A Károli a keresztyén egyetemek nemzetközi hálózatában

Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Sepsi Enikő dékán 2014. február 8-16. között látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban, melynek során részt vettek a Council for Christian Colleges and Universities (CCCU) konferenciáján.

A CCCU, a keresztény főiskolák és egyetemek szövetsége 1976-ban 38 taggal kezdte meg működését. Jelenleg a Tanácsnak 119 észak-amerikai és 55 társult intézmény a tagja 20 országból. A CCCU egy nonprofit szervezet, melynek központja a történelmi Capitol Hill negyedében, Washingtonban található. Célja, hogy segítse a keresztény/keresztyén felsőoktatási intézményeket saját céljaik megvalósítása érdekében. Évi 13 millió dolláros költségvetésével, 72 alkalmazottal és több száz önkéntessel a CCCU több mint 100 programot és szolgáltatást biztosít tagjai számára (hallgatóknak és dolgozóknak egyaránt).


A CCCU konferencián való részvétel elsődleges célja a Károli CCCU-ba való belépésének elősegítése és a kapcsolatépítés volt. A konferenciát megelőzően az egyetem képviselői a Los Angeles-i magyar baptista gyülekezet vendégei voltak. Február 9-én Prof. Dr. Balla Péter rektor igehirdetéssel szolgált a baptista gyülekezet istentiszteletén.

A CCCU konferencián a plenáris üléseken kívül Balla Péter rektor az egyetemek elnökei/rektorai szekciójában (peer session), Sepsi Enikő dékán pedig az Off-Campus program nemzetközi szekciójában vett részt, ahol mindketten beszéltek az egyetemünkről, s jelezték az együttműködési készségünket.

A látogatás alkalmával megismerkedtek a L.A. Film Studies Centerrel, mely a CCCU közös képzőhelye. A képzést professzionálisan felszerelt stúdiók, filmkészítési és filmipari profil jellemzik.


A KRE képviselői Marlene Wall, az LCC rektora és William Robinson, a CCCU elnöke társaságában


Latintanárok szakmai napja

A Református Pedagógiai Intézet tisztelettel meghívja Önt a latintanárok részére szervezett szakmai napra.
 
Helyszínek:

1. nap: Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13.
2. nap: MRE Zsinata, 1146 Budapest, Abonyi u. 21.

Időpont:

2014. február 28. 15.30-20.15 (péntek)
2014. március 1. 10.00-18.00 (szombat)

A rendezvény szakmai szervezője Dr. Czeglédi Sándor egyetemi adjunktus, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanárképző Központ Szakmódszertani Csoportjának oktatója.
 
Czeglédi Sándor Icarus szárnyalása és bukása: adalékok a történet utóéletéhez címmel szakmai előadást is tart 2014. február 28-án 19.30-tól.
 
A programról bővebben itt olvashatnak.
 
Jelentkezni lehet: a mellékelt jelentkezési lap segítségével 2014. február 21-ig.
 
Jelentkezési lap
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Újra kiírták a Sportcsillagok Ösztöndíját

A Kormány döntése alapján tavaly ősszel indult el a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj, amelynek célja a magyar felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.

Az újfajta hallgatói támogatás elnyerésének feltétele, hogy a pályázó 35 éves kor alatti, nemzeti válogatott kerettagsággal rendelkezzen.

A jelentkezési (postára adási) határidő: 2014. február 21. péntek

A 2013/2014. tanév 2. félévre történő jelentkezés feltételeit és a pályázati útmutatót itt és a mellékletben olvashatja el.


A károlis „új nemzedék”

Február 9-én, vasárnap 11:30 órai kezdettel az Új Nemzedék című műsorban láthatnak a Duna Televízió nézői egy összeállítást az Egyetemen folyó hallgatói életről. A havonta jelentkező műsor fiatalokról szól, de nem csak fiataloknak. Témája a népek és vallások közti testvériség és párbeszéd.

A műsorban megszólal egyetemünk rektora, Prof. Dr. Balla Péter, illetve hallgatóink is beszámolnak az egyetemen folyó oktatásról, az ösztöndíj-lehetőségekről, valamint a közösségi életről.