Átadták a református egyház zsinatának kitüntetéseit

Átadták a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának idei teológiai, lelkészi, szeretetszolgálati és pedagógiai díjait a testület november 22-i budapesti ülésén.    

Az „Aranygyűrűs teológiai doktor" díjat Karasszon István, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára, a Doktorok Kollégiuma Ószövetségi Szekciójának elnöke vehette át. Hodossy-Takács Előd, a Doktorok Kollégiuma főtitkára méltatásában hangsúlyozta, hogy Prof. Dr. Karasszon István az elmúlt évtizedekben „odaadóan szolgálta a magyar református teológiát", valamint minden tőle telhetőt megtesz a tudományos utánpótlásért,  „és időközben arról is meggyőzi hallgatóit, hogy a szakterület művelése mellett meg kell maradni elsősorban teológusnak”.
Tucatnyi önálló könyve látott napvilágot, lektorálásokat és szerkesztést jegyez, számos cikke jelent meg magyar- és idegen nyelvű kiadványokban, továbbá fordításokat és recenziókat is ír. A Magyar Tudományos Művek Tára összesen 274 közleményét tartja számon. Nemzetközi elismertségét mutatja, hogy a professzor hatvanadik születésnapja alkalmából szerkesztett kötetet a rangos münsteri Ugarit Verlag jegyezte és adta ki.

A református diakóniai intézményekben végzett hűséges, szakmailag, emberileg és a református lelkiség szempontjából kiváló szolgálatot elismerő Juhász Zsófia-díjat Fruttus István Levente, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar Szociális Munka és Diakóniai Intézetének főiskolai docense kapta. Svébisné Juhász Márta zsinati tag laudációjában kiemelte, hogy „Egyházunk felsőoktatási rendszerében az ő aktív szolgálata, tevékenysége vezetett a KRE TFK szociális munka alapszakának sikeres akkreditációjához. Az oktatás során mindvégig külön figyelmet szentelt a szociális munka és a spiritualitás kapcsolatának megélésére és megjelenítésére”.

forrás: reformatus.hu
fotó: Vargosz

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések