvíz kapcsán.

Bár tudjuk, hogy nem várnak köszönetet a segítők, mégis szeretnénk kifejezni azt, mennyit jelentett a sok száz önkéntes segítsége. Ezért számukra egy rövid alkalom keretében egy oklevelet szeretnénk átadni, megköszönve segítségüket.

Ezen felül szeretnénk további lehetőségeket kínálni azoknak, akik a jövőben is szívesen bekapcsolódnának munkánkba és segítenének a rászorulóknak.

Időpont: 2013. augusztus 8. 18 óra
Helyszín: MRE Zsinati Hivatal ülésterme
1146 Budapest, Abonyi út 21.
Megjelenésére számítunk!

Tisztelettel és köszönettel,
Pál Sándor a Magyar Református Szeretetszolgálat Kuratóriumának elnöke


Hittudományi Kar pótfelvételi

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara pótfelvételit hirdet:

1. BA református hittanoktató szakon, nappali tagozaton, államilag támogatott és önköltséges (140000.-Ft/félév) képzésen.
Felvételi követelmény: érettségi bizonyítvány, 2 évnél régebbi konfirmáció.

2. MA református hittanár-nevelőszakon, levelező tagozaton, önköltséges (115000.-Ft/félév) képzésen.
Felvételi követelmény: BA református hitoktató diploma vagy református lelkészi diploma.

3. MA protestáns teológus szakon, esti tagozaton, önköltséges (115000.-Ft/félév) képzésen.
Felvételi követelmény: érettségi bizonyítvány.

Jelentkezési lap a Kar Dékáni Hivatalától kapható, postán elküldik.
Érdeklődni lehet a +36 1 218 0266 telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.




Magyar vízilabda csapat világbajnoki aranyérmes helyezése

Gratulálunk!

Egyetemünk hallgatója, Gór-Nagy Miklós eredményes játékával aranyéremhez segítette a magyar vízilabda válogatottat a barcelonai vizes világbajnokságon.

1973 és 2003 után harmadszor is aranyérmet szerzett a magyar férfi vízilabda válogatott. A Benedek Tibor szövetségi kapitány vezette csapat a döntőben hatalmas küzdelemben 8-7-re győzte le Montenegró csapatát.

A válogatott csapat tagjaként szerepelt egyetemünk hallgatója, Gór-Nagy Miklós is, aki az elődöntőben az első negyed első gólját bedobva hozzásegítette csapatát a döntőbe kerüléshez, majd a döntőben is eredményesen szerepelt védő poszton.

A Nemzeti Sport című napilapnak így vélekedett: „Nem tudom leírni ezt az érzést. A világbajnokság vízilabdadöntőjétől elvárható, hogy szoros legyen, nem lepődtem meg, hogy többször is döntetlen volt az állás. De a csapat és a kapitány is tudta, hogy mit kell tennünk” (forrás: www.nemzetisport.hu)

Hallgatónknak, illetve a teljes magyar vízilabda válogatottnak sok szeretettel gratulálunk a kiváló eredményhez és további sikereket kívánunk!

Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség/www.waterpolo.hu Fotó: Kovács Anikó/MOB

MOB-KRE együttműködés

Egyetemünk belépett az Olimpikon Életút Programba


A 2013. június 26-án az ELTE Jogtudományi Karán tartott Magyar Rektori Konferencián a Magyar Olimpiai Bizottság 30 felsőoktatási intézmény vezetőjével írta alá az Olimpikon Életút Programról szóló szerződést, többek között Egyetemünk Rektorával, Prof. Dr. Balla Péterrel is. A szerződést kötő felsőoktatási intézmények vezetőin, illetve Borkai Zsolt MOB elnökön kívül a rendezvényen jelen volt számos olimpikon, a sportélet vezetői, illetve a média képviselői is.
Az Olimpikon Életút Program részeként Egyetemünk kiemelt támogatást biztosít az olimpiai kerettagok, illetve az „olimpiai reménységek” részére.

(fotó: MOB)

Olimpikon és olimpiai kerettag hallgatóink

Állam- és Jogtudományi Kar:
Gór-Nagy Miklós – olimpiai válogatott (vízilabda)
Gyenesei Leila – olimpikon (sífutás, öttusa)
Juhász Vanda (végzett) – olimpikon (gerelyhajítás)
Kósik Soma – olimpiai válogatott (vízilabda)
Szabó Gabriella – olimpiai bajnok (kajak-kenu)
Szepesi Bertold – olimpiai válogatott (alpesi sí)
Tibolya Péter (végzett) – olimpiai válogatott (öttusa)

Bölcsészettudományi Kar:
Szilágyi Áron – olimpiai bajnok (vívás)


Doktori pótfelvételi

Kedves Érdeklődők!

A Történelemtudományi Doktori Iskola pótfelvételit hirdet a 2013/2014-es őszi félév költségtérítéses képzésére. Felvételi időpontja: 2013. augusztus 26. (hétfő) 14:00. Hely: KRE BTK (1088 Budapest, Reviczky u. 4.) II. em. 212-es Doktori Iskola szoba. Jelentkezni 2013. augusztus 9-ig lehet a felvételi anyag beküldésével. További információ: Történettudományi Intézet Titkárság
(Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; 483 2875)


Emlékezés Buda Bélára egy munkatárs szemével

Megrendítően hangzott a hír, hogy 74 évesen meghalt Buda Béla. Ki fogja ezentúl képviselni a pszichológiát, hangsúlyozni a pszichológiai aspektus jelentőségét az egészségügyi ellátásban az orvosok részéről? Ki fogja minden fórumon hangoztatni a pszichológia fontosságát a lelki és testi egészségért folytatott prevenciós és terápiás munkában? Ki fogja számtalan könyvismertetéssel tájékoztatni a szakmát a nemzetközi tudományos trendekről?

Már ifjú pszichiáterként kezdett szaklapokban írni (Orvosi Hetilap, Pszichológiai Szemle, Pszichiátria Hungarica, Pszichoterápia) a pszichológia és pszichoterápia társadalmi fontosságáról, amikor még ezekről alig eshetett szó. Az 1971-ben megjelent A pszichoanalízis modern irányzatai című könyve mérföldkő volt, az addig agyonhallgatott tudományterületről hozott hírt a szakmának és az érdeklődő értelmiségnek.

1973-78 között az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben dolgozott, ahol olyan új és akkor még „kényes” témákról adott elő a szerdai „Tudományokon”, amivel megannyiszor felkavarta a tisztes főorvosi kart. Az általa tartott „Tudományokra” mi, lipóti pszichológusok lelkesen jártunk, sőt külső kollégáinkat is hívtuk, hiszen Buda előadásai új látásmódot és gyógyító attitűdöt hirdettek. Számos szakterület ismeretanyagát és szemléletét integrálta, élesen rávilágítva a problémákra és a diszkussziót bátorítva. A pszichiátriai betegségeket pszichoszociális összefüggésekbe helyezte, pszichoszexuális fejlődésről beszélt, mi több, pszichodinamikai aspektusból is elemzett. A pszichoszexuális fejlődésről írt könyvét több nyelvre lefordították, s itthon 10-nél több kiadást ért meg. (A szexualitás modern elméletei, Tankönyv Kiadó, Bp. 1974.). Az orvos-beteg kapcsolatban a pszichológiai és kommunikációs sajátosságokra hívta fel a figyelmet – ami a pszichológus-beteg kapcsolatra is vonatkoztatható –, máskor pedig a pszichoterápia hatáselemeiről beszélt, hangsúlyozva a nem specifikus tényezőket. Mindezek szemléletformáló hatással voltak az országos intézmény orvosaira és pszichológusaira.

Buda Béla azt is kiharcolta, hogy egy csoportterápiát folyamatában megtekintsenek zártláncú tv-n, ami akkor óriási dolognak számított. Így elérte, hogy a csoportmódszerek elfogadottá kezdtek válni a pszichiátriai osztályokon, és mi, pszichológusok is vezethettünk önállóan csoportterápiát. A 70-es évek közepén induló Pszichoterápiás Hétvége mozgalom egyik alapító tagja volt. Célja az volt, hogy csökkentse a merev szakmapolitikai ellenállást, amely akkoriban elég általános volt pszichoterápiás módszerekkel szemben. Ezzel a klinikai pszichológusok is fontos szerephez jutottak.

1978-95-ig a Sportkórházban működtetett pszichoterápiás osztály vezetője volt. Szakmai utam meghatározó időszaka volt a sportkórházi csapatban eltöltött idő. Itt nekünk, pszichológusoknak egyenrangú szerep jutott és szabad teret kaptunk a különböző pszichoterápiás módszerek (pl. művészetterápia, pszichodráma, mozgásterápia, nagycsoport, családterápia, fókusz terápia), s az un. terápiás közösség megismerésében és használatában.
Orvos volt, de világlátásában polihisztor. Érdeklődése a társadalom egészének működésére irányult és igen hamar felfigyelt a társadalmi beilleszkedési zavarokra, s a devianciakutatásokért a 80-as évektől sokat tett (szuicidium-, depresszió-, alkohol,- drog-kutatások). A társadalom mentális egészségvédelme érdekében a prevencióra helyezte a fő súlyt, legfőbb területnek az iskolai mentálhigiéné erősítését, benne a pedagógusok továbbképzését tekintette. A Nevelési tanácsadó hálózat kialakítása és szakmai támogatása is évtizedeken keresztül fontos terület volt a számára.

1995-2001 között a SOTE Magatartástudományi Intézetének egyik vezetőjeként az orvosképzésben bevezették az orvosi kommunikáció tantárgyat és az empátiás készség fejlesztését. A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei című, nemzetközi elismerést szerzett könyve minden segítő szakmabeli számára alapkönyv kellene, hogy legyen.

Nyilvánvaló, hogy az orvostársadalom pszichológiai kultúrájának javításával nagymértékben elősegítette a pszichológusok munkájának értékelését és a velük való együttműködés elterjedését.

1998 -2004 között a Károli Gáspár Református Egyetemen az általa megalapított kommunikáció szak indulásakor szintén a munkatársa lehettem. A szak profiljában hangsúlyt kapott a segítő-fejlesztő kommunikációs szakirány, amelyben a proszociális értékek képviselete mellett az empátia és hitelesség princípiumait helyezte előtérbe, s a pszichoterápiás tapasztalatokat integrálta. Itt az empátia jelenségének további vizsgálódására nyílt lehetőség, és 2012-ben megjelent az Empátia (Buda, 1978) újra átdolgozott kiadása (Károli Könyvek sorozat, L’Harmattan Kiadó).

Már nyugdíjasként 2004-től az egészségügy legnehezebb, gazdátlan területén vállalt küzdelmet; az alkohológiai ellátásba próbált „életet lehelni”. Tudományos igazgatója volt a Nemzeti Drogmegelőzési- és Módszertani Kutatóintézetnek. Ezeken a területeken is pszichológusokkal, szociológusokkal együttműködve próbált a prevenció, ill. a gyógyítás szolgálatába állni.

Buda Béla különleges nyelvtehetsége (vagy tucatnyi nyelven olvasott, beszélt, féltucatnyi nyelven írt) és szívós munkája folytán számtalan külföldi szakirodalomról adott hírt több száz recenzióban. A recenziót önálló műfajjá fejlesztette. Folyóiratokat alapított és szerkesztésüket is vállalta, hogy a szakma fejlődését elősegítse (1992-2001 között a Pszichoterápiát, 1993-2002 között a Szenvedélybetegségek c. folyóiratot).

Dr. Buda Béla elment közülünk, és a pszichológus társadalomban is nagy űrt hagyott maga után. Hiányozni fog hatalmas tudása, nagy ívű gondolkodásmódja, adni, segíteni mindig kész embersége, elkötelezett, küldetéses élete, sajátos csendes humora és meg nem alkuvó, korrumpálhatatlan jelleme.

Távozásával az egész magyar szellemi életben hiányozni fog bölcs gondolkodása és felelős, higgadt megszólalásai.

Budapest,2013.július 8. dr. Komlósi Piroska

Gyászjelentés

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetése megrendüléssel tudatja, hogy 2013. július 7-én, 74 éves korában elhunyt Dr. Buda Béla Prima-díjas pszichiáter, a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjének kitüntetettje, a KRE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének alapítója, a Károli Gáspár Református Egyetem Díszpolgára. Utolsó könyve, az Empátia bővített, átdolgozott kiadása a Károli Könyvek sorozatban jelent meg 2012-ben a L’Harmattan Kiadónál.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Károli Gáspár Református Egyetem volt munkatársukat saját halottjuknak tekintik. Dr. Buda Bélától a család és a két intézmény, tisztelői, kollégái és barátai 2013. július 25-én 14.15 órakor vesznek búcsút a Farkasréti temető Makovecz termében (főbejárati ravatalozó).

Buda Béla a rendszerváltó generáció egyik legjelesebb képviselője volt, aki Magyarország lelki-szellemi újjáépítését az emberi közösségek lelki egészségének helyreállításán keresztül kívánta elérni. Szelíd szenvedéllyel harcolt a szenvedélybetegekért – írta róla Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Elhunyt Dr. habil. Buda Béla PhD pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus, kommunikációkutató, szakíró és szaklap-szerkesztő, mintegy huszonöt nemzetközi szakmai társaság tisztségviselője, húsz külföldi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja, öt magyar szakmai egyesület volt elnöke. 1964 óta dolgozott orvosként, s az 1980-as évektől tanított a felsőoktatásban. Rendkívüli gazdagság, könyvek, tanulmányok sokasága jellemzik alkotó munkásságát a pszichoterápia, a csoportkutatás, a szociálpszichológia, a szociológia, a devianciák, a személyközi kommunikáció, a média, reklám és marketing területeken. 1978-tól töltött be vezető állásokat a pszichiátria, a testnevelés-sportegészségügy, a nemzeti egészségvédelem, a kommunikáció, a nemzeti drogmegelőzés és az addiktológia területein.

A KRE BTK Társadalom- és Komnmunikációtudományi Intézetének nekrológja

Bagdy Emőke professor emeritus (KRE BTK) nekrológja

Nagy Zsuzsa nekrológja

További nekrológok

Dr. Buda Bélával készült interjú - 2006

 

Diplomaosztó

Tisztelettel meghívom
a
Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Karának
tanévzáró tanácsüléssel
egybekötött diplomaosztó
ünnepélyére,

2013. július 5-én,
pénteken 15.00 órára,

a Fasori Református
Gyülekezet templomába
(1071 Budapest. Városligeti fasor 5.)


Megújult honlap

Amint azt Önök is bizonyára észrevették, a Károli Gáspár Református Egyetem honlapja megújuláson esik át. Szíves elnézésüket és megértésüket kérem az átállás idejére, amíg az új oldal teljes kapacitáson nem üzemel.


Konferencia meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézete, valamint a Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézete és a Magyar Vallástudományi Társaság konferenciát rendez.




































 


Fiatalok a kultúráról - mindenkinek!

A Károli Gáspár Református Egyetem stábja a Bartók Rádióban
 
Ajánljuk szíves figyelmükbe a 2013. június 9-én, vasárnap 10 órakor, az MR3 Bartók Rádión adásba kerülő Miénk a mikrofon – Fiatalok a kultúráról c. műsort, melyet a Bölcsészettudományi Kar I. éves kommunikáció szakos hallgatói, Kiss Gábor, Mészégető Mária, G. Szabó Sarolta és Újvárosi Márk készítettek.
 
A készítők célkitűzése az volt, hogy "Megpróbáljuk megközelíteni, hogy az általunk sztárnak vélt közszereplők: sportoló, művész, lelkész, riporter, médiaszemélyiség, stb. milyen felelősséggel és szereppel bír a generációnk véleményének, értékrendjének formálásában.  Igyekszünk új tartalommal megtölteni a sztár szó elkoptatott és degradálódott  jelentésmezőjét.  Kik azok és vajon miért, akik követendő mintaként, példaképként jelenhetnek  meg generációnk számára  a kulturális értékek közvetítéséért felelős közmédiában.”

A műsorban a következő közéleti személyiségek szólalnak meg:
Pál Ferenc atya,
Harcsa Veronika jazzénekes,
Hegedűs Endre zongoraművész,
Borbás Mária, szerkesztő-műsorvezető, MTV, 
Buda Márton műsorvezető MR2 Petőfi Rádió, 
Szilágyi Áron, olimpiai bajnok kardvívó,
Kubik Anna, Kossuth-díjas színművész,
Kovács András Péter humorista, író.


Könyvhét - Bagdy Emőke dedikál

Bagdy Emőke a Könyvhét keretében ma (június 7. péntek) 16-17 között dedikálja a Károli Könyvek sorozatban megjelent Pszichofitness c. könyvét a L'Harmattan Kiadó standjánál.

Az Ünnepi Könyvhéten a Károli Könyvek sorozat újabb köteteinek szerzői közül néhányan dedikálnak a L'Harmattan standjánál:
Bagdy Emőke: Pszichofittnesz: 2013. június 7. péntek 16.00-17.00
Tari János: A néprajzi és az antropológiai filmezés: 2013. június 8. szombat, 13.00
Buda Béla: Empátia (bővített kiadás): 2013. június 8. szombat 14.00


Köztársasági ösztöndíj

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

Tájékoztató a 2013/2014. tanévi köztársasági ösztöndíj pályázati felhívásához


Az oktatásért felelős miniszter köztársasági ösztöndíjat adományoz - tanévenként - a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére.
 
A köztársasági ösztöndíj adományozásának rendjét és feltételeit a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 64. § (5) bekezdése valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2 007. (III. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) tartalmazza.

 
A Kormányrendelet értelmében az oktatásért felelős miniszter által adományozott köztársasági ösztöndíjra szóló pályázatot a felsőoktatási intézmény írja ki. A 24. § (4) bekezdése alapján az intézménynek a pályázásra kellő időt biztosítva, a benyújtási határidőt legalább 30 nappal megelőzően, az intézményben szokásos módon közzé kell tennie a pályázati felhívást.

A köztársasági ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma - a 2012. október 15-i állapotot rögzítő statisztikai adatközlés szerint, a Kormányrendelet 24. § (2) bekezdésének megfelelően - az államilag támogatott teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben valamint egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók számának 0,8%-a, de intézményenként legalább egy fő.
 
A pályázat kiírásakor - tekintettel az intézmény saját szabályzatában a jogszabályi háttér alapján megfogalmazott rendelkezésekre valamint ezen ösztöndíj hagyományaira - javasoljuk, a felsőoktatási intézmények fordítsanak kiemelt figyelmet az alábbi kérdésekre:

a.     az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, összege 2013-ban az Nftv.114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 34000 Ft havonta;

b.  a köztársasági ösztöndíjra az intézmény azon államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatói pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.   

c.     a pályázatot az intézmény a Kormányrendelet 24. § (4) bekezdésében részletezett határidő betartásával, valamint annak szem előtt tartásával írja ki, hogy a szenátusnak - az intézménybe beérkezett és elbírált pályázatok szerint, a hallgatók jogorvoslati lehetőségének biztosításával - legkésőbb 2013. augusztus 1-jéig javaslatot kell tennie az oktatásért felelős miniszter részére az ösztöndíj adományozására, az alapképzésben és a mesterképzésben részt vevő hallgatók tekintetében elkülönítetten;

d.  a 2013/2014. tanévre elnyert ösztöndíj csak a 2013/2014. tanévben folyósítható; amennyiben a hallgató - a képzési időnek megfelelően - páratlan tanulmányi félévben (tehát a 2013/2014. tanév első, őszi félévének végén) fejezi be tanulmányait, abban az esetben jogosult továbbra is az ösztöndíjra, ha tanulmányait a következő félévben (tehát a 2013/2014. tanév második, tavaszi félévében) folytatja;

e.  amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya az Nftv. 59. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint megszűnik vagy szünetel - kivéve az előző, d) pontban meghatározott esetben -, számára a köztársasági ösztöndíj tovább nem folyósítható;

f.     abban az esetben, ha az ösztöndíjra pályázó, de elutasított hallgató a fenti feltételek és az intézményi keretszám alapján érdemes és jogosult az ösztöndíjra, de intézményi eljárási hiba folytán nem nyerte el azt, és e tény jogorvoslati eljárás keretében megállapítható, az oktatásért felelős miniszter - az intézmény hallgatói előirányzatának vagy saját bevételének terhére - jogosult ezen hallgató részére köztársasági ösztöndíjat adományozni a felsőoktatási intézmény kezdeményezése alapján;

g.  a köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.

Az ösztöndíj-pályázatok elbírálásának rendjét és feltételeit az intézmény saját szabályzatában jogosult megállapítani és rögzíteni, figyelembe véve az egyenlő bánásmód követelményét. Ennek keretében az intézmény jogosult azt is megállapítani, hogy mely tevékenységek, eredmények alapján alakítja ki az intézményi rangsort, mely kritériumokat veszi figyelembe nagyobb vagy kisebb súllyal a pályázatok elbírálása illetve az intézményi rangsor felállítása során.


A pályázat beadásának helye, módja és ideje:

2013. július 5. péntek 14.00 óráig

kell zárt borítékban benyújtani a Karok Dékáni Titkárságára

az alábbi kötelező mellékletekkel együtt:

          1.    pályázati űrlap
          2.    az egyetem rektorának címzett levél
          3.    indexmásolat
          4.    nyelvvizsgabizonyítvány(ok)
          5.    egyéb igazolások (ha vannak)

 

A Kari rangsor legkésőbb 2013. július 12-én péntek 14.00 óráig a Karon kihirdetésre kerül,
mellyel kapcsolatban a hallgatók

2013. július 19-én péntek 14.00 óráig jogorvoslati kérelemmel élhetnek a Kar vezetőjénél
.

A szenátus javaslatát az ösztöndíjban részesítendő hallgatókról az Intézményi rangsor felterjesztése című nyomtatványon a felsőoktatási intézmények küldik el 2013. augusztus 1-jéig az oktatásért felelős miniszter részére.

Pályázati űrlap letöltése

Budapest, 2013. május 31.


Tiszteletbeli doktorrá avatásról

Tiszteletbeli doktorrá avatás 2013. június 11-én 10 órakor
Egyetemünk Szenátusa a közelmúltban három jeles személyiséget tüntetett ki tiszteletbeli doktori címmel, amelyek ünnepélyes átadására 2013. június 11-én, kedden 10 órakor kerül sor a Hittudományi Kar Dísztermében. Dr. Nikolaus Schneider, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) tanácsának elnöke, Dr. August Stahl irodalomprofesszor és Dr. Martyn Charles Rady történészprofesszor tiszteletbeli doktorrá avatásán a vendégeket Egyetemünk Vezetősége mellett köszönti majd Dr. Bölcskei Gusztáv Püspök úr. Az avatás alkalmából Dr. Nikolaus Schneider úr előadást tart „Állam és egyház: a kormányzók és kormányzottak felelőssége a Barmeni Hitvallás fényében” címmel. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!


Felhívás

Kedves Hallgatók!

Továbbra is toborzunk csapattagokat az egyetemi férfi és női kézilabda- és röplabdacsapatba, a férfi futball- és vízilabdacsapatba, az úszó- és futócsapatba, valamint az újonnan alakuló férfi és női kosárlabdacsapatba és a női futballcsapatba.

Jelentkezni a Dékáni Hivatalban Ujszászi Attilánál
(Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) lehet.

Szeretettel várunk minden jelentkezőt!


JUBILEUMI - 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó

Kedves sportolni vágyó Hallgatók!

Ajánljuk figyelmetekbe a következő lehetőséget:

http://www.futanet.hu/cikk/20-kh-olimpiai-maraton-es-felmaraton-valto

Aki jelentkezni szeretne az legkésőbb péntek (máj. 24.) 12:00-ig, a Dékáni Hivatalban Ujszászi Attilánál (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy pedig a Hallgatói Önkormányzat irodájában Kosnas Gyulánál teheti meg.

Szeretettel várunk minden jelentkezőt!


Pályázati felhívás KRE logó tervezésére és szlogenírásra

Pályázati felhívás KRE logó tervezésére és szlogenírásra


Mit jelent számodra a KRE, mint intézmény és élettér? Mi az, ami meggyőzött arról, hogy itt a helyed? Mindezt meg tudod frappánsan és tömören fogalmazni? Vagy esetleg lerajzolni? A Károli Gáspár Református Egyetem pályázatot hirdet az intézményt szimbolizáló embléma és szlogen megalkotására.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2010. szeptember 15. 24:00

Pályázati felhívás KRE logó tervezésére és szlogenírásra.pdf

Pályázati adatlap KRE logó tervezésére és szlogenírásra.doc

Pályázat - az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója tiszteletére

A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány
pályázatot hirdet egyetemi hallgatók számára
az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója tiszteletére


A pályázat célja:
A hazai egyetemi hallgatókban felkelteni, ébren tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc története és szellemisége iránti érdeklődést, megismerni akarást és tudást.
Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy 1956 történeti szerepének ismerete és megítélése méltó helyet foglaljon el az utókor emlékezetében.

A pályázók köre: magyar tannyelvű egyetemek, főiskolák hallgatói
A pályázat témája: Egyetemem 1956-os hősei
(Egyetemük, főiskolájuk egy 1956-os hősének (tanár, diák) bemutatása interjú, elbeszélés vagy tanulmány formában.)
A pályázat műfaja: interjú, elbeszélés, tanulmány
A pályázat lebonyolításának részletei:
A pályamű terjedelme ne haladja meg az 50 gépelt oldalt.
A pályaművet nyomtatott és digitális (CD, DVD) formában kérjük.
Egy pályázó több pályaművet is beadhat.
Kérjük, csatoljon az egyetemétől igazolást hallgatói jogviszonyáról.
A beadási határidő napján 24 óráig postázott pályázatokat tekintjük érvényesnek.
A pályázatok elbírálására az Alapítvány a témakör szaktekintélyeiből álló bíráló bizottságot kér fel.
A zsűri által javasolt pályaműveket az Alapítvány kiadványban jelenteti meg.
Az eredményről, a díjátadás helyéről és idejéről minden pályázót írásban értesítünk.
Beadási határidő: 2010. szeptember 30.
Eredményhirdetés: 2010. október 22.
Pályadíjak:
I. díj 150 ezer Ft
II. díj 100 ezer Ft
III. díj 50 ezer Ft

További tájékoztatás kérhető dr. Szieberth Istvánné kuratóriumi elnöktől az Alapítvány e-mail címén, telefonszámán vagy mobilon (30/99-85-273).


Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány
1025 Budapest, Szépvölgyi út 144.
325-9485, 336-0157 Fax: 336-0158
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://www.1956muzeum.hu
OTP 11701004-20200587 Adószám: 18097474-1-41

Pályázat - Diákok a tudományért szakalapítvány

Diákok a tudományért szakalapítvány 

A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kiírta a Diákok a tudományért pályázatot 2010. október 12-i határidővel a felsőoktatásban dokumentáltan eredményes tudományos vagy művészi tevékenységet felmutató, magyarországi egyetemen vagy főiskolán, nappali tagozatos graduális tanulmányaikat végző, illetve rendkívül indokolt esetben esti, levelező és távoktatási formában tanuló egyetemisták és főiskolások részére.

 

Célja: a felsőoktatásban kiemelkedő tudományos teljesítményt elért fiatalok alkotó, tudományos tevékenységének segítése.
Pályázatokat kizárólag a már eredményekkel (TDK-konferenciákon és más szakmai fórumokon elnyert díjakkal, tudományos publikációkkal, megvalósult egyéb alkotásokkal stb.) dokumentált (1) egyéni hallgatói kutatómunka, valamint (2) az ahhoz kapcsolódó bel- és külföldi konferenciákon való aktív részvétel forintköltségeinek (részvételi díj, utazás, szállás) fedezésére, (3) továbbá kivételes esetben OTDT tevékenységhez kapcsolódó publikációk megjelentetésének támogatására fogadunk el.
(A szakalapítvány szerény anyagi lehetőségei miatt az egy pályázónak nyújtott összeg csak kivételes esetben haladhatja meg a 100 000 Ft összeghatárt. Az ezen összeghatárt is figyelembe vevő költségvetés intézményi infrastruktúra-támogatást nem tartalmazhat.)
Pályázati támogatásban részesülhetnek: (1) a felsőoktatásban dokumentáltan eredményes tudományos vagy művészi tevékenységet felmutató, magyarországi egyetemen vagy főiskolán, nappali tagozatos graduális tanulmányaikat végző, illetve (2) rendkívül indokolt esetben esti, levelező és távoktatási formában tanuló egyetemisták és főiskolások. Előnyben részesülnek az első egyetemi vagy főiskolai diplomájukat szerző fiatalok, továbbá a Pro Scientia Aranyérmesek. Ez utóbbiak kedvezménye, hogy a végzést, illetve az érem elnyerését követő naptári évben is kaphatnak pályázati támogatást.
A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:
1. A kitöltött pályázati űrlapokat, bennük a kért mellékleteket, két példányban;
2. a kutatási vagy művészeti tevékenység gyakorlására vonatkozó terv rövid (legalább 1, legfeljebb 3 oldal terjedelmű) összefoglalását,
3. részletes költségtervet,
4. a pályázó szakmai életrajzát (az űrlapon is pontosan megjelölve a szakot/szakokat és az évfolyamot, amelyre a pályázat benyújtásakor jár a hallgató),
5. a tudományos vagy művészi előéletére vonatkozó publikációs, illetve szereplési jegyzéket és a munkásságot reprezentáló nyomtatásban megjelent kiadványok - legalább első oldalának - másolatát,
6. két tanára által írott ajánlást,
7. korábbi szakalapítványi támogatás esetén annak ideje, összege és rendeltetése feltüntetését, valamint
8. amennyiben konferencia-részvételre kér támogatást, annak dokumentumait (előadása vagy posztere kivonatát, a fogadási készségről szóló nyilatkozatot, a konferencia meghívóját, stb.), valamint a munkanyelv ismeretének szintjére utaló nyelvvizsga-bizonyítványának másolatát.
Visszamenőleges támogatást az alapítvány nem nyújt. továbbá a támogatás elnyerésétől két éven belül nem fogad be új pályázatot.


A szakkuratórium csak a http://www.prof.iif.hu/prc honlapról letölthető, vagy a Pro Cultura Alapítványnál beszerezhető pályázati segédlet alapján készült pályázatokat fogadja el.
A pályázat benyújtásának határideje: 2010. március 30. és október 12.
Az elbírálást májusban és novemberben végezzük el.

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

 

valamennyi szakalapítvány felhívásához

Pályázatot csak alapítványi pályázati űrlapon, a szükséges mellékletekkel kiegészítve fogadunk el. Az űrlapok fénymásolhatók - a "Kollégiumokért" szakalapítványét kivéve - egységesek, minden szakalapítványi pályázathoz felhasználhatók, fénymásolhatók. Egyéni űrlapot kell kitölteni ha egy, kollektívet ha egynél több személy, csoport, intézmény pályázik. Pályázati űrlap igényelhető személyesen a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány titkárságán, (DOMUS Vendégház 1146 Budapest, Abonyi u. 10.), illetve postai úton nagyalakú, (A4-es)felbélyegzett válaszboríték küldésével.

A felhívásokat az INTERNETENhttp://www.prof.iif.hu/prc alatt is közzétesszük, ahonnan a szükséges pályázati űrlapok is letölthetők.
A teljes pályázati anyagot beleértve az olvashatóan kitöltött, aláírt űrlapot is
2 példányban, külön-külön összetűzve kell benyújtani; postai úton, vagy személyesen a titkárságon, legkésőbb a beadási határidő napján.Az űrlap jobb felső sarkába be kell írni a megpályázott szakalapítvány nevét. Amennyiben a formális feltételek nem teljesülnek, a pályázat automatikusan kizáródik. Pályázati anyagok megőrzése, illetve visszaadása nem áll módunkban. Pályázatot, vagy annak utólagos kiegészítését a határidő lejárta után nem fogadunk el.

A korábban már támogatásban részesített pályázók újabb pályázatot csak akkor nyújthatnak be, ha elszámolási (beszámolási) kötelezettségüknek eleget tettek. A fentiekkel kapcsolatban érdeklődni lehet az alapítvány titkárságán személyesen, vagy a 343-3913, 343-9706 számú telefonon hétfőtől csütörtökig 10-15 óráig, pénteken 10-12 óráig.

Meghívó

Szeretethíd központi megnyitó ünnepség és családnap
 
Az V. Szeretethíd – Kárpát-medencei református önkéntes napok budapesti központi megnyitójára 2013. május 24-én, pénteken délután 14 órakor kerül sor a belvárosban, az Erzsébet téren. Idén rendhagyó megnyitóra kerül sor, hiszen a hivatalos megnyitó részt követően az önkéntes munkán túl a helyszínen egész délutános programot szervezünk családok részére Szeretethíd Jótékonysági Családnap néven. A programok 15 órától 18 óráig tartanak majd, a Magyar Református Szeretetszolgálat a Napraforgók Játszóház közreműködésével szervezi az alkalmat. Minden érdeklődő családot nagy szeretettel várunk!
http://szeretethid.jobbadni.hu/hir/szeretethid_csaladnap


Nemzetközi konferencia

NEMZETKÖZI KONFERENCIA

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Reviczky utca 4
Díszterem

2013. május 17-18.


Közvetlen istentapasztalásról szóló reflexiók
az európai hagyományban

Reflections on the Immediate Experience of God
in the European Tradition




Díszelőadók:

Veerle Fraeters - Antwerpen
Geert Warnar - Leiden
Gerd van Riel - Leuven
Beata Bishop - London

Részvételi díj napi 1000 Ft., két napra 1500 Ft.
Károlis diákoknak napi 500 Ft.


      SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT

Misztikus Hagyományok Kutatócsoport
Néderlandisztika Tanszék
    Szabadbölcsészet Tanszék


 A konferencia programja elérhető a linkre kattintva


Teológiai kerekasztal meghívó

Az egyházak jövőképe a népszámlálás után
Kerekasztal beszélgetés  Miroslav Volf Képünkre és hasonlatosságunkra című
könyve megjelenése alkalmából

A Harmat Kiadó tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a Miroslav Volf: Képünkre és hasonlatosságunkra / Az egyház, mint a Szentháromság képmása című könyvének bemutatójára, és a témában rendezett kerekasztal beszélgetésre.

Időpont: 2013. május 8., szerda 16:00 óra.

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Díszterem (Bp., VIII. ker. Reviczky utca 4. 1. emelet).

A kerekasztal beszélgetés résztvevői:

     •    Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, vallástörténész,
          az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke,
     •    Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának
          professzor emeritusa,
     •    Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke.

A beszélgetést vezeti:

     •    Fabiny Tibor, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi
          Kara Anglisztika Intézetének és Hermeneutikai Kutatóközpontjának vezetője,
          az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék vezetője.

Házigazda: Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója.

A keresztény egyház kétségtelenül új kihívások előtt áll a posztmodern kultúrában. A most nyilvánosságra került magyarországi népszámlálási adatok tükrében pedig még inkább aktuális kérdéssé vált az egyházak, felekezetek jövőképének újragondolására. Miroslav Volf számos nyelvterület után most végre magyarul is megjelenő, legjelentősebb teológiai művei közé tartozó kötete a kerekasztal beszélgetés résztvevőivel együtt arra keresi a választ, mi lehet napjainkban a keresztény hit megélésének megfelelő közösségi formája, amelyben a hit hitelessé és hatékonyan átadhatóvá válik.

A horvát származású Miroslav Volf a Yale Egyetem professzora, akit gyakran „korunk egyik legnépszerűbb teológusaként” emlegetnek. A közismert teológus-írónak eddig kilenc kötete és számos publikációja jelent meg. Közülük a Harmat Kiadó gondozásában Ölelés és kirekesztés címmel kiadott könyvét a Christianity Today folyóirat a huszadik század 100 legjobb vallásos könyve közé választotta.

További információk:
Harmat Kiadó,www.harmat.hu, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


Kulin-mehívó

Az Argumentum Kiadó

tisztelettel meghívja Önt

Kulin Ferenc

Küldetéstudat
és szerepkeresés

Irodalom- és eszmetörténeti
tanulmányok

című könyvének a bemutatójára.
A bemutató időpontja és helye:

2013. május 10., péntek, 17 óra

Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar

(Budapest VIII., Reviczky u. 4.
I. em. – Díszterem)

A könyvet bemutatja:
Szörényi László
és
Hermann Zoltán

A könyv a helyszínen kedvezményes áron vásárolható meg.

További információk


Ír Kulturális Nap

AZ ÍR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE ÉS A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM

meghívja Önt közösen rendezett Ír Kulturális Napjára.


Vegyen részt az ír kultúráról szóló ismeretterjesztő előadásokon, hallgasson autentikus ír
népzenét, és tanuljon ír néptáncokat!


Időpont és helyszín:

április 26. péntek, 14-18 óra;

Károli Gáspár Református Egyetem,
Bölcsészettudományi Kar, 1088 Budapest, Reviczky u. 4., I. emelet, Díszterem



Csatoljuk a részletes programot. Az eseményen ingyenes a részvétel.

Kérjük, hogy lehetőleg április 24-ig regisztráljon a következő e-mail címen:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Vízilabda MEFOB 2013

A Magyar Vízilabda Szövetség, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség és a Semmelweis Egyetem 2013. március 23-án és 24-én tartotta az I. Magyar Egyetemi-és Főiskolai Vízilabda Bajnokságot a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában. A rendezvény fővédnöke Prof. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora és Faragó Tamás, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó volt. Az elsőként megrendezett vízilabda bajnokság célja részben az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészség fontosságára, illetve arra, hogy nem lehet időben elkezdeni foglalkozni annak megóvásával. Másrészről azt is szerették volna bemutatni a hallgatóknak, hogy nem kell választaniuk a sportolás és a tanulás között, hiszen a felsőoktatásban is remek lehetőségek vannak a kibontakozásra. A kilenc résztvevő egyetem egyike volt a Károli Gáspár Református Egyetem frissen összeállt csapata is.

Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke, Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, és a főszervezők Jancsó Máté és Kasza Ádám.

A mérkőzések érdekessége az volt, hogy Faragó Tamás kísérleti szabályait alkalmazták. Ezek szerint a játék 25 méteres pályán zajlott (33 helyett), kisebb, 4-es méretű labdával (5-ös helyett), szűkebb, 5+1 fős létszámmal (6+1 helyett), futó órával, amiben 4x10 perces negyedek voltak (4x8 perc nettó játékidő helyett), kontrafault lehetősége nélkül, és a hét méteren kívülről lőtt gólok dupla pontozásával.

A verseny első napján, szombaton zajlottak a csoportmérkőzések, vasárnap pedig a helyosztók, majd a döntők. A rendezvény komolyságát olyan játékvezetők bizonyították, mint Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Steinmetz Ádám, aki a PPKE edzői szerepét is betöltötte vagy akár Gergely István, mint a BCE edzője.



Gergely István a kétszeres olimpiai bajnok játékvezető szerepben.

Egyetemünk csapatát kilenc hallgató alkotta, név szerint Czeiner Márton (BTK), Gór-Nagy Miklós (ÁJK), Gyetvai Zalán (ÁJK), Kiss Ádám (ÁJK), Metzger Péter Barnabás (ÁJK), Osváth Olivér (ÁJK), Papp Viktor Bence (ÁJK), Schmidt Márk (ÁJK) és Szána Miklós (BTK).



A Károli csapata az első napon: Metzger Péter, Schmidt Márk, Kiss Ádám, Gyetvai Zalán, Papp Viktor Bence, Osváth Olivér, Czeiner Márton, Szána Miklós (fentről-lefelé, balról-jobbra)

Az első megmérettetés elé szombat reggel tíz órakor álltak a fiúk, amikor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tizenhét fős csapatával játszottak. Gyetvai Zalán, a csapat kapitánya a meccs után elárulta, hogy végig mezőnyjátékosok álltak a kapuban, ami nagy hátrányt jelentett a küzdelemben, így a végeredmény 24-16 lett.


Elkezdődött az első meccs.

Támadásban a Károli csapata.

Gyetvai Zalán.

Osváth Olviér

Metzger Péter remekül szerepelt a kapuban is.


Interjú az első meccs után a csapatkapitánnyal.

„Nagyon nehéz dolgunk volt a már több közös edzésen résztvevő BME ellen. Sajnos a Ferencváros vízilabda csapata nem engedte el játékosait erre a bajnokságra, így nem volt kapusa a csapatunknak, tehát az egész tornán mezőnyjátékosok álltak a kapuban, ami nagy hátrányt jelentett az összes csapattal szemben. Ettől függetlenül, a csapat nagyon kitett magáért, küzdöttünk, hajtottunk, de ez így egy 24-16-os vereséget jelentett nekünk.”

A délutáni mérkőzést a Pécsi Tudományegyetem ellen vívta a hattagúra szűkült károlis csapat, a szurkolók táborát Prof. Dr. Balla Péter Rektor Úr is erősítette, teljes vállszélességgel támogatva a játékosokat mind lélekben, mind az eredmény megfelelő jegyzésében, azonban csere hiányában, egy heroikus küzdelemben 22:16-os vereséget szenvedtek fiaink. A második meccs után ismét megszólaltattuk a csapatkapitányt.

Kiss Ádám

A Károli teljes erővel ostromolta a BME kapuját.


Egy szép labdaátadás.

Metzger Péter

„Ezen a meccsen is hihetetlen erőket mozgósítottunk, és mindent beleadva sikerült egy szoros mérkőzést vívnunk. Külön kiemelném a meccsen Schmidt Márkot, aki életében soha sem vízilabdázott, a szűkös létszám miatt kellett egy nappal a bajnokság előtt bevenni a csapatba. Ezen a mérkőzésen ő állt a kapunkban, kellemes meglepetést okozva teljesítményével.”

Azonban vasárnap reggel a nemzeti válogatott Gór-Nagy Miklóssal kiegészülve játszott már a csapat a hetedik helyért a rendező Semmelweis Egyetem csapata ellen. Bisztritsányi Dávid erre a napra vállalta az edzői szerepet a partról irányítva, s ezzel stabilitást adva a játékosoknak, melyet ezúton köszön neki az egész csapat. A második napra a szurkolótábor is gyarapodott, a fiúk pedig hősiesen küzdöttek, szinte végig irányítva a mérkőzést. A harmadik negyedben a SOTE átvette a vezetést, de a mieink időben kapcsoltak, az ellenfél pedig elfáradt – edzőjük, Katona Csaba szerint főképp lelki-szellemi téren.

“Egyszerűen képtelenek voltunk a 7 méteren kívülről lövő Gór-Nagy Miklóst megfogni. Ez talán annak is betudható, hogy a srácokban nagyon benne maradt az, hogy a csoportmérkőzések során csupán egyetlen gólon múlt a továbbjutás, és emiatt már képtelenek voltunk olyan motivációt találni amiből meríthettünk volna erőt a mérkőzés megnyeréséhez. Éremért jöttünk, de ez most sajnos nem így sikerült.”

A végeredmény 21:19, KRE-SE, ezzel a Semmelweis Egyetem a nyolcadik, a Károli a hetedik helyen zárta az első egyetemisták és főiskolások között megrendezett vízilabda bajnokságot, és a csapat máris megkezdte a felkészülést a következőre.

A torna győztes BCE, az ezüstérmes BGF, és a bronzérmes BME.

Díjátadás a győzteseknek.

Didek Melinda

Képgaléria

Százak voltak kiváncsiak az I. Magyar Egyetemi- és Főiskolai Vízilabda Bajnokságra.

 Gyors csapatmegbeszélés.

 Melegítés közben.

Gyetvai Zalán a lövés pillanatában.

 Melegítés közben.

 Fotós: Kovács Gergely Botond

Videók

Vágó: Kutai Gergely és Kovács Gergely Botond


Meghívó - Kremlinológiai Intézet

 

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
KREMLINOLÓGIAI INTÉZETE
és
A  BARANKOVICS  ISTVÁN  ALAPÍTVÁNY

tisztelettel meghívja Önt

1940: a „furcsa háború” és a szokatlan döntések éve

című kerekasztal-beszélgetésre, amely a második világháború titkos történetével foglalkozó sorozatunk része.

Időpont:
2013. április 19., péntek 15.00 óra
 MOM Kulturális Központ.
(1124 Budapest, Csörsz u. 18.)

Az egybegyűlteket köszönti:
Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő, a XII. kerület polgármestere


A megjelentekhez szól:
Mészáros József habilitált egyetemi tanár, a Barankovics István Alapítvány elnöke


A kerekasztal résztvevői:
Horváth János egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés korelnöke
Németh István habilitált egyetemi tanár, Eszterházy Károly Főiskola
Fejérdy Gergely tudományos főmunkatárs, Magyar Külügyi Intézet
Kapronczay Károly egyetemi tanár, Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Levéltár
Ritter László történész


Házigazda és moderátor:
Kun Miklós habilitált egyetemi tanár,
a KRE Kremlinológiai Intézetének vezetője


A kerekasztal-beszélgetés végén levetítjük Molotov szovjet kormányfő,
külügyi népbiztos 1940-es berlini látogatásán készült fotóit
.


Mindenkit szeretettel várunk!

Meghívó

A DÉLKELET–EURÓPA KUTATÓINTÉZET - BUDAPEST

TISZTELETTEL MEGHÍVJA

2013. április 17-én (szerdán) 17.00 órakor a
XI. DÉLKELET–EURÓPA tudományos tanácskozására:

POLGÁROSODÁS A MONARCHIA IDEJÉN I.
A BÁNSÁG


Helyszín:
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
Díszterem
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

     Köszöntő
Gergely András Polgárosodás a Monarchia idején
Surányi Csaba A Bánság demográfiai térképe
     Előadások  
Pejin Attila A határőrvidéktől a polgárosodásig
Sebe Kata A temesvári zsidóság a Monarchia idején
Németh Ferenc Magyar-örmény családok Bánát közéletében a 19. században
Orcsik Károly Polgárosodás a vajdasági svábok körében
     Kerekasztal  
Elnök Gergely András történészprofesszor, KRE

*****

     Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

      RSVP: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
     DÉLKELET–EURÓPA KUTATÓINTÉZET  http://www.southeast-europe.org
     
     Előadásvázlatok és tanulmányrészletek a 2013. április 17-i
     XI. DÉLKELET–EURÓPA tudományos tanácskozáshoz

Pejin Attila: A határőrvidéktől a polgárosodásig

    A Bánság (Bánát) története végkifejletében lehetne akár egy újabb trianoni narratíva: amikor ugyanis napjainkban a Bánságról beszélünk, általában ki kell hangsúlyoznunk, melyikről van szó: a romániai, avagy a szerbiai Bánságról. Ebben a tanulmányban nem a terület újabb kori történetével foglalkozunk, sőt azzal a problémakörrel sem, amelybe ennek a területi egységnek, illetve fogalomnak a megjelenése, majd további fejlődése, áttagolódása tartozik. Bennünket elsősorban az a cél vezérelt, hogy összefoglaljuk, mi módon fejlődött a vidék a török hódoltság után, a határőrvidéki korszaktól egészen a kiegyezésig, vagyis a határőrvidék maradványainak végleges felszámolásáig, kiemelve a „felemásságot”, hiszen Bécs a Bácskához hasonlóan itt sem engedte vissza szívesen az általa visszafoglalt területeket a magyar vármegyerendszernek; egy részüket kénytelen-kelletlen igen, más részüket viszont – a török felé elmozduló határ őrzésének szükségességére hivatkozva – megtartotta, illetve a határőrvidék részeként kezelte. Mindeközben elsősorban a „szerbiai Bánság”-ra koncentráltunk (Torontál és Temes vármegyékbe tagolt területek), igyekeztünk azonban elkerülni a kontextusból való kiragadás csapdáját. Szerettük volna újólag felhívni a figyelmet a Nagykikindai kerületre, amely kiváltságainál fogva némileg másmilyen fejlődési irányt vett, valamint a bánsági városok (Nagybecskerek, Versec, Nagykikinda, Pancsova) helyzetére, szerepére. Külön foglalkoztunk a Bánság etnikai összetételével, amely a 18. (részben a 19. sz. eleji) telepítéspolitikával függ össze.

Orcsik Károly: Polgárosodás a vajdasági svábok körében

  A sváb lakta települések földrajzi elhelyezkedése a Bácskában, a Bánságban és a Szerémségben kedvezett a polgárosodásnak, mivel több délvidéki városban, - mint Újvidék, Zombor, Temesvár, Arad, Nagybecskerek, Versec, Zimony és Ruma - jelentős számú németajkú lakosság összpontosult. Mivel e városokat is jobbára német lakta települések ölelték körül, ezért a migránsok számával csak tovább nőtt a fenti városok sváb lakossága. Emellett több homogén, sváb lakta községben a nagybirtokos parasztság köréből kerültek ki az iparosodás – elsősorban kender-, dohány és cukorfeldolgozás, sörfőzés és téglagyártás - zászlóvivői. Ezen települések tehát a századfordulón rohamléptekkel haladtak a városiasodás felé. A vajdasági sváb polgárság súlypontját az iparosok és kereskedők alkották, nem pedig a köztisztviselői és a tanári réteg. Mindezen tényezők hozzásegítettek ahhoz, hogy a vajdasági svábok esetében a polgárosodás nem feltétlenül járt együtt az asszimilációval, mint az a dunántúli vagy a Buda-környéki németajkú lakosság körében oly jellemző volt a századfordulón.

Sebe Kata : Polgárosodás a Monarchia idején: A temesvári zsidóság

  Temesváron az Osztrák-Magyar Monarchia idején jelentős számú zsidó népesség élt. Az 1868/69. évi zsidó kongresszus után, amikor a magyarországi zsidó hitközségekben szakadás történt, a temesvári hitközség a kongresszusi (neológ) irányzathoz csatlakozott; 1871-től azonban ortodox közösség is működik a városban. A Monarchia idején a zsidó közösségi élet virágzott Temesváron – több zsinagógát építettek, illetve több izraelita iskolát is alapítottak a korszakban. A zsidók jelentős szerepet játszottak Temesvár gazdasági és kulturális életének fejlődésében. Az izraelita hitközségből nagynevű ipari cégek vezetői, orvosok, ügyvédek, professzorok, újság- és folyóirat-kiadók, bankárok kerültek ki. A város zsidóságát is intenzív asszimilációs folyamat jellemezte – többek között nyelvi asszimilációról, gyakori névmagyarosításról, vegyes házasságokról beszélhetünk. Az asszimilálódott zsidók sajátos jellemzője a minőségileg (az iskolai teljesítmények tekintetében) jobb iskolázottság. A XIX. század második felében Temesvár ipara nagy átalakuláson ment át, melynek eredménye a kézműipar hanyatlása és a gyáripar hatalmas fellendülése.

     A TANULMÁNY VÁZLATA
    
A temesvári zsidó hitközség történetének fontosabb momentumai, kiemelkedő vallási vezetői
     Az asszimiláció folyamata, a polgári rétegeken belüli érvényesülés
     Iskolázottság, a beiskolázást elősegítő tényezők
     A zsidó vállalkozók jelentősége Temesvár iparosodásában

Németh Ferenc: Magyar-örmények Bánát közéletében a 19. században

   A 18. század második felétől kezdődően egyes erdélyi magyar-örmény családok, – mint magyar anyanyelvű, etnikai eredetű társadalmi csoportok –, mindenekelőtt a Kissek (Ákonczok), Dánielek, Karácsonyiak, Gyertyánffyak, stb. nemcsak gazdasági érdekeltséget és vagyonszerzési lehetőséget láttak a török kiűzése után, elmocsarasodott, lepusztult s csaknem lakatlan Bánátban, hanem érvényesülési lehetőséget is. Különösen a déli megyék, (közöttük Torontál megye) 1779. évi visszacsatolását követően, amikor is Nagybecskerek székhellyel visszaállították a megyei adminisztrációt. Ez újabb lendületet adott a magyar-örmény családoknak, akik anyagilag megerősödve, nemcsak a közjót szolgálták, hanem személyes érvényesülési lehetőséget is láttak a rendeződő alvidéki állapotokban. Tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak e térség 19. századi gazdasági és kulturális fejlődéséhez. Nem kerülhették el az intenzív polgárosodás folyamatait sem a 19. század második felében. A vármegyei karriert szabályosan végigjáró örmények utóbb a magyar dzsentri réteg tipikus életpályáját választották, ehhez a réteghez hasonultak, asszimilálódtak. A 20. század elejére már szinte teljesen egybemosódtak a közöttük lévő határok.

*

     A TANULMÁNY VÁZLATA (tézisek):

     A magyar-örmény családok „beépülése” Bánát közéletébe;
     - a beodrai Karácsonyiak
     - az ittebei és eleméri Kissek (Ákonczok)
     - a szamosujvárnémeti Dánielek
     - a bobdai Gyertyánffyaknak
     -a hajniki Boborok
     - az eleméri Pappok 
     - az écskai Lázárok
     Magyar-örmény karrierek, karriersémák, vegyesházasságok, asszimilálódás, polgárosodás
     A torontáli magyar-örmény családok hozzájárulása a déli végek gazdasági és művelődési életének
     19. századi felvirágzásához.

*

     A konferencia zárásaként elhangzik


           Liszt Ferenc Szent Dorottya (E-dúr, 1877.)

           Zongorázik

           Taksz Lilla

*

     A konferencia előadói 

Németh Ferenc 1956 Bóka (Bánát) Az irodalomtudományok doktora. Egyetemi docens a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. 2007 2013 az újvidéki Forum igazgató-főszerkesztője,

Orcsik Károly (Zenta, 1978) teológus, egyháztörténész (MSc. Róma, 2006 Pápai Gergely Egyetem)
Tanít: Teológiai-Kateketikai Intézet, Szabadka; Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, Szeged.

Pejin Attila (történész, 1993-tól múzeumvezető Zentán)

Sebe Kata (Eötvös Loránd Tudományegyetem)


Elhunyt Dr. Belényi Gyula

Közlemény

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy  2013. március 23-án elhunyt Dr. Belényi Gyula, Egyetemünk professzora, kiváló történész, habilitált MTA doktor. Személyében rendkívül nagy tudású, a hallgatók körében méltán népszerű egyetemi tanárunkat vesztettük el.  Dr. Belényi  Gyula 2000. február 1. óta oktatott Egyetemünkön. A Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékén először docensként, majd egyetemi tanárként dolgozott, és törzstagja volt új Történelemtudományi Doktori Iskolánknak is.  Emlékét hálával őrizzük Egyetemünkön.


Meghívó könyvvásárra

A Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat
 
engedményes könyvvásárt tart
 
2013. április 4-én (csütörtökön), 9–16 óráig
 
a KRE HTK emeleti aulájában
(1092 Budapest, Ráday u. 28.)
 
Előzetes megrendeléseket  a könyvvásárt megelőző nap délig fogadunk.
Nézzen bele csatolt könyvajánlónkba, teljes kínálatunkat pedig webáruházunkban tekintheti meg.

Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba 2014-2015



ÖSZTÖNDÍJAK

AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBA
A 2014-2015-ÖS TANÉVRE

A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság örömmel hirdeti meg a 2014/2015-ös tanévre szóló ösztöndíjait. Fulbright ösztöndíjra azok a magyar állampolgárok pályázhatnak, akik

  • felsőfokú végzettséggel valamint
  • megfelelő szintű angol nyelvtudással rendelkeznek és
  • az Egyesült Államokban szeretnének továbbtanulni (és/vagy PhD hallgatóként kutatni), oktatni vagy kutatni.

Pályázni bármely tudományterületen és művészeti ágban lehet.

A világ legnagyobb nemzetközi oktatási csereprogramját, a Fulbright Programot az Egyesült Államok és a résztvevő partner országok kormányai támogatják, hogy ezzel is elősegítsék az Egyesült Államok és a világ más országai népeinek kölcsönös megértését. A program a néhai J. William Fulbright amerikai szenátorról kapta nevét, aki 1946-ban terjesztette a Kongresszus elé az Amerikai Egyesült Államok és más országok közötti oktatási csereprogram tervezetét, melyben ma már több mint 150 ország állampolgára vesz részt. A Program évente világszerte körülbelül 8000 új ösztöndíjat biztosít az érdeklődő pályázók számára.

Az angol nyelvű pályázat beadási határideje:
2013. május 13.

További részletek és online jelentkezés a honlapon:
www.fulbright.hu

Egyéb amerikai ösztöndíjlehetőségek:
www.educationusa.hu

 

TÁJÉKOZTATÓ ELŐADÁSOK

Debrecen Debreceni Egyetem
2013. március 5., kedd 10:00
Rektori Tanácsterem, Főépület (II./221.)
4010 Debrecen, Egyetem tér 1.
Szeged Szegedi Tudományegyetem
2013. március 7., csütörtök 10:00
Tanulmányi és Információs Központ (TIK)
IV. szemináriumi terem
6722 Szeged, Ady tér 10.
Budapest Fulbright Bizottság
2013. március 8., péntek 15:00
Konferenciaterem (Fszt.)
1082 Budapest, Baross u. 62.
Pécs Pécsi Tudományegyetem
2013. március 11., hétfő 14:00
PTE Rektori Hivatal, Szenátusi terem
7622 Pécs, Vasvári Pál u. 4.
Miskolc Miskolci Egyetem
2013. március 13., szerda 12:00
Szenátusi Tanácsterem
3515 Miskolc, Egyetemváros, A/4. ép. I. em.
Veszprém Pannon Egyetem
2013. március 20., szerda 10:00
Konferencia központ
8200 Veszprém, Egyetem u. 10.
Szombathely Nyugat- magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ BTK
2013. március 21., csütörtök 10:30
Földszint I. 'Kohn János' előadó
9700 Szombathely, Berzsenyi tér 2.
Sopron Nyugat-magyarországi Egyetem
2013. április 8., hétfő 13:00
NymE Szenátusi Ülésterem
Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. B/I.

A Károli Gáspár Református Egyetem kiválóságai az állami kitüntetettek között

KÖZLEMÉNY
A Károli Gáspár Református Egyetem kiválóságai az állami kitüntetettek között
Budapest, 2013. március 15.

 

Nemzeti ünnepünk alkalmából 2013. március 14-én és 15-én, az 1848-1849-es Forradalom és Szabadságharc emlékére átadták Magyarország legrangosabb, tudományos és kulturális területen végzett kimagasló teljesítményért járó díjait.

Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült Prof. Dr. Bagdy Emőke professzor emerita asszony, a pszichológia tudomány kandidátusa, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehetett át Dr. habil. Kulin Ferenc író, irodalomtörténész, egyetemi docens.

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Dr. Kovács Barnabás stratégiai igazgató, valamint Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Szabó Erika könyvtári főtanácsadó.

Kossuth-díjat vehetett át Dr. Kalász Márton, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, József Attila-díjas író, költő, műfordító. József Attila-díjjal ismerték el Dr. habil. Petrőczi Éva író, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyetemi docens irodalmi tevékenységét.

 

Ezúton is szívből gratulálunk a rangos állami kitüntetésekhez!

(forrás: http://www.kormany.hu)


TAVASZI TRÉNINGHÉT 2013. március 25-28.

    TAVASZI TRÉNINGHÉT 2013. március 25-28.

 

    Egyetemünk 2013. március 25-28. között ismételten
    megrendezi a „Tavaszi Tréninghét” elnevezésű
    programsorozatát.
    Ennek keretében összegyetemi programok, valamint
    kari szinten szervezett oktatások, foglalkozások,
    előadások, rendezvények várják az érdeklődőket.

 

     A RÉSZLETES PROGRAMTERVRŐL AZ ITT TALÁLHATÓ TÁBLÁZATBAN TÁJÉKOZÓDHAT.
     -    A PROGRAMOK HALLGATÓ, OKTATÓ ÉS NEM OKTATÓ MUNKAVÁLLALÓ
          BONTÁSBAN A MEGFELELŐ OSZLOPBAN TALÁLHATÓK.
     -    A TÁBLÁZATBAN PIROSSAL SZEREPLŐ PROGRAMOK KÖTELEZŐ JELLEGŰEK.
     -    A ZÖLDDEL JELÖLTEK A KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ PROGRAMOK.
     -    A SZÜRKE MEZŐKÖN TALÁLHATÓ PROGRAMOK FAKULTATÍV,
          SZABADON VÁLASZTHATÓ JELLEGŰEK.

A programok részleteiről és a jelentkezésről hamarosan értesítjük kari tájékoztató levélben.

Várunk minden kedves érdeklődőt.


KRE Főnixek válogató

 

Tisztelt Hallgatók!


Ezúton szeretettel meghívjuk Önöket a 2013. március 28-áncsütörtökön 16:30-tólmegrendezésre kerülőEgyetemi futball csapat, a KRE Főnixek válogatójára az Eosport pályára (1101 Budapest  Kőbányai út 38.) Várunk mindenkit, aki szereti a futballt és szívesen csatlakozna a csapatunkhoz.


Üdvözlettel,


Dr. Vassányi Miklós
tudományos, Erasmus- és
sportügyekért felelős
dékánhelyettes
BTK


I. Magyar Egyetemi és Főiskolai Vízilabda bajnokság



Tisztelt Hallgatók!


Ezúton szeretettel meghívjuk Önöket a 2013. március 23-24 péntek-szombati  napokon megrendezésre kerülő I. Magyar Egyetemi és Főiskolai Vízilabda bajnokságra a Császár-Komjádi Uszodába (1023 Budapest  Árpád fejedelem útja 8) ahol Egyetemünk válogatottja is megméretteti magát.

A belépés minden látogató számára ingyenes! További információkért látogassák meg a waterpolo.sote.hu weboldalát.

Reméljük, hogy eljönnek buzdítani csapatunkat!?


Üdvözlettel,


Dr. Vassányi Miklós
tudományos, Erasmus- és
sportügyekért felelős
dékánhelyettes
BTK


Családi életre nevelés és kapcsolati kultúra fejlesztése

Családi életre nevelés  és kapcsolati kultúra fejlesztése
témakörben 40 órás pedagógus továbbképzés indul a KRE Bölcsészkarán.

Célunk a tanárok és az iskolai oktatásba bekapcsolódó egyéb diplomások (gyógypedagógus, mentálhigiénikus, hitoktató, iskolai védőnő, kollégiumi nevelő, szabadidő-szervező, stb. )  felkészítése a 2013. őszén induló új NAT szerinti munkára.
A képzés 40 pontot ad a kötelező továbbképzés keretében.

Az új Nemzeti alaptantervben a fejlesztési területek és nevelési célok között a Családi életre nevelés kiemelt figyelmet kapott. A  Családi életre nevelés önálló tárgyként is megjelenhet, de az 1-12. évfolyamokon bármely tantárgyba integrálható, különös tekintettel az erkölcstan, az etika, a technika, életvitel és gyakorlat, a biológia, a magyar, a történelem  tárgyakra, valamint az osztályfőnöki órára.

A képzés nyolc témakörében módszertani és elméleti jártasságot nyújtunk a résztvevőknek:
      -    Társas kapcsolatok, kommunikáció és konfliktuskezelés
      -    Önismeret és érzelmi intelligencia
      -    Jellem és értékrend
      -    A család működése
      -    Változások és veszteségek kezelése a családban
      -    Nemiség, párkapcsolat, szexualitás
      -    Veszélyek és devianciák
      -    Elméleti és módszertani összefoglaló

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 82/147/2012 nyilvántartási számon engedélyezett programunk: Családi életre nevelés. A NAT alapján a családi életre nevelésben és a kapcsolati kultúra fejlesztésében résztvevők felkészítését elősegítő továbbképzés.

A következő képzés ideje: 2013. április 5-6.  és május 24-25. ( péntek-szombat 9-18-ig)
Helye: Budapest, VIII. Reviczky u. 4. 
A képzés díja: 40.000 Ft/fő, (az útiköltséget és szállásdíjat nem tartalmazza.)
Jelentkezés: 2013. március 27-ig  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Információ: 06-1-483-2937

Budapest, 2013. február 20.                           Dr. Komlósi Piroska Ph.D., egyetemi docens
                                                                          a továbbképzés alapítója és szervezője


EMLex - Felvételi 2013

Kedves Felvételizők, leendő és jelenlegi Hallgatóink!

A BA-képzésre jelentkezők figyelmébe is ajánljuk alábbi képzésünket (EMLex), mely kiváló lehetőségeket kínál azok számára, akik a szótárkészítés iránt érdeklődnek, és szívesen folytatnának tanulmányokat Európa nagy egyetemein. Magyarországon kizárólag a Károli Gáspár Református Egyetem Német Tanszékén lehetséges a képzésbe való bekapcsolódás!

Az Europäischer Master für Lexikographie nemzetközi, kilenc egyetem együttműködésén alapuló interdiszciplináris mesterképzés. A hallgatók (és oktatók) kiutazását kölcsönös Erasmus-szerződések biztosítják, így a hallgatók valamennyi résztvevő intézmény, meghatározott szakterületekre specializálódott oktatóinak blokkszemináriumait végiglátogathatják.

A részletekről, a jelentkezés feltételeiről és további előnyeiről két dokumentumból is tájékozódhatnak az érdeklődők:
Mi az EMLex? Általános bemutató és a képzés moduljai [pdf]
Részletes leírás: célkitűzések, társegyetemek, a jelentkezés feltételei [pdf]
Jelentkezési adatlap [pdf




















 


Az identitás és etika fogalma Szt. Ágostonnál

 A DÉLKELET–EURÓPA KUTATÓINTÉZET - BUDAPEST

DÉLKELET-EURÓPA
  SOUTH-EAST EUROPE
INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY

és az
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Történeti Intézete


TISZTELETTEL MEGHÍVJA

AZ IDENTITÁS ÉS ETIKA FOGALMA
SZT. ÁGOSTONNÁL


című 9. DÉLKELET–EURÓPA tudományos tanácskozására

2013. február 20-án (szerdán) 17.00 órakor az

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában

1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. Főépület I. em. 115

Nyitó gondolatok
Surányi Csaba (INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY főszerkesztője)

Előadások

Kendeffy Gábor (Károli Gáspár Református Egyetem)
     Ágoston etikája – szisztematikus elmélet és praktikus dilemmák

Péter Mónika (Babes-Bolyai Tudományegyetem - Kolozsvár)
     A szubjektivitás konstitúciója Szent Ágostonnál

Török Csaba (Esztergomi Hittudományi Főiskola)
      Lehet-e szabad a predestinált ember?
     Opponens

Siklósi István (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
     A személyfogalom Ágostonnál és Boethiusnál

                            *

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kérjük regisztráljon, ha részt kíván venni tanácskozáson.
RSVP: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://www.southeast-europe.org/

További információk


Elhunyt Dr. Hegedűs Loránt

Dr. Hegedűs Loránt
református teológus és lelkipásztor, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke
(1930. november 11. – 2013. január 26.)

Temetés:
február 16. szombat, 13:00 óra
Fiumei úti Sírkert (Bp. VIII., Fiumei út 16).

Részvétet nyilvánítani már 12:00 órától lehet a ravatalozóban

A Hittudományi Kar valamennyi tanára, hallgatója és dolgozója megdöbbenve vette tudomásul dr. Hegedűs Loránt püspök úr halálhírét. Az utóbbi években betegsége ismert volt, mégis mindnyájunkat reménységgel töltött el az az akaraterő és elhivatottság, amellyel testi gyengeségén fölülemelkedve, még előadásokat tartott e falakon belül lelkészhallgatóinknak éppúgy, mint falakon kívül a Kárpát-medencében élő gyülekezeteknek. Reá nézve is bebizonyosodott az Úristen szava: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el” (2Kor 12, 9). Most utólag látjuk igazán azt, mennyire vele volt ez az erő, hiszen csak néhány hónappal ezelőtt, de befejezhette utolsó éveit oly nagy szenvedéllyel kitöltő, hatalmas, négykötetes Ady-monográfiáját.

Személyében nem csak a református egyház lángoló hitű és a közügyekben is felelősséget vállaló – cum Deo pro patria elkötelezett – pásztorától, hanem enciklopédikus igényű prédikátorától, egyik legjelentősebb teológusától és ugyanakkor egyetemének megalapítójától is búcsúzunk. Az elmúlt évtizedeknek a rendszerváltozással felkavarodó politikai hordaléka munkájának rendkívüliségét ez idáig még részben elfedte, de az idő múlásával s az indulatok leülepedésével egyre inkább ki fog tűnni Hegedűs Loránt művének jelentősége.

Lelkipásztorként az ige szolgálatával bizonyította azt, hogy a nemzet nemhogy nem idegen az Ábrahám hitének ígéret szerinti örökségével, a Krisztusban való új léttel, hanem éppen abban gyökerező identitás és különleges küldetés az ember javára, legyen az a gyülekezet vagy az egész állam tagja.

Prédikátorként az ige szolgálatával bizonyította azt, hogy a logosz, az Isten bölcsessége, mely Krisztusban testet öltött, nem ismeri a tabu témát, minden globális és partikuláris gondhoz van köze, prófétai módon mindent az Isten országának igazságával ütköztet, és a halál árnyékának völgyében az evangéliumot hirdeti.

A Károli Gáspár Református Egyetem megalapítójaként az ige szolgálatával bizonyította azt, hogy mind az egyetemes keresztyén, mind pedig a kálvini protestáns örökség kötelezettsége egyházi iskolákat és egyetemet létrehozni és fenntartani – alkalmas vagy alkalmatlan időkben egyaránt.

Tudós teológusként az ige szolgálatával bizonyította azt a Pál apostol általi apologetikai elvet, miszerint keresztyén gondolkodóként az igazán vitéz feladat „lerontani az okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejteni minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10, 5).

Ennek jegyében létrejött munkásságából válogatva a legfontosabbakat mindenképp meg kell említenünk. Teológiai művei közül: Újkantiánus és értékteológia, 1996; Az Isten-kérdés szempontjai, 1998; Jézus és Európa, 1998; 1 Mózes huszonkettő, 2001; Az evangéliumok evangéliuma, 2009; Transzcendencia a XX. századi protestáns teológiában, 2011; Rodintől Krisztusig, 2010. Teológiai esztétikai művei: Nyitás a végtelenre, 2003; A költő-vátesz Ady I-IV. 2008-2013. Prédikációs kötetei: Isten kezében a történelem, 2000; Apokalipszis most és mindörökké, 2005.

Most gyászolunk, de a Hittudományi Kar mégis elmondhatja: a tanár úr, életének példájával és gondolataival mindig velünk lesz, s ha valaki magyar nyelvterületen teológiát kíván művelni, dr. Hegedűs Loránt életművét immár meg nem kerülheti.

           Soli Deo Gloria!


Meghívó könyvbemutatóra - Vallásfogalmak sokfélesége

MEGHÍVÓ KÖNYVBEMUTATÓRA

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának vezetősége és a
Szabadbölcsészet Tanszék szeretettel vár minden érdeklődőt

2013. január 30-án, 14 órára,

a KRE és a L'Harmattan Kiadó Károli Könyvek sorozatában megjelent

Vallásfogalmak Sokfélesége



című tanulmánykötet bemutatójára.

A kiadványt bemutatják:

Máté-Tóth András,
valláskutató,
tanszékvezető egyetemi tanár,
SZTE BTK, Vallástudományi Tanszék,

Vassányi Miklós,
filozófiatörténész, vallásfilozófus,
tudományos dékánhelyettes,
tanszékvezető egyetemi docens,
KRE BTK, Szabadbölcsészet Tanszék,

valamint
a szerzők és a szerkesztők.

A rendezvény helyszíne:
Károli Gáspár Református Egyetem, BTK (1088 Budapest, Reviczky utca 4.)
I. emeleti Díszterem

A kötet a bemutató alatt 20 százalék kedvezménnyel vásárolható meg.


Könyvbemutató

Károli Gáspár Református Egyetem
– L’HARMATTAN Kiadó
 
tisztelettel meghívja Önt
és a Szerkesztőség munkatársait
 
Tóth Sára
A képzelet másik oldala
Irodalom és vallás Northrop Frye életművében
c. könyvbemutatójára.
 
A kanadai tudós munkásságát
tárgyaló első magyar nyelvű monográfiát bemutatják:
 
Fabiny Tibor, egyetemi tanár,
a KRE BTK Anglisztika Intézetének vezetője
Visky András, docens, Babeş-Bolyai Egyetem
 
Házigazda:
Sepsi Enikő, a KRE BTK dékánja,
a sorozat szerkesztője
 
 
Időpont: 2013. január 15. kedd, 16 óra

Helyszín: Írók Könyvesboltja
(Budapest 1061, Andrássy út 45.)
 
A szervezők minden Érdeklődőt szeretettel várnak.


Lovász Irén Ünnepi hangversenye

 

Lovász Irén
ünnepi hangversenye
Közreműködik
Mizsei Zoltán:
ének, orgona, pszaltérium, középkori hárfa, udu
Ágoston Béla: duda, furulya, kaval, saxofon, fujara

 HELYSZÍN / LOCATION: BELVÁROSI SZENT MIHÁLY TEMPLOM
1056 BUDAPEST, VÁCI UTCA 47/B. WWW.SZENTMIHALYTEMPLOM.HU
Jegyek / Tickets: 2.800 HUF
Jegyeket a templom kegytárgyboltjában, a MÜPA jegypénztárában (555-3300), a jegyelado.hu hálózatában (240 2841), a Libri könyvesboltjaiban, a Rózsavölgyi jegyirodában (266-8337) és az interneten (www.jegyelado.hu) vásárolhatnak.


Egyetemek Kupája 2012

Egyetemek Kupája 2012

Tisztes helytállás a novemberi Egyetemek Kupáján

2012. november 30. és december 1. között az Újbudai Sportcentrumban megrendezett viadalon 21 különböző felsőoktatási intézmény 31 együttese között a Károli Gáspár Református Egyetem Főnixek csapata is megmérettette magát.

Verebics Dániel, Mező István, Ivanics László, Perjés András,
Szabó Sándor, Imre Sándor, Győri Ferenc, Tamás Gyula,
Mező Gábor, Balogh Ádám (fentről-lefelé, balról-jobbra)


Csapatunkat az “A” jelzésű négyesbe sorsolták, az Óbudai Egyetem, a Corvinus Allstars és a BGF Bagolyvár együtteseivel egyetemben. A kezdésen ugyan még érződött, hogy első alkalommal játszanak együtt a fiúk, de így is kemény feladat elé állították az Óbudai Egyetem játékosait. Pörgős meccsen, az utolsó percig küzdve az egyenlítésért, 1-0 arányban alulmaradtak a Károli fiai.

Verebics Dániel

Mező István


A második találkozón pontott kellett szerezni a csapatnak, hogy életben maradjanak a továbbjutási remények. Imre Sándor góljával meg is szereztük a vezetést a Corvinus ellenében. A fiúk sokkal jobban érezték magukat a pályán, mint a nyitómérkőzésen. A vezetés megszerzése után Mező István egy figyelmetlen hiba miatt a kiállítás sorsára jutott, így az ellenfél az emberelőnynek köszönhetően hamar kiegyenlített. A hajrában nem sikerült egyik gárdának sem megszereznie a győzelmet, 1-1-es döntetlennel zárult az összecsapás.

Ivanics László

Perjés András


Az utolsó selejtező sordöntő volt a Főnixek számára. BGF Bagolyváron keresztül vezetett az út a legjobb 16 együttes közé. A győzelmi kényszer ellenére biztos játékkal, Imre pontos találatainak köszönhetően sikerült kiharcolni a győzelmet. A csoport győztese 7 ponttal az Óbudai Egyetem lett, míg a második helyet 4 pontjának és jobb gólkülönbségének köszönhetően a Károli szerezte meg, ezzel kvalifikálva magát másnapra a nyolcaddöntőbe. Így a pénteki nyitónap csoportmérkőzései után szombaton már az egyenes kieséses szakasz várt csapatunkra.

Szabó Sándor

Imre Sándor


A csoportmérkőzéseken kiemelhetem a góljainkat szerző Imrét, a védelmben átjátszhatatlan Szabó Sándort, vagy éppen a villámgyors Tamás Gyulát, aki a védekezésből és a támadásból is kivette részét. Valamint Ivanics László kitűnő kapusteljesítményét, az amúgy nagypályához szokott Verebics indításait, vagy a Mező fivéreket, akik játékukkal lefedték az egész pályát.

Győri Ferenc

Tamás Gyula


A nyolcaddöntőben a sorsolás nem kedvezett számunkra, hiszen szombaton a veretlen BGF Stars csapata várt a mieinkre. A jóval összeszokottabb ellenfél 4-0-ás vereséget mért az utolsó pillanatig lelkiismeretesen hajtó Károlisokra, akik így sok intézményt hátuk mögé szorítva a 9. helyen végeztek.

Mező Gábor

Balogh Ádám


A nyolcaddöntők izgalmai után egy gála mérkőzésre került sor, ahol az Egyetemek Kupája Válogatottja a Magyar Újságíró Válogatottal játszott szoros mérközésen 1-1-es döntetlent.

A legjobb négy között a BGF Stars csapata az Óbudai Egyetemet, Jakab Dávid találatával 1-0-ra verte, míg a másik ágon a Nyíregyházi Főiskola büntetőpárbaj után lépett túl a miskolci csapaton. A bronzmérközést a budaiak nyerték 2-0 arányban.

A kupa sorsáról döntő zárómérkőzést így a Főnixeket megállító BGF Stars csapata játszhatta a nyíregyházi együttessel. A budapesti csapat rutinos játékosai hamar 2-0-ás vezetést szereztek, amire a nyírségi csapat a lefújás elött csupán szépítő találattal tudott válaszolni, így a BGF csapata nyerte az évvégi Egyetemek Kupáját.

Az érmek átadása után egyéni díjazásra került sor. A torna legjobb játékosának járó címet a nyíregyházi Kiss Tamás érdemelte ki játékával. A kupa gólkirálya a 18 találatig jutó Jakab Dávid (BGF Stars) lett, míg a legjobb kapusnak járó kitüntetéssel Hoffer Tamás az Óbudai Egyetem hálóőre hagyhatta el a helyszínt.

A verseny főtámogatója a Playmaker sportbolt és a Vodafone Magyarország volt. Csapatunk a részvételért kapott feltöltő kártyákat karitatív célra a Magyar Református Szeretetszolgálatnak ajánlotta fel.

Játékosaink kedvét nem szegte, hogy a késöbbi kupagyőztes Stars jobbnak bizonyult náluk, a Főnixek már most a folytatást tervezik, és ígérik, hogy “újult erővel térnek vissza” a következő kupára. Bízunk benne, hogy még sokszor lehetünk büszkék hasonlóan szép eredményeikre.

Köszönjük Dr. Antalóczy Péter Dékán Úr és Dr. Sepsi Enikő Dékán Asszony nagylelkű támogatását.

Írta: Rédl Dávid

EREDMÉNYEK:

KRE Főnixek - Óbudai Egyetem 0-1
KRE Főnixek - BCE Allstars 1-1
KRE Főnixek - BGF Bagolyvár 2-1
KRE Főnixek - BGF Stars 0-4

HELYEZÉS: 9.

GALÉRIA

Feltöltés alatt!

Úszó MEFOB 2012

2012. november 17-én a Budapesti Műszaki Egyetem és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség rendezésében tartották a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Úszó Bajnokságot a Császár-Komjádi Uszodában. Az ország legnevesebb egyetemei között idén első alkalommal már a Károli Gáspár Református Egyetem úszótehetségei is vízbe ugrottak. A rendkívül színvonalas eseményen 16 felsőoktatási intézmény több mint 150 úszó tehetsége 17 versenyszámban küzdött meg egymással.

A verseny rangját jelezte Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár, Kiss Norbert, sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Güttler Károly, utánpótlás szövetségi kapitány jelenléte is. Az esemény fővédnöke, dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora, és dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke volt.

A versenyen számos országosan ismert sztársportoló is részt vett. Többek között a házigazdák színeiben úszott a többszörös olimpiai ezüst és bronzérmes Cseh László, illetve Bodor Richárd a Pécsi Tudományegyetem, az Európa Bajnok Verrasztó Evelyn a Semmelweis Egyetem, míg az olimpai aranyérmes Risztov Éva a Debreceni Egyetem képviseletében öltött úszódresszt.

A bajnokságot Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke, Kiss Norbert a sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és
Dr. Péceli Gábor a BME rektora nyitotta meg. (balról jobbra)


A Károli Gáspár Református Egyetem csapata:

1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Elek Dóra Zsuzsanna
Uglik Szimóna
Tóth Barbara
Filotás Edina
Lakos Rebeka Eszter
Mészáros Medárd Sándor
Osváth Olivér
Gyetvai Zalán
Papp Viktor Bence
Walter Tamás
4x100M vegyesúszó váltó - hátúszás
4x100M vegyesúszó váltó - gyorsúszás
4x100M vegyesúszó váltó - mellúszás
4x100M vegyesúszó váltó - pillangó
100M gyorsúszás
4x100M vegyesúszó váltó - mellúszás / 100M mellúszás
4x100M vegyesúszó váltó - pillangó
4x100M vegyesúszó váltó - gyorsúszás / 50M gyorsúszás
4x100M vegyesúszó váltó - hátúszás
100M mellúszás
Lakos Rebeka (ÁJK), Filotás Edina (BTK), Tóth Barbara (BTK), Osváth Olivér (ÁJK), Papp Viktor Bence (ÁJK), Uglik Szimóna (BTK), Elek Dóra (BTK), Gyetvai Zalán (ÁJK), Walter Tamás (ÁJK), Mészáros Medárd (ÁJK)
(fentről lefele, balról jobbra)

Egyetemünk úszói megmérettették magukat egyéni és csapat számokban is. A károlis színekben indulók technikai tanácsadója az egykori válogatott úszó, Tégely Viktória volt. Sportolóink a versenyt megelőzően vidám hangulatban melegítették izmaikat. Az amúgy triatlonos Lakos Rebeka összemérhette tudását 100 méteres női gyorsúszásban az Európa-bajnok Verrasztó Evelynnel, és a londoni aranyérmes Risztov Évával.

100M Női Gyorsúszás

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
Verrasztó Evelin
Risztov Éva
Kádas Vivien
Senánszky Petra
Kovács Zsófia
Palásti Éva
Lakos Rebeka
Csath Ágnes
Czikora Emese
Streit Andrea
Nagy Kata
Katrinecz Virág
SE-TF
Debreceni Egyetem
BGF
Debreceni Egyetem
PTE
SZTE
KRE
BCE
BCE
PTE
Debreceni Egyetem
BCE
57,94
58,93
59,39
1:00,02
1:04,20
1:06,93
1:12,39
1:13,01
1:14,61
1:21,86
1:23,04
1:30,60
10 p
7 p
5 p
3 p
2 p
1 p

Lakos Rebeka

Mészáros Medárd és a Károli Karrier Iroda vezetője, Walter Tamás megküzdhettek a 100 méteres férfi mellúszásban a többszörös olimpiai ezüst és bronzérmes Cseh Lászlóval, akit egyébként személyes barátként köszöntöttek

100M Férfi Mellúszás

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
Bodor Richárd
Financsek Gábor
Cseh László
Tóth Gábor
Ziegner Bence
Rozanovics Ádám
Orbán Ábel
Fazekas Dániel
Fizil Ádám
Papp Richárd
Csütörtöki Marcell
Boros Benedek
Szabó Dániel
Stumpf Péter
Geier Norbert
Horváth Zoltán
Bozi Áron
Vas Gábor
Baritz Tamás
Csankó Dávid
Szabó Péter
Lengyel Péter Csaba
Kiss Tamás
Mészáros Medárd
Kalangya Szabolcs
PTE
PTE
BME
Debreceni Egyetem
BME
PTE
BME
Eszterházy Károly Főiskola
Debreceni Egyetem
BCE
BME
BME
BME
BCE
BME
SE-TF
SE-TF
SZTE
SE-TF
BCE
Debreceni Egyetem
BCE
BCE
KRE
BCE
1:04,46
1:04,97
1:06,81
1:09,83
1:11,60
1:12,75
1:12,77
1:14,03
1:18,79
1:17,63
1:16,91
1:17,35
1:18,83
1:21,80
1:22,92
1:24,89
1:25,15
1:26,18
1:29,15
1:30,29
1:32,30
1:37,74
1:37,94
1:46,88
1:49,66
10 p
7 p
5 p
3 p
2 p
1 p

Mészáros Medárd

Walter Tamás

Walter Tamás és Meszáros Medárd Cseh Lászlóval

A férfi csapat számokban a 4x100 méteres vegyesváltóban az amúgy vizilabdázó Osváth Olivér, Papp Viktor Bence, és Gyetvai Zalán, valamint a korábban 100 méteres férfi mellúszásban induló Mészáros Medárd álltak rajthoz.

4x100M Férfi Vegyesváltó

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
BME "A"
PTE "A"
Debreceni Egyetem "A"
PTE "B"
BCE "B"
BME "B"
BCE "A"
Miskolci Egyetem
Debreceni Egyetem "B"
KRE
BME
PTE
Debreceni Egyetem
PTE
BCE
BME
BCE
Miskolci Egyetem
Debreceni Egyetem
KRE
4:01,97
4:04,79
4:05,28
4:17,24
4:27,52
4:40,69
4:42,52
4:42,99
4:49,54
5:21,70
20p
14p
10p
6p
4p
2p

Gyetvai Zalán, Osváth Olivér, Papp Viktor.

Papp Viktor, Mészáros Medárd, Osváth Olivér,
Gyetvai Zalán.

Osváth Olivér.

Mészáros Medárd

Gyetvai Zalán.

Papp Viktor.

A 4x100 méteres női vegyesváltónkat Elek Dóra, Uglik Szimóna, Tóth Barbara és a korábban öttusázó Filotás Edina négyese alkotta. Filotás órási időt úszva faragta le a csapat hátrányát a futamban, megelőzte a korábban rajtoló vetélytársait

4x100M Női Vegyesváltó

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
SE-TF "A"
Debreceni Egyetem "A"
SE-TF "B"
BME
PTE
BCE "A"
ELTE
KRE
Debreceni Egyetem "B"
BCE "B"
SE-TF
Debreceni Egyetem
SE-TF
BME
PTE
BCE
ELTE
KRE
Debreceni Egyetem
BCE
4:46,60
5:03,45
5:15,19
5:22,42
5:23,63
5:25,53
5:56,38
6:36,42
6:41,41
7:18,98
20p
14p
10p
6p
4p
2p

Elek Dóra

Tóth Barbara

Filotás Edina

Uglik Szimóna

Az intézmények közötti pontversenyt a Budapesti Műszaki Egyetem nyerte a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem előtt, míg az előkelő negyedik helyen a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kara végzett. Egyetemünk csapata tisztes helytálással a 15. helyen zárta a versenyt.

VÉGEREDMÉNY

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
BME
PTE
Debreceni Egyetem
SE-TF
BCE
BGF-PSZF
DUF
BKF
BGF-KVIK
SZTE
Miskolci Egyetem
ELTE
Óbudai Egyetem
EKF
KRE
SZIE- ÁOTK
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Debreceni Egyetem
Semmelweis Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Gazdasági Főiskola
Dunaújvárosi Főiskola
Budapesti Kommunikációs Főiskola
Budapesti Gazdasági Főiskola
Szegedi Tudományegyetem
Miskolci Egyetem
Eötvös Lóránt Tudományegyetem
Óbudai Egyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Károli Gáspár Református Egyetem
Széchenyi István Egyetem
132 p
115 p
111 p
104 p
23 p
17 p
17 p
10 p
7 p
7 p
5 p
4 p
2 p
1 p
0 p
0 p


Köszönjük Dr. Antalóczy Péter Dékán Úr és Dr. Sepsi Enikő Dékán Asszony nagylelkű támogatását.


Írta: Rédl Dávid

VIDEÓ


Operatőr, vágó: Kutai Gergely
Riporter: Schiffer Anett

GALÉRIA

Lakos Rebeka a 100m női gyorsúszáshoz készül.

A Károli csapat technikai tanácsadója, az egykori válogatott úszó, Tégely Viktória volt.

A Károli úszócsapata.

A bemelegítés jó hangulatban telt a csapat számára.

Risztov Éva olimpiai bajnok és Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár

Az Európa bajnok Verrasztó Evelyn

Lakos Rebeka, Elek Dóra, Uglik Szimóna, Filotás Edina.

A Károli csapata a felsorakozáson.

Elek Dóra a 4x100 méteres vegyesváltóban.

A hármason Cseh László indult.

A nyolcas pályán Gyetvai Zalán.

Egy vidám pillanat

Verrasztó Evelyn

Az olimpiai bajnok Risztov Éva.

Papp Viktor a 4x100 méteres vegyesváltóban épp rajthoz készül.

A versenyen nem volt hiány az olimpikonokból.

Néhány szép Károlis ugrás.

Fotós: Schiffer Anett


Diaszpórák és identitás - konferencia meghívó

ADÉLKELET–EURÓPA KUTATÓINTÉZET - BUDAPEST
TISZTELETTEL MEGHÍVJA
2012. december 19-én (szerdán) 15.00 óra

8. DÉLKELET–EURÓPA tudományos tanácskozására:

DIASZPÓRÁK ÉS IDENTITÁS

Helyszín:

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
Díszterem
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

Köszöntő
Sepsi Enikő dékán, Károli Gáspár Református Egyetem
Nyitó gondolatok Purger Tibor Rutgers, New Jersey Állami Egyetem
Első rész Diaszpórák a tengerentúlon
   Elnök Gergely András történészprofesszor, KRE
Arday Lajos Nép, nemzet, állam, nemzetállam, nacionalizmus
Nelu Bradean-Ebinge: Az örmény diaszpóra
Purger Tibor Magyarok az Egyesült Államokban
Soltész Béla A dél-amerikai horvát emigráció
   
Második rész Diaszpóra és szórvány a Kárpát-medencében
   Elnök
Egry Gábor a Múltunk felelős szerkesztője
Pejin Attila A vajdasági zsidóság identitása (a XX. század elején)
Róth Petra Dalma A Monarchia építészete Partium nagyvárosaiban
Gati Tibor-Levente A mezőségi szórványban (lelkész és a közösség)
Rád András-László A lelkipásztorok és környezetük (a posztmodern létforma jellegzetességei)
   
   Kerekasztal A beszélgetést vezeti Gergely András és Egry Gábor
Hermann Gabriella A magyar diaszpórapolitika múltja és jelene
Vass Ágnes Diaszpórák és az anyaország kapcsolata
Lőrincz András A pán-mozgalmak jelene és jövője
Szalai Éva-Emese Diaszpórák a világban
   
          Záró előadás és a 2012-es DÉLKELET–EURÓPA
          díjak átadása
Schöpflin György Migráció és mobilitás Európában
A tanácskozás elnöke Surányi Csaba az INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY főszerkesztője
          Minden érdeklődőt szeretettel várunk! RSVP: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
          DÉLKELET–EURÓPA KUTATÓINTÉZET: http://www.southeast-europe.org

Részletek azokból a tanulmányokból, melyek a
DIASZPÓRÁK ÉS IDENTITÁS
tudományos tanácskozáson 2012. december 19-én elhangzó előadásokhoz íródtak.

„... térségünkben Kelet-Közép Európa soknemzetiségű birodalmaiban a 18. és 19. század fordulóján csak népek éltek, melyekből a gyér számú haladó szellemű nemes, értelmiségi és polgári „nemzetébresztők” nemzetet akartak „csinálni”, első lépésben az egységes, a kor igényeinek megfelelő nyelv megteremtésével. Igaz, a teljes társadalmi struktúrával bíró királyságokban kialakult egy, a területhez és az uralkodóhoz kötődő „rendi” nemzettudat, de évszázadokig a „natio hungarica” és a „natio polonica” csak a nemességet jelentette, anyanyelvre való tekintet nélkül. S itt érünk el a nép és a nemzet vízválasztójához: a nemzet a nép egy minőségileg más, magasabb formája, amely elválaszthatatlan az állam fogalmától.”

     Részlet Arday Lajos Nép, nemzet, állam, nemzetállam, nacionalizmus című tanulmányából, mely a konferencia nyitó előadásához íródott.

*

„Délvidék, ezen belül Bácska zsidósága Trianon miatt különösen nehéz helyzetbe kerül: elveszti, második anyaországát (Magyarországot) is, mintegy kettős diaszpórába kényszerülve, ami teljesen elbizonytalanítja, ezért az újonnan kialakult helyzet sokféle válaszadásra készteti (pl. cionizmus, kommunizmus); másrészt a régi renden szocializálódott generációk mindvégig megmaradnak magyar-tudatú zsidónak, s csak a fiatalabb, két háború között felnövő nemzedék kezd sorsközösséget vállalni a jugoszláviai zsidóság egészével.”

     Részlet Pejin Attila Kettős diaszpórában (A bácskai zsidóság Trianon után) c. tanulmányából.

*

A diaszpóra vagy szórvány valaha pozitív előjelű fogalom volt. Ugyanazt jelentette, mint a vetőmag: magában hordta a növekedés ígéretét, a fejlődés lehetőségét. Mai köznapi szóhasználatban a kifejezés negatív előjelet kapott: a szétszórtság, szétvertség, szervezetlenség érzetét kelti. A református egyház kánonja is így fogalmaz: szórvány az, ahol a hívek kis létszáma miatt egyházközség nem szervezhető. A szórvány ma nem vetőmag, hanem oldott kéve.

     Páll Botond Levente: Egyház és iskola a századfordulón Ludvégen

*

„...az a szándékunk, hogy felismerjük azoknak az elvárásoknak a gyökereit, amelyekkel a lelkészek szembesülnek szolgálatuk alatt. Amennyiben az lehetséges, igyekszünk egy ökumenikus megközelítést képviselni, viszont a különböző felekezetek klérusa iránt más-más elvárások fogalmazódnak meg a gyülekezeti tagok részéről, így hasznosnak találtuk a történeti áttekintés differenciált vázolását.”

     Rád András-László A lelkipásztorok és környezetük (a posztmodern létforma jellegzetességei)

*

Mint szinte minden kelet-európai országból, így Horvátországból is rengetegen vándoroltak ki a tengerentúlra a XX. század történelmi viharai elől menekülve. A horvát emigráció különlegessége azonban a többi kelet-európai nemzethez viszonyítva az, hogy a legfőbb úticélt sokáig nem az Egyesült Államok jelentette, hanem Dél-Amerika, különösképpen pedig Chile és Argentína. Kevéssé ismert tény, hogy déli szomszédunk szoros kétoldalú kapcsolatokat ápol több dél-amerikai országgal, amelyekben összesen mintegy 700.000 horvát leszármazott él.

     Soltész Béla: A dél-amerikai horvát emigráció


Meghívó Babusa János szobrászművész 30 portré c. kiállításának megnyitójára

CSABA HÁZ GALÉRIA

Szeretettel meghívjuk
Önt, kedves családját és barátait
2012. december 14-én 18 órára

Babusa János
szobrászművész
,,30 portré”
című kiállításának megnyitójára

Művek: Bartók Béla, Dr. Ravasz László püspök,
Gózon Gyula színész, II. János Pál pápa, IV. Károly,
József Attila, Mindszenty 2, Mindszenty bíboros,
Petőfi Sándor, Petrovics Emil, Selmeczi Roland színész,
Sitting Bull,
Aladár, Berky Lili, Betti, Bokor Jutta operaénekes,
Dávid fiam, Dr. Nagy Piroska, Fehér Ildikó színművész,
Horváth Zsuzsa színész, Körtvélyessy Zsolt színész,
Mecseki Hargita szobrász, Nagyváradi Erzsébet
színész, Niki lányom, Niki lányom 2, Oszter Sándor
színész, Önportré, Önportré 2, Parrag Emil festő,
Salamon György festő

A kiállítást megnyitja:
Dr. Csorba László
,
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

Közreműködik:
Harsányi Elina hegedűművész

A megnyitó moderátora:
dr. Fehér Ildikó színművész

A kiállítást rendezte: Ilosfai Krisztián

A kiállításon bemutatott portrék modelljei
a megnyitón megjelennek.


A kiállítás 2013. január 31-ig
tekinthető meg nyitvatartási időben
(a ház december 17- január 6-ig zárva van)

FOTÓOÁLYÁZAT:,,Kőbezárt pillanat”

Részletek: www.barsonyistvanfotoklub.hu/palyazat

Vigyázó Sándor Művelődési Ház

Csaba Ház – Rákoscsabai Közösségi Ház
Budapest XVII., Péceli út 222.
Telefon: 256-9526 | www.csabahaz.hu

Megközelíthető: az Örs vezér teréről és Pécelről a 169E,
Kőbánya-Kispestről a 202E busszal a Csaba vezér térig, illetve
vonattal Pécelről és a Keleti pályaudvarról Rákoscsaba MÁV-állomásig
F. k.: Hajnal Csilla igazgató


Szakály Sándor kitüntetése

2012. november 22-én Bécsben az Osztrák Köztársaság Nagy Érdemrendjét (Grosse Ehrenzeichen für Verdienste um die Republik Österreich) vette át a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet témacsoport-vezetője, a KRE Történelemtudományi Doktori Iskola és Történettudományi Intézet vezetője, Szakály Sándor.  Intézetvezető Úr kitüntetéséhez ezúton is gratulálunk!


A magyar mint idegen nyelv napja

A magyar mint idegen nyelv napja

2012. december 7.

Egy nyelv és a hozzá tartozó kultúra megismertetése más nyelvek beszélőivel fontos misszió, ugyanakkor nagy felelősség is. Különösen igaz ez a kevéssé ismert nyelvekre, amelyek közé a Kelet-Közép-Európában honos nyelvek, így a magyar is tartozik. A kulturális diplomácia külföldi intézményrendszerét Klebelsberg Kunó kultuszminiszter alapozta meg a múlt század első harmadában. Az akkor elkezdett munka mai letéteményese a Balassi Intézet, amely nemcsak a kulturális intézeteket, hanem az ösztöndíjrendszert és a vendégoktatói hálózatot is működteti, és kulcsszerepet vállal a magyarországi magyar mint idegen nyelv tanításban is.

Nyelvünk tanítása már több mint kétszáz éves múltra tekint vissza, szaktanárokat azonban csak 1983-tól kezdett képezni az ELTE, majd a pécsi és a szegedi egyetem, 1998-tól pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke is elindította máig is egyik legsikeresebb képzését. A bolognai rendszer követelményei miatt napjainkban csak két egyetem, a KRE és az ELTE kínál magyar mint idegen nyelv szakos tanárképzést. A kezdeti évek óta már jóval meghaladta a száz főt a végzett tanárok száma, s közülük legalább egy tucatnyian doktori fokozatot is szereztek. Ők is, mint mindenki, aki ezen a területen dolgozik, igénylik az új, nemzetközi tapasztalatokat is integráló ismereteket, amelyek a sikeres oktatómunka és a folyamatos érdeklődés fennmaradása szempontjából egyaránt nélkülözhetetlenek.

A „magyar mint idegen nyelv tanára” igazi másodszak, mert kevés az a hallgató, aki ezt választ(hat)ja fő megélhetésnek, gyakrabban fordul elő, hogy fő munkahelyük mellett dolgoznak nyelviskolákban, illetve magántanárként. Leginkább a fővárosban van igény magyarnyelv-tanárokra, de országszerte azokon a vidéki településeken is könnyen találnak munkát, ahová külföldi érdekeltségű vállalat települt. Az utóbbi években jelentősen megszaporodott a bevándorlók száma, ami az ország teljes területén lehetővé teszi a munkavállalást, ugyanis a migráns gyermekeknek biztosítani kell a magyar nyelvi felzárkóztató órákat a közoktatásban. Ugyanakkor mind több lehetőség kínálkozik a külföldi munkavállalásra is.

A december 7-ére hirdetett rendezvény ezt a célt szolgálja. A rendezők egyike a Balassi Intézet, amely 1957-es indulása óta több tízezer egyetemi hallgató és magyar nyelv iránt érdeklődő számára tette lehetővé a magyar nyelvtudás megszerzését, szervezett módszertani konferenciákat, továbbképzéseket, THL2 címmel magyar mint idegen nyelvvel foglalkozó szakmai folyóiratot ad ki, mentortanárai  az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem magyar mint idegen nyelv szakos hallgatóinak tanítási gyakorlatát vezetik.

A rendezvény másik házigazdája a több mint másfél évszázados múltra visszatekintő, jelenlegi formájában 1993 óta működő Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, amelynek hallgatói a második legnagyobb történelmi egyház kulturális örökségét képviselő értelmiségi utánpótlást jelentik. A kar világi jellegéből adódóan állami, illetve más egyházak által fenntartott általános és középiskolákban történő oktatásra is felkészíti hallgatóit. A tanszék az MA szintű magyartanárképzésben 2009 óta, a magyar mint idegen nyelv (MID) második tanár szakos képzésben 2010 óta vesz részt, az országosan egyedülálló Terminológia diszciplináris mesterképzés pedig 2011 óta folyik az egyetemen.

A rendezvényt e két intézmény képviseletében dr. Sepsi Enikő dékán és dr. Hatos Pál főigazgató nyitja meg.

A délelőtti plenáris előadásokat Bárdos Jenő: A nyelvtanár tudatossága című előadása foglalja nyelvpedagógiai keretbe, majd Szili Katalin beszél a magyar mint idegen nyelv oktatásának történetéről, jelenlegi feladatairól az ELTE Központi Magyar Nyelvi Lektorátusa fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából. Szűcs Tibor egy érzékeny kérdésről, a magyar mint idegen nyelvnek a hungarológiai oktatásban betöltött szerepéről fejti ki a véleményét. Arról, hogy egyetlen nyelv vagy kultúra szakértője sem nélkülözheti az adott nyelv ismeretét, ezért elképzelhetetlen a magyar nyelvtudás nélküli hungarológusképzés.

Érdekesnek ígérkezik az a kerekasztal-beszélgetés, amelyre meghívást kapott az összes olyan hazai felsőoktatási műhely, amely vagy a nyelvtanításban, vagy a tanárképzésben, vagy éppen mindkét területen megoszthatja a tapasztalatait a műhelykonferencia közel 150 résztvevőjével. A konferenciára nemcsak gyakorló tanárok, hanem tanárjelöltek is jelentkezhettek, akik nagy izgalommal várják az első szakmai rendezvényt, ahol élőben hallhatják kötelező irodalmaik szerzőit, ugyanakkor bepillantást nyerhetnek választott hivatásuk műhelytitkaiba is.

A délutáni program fókuszában a műhelybeszélgetések állnak, amelyek a legújabb és hasznosnak bizonyult módszerekről, a nyelvóra hatékony szervezéséről, valamint a közelmúltban megjelent új tankönyvekről és tananyagokról tájékoztatják a jelenlévőket.

A szervezők szándéka szerint A magyar mint idegen nyelv napja folytatódni fog, ha nem is a mostanihoz hasonló, nagyszabású rendezvényekkel, de a résztvevők igényeihez igazodó kisebb találkozókkal, egy-egy témát középpontba állító tapasztalatcserékkel. 

Programtervezet


Meghívó könyvbemutatóra

 


Meghívó


A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Hittudományi Kar és a
L’Harmattan Kiadó tisztelettel meghívja Önt a

Károli Könyvek

Pasztorálantropológia
(írta Németh Dávid)

Történelmet írunk. Tisztelgő kötet Ladányi Sándor 75. születésnapja alkalmából
(szerk. Horváth Erzsébet és Literáty Zoltán)

Milton Through the Centuries
(szerk. Péti Miklós, Ittzés Gábor)

Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter korában
(szerk. Gudor Botond, Kurucz György, Sepsi Enikő)

Inspirationen
(szerk. Czeglédy Anita, Fülöp József, Ritz Szilvia)

Vallásfogalmak sokfélesége
(szerk. Kendeffy Gábor, Kopeczky Rita)

A néprajzi és az antropológiai filmkészítés. Történeti, elméleti és gyakorlati példák.
(írta Tari János)

című köteteinek a bemutatójára

2012. december 4-én kedden, 18 órakor
a KRE BTK Dísztermében (VIII. Reviczky utca 4.)

A köteteket bemutatják a kiadók, a sorozatszerkesztő, a szerkesztők és a szerzők.
A kiadványok a helyszínen kedvezményes áron megvásárolhatók.

TÁMOP konferencia meghívó

Meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetemen
2011. június 6. - 2012. december 5. között került sor a
TÁMOP 4.2.2.B-10/1
„A tehetséggondozás feltételeinek javítása a
Károli Gáspár Református Egyetemen”
pályázat megvalósítására.

A projekt keretében a tehetséggondozó műhelyek fejlesztése, az eszközpark kisebb
bővítése, konferenciák, tehetséggondozási rendezvények és képzések megszervezése
valósult meg az Egyetem mind a négy karán.

Sok szeretettel meghívjuk
projektzáró sajtótájékoztatónkra.

Időpont: 2012. december 4., kedd 17:00-18:00-ig.

Helyszín: a Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Karának
(1088 Budapest, Reviczky utca 4.)
Díszterme


Közlemény - A tehetséggondozás javítása a Károli Gáspár Református Egyetemen

Közlemény

A tehetséggondozás javítása a Károli Gáspár Református Egyetemen

 

Budapest, 2012. december 3. A Károli Gáspár Református Egyetem a tehetséggondozó műhelyeinek fejlesztésére és a tehetséggondozás feltételeinek javítását célzó programjának megvalósítására jelentős támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv TÁMOP 4.2.2.B-10/1 „Tudományos képzési műhelyek támogatása” című pályázatán. A projekt másfél éve alatt az Egyetemen sor került a hallgatói műhelyek fejlesztésére, az eszközpark kisebb bővítésére, konferenciák, tehetséggondozási rendezvények és képzések megszervezésére. A fejlesztések jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy tehetséges hallgatóink tanulmányaik során kibontakoztathassák tudományos fejlődésüket.

  „A tehetséggondozás feltételeinek javítása a Károli Gáspár Református Egyetemen” című pályázat kiemelt célja volt az OTDK-ra való felkészülés támogatása, általában a hallgatók tudományos munkájának anyagi, szellemi eszközökkel való elősegítése. A fejlesztések az Egyetem mind a négy karán, az egyes karok sajátos tehetséggondozási igényeinek figyelembevételével zajlottak le.

  A tehetséggondozás kiépítése és bővítése egyéni és csoportos keretek között is folytatódott a projekt során. Kiemelkedően tehetséges hallgatóink számára külön TÁMOP-demonstrátori ösztöndíjprogram biztosított segítséget az egyéni és tutorális felkészüléshez; míg a tehetséggondozásba bevont műhelyeken keresztül bel- és külföldi tanulmányutak és konferenciák, kutatócsoporti ülések, extrakurrikuláris képzések segítették a csoportok tudományos fejlődését. A projekt során létrejött tudományos eredmények számos publikáció megjelenését is lehetővé tették.

  A pályázat égisze alatt megvalósuló infrastrukturális bővítések során korszerű informatikai és médiatechnikai eszközök, szakkönyvek, tesztprogramok és adatbázisok beszerzésére is sor került. Ezeknek a tehetséggondozási rendszerbe való bekapcsolása kiemelten fontos volt a képzések színvonalának és minőségének fejlesztésében.

  A projekt időtartama alatt megvalósuló anyagi, szellemi és metodológiai fejlesztéseknek köszönhetően új lehetőségek nyíltak meg a tehetséggondozásban, melyek eredményei a fenntartási időszak egészében, és azon túlmutatóan is lehetőséget biztosítanak a jövő értelmiségének minél magasabb szintű kiművelésére.

 

További információ kérhető:

Parlagi Gáspár
Projekt asszisztens
Károli Gáspár Református Egyetem
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Mobil: + 36 30 227 7697


Meghívó - Egy új korszak hajnalán - konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem
Állam- és Jogtudományi Kar

tisztelettel meghívja Önt
„Egy új korszak hajnalán – konferencia
az új Polgári Törvénykönyv tiszteletére”

című rendezvényére.

A konferencia fővédnöke:
Prof. Dr. Vékás Lajos
A Kodifikációs Főbizottság elnöke

Időpont: 2012. december 13. (csütörtök)
9.00 -18.00 óra

Helyszín: A Magyarországi Református
Egyház Zsinati Épülete
(1146 Budapest, Abonyi u. 21.)
Bejárat: a Szabó J. u. 16. felől)

Részvételi díj: 5 000 Ft

 Bankszámla szám: 11705008-20436034.
Az átutalásnál a megjegyzés rovatban fel kell
tüntetni a résztvevő nevét és a konferencia
témaszámát (17006).
Minta: MINTA MÁRTON TÉMASZÁM: 17006

Kérjük, hogy részvételi szándékát
2012. december 11-én 12 óráig
jelezze a
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
címen.

1042 Budapest, Viola u. 2-4.
Tel.: 06-1-370-8601 • Fax: 06-1-370-8601/109

További információk


Meghívó - Hatékony mintavételi és felvétel tervezési megoldások - Leslie Kish nyomdokain

MEGHÍVÓ

„Hatékony mintavételi és felvétel tervezési megoldások - Leslie Kish
nyomdokain” címmel szervezett műhelykonferenciára

A Fényes Elek Műhely, az MST, valamint az MSZT Társadalomstatisztikai szakosztálya és a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézete – Leslie Kish munkásságához kapcsolódóan - műhelykonferenciát szervez a hatékony mintavételi és felvétel tervezési megoldásokról.

A műhelykonferenciát részben a 100 éve született, magyar származású Leslie Kish mintavételi eljárásokkal kapcsolatos munkássága előtti tisztelgés, részben a különböző népszámlálási bázison kidolgozott mintavételi eljárások, beleértve a Leslie Kish által szorgalmazott „gördülő minták” bemutatása és értékelése jegyében szervezzük. Szándékunk a mintavétellel és felvételtervezéssel kapcsolatos módszertani és gyakorlati kérdések iránti szakmai figyelem felkeltése.

Időpont: 2012. november 28.
Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Díszterem
(1088 Budapest, Reviczky utca 4.)

       Program
       10’00     Megnyitó - Bozsonyi Károly
       Vitavezető: Harcsa István

       10’05 – 10’25
1.    Marton Ádám: Leslie Kish munkásságának a bemutatása, különös tekintettel a mintavételi
       eljárások terén kidolgozott tevékenységére.


       10’25 – 12’15
2.    Németh Renáta: A Kish-kulcs (Kish-grid) és hazai alkalmazása
               Korreferens: Rácz Attila

3.    Tóth Gergely - Rudas Tamás: Design effect és hazai alkalmazása
               Korreferens: Manchin Róbert


4.    Tardos Róbert: A gördülő mintás (rolling sample) elgondolás és alkalmazási lehetőségei.
       Kmetty Zoltán: A tracking poll hazai alkalmazása
       Korreferens: Éltető Ödön


       12’15 – 12’30  Szünet

       Moderátor: Bozsonyi Károly

       12’30 – 14’00
5.    Kerekasztal beszélgetés a növekvő válaszmegtagadás reprezentativitást érintő problémáiról, 
       lehetséges kezelési eljárások a felvételtervezés, a kutatási terepmunka, és az utólagos
       korrekciók tekintetében.
       Vitaindító: Bozsonyi Károly
       Résztvevők: Éltető Ödön, Feleky Gábor, Kurucz Imre, Letenyei László, Manchin Róbert,
       Rudas Tamás, Závecz Tibor


Kegyeleti Konferencia a Károli Gáspár Református Egyetemen

Kegyeleti Konferencia a Károli Gáspár Református Egyetemen

„A halál kérdése önmagában nehezen értelmezhető – keresztyén hitünk megvallásakor, a feltámadás fényében a halál más megvilágításba kerül. Jogászként a kegyeleti jogok számos vetületével kell számolnunk.” – E szavakkal nyitotta meg Dr. Antalóczy Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Karának dékánja, a Zsinati Székházban 2012. november 20-án megrendezett Kegyeleti Konferenciát.

A temetkezési törvény közeljövőben esedékes módosítása kapcsán a konferencia előadói történeti, versenyjogi, büntetőjogi, egyházjogi megközelítésből tettek kísérletet a nehezen körvonalazható kegyelet, halál témájának minél szélesebb körű értelmezésére.


Meghívó - Tükröm tükröm Gyermekirodalmi konferencia és workshop

MEGHÍVÓ

A Károli Gáspár Református Egyetem Gyermek- és Ifjúsági Irodalom
Kutatócsoportja (GYIIK)
, a Mesemúzeum és Meseműhely és a Fiatal Írók Szövetsége
(FISZ) rendezésében, a Református Pedagógiai Intézet (RPI) és a Kaméleon Olvasóklub
szakmai támogatásával, tisztelettel meghívja Önt

„Tükröm-tükröm…” Gyermekirodalmi konferenciájára és workshopjára.

Időpont:
2012. november 22-23., csütörtök-péntek 9:00-17:00

RÉSZLETES PROGRAM


I. Az első nap – "csendes-ülős-konferenciázós"

2012.november 22., csütörtök, 9 órától
a Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar (KRE BTK), Makkai László-terem, 221.
(1088 Budapest, Reviczky utca 4.)

A műfajok lélektana – Konferencia a gyermek- és ifjúsági irodalomról

Délelőtti szekció, elnök: Mészáros Márton

9.00-9.20 Vassányi Miklós dékánhelyettes (KRE BTK) és Hermann Zoltán (GYIIK) megnyitója
9.20-9.40 Papp Ágnes Klára (KRE BTK): A Harry Potter-könyvek mélylélektani értelmezéséről
9.40-10.00 Benedek Katalin (MTA BTK): Reflexiók a Mesemúzeumról és Meseműhelyről
10.00-10.20 Hermann Zoltán (KRE BTK): Gondolatok a mese műfaj- és mentalitástörténetéről
10.20-10.40 Domokos Mariann (MTA BTK): A 19. század magyar mesegyűjtései
10.40-11.00 Vita
11.00-11.20 Szünet
11.20-11.40 Horváth Csaba (KRE BTK) Mese és regény – a felnövés eltérő narratívái
11.40-12.00 Bálint Péter (DE-GYFK): Átok és átokmondás
12.00-12.20 Vita
12.20-13.40 Ebédszünet

Délutáni szekció, elnök: Hermann Zoltán

13.40-14.00 Wolf Zita (doktorandusz KRE/ELTE): Tükörstádiumok a mai magyar gyereklírában
14.00-14.20 Pásztor Csörgei Andrea (doktorandusz ELTE): A tolerancia témái a kortárs gyerekirodalomban
14.20-14.40 Mészáros Márton (KRE BTK): Nevelődési regények a kortárs irodalomban
14.40-15.00 Pompor Zoltán: Útkereső kamaszok a kortárs ifjúsági regényben
15.00-15.20 Vita
15.20-15.40 Szünet
15.40-16.00 Juhász László (KRE BTK): Mire jók a mesék? – A mesék hat funkciója
16.00-16.20 Mirnics Zsuzsanna – Heincz Orsolya (KRE BTK): Önismereti fejlődés a meseterápia útján
16.20-17.00 Vita és zárás



A második nap – „vitatkozós-munkás-műhelyes”

2012. november 23., péntek, 13 órától, PIM Mesemúzeum-és Meseműhely
(Budapest, I. kerület, Döbrentei u. 15.)

Kerekasztal-beszélgetések

Házigazda: Helmich Katalin

13.00-14.00 A kortárs gyerekkönyvek képi világa
Moderátor – Tsík Sándor szerkesztő

Beszélgetőtársak – Paulovkin Boglárka és Takács Mari grafikusművész-könyvillusztrátorok,
Hermann Zoltán irodalomtörténész

14.00-15.00 Kényes kérdések, avagy az olvasás népszerűsítése a digitális korban
Moderátor – Mészáros Márton irodalomtörténész

Beszélgetőtársak – Simon Krisztina könyvtárpedagógus, Tsík Sándor és Pásztor Csörgei Andrea szerkesztők,
Pompor Zoltán kritikus

15.00-15.15 Szünet

Workshopok A/B

15.15-17.00 A) Simon Krisztina könyvtárpedagógus workshopja
15.15-17.00 B) Paulovkin Boglárka és Takács Mari workshopjai


Meghívó - Soos Géza konferencia TÁMOP - KRE HTK

alt alt

 MEGHÍVÓ

Soos Géza ― „futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2 Tim 4,7)
     
      tudományos konferencia 2012. november 27-én, kedden 16 órakor a

Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Exhortációs termében (1092 Ráday u. 28. Díszterem).

Program:
16.00 – 16.10 
Nyitó áhítat és köszöntés, Dr. Zsengellér József, KRE HTK dékánja
Levezető elnök: Dr. Horváth Erzsébet

Előadások:
16.10-16.30
Dr. Horváth Erzsébet tanszékvezető, KRE HTK
Soos Géza élete, küldetéstudata, felelősségvállalása a magyar nemzet- és a református egyház életében.
16.30-16.50
Katona Viktor, a Soli Deo Gloria Református (SDG) Diákmozgalom titkára, református lelkipásztor
Soos Géza elnöksége az Soli Deo Gloria Diákszövetségben – egyházi beágyazottság, nemzeti sorskérdések.
16.50-17.10
Az SDG Kollégiumi vezetői kis kátéja egy vallástanár szemével
Drs. Hajdú Éva, KRE HTK
17.10-17.30
Az SDG Diákszövetség szerepe az egyetemi misszióban
Drs. Győrffy Eszter, KRE HTK
17.30-17.35
Zárszó: Dr. Zsengellér József
17.35-17.50:
Sajtótájékoztató a KRE HTK TÁMOP programjairól: Dr. Zsengellér József

Büfé

Támogató:

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg: TÁMOP 4.2.2/B-10/1-2010-0006
alt