„Hitelesen úgy vizsgálhatjuk a történelmet, ha forrásokat és nem legendákat keresünk” – interjú Dr. Szakály Sándorral

Professzor Dr. habil. Szakály Sándor történész, tanszékvezető egyetemi tanár. A VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja, a Magyar Olimpiai Akadémiai Tanácsának alelnöke. 1982-ben „summa cum laude” minősítéssel a bölcsészettudományok (történelem) doktorává avatták.

Az azóta eltel időszakban több, országosan ismert intézetben, tudományos körben vállalt vezetői tisztséget: volt már a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, a Duna Televízió kulturális igazgatója majd műsorokért felelős alelnöke, a Magyar Országos Levéltár főigazgatói tanácsadója, a Magyar Történelmi Társulat titkára, illetve alelnöke. Számos tudományos és közéleti munkát folytató alapítvány, társaság, szaklap tagja, elnöke, munkatársa. Legfontosabb kutatási területe az 1919 és 1945 közötti Magyarország történelme, hazánk második világháborús szereplése, a volt magyar rendvédelmi szervek története, valamint a jelzett időszak politika- és sporttörténete. Számtalan kitüntetése és díja közül a Magyar Érdemrend Középkeresztjét és A Világ Magyarságáért közéleti és művészeti díjat emeljük csak ki.

A Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának alapítója és vezetője, 2010 és 2013 között a Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanára, majd intézet- és tanszékvezetője. 2013-tól az Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsának tagja. 2014-től dolgozik ismét a Károli Bölcsészettudományi Karán. Tanszékvezető egyetemi tanár.

Milyen tárgyakat tanít egyetemünkön?

Alapvetően a két világháború közti Magyarország történetével foglalkozom, ebből kifolyólag az előadásaim hazánk 1914 és 1945 közötti történetét fedik le. A szemináriumok pedig Magyarország második világháborús szereplésével, a két világháború közötti magyar külpolitikával foglalkoznak. E két témakörhöz specializációk is tartoznak, mint például a Magyar Királyi Honvédség története 1868-1945 között, vagy a Katonai tisztképzés- és nevelés. Tanítok továbbá jog- és közigazgatás-történetet, közösen a Történettudományi Intézetbeli kollégáimmal, ki-ki a maga által kutatott korszaka szerint tartva az órákat.

Milyen célokat fogalmaz meg tanszékvezetőként?

2010 óta vagyok – rövid megszakítással – jelen a Károlin. Az akkori legfontosabb feladatom és megbízásom az volt, hogy segítsek létrehozni a Történelemtudományi Doktori Iskolát a karon – ez meg is valósult, doktori iskolánkat sikeresen akkreditálták. 2014 tavaszán keresett meg a Bölcsészettudományi Kar dékánja, Sepsi Enikő, azzal, hogy a VERITAS vezetése mellett vállalnám-e, hogy ismét oktassak a karon. A megtisztelő megkeresésre igent mondtam – korábbi ittlétem során jól éreztem magam a Károlin –, azzal a „feltétellel”, hogy csak korlátozott óraszámmal tudtam folytatni a korábban megkezdett munkát.

Jelenleg az Új- és Jelenkori Tanszéket vezetem. A legfontosabb célom a tanszék megújítása és további erősítése. A Karon belül a Történettudományi Intézet egyébként az oktatók tudományos fokozata és szakmai nívója alapján a legelső: öten rendelkezünk az MTA doktora (DSc) tudományos címmel, négy fő kandidátus (CSc), míg tizenöt kolléga PhD fokozattal rendelkezik és emellett hatan habilitáltunk a saját tudományterületünkön. A három professor emeritusunk közül ketten az MTA doktorai (DSc), egy kandidátus és ketten habilitáltak. Ezen utóbbit várom el a többi kollégától is.

Mit jelent az Ön számára a VERITAS Történetkutató Intézet vezetése?

A VERITAS létrejöttekor az én személyem is felmerült annak vezetésére. Pályázat útján el is nyertem a főigazgatói tisztséget és tagadhatatlan, hogy számosan támogatták a személyemet. Úgy szoktam fogalmazni, hogy egy új, „zöldmezős beruházásban” megvalósuló történeti kutatóintézetet kellett fölállítani. Ennek az intézetnek 2014. január 2. óta vagyok a vezetője. Főigazgatói megbízatásom 2018. december 31-ig szól. Ez a feladat igen komoly leterheltséget jelent, a VERITAS megalakulásakor ez különösen igaz volt, hiszen az intézet nem mindenki számára volt elfogadható és vonzó.

Még csak a létrehozásának az ötlete merült fel, semmit sem lehetett róla tudni, de már a hivatalos közlés utáni napon sokan tiltakoztak a megalapítás ellen. Ezt a hozzáállást kellett megváltoztatnunk – és azt gondolom, hogy ez sikerült is. Az elmúlt esztendőben jelentős iratanyagot kaptunk; az intézet feladatköre a levéltári tevékenységre is kiterjed, hiszen a Kárpótlási- és Kárrendezési Hivatal közel 14 kilométernyi iratanyaga a VERITAS-hoz került. Ez egy megyei levéltár iratanyagának felel meg. Ezt kell feldolgoznunk, kutathatóvá tennünk, ami szintén komoly kihívást jelentett.

Miért adományozták Önnek A Világ Magyarságáért közéleti és művészeti díjat?

Létezik egy szervezet, amely igyekszik a magyarságtudatot ápolni és őrizni különféle rendezvényekkel, konferenciákkal. Azon történészek közé tartozom, akik azonnal elfogadták a szervezet meghívását. Nem tudtam, ki javasolt a díjra, de megtiszteltetésnek éreztem. Többen kaptuk ezt a díjat, nem én voltam az egyetlen. A szervezet úgy látta, hogy történészként, és a történelmi ismeretek terjesztőjeként járultam hozzá a magyarságtudat megőrzéséhez – azt gondolom, emiatt érdemeltem ki ezt a kitüntetést. A Duna Televízió jóvoltából nemcsak Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta területein ismertek meg, de az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában ugyanúgy, mint Ausztriában, Svédországban, a Németországi Szövetségi Köztársaságban és sok más helyen. A „Világ Magyarságáért” díj egy nagyon szép erkölcsi elismerést jelent a számomra.

Pontosan milyen feladatot lát el a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságban?

A bizottságot 1999-ben hozták létre, akkor még Nemzeti Kegyeleti Bizottság néven. Jókai Anna volt az elnöke, most pedig Boross Péter volt miniszterelnök úr. A tagok egyenrangúak – vannak kitűnő építészek, művészettörténészek, történészek, orvosok a tagok között. A bizottságnak alapvetően az a feladata, hogy javaslatot tegyen arra, hogy a nemzeti múltunkban jelentős szerepet játszó személyek sírjait a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánítsák és így azok fennmaradjanak az idők végezetéig. Történelmünk nagyjainak a sírjait ápolnunk kell, tetteikre pedig méltó módon emlékezni és emlékeztetni.

Szintén javaslatot teszünk arra, Magyarországon hol jöjjenek létre a nemzeti és történelmi emlékhelyek. Az azokra vonatkozó, hozzánk beérkező javaslatokat elbíráljuk, véleményezzük. Többségi szavazat alapján hozzuk a döntéseket. A megalakulása óta tagja vagyok ennek a bizottságnak. Személy szerint a szigorúbb tagok közé tartozom, kritikusan véleményezem az előterjesztéseket, javaslatokat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy részben az én közbenjárásomnak köszönhetően vált történelmi emlékhellyé a magyar középiskolai tanárképzés talán legjelentősebb intézménye, az Eötvös József Collegium.

Ön szerint milyen egy hiteles történész?

Hiteles történész az, aki a korabeli források alapján és a korabeli viszonyok figyelembe vételével mutatja be az általa kutatott eseményt, korszakot. Manapság nagy divat a narratívákról beszélni, ezzel ellentétben én túlságosan ragaszkodom ahhoz, hogy a tényeket is vegyük figyelembe. A tények tiszteletét, úgy gondolom, mindenkitől el kell várni. Ma jóval többet tudhatunk a múltról és arról, hogy milyen tények játszottak közre a folyamatokban, mint azokról az egykori döntéshozókról, akik még nem ismerték a ma már egyértelmű tényeket. A hallgatóimnak is azt próbálom tanítani, hogy mivel 1941-ben az akkori államfőhöz olyan információ jutott el, mi szerint Kassa városát szovjet repülőgépek támadták meg, ő számos körülményt mérlegelve döntött úgy, hogy Magyarország a nem provokált támadás következtében hadban állónak tekinti magát a Szovjetunióval. A mai ismereteink – főleg a világháborús vereségünk tényét tudva – alapján biztos másként döntene bárki is. A döntés viszont nem évtizedekkel később, hanem sokszor nagyon rövid időn belül „meghozandó”.

Hitelesen úgy vizsgálhatjuk a történelmet, ha forrásokat és nem legendákat keresünk, valamint ha nem bírói szerepben akarunk tetszelegni, amiben eldöntjük, hogy mi volt a helyes és a helytelen. Bírói szék helyett az elemzés a cél, az, hogy az általunk megismert tények alapján megrajzoljuk azt a képet, amelyet hitelesnek gondolunk. Példával élve: óriási veszteség volt a magyar honvédség doni katasztrófája, de nem 200 ezren estek el. Mintegy 26 ezer fő került szovjet hadifogságba, 28 ezer katona és munkaszolgálatos sebesülten került vissza Magyarországra, mintegy 42 ezerre tehető az eltűntek és elesettek száma és valamivel több, mint 100 ezer fő sértetlenül került vissza a hátországba a sokat emlegetett Don-kanyarból.

Az 1919-1945 közötti magyar történelem viharos, ellentmondásos. Miért választotta ezt az időszakot kutatási területéül?

Egy Somogy megyei faluban, Törökkoppányban születtem, ahol szinte minden a török korszakhoz volt köthető. Ha találtak egy cserepet, azt is a törököknek tulajdonították. Cipész-csizmadia nagyapám kitűnő mesélő volt: az ő történetei Kinizsi Pálról, Mátyás királyról, Toldiról nagyon korán megérintettek. A középkor többek között ennek hatására vonzott, de rá kellett jönnöm arra, hogy ha valaki egy vidéki kis településről jut el az egyetemre, akkor nem biztos, hogy rendelkezik azokkal az elengedhetetlen ismeretekkel – értsd: kitűnő latin és német nyelvismeret – ami a magyar középkor kutatásához elengedhetetlen. A magyar XX. század és a XX. századi háborúk története is érdekelt, így nem okozott gondot a „váltás”. A szakdolgozatom témájának Bajcsy-Zsilinszky Endrét és a polgári ellenállást gondoltam választani, de Vargyai Gyula „lebeszélt” róla, mondván, a polgári ellenállókkal mindig csak baj volt (az 1970-es évek közepét írtuk) s javasolta, hogy foglalkozzam inkább a tábori csendőrséggel. Arról még nem írt senki érdemlegeset és nem is igazán tudunk róla bármit is.

Harmadéves koromban levéltárokba jártam; nem volt jellemző, hogy egyetemistákat beengedjenek a levéltárakba, a Hadtörténelmi Levéltár azonban egyetemi hallgatót is fogadott. A levéltári források döbbentettek rá arra, hogy az a kép, amelyet elénk tártak például a két világháború közötti magyar katonai felső vezetésről, nem azt mutatja, mint amit a források. Ekkor „szerelmesedtem” bele ebbe a korszakba – elsődlegesen a katonai vonatkozású témák érdekeltek. A nyolcvanas években több-kevesebb rendszerességgel írtam az „Élet és Irodalom” című lapba, az írásaimban gyakran hívtam fel a figyelmet a történelmi pontatlanságokra. Innen (is) datálható a ragaszkodásom a tényekhez, a pontos információkhoz. Mintegy 1500 néhai katonatiszt életútját vizsgáltam meg alaposan, magyarországi és ausztriai levéltári források segítségével, ebből a kutatásból rengeteg információt, személyes életsorsot ismerhettem meg.

Miért fontos ismernünk a két világháború közötti Magyarország történelmét?

Egy nemzet tagjainak szükséges ismerniük a történelmüket, a múltjukat, mert anélkül nem igazán találják meg a helyüket a jelenben és a jövőben sem. Ezt a múltat annak minden erényével és hibájával együtt kell vállalnunk. Nem lehet kiradírozni egyik időszakot sem, mindegyik hozzátartozik a múltunkhoz. Az a nemzet életképes, amelyik szembe tud nézni a saját múltjával, kritikusan szemlélve azt. A két világháború közötti Magyarország történelmét is vállalnunk kell. Látnunk kell, hogy egy megcsonkított országnak közel 20 esztendő kellett ahhoz, hogy ismét talpra tudjon állni és az európai nemzetek közül a középmezőnybe tudjon bekerülni. Mindezt olyan körülmények között, amelyek más országok számára szinte megoldhatatlan helyzetet jelentettek volna. Az akkori politikusok úgy érezték, hogy a társadalmi igazságtalanságokat meg kell próbálni kiigazítani és javítani. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban tevékenykedett gróf Klebersberg Kuno és Hóman Bálint, akiknek köszönhetően egy kifosztott ország jelentős kulturális fejlődésen ment keresztül.

Milyen volt az emberek sporthoz való viszonya a Horthy-korszakban és milyen ma?

Szokás azt mondani, hogy Magyarország sportoló nemzet, az olimpiai rangsorban világviszonylatban is igen előkelő helyen állunk. Az 1921.évi LIII. törvénycikk – amelyet testnevelési, illetve levente törvénynek szoktak nevezni - kimondta, hogy a 12 és a 21 év közötti fiatal fiúk számára sportfoglalkozást kell tartani, hogy a különféle nagyüzemek sportpályákat, sportlétesítményeket kell, hogy építsenek a munkásaik számára. 1925-ben jött létre a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola, amely Európa egyik legjelentősebb és legszínvonalasabb intézménye volt a korszakban.

A korszakot áthatotta az a gondolat, hogy a sport mennyire fontos a társadalom számára. Gyakorlatilag megvalósult a mindennapos testnevelés – mondhatjuk, hogy a társadalom a sportra épült. Ennek sikerességét többek között az 1936-os berlini olimpia mutatta meg, ahol Magyarország a nemzetek rangsorában a harmadik helyezést érte el. A levente mozgalommal, amelynek volt egy katonai előképzés jellege is, a sport tömegessé válhatott, a vidék találkozhatott a sporttal. A saját falumban is emlékszem a levente térre, ahova a két világháború közötti években a fiatalok jártak sportolni.

Ma szintén az lenne a fontos, hogy minden középiskola rendelkezzen megfelelő tornateremmel, sőt, tanuszodával. Ez egy természetes igény kellene, hogy legyen. Egy egészséges társadalom számára ez nagyon fontos. Ma mást látunk, ha a fiatalokra nézünk. A saját gyermekeimen is látom, hogy a mai számítógépes világban az iskola vagy a munka után sokkal vonzóbb és könnyebb nekik játékokkal szórakozni, mint sportolni; inkább ez előbbit választják a fiatalok. Ha fiatalon megszeretjük a mozgást, akkor az később is fontos lesz az életünk során. Korunkban az egyéni érdek, az individualizáció is nagy teret nyert, a sportban megtalálhatjuk a közösségi élményt, amire nagyon sokan vágynak. A sportban a közösségi szurkolás minden történelmi korszakban összeköti az embereket. Ez ma is érvényes.

Melyik tudományos munkájára a legbüszkébb?

Viszonylag szűk területtel foglalkoztam eddigi pályám során. Nem állítom, hogy én lennék a legjobb történész, viszont szűkebb szakterületemen a legjobbak közé tartozom. Ez a terület a két világháború közötti magyar királyi Honvédség története, illetve a második világháború időszakának magyar katonai felső vezetése. Az első könyvem harminc évvel ezelőtt jelent meg a magyar katonai elitről, ami saját korában nagy visszhangot és hatalmas érdeklődést váltott ki. A volt Magyar Királyi Honvédség felső vezetéséről, az egykori tisztikarról, de a csendőrségről is másfajta, az addigitól eltérő képet rajzoltam meg s tettem ezt források és nem szimpátia és antipátia nyomán.

Mindezekre büszke vagyok. Többen javasolták, hogy írjak egy átfogó könyvet Magyarország második világháborús szerepléséről, illetve volt, aki bennem látta azt a személyt, aki majd Horthy Miklósról ír egy hiteles biográfiát. Mindkét munka nagy energiát és kutatómunkát igényel. Hogy lesz-e még erőm és időm hozzá azt nem tudhatom, de azt elmondhatom, hogy elégedett vagyok eddigi életemmel és munkásságommal, a valamikori – általános- majd középiskolás diákként megfogalmazott – célkitűzéseimet jóval meghaladtam, szép életutat jártam be, ami örömöt és megelégedettséget jelent számomra.

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Reformáció 500

Reformáció 500

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

nyelvvizsgaközpont

Youtube