„Mert egy a kenyér…” Az eucharisztia ökumenikus perspektívában – tudományos szimpózium

„Mert egy a kenyér…” Az eucharisztia ökumenikus perspektívában címmel közös tudományos szimpóziumot rendez a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem 2019. november 14-én.

Az úrvacsora Krisztussal és az egyházzal való közösség. Keresztyén felekezetek máig nem ünneplik együtt ezt a sákramentumot. 2020-ban a katolikus egyház Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusán különösen is koncentrál az eucharisztia szentségére, a magyarországi evangélikus egyház pedig 2020-at az úrvacsora évének nyilvánította. A konferencián a református, katolikus, evangélikus és görögkatolikus egyház képviselői folytatnak párbeszédet arról, hogy mi az, ami ma is elválaszt és mi az, ami összeköt bennünket az úrvacsoráról szóló tanításunkban és gyakorlatunkban.

Helyszín: Debreceni Református Kollégium Díszterme

A Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány 2016-17-ben kezdte meg a munkáját. Célja az ökumenikus diskurzus támogatása és Both Antal nevének és munkásságának megőrzése. Idén először díjat is adnak át, olyan személy munkásságát ismerik el, aki az ökumenikus diskurzusban maradandót alkot.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések