A népdalok erejével – interjú Dr. Lovász Irénnel

Dr. Lovász Irén egyetemünk egyik méltán híres, különleges életúttal bíró oktatója. Néprajzkutató, kulturális antropológus, egyetemi docens, a néprajztudomány kandidátusa, népdalénekes, háromgyermekes édesanya. Meggyőződése szerint ezek ugyanakkor csak keretek, dobozok, amelyekben a személyiség áradása feszegeti a határokat. Munkásságában a tudomány és a művészet összefonódik, az ő gazdag életműve nemzetközi szinten elismert és jegyzett. Tizenhatodik lemeze készülő félben van, hangját lelkileg sérült emberek klinikai terápiájára is sikeresen használják, ugyanakkor szerénységére vall, mikor azt állítja: nem az ő érdeme, ezek a hangok mástól is származhatnának, a népdal és a népművészet az igazi erő, mely ősidők óta hat ránk.

A költészet napján született, az ősök hagyatékával való felelősségét József Attila fogalmazza meg A Dunánál című versében, mely a Tanárnő ars poeticájára is erősen hat: „Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem.” Számos díj nyertese, 2003-ban megkapta Az Év Legjobb Énekesnője elismerést, emellett pedagógiai, művészi és előadói munkássága is kiemelkedő jelentőségű. Egyetemünk oktatóját életútjáról, művészi meggyőződéséről és tudományos munkájáról faggattuk.

Michalkó Melinda képe

Hogyan került kapcsolatba a népzenével?

A népzenével való kapcsolatot sohasem kerestem vagy alakítottam: a népzene talált meg engem, már az anyaméhben. Mondhatjuk, hogy az „anyatejjel együtt szívtam magamba”: beleszülettem egy olyan szerves, élő hagyományba, amiben ez volt a legtermészetesebb ön- és közösségi kifejezési mód. A mi családunkban mindenki és mindig énekelt: hétköznapokon, a családi ünnepek idején, a munka során, bármikor. Így tehát nemcsak a személyes életemben, hanem a közösségi létben is hatása alá kerültem a népköltészetnek. Teljesen természetes módon éltem meg azt, ami a költészet egyetemes funkciója: az ember a belső rezdüléseit, hangulatát, megtapasztalásait kivetítse – a népköltészet ugyanezt teszi. Nagykunsági családunkban természetes volt, hogy egy-egy ünnepi vagy közös munkaalkalom során összegyűltek a szomszédok, a rokonok és énekeltek.

Aztán egyetemista koromban, a táncház mozgalomnak is köszönhetően, tudatosabban kezdtem érdeklődni a népzene más, addig ismeretlen műfajai, dialektusai iránt. Húszévesen indultam első népdalgyűjtő útjaimra a moldvai csángók közé. Aztán fokozatosan bejártam népdalgyűjtési és zene-antropológiai terepmunka során a Kárpát-medence több vidékét Erdélytől a Zobor alján át Szlavóniáig. De elvégeztem például egy lapp népzenei kurzust is 24 éves koromban Kaustinenben, hogy tanulmányozhassam terepen a lapp joiku-éneklés titkait a legészakibb finn tónál, az Inari tónál. Lelkesedés és megszállottság kellett ehhez.

Miért fontos, hogy megismerjük népdalainkat?

Kodály Zoltán szerint a zenei anyanyelv szerepét a népzene tölti be, melyben egy nép múltjának legnemesebb értékei őrződtek meg. A népdal maga az anyanyelv megnyilvánulása. A zenei anyanyelv fejlesztése, kialakítása minden magyar gyermek számára nagyon fontos. A népzene tanítását ezért ő anyanyelv-fejlesztésként képzelte el. A népdalok ugyanis nemcsak közvetlenül fejlesztik a zenei és az általános intelligenciát, hanem a szövegeken keresztül hihetetlenül sok bölcsességet, élettapasztalatot, értékrendet közvetítenek, amelyek évszázadokon keresztül, letisztulva adódtak tovább. Nagyon nagy luxus lenne ezeket kidobni, elhanyagolni. Magam is nagyon sok népdalt ismerek és szeretek, de mindig lehet újat tanulni, vagy egy adott dalt másik változatában megismerni, énekelni.

Azért nagyon fontos birtokolni, ismerni és énekelni a népdalainkat, mert mint igazgyöngyök, az idők folyamán kikristályosodtak, letisztultak, örök érvényű értékekké váltak. Népdalaink sok esetben a magas művészetet képviselik, a legfinomabb metaforákkal, szimbólumokkal, szürreális képekkel a legtisztább és legelvontabb költészetként léteznek. Ezek a legmélyebb lelki tartalmakat képesek kifejezni – a szakralitástól a hétköznapi érzelmekig. Aki népdalokkal tudja önmagát kifejezni, az könnyít a saját lelki terhein. Ezért tanítok évek óta országszerte népdalokat, hogy minél többet megismerjünk, gyógyuljunk általuk. A hazai Waldorf pedagógia indulásakor engem kértek föl, hogy tanítsam meg az óvónőket a magyar szokásénekekre, népdalokra. Szépen be is szivárgott és elterjedt a magyar népdal a magyar Waldorf pedagógiában, az iskolákban, a családokban is. Nagyszerű lehetőség, hogy ma már a Károlin működő Drámapedagógia képzésben is taníthatom a Hagyománypedagógiát a mai pedagógusoknak.

Tanárként mely értékek, ismeretek átadására fekteti a hangsúlyt?

Vannak szakmai értékek és ismeretek, amelyek nyilván adnak egy keretet, ezek pedig megkötik az oktatót. Sok fajta tantárgyat tanítok, és ezeket több intézetben, több tanszéken, így a Kommunikáció- és Médiatudományi, a Szociológia vagy a Művészettudományi és Művészetpedagógiai Tanszéken. Természetesen a kulturális antropológia előadást máshogy tanítom a szociológia szakosoknak, mint például a vallásantropológia szemináriumot vagy a kulturális tanulmányokat a kommunikáció szakosoknak, vagy a szakrális kommunikáció elméletét szabadon választott tárgyként a kar bármely hallgatójának. Megint más, amikor a drámapedagógus szakképzésben a hagyománypedagógiáról beszélek, vagy pszichológusoknak népdaléneklést tanítok. Ezek mind-mind más és más szakmai ismereteket, nézőpontokat és felkészültséget kívánnak meg.

Mindezek fölött ugyanakkor nagyon fontosnak tartom a minőségi elvárást. Napjainkban a diákok már nagyon messze vannak attól, amit mi annak idején elvártunk egy egyetemi tudástól – azt látjuk, hogy felhígul az egyetemi ifjúság. Én nem szeretnék engedni a minimális színvonalból, legyen szó akár a helyesírásról, a megjelenésről, a beszédről, vagy arról, hogyan is kell egy egyetemi dolgozatot jól megírni. Gyakran elmondom, hogy egy egyetemista a képzés után egy új értelmiségi nemzedéknek lesz a tagja. Nagyon sokan egyszerűen a munkaerőpiacra akarnak egy papírt szerezni és nem értelmiségivé válni. Azt szeretném, hogy ne kritika nélkül figyeljék a körülöttük lévő világot, hogy szemléletükben ott legyenek a szűrök, amiben megkülönböztetik az értékest a gagyitól, a szépet a rúttól, az igazat a hamistól, a búzát az ocsútól. Ugyanilyen fontos értéknek tartom a tisztességet. Egy keresztyén egyetemen azt gondolom, nagyon fontos, hogy hangsúlyosan és következetesen jelen legyenek az erkölcsi mértékek, alapelvek.

Milyen szerepe van a lelki egészség megőrzésében a népdaloknak?

A nevelés egyik fontos célja a lelki egészség megtalálása és megőrzése. Évek óta tapasztalom, hogy az éneklés milyen fontos feladatot tölt be a lelki egészség ápolásában – nem véletlen, hogy az általam indított népdaléneklő órát milyen nagy érdeklődés veszi körül. Nemcsak a magyar hagyományban, hanem a világ minden táján látható, hogy mennyire fontos a népdalok éneklése – ezt eleink is jól tudták.

A magyar parasztember is énekelt, ha baja, ha öröme volt, és bizony, kiegyensúlyozta a lelki hullámvölgyeit. Ennek egyik titka, hogy az éneklés maga jó dolog. A jó zene szerintem a fizikai hanghullámok és lelki húrjaink harmóniája. A szájüregbarlangunk rezonáns ürege önmagában egy hangszer, ahogy valójában az egész testünk is az. Éneklés során a bennünk keletkezett hangok, mint rezgések stimulálják, energizálják az egész emberi testet. Az adott diszharmonikus pontokat pedig harmóniával tudjuk átjárni. A heti Dalolókörömben tudatosan kidolgoztam és rendszeresen alkalmazom a beéneklési rítusokat, amely során egy belső hanglétrát járunk be minden alkalommal.

Meglátása szerint hogyan viszonyulnak a mai fiatalok a népzenéhez?

A fiatalok viszonyulása a népzenéhez összetett: látok idegenkedést, ami teljesen természetes a kulturális globalizáció azon szintjén, aminek a jelenlegi stádiumában vagyunk. Korunkban nagyon erősen hatnak és keverednek a különféle kulturális hatások, ezzel együtt a hanghordozók rohamos fejlődését is tapasztaljuk. Már húsz évvel ezelőtt, Moldvában, a terepmunkám során megdöbbentem, hogy az ottani falvakban már kazettáról szólnak a lakodalmas, igénytelen műzenék. A helyzet azóta romlott, már nincsenek illúzióim a kisközösségek és a néphagyomány szerves áthagyományozásával kapcsolatban. Gyűlnek azok az értékek, amelyek csak a visszatanítással maradnak fönt, mert már nem természetesek, vagy kivesztek.

Ugyanakkor bármelyik egyetemi előadásomon megtörténik, hogy egy adott szakmai ismeretet népdallal illusztrálok – és nagyon jó tapasztalatom van ennek fogadtatásáról. Előfordul, hogy a legmeglepőbb élethelyzetben is képes vagyok népdallal megjeleníteni valamilyen problémát, és ez a meglepődés mellett tiszteletet vált ki. Megdöbbenve és örömmel tapasztalom, hogy mennyire sikeresek a népdalkurzusaim – özönlenek a különféle szakos hallgatók a város minden pontjáról ezekre az alkalmakra. Többen jelezték, hogy egykor, fiatalabb korukban nem engedték őket énekelni, és most szeretnék megtapasztalni az éneklés felszabadító erejét. Ezt nálam lehet.

Látható az is, hogy a magyar népdalokat a legkülönfélébb módokon közelítik meg és interpretálják korunkban (például különböző fusion, electro, pop, etno-jazz stílusokkal ötvözve), ezt is lehet jól és rosszul csinálni. Míg Kodály és Bartók kereste és megtalálta a „tiszta forrást”, addig ma nagyon könnyű a hozzáférés a népzenei adatbázisokhoz, vagy „újrahasznosított” felvételekhez. Sok fiatal együttes másoktól úgy, olyan gátlástalanul vesz át hanganyagokat, hogy ezt már sok esetben nem tartom tisztességesnek – sőt, ez sokszor egyenesen a lopás kategóriájába tartozik.

Mit jelent a Tanárnő számára a hazaszeretet?

Többek között azt, hogy ebben az országban élek és nem mentem el – pedig többször lett volna rá lehetőségem. Mindig nagy szeretettel jövök haza Magyarországra. A hazaszeretet számomra az édes anyanyelv ápolását is jelenti, minőségi használatát mindig számon kérem a gyerekeimen és a diákjaimon, irtom azokat a megnyilvánulásokat, amelyek meggyalázzák anyanyelvünket. Ide tartozik az is, hogy a magyar néphagyomány kincseit fontosnak tartom megismertetni és éltetni, nem pedig vitrinbe zárni és konzerválni. Nem a hagyománymentésnek, hanem a hagyomány éltetésének vagyok tehát a híve – mert saját magunkat mentjük azzal, ha éltetjük a hagyomány értékeit.

Számomra azt is jelenti a hazaszeretet, hogy megismerem és megismertetem másokkal a magyar nyelvterület sokszínűségét a népzenében, a tájszólásban, szokásokban, viseletben és a táj gyönyörűségeiben. Nagyon szeretem ezeket felfedezni egy-egy kirándulás során. Szeretem és tisztelem a magyar költészetet, a zenét, igyekszem külföldön minél jobb színben feltüntetni hazámat és annak értékeit. Van egy Erasmus kurzusom, ahol lehetőségem van külföldi diákoknak átadni ezeket az értékeket a magyar népzene tanítása kapcsán. Büszke vagyok arra, hogy ide születtem. Kötelességnek tartom a magyar kultúra ápolását, éltetését, és fontosnak tartanám, hogy felelősséggel tudja ezt mindenki külföldön és itthon is képviselni. Nincs szégyenkezni valónk, nem vagyunk jobbak vagy rosszabbak semmilyen más kultúránál.

Milyen szerepet játszik az Ön életében református kötődése?

Anyai ágon egy alföldi magyar református családba születtem, bár édesapám családja katolikus volt, református templomban kereszteltek. Balatonszabadin nőttem fel, majd az ottani református templomban esküdtem, ott keresztelték meg mindhárom gyermekemet. Bár Budapesten élek több, mint harminc éve, de vissza-visszatérünk a Somogy megyei falu templomába, ahol édesanyám presbiteri szolgálatot vállal. Én is gyakran jelen vagyok a Nyitott Templomok Éjszakáján, szeptemberben is ott adtam koncertet. Nemrégiben volt egy nagy önálló estem a hévízi protestáns templomban, melyet reformátusok és evangélikusok közösen használnak. A különféle nagy egyházzenei rendezvények szervezői mindig megtalálnak és szívesen részt is veszek az alkalmakon. A családomban többször hallom, hogy a protestáns etika mélyen beivódott értékrend a mindennapjaimban. Maximalista vagyok a családom szerint, sajnos. Mivel a népi vallásosság kutatásával foglalkozom, sok katolikus népi imádság és Mária-ének is a tanulmányaim, lemezeim és koncertjeim anyagát képezi – sokan nem értik, hogy lehet ezt nem katolikusként. Nyitott, kíváncsi és érdeklődő ember vagyok. Erre tanított egykori, tiszteletre méltó néprajzos mesterem Erdélyi Zsuzsanna is.

Melyik lemezét emelné ki pályafutásából?

A Világfa című albumomat emelném ki 1995-ből, ami a legelső önálló albumom volt, és mint ilyen, meghatározó jelentőséggel bír. Ez egy nagy áttörésnek tekinthető a magyar népzenei, világzenei szakmában. A Nemzeti Múzeum megbízásából készült a nagy millecentenáriumi kiállításhoz kísérő zenének – óriási megtiszteltetés volt, hogy engem kértek fel. A magyarság legarchaikusabb népzenéjéből állítottam össze egy egyórás anyagot, a válogatás elég jól sikerült, amint azt az idő igazolta. Egy akkor nagyon merész megközelítéssel a magyar népzenét egy olyan zenei köntösbe ágyaztuk Hortobágyi László zeneszerzővel, ami azt próbálta illusztrálni, hogy népzenénk milyen szervesen épül be a déli, keleti vagy a nyugati zenei hagyományokba. Egy virtuális utazás volt térben és időben, eljátszottunk azzal a gondolattal, milyen kulturális találkozásaink lehettek volna, ha ezek a hagyományok megtalálják a magyar népzenét. Magam is meglepődtem, hogy ezt a merész vállalkozást milyen jól fogadta akkor a szakma és a közönség itthon és külföldön. A rangos Német Kritikusok Díját is elnyerte a kinti kiadása.

Jelenleg milyen projekten dolgozik?

A Gyógyító Hangok sorozatot folytatom, ebből eddig az Égi Hang és a Belső Hang című lemezeim jelentek meg. Most a Női Hang következik, jelenleg ezen dolgozom. Ennek lényege, hogy a magyar néphagyományban fellelhető hagyományos női szerepek, a dallal kifejezett női lelki rezdülések hogyan jelennek meg a magyar néphagyományban. Azt gondolom, nagyon időszerű, hogy a magyar nők tudják, ismerjék a saját küldetésüket, hagyományos szerepüket – sajnos a legkevésbé sem egyértelmű, hogy mi a női és mi a férfi szerep, minőség, erő, stb. Mint sok más határ, ez is elmosódni látszik.

Mai, identitás-válságokkal teli világunkban, ahol a nemzeti identitás erősítése mellett a nemi identitás erősítése és kifejezése is fontos művészetterápiás feladattá vált, nagyon fontos lett a nőiség hagyományos szerepeinek tudatosítása, megélése, a női szerepekre való felkészülés segítése. Mivel a sorozat első két darabja is pszichológiai és klinikai-pszichiátriai kutatások és gyakorlati komplex terápiák eszköze, nagy elvárásokkal, várakozással számít rá a zenei és gyógyító szakmán kívül a nagyközönség is évek óta.

Milyen visszajelzéseket kapott a Gyógyító Hangok sorozattal kapcsolatban?

Sok elgondolkodtató, megdöbbentő, megható visszajelzést kaptam; nem kívánok itt és most hencegni, hiszen nem nekem szól a dicsőség, hanem a magyar népzenének és a természetes emberi hangnak – teljesen esetleges, hogy én vagyok ennek a hordozója. A lényeg, hogy az őszinte emberi hang találkozzon a tiszta magyar népdallal. A világ minden tájáról érkeznek visszajelzések. Az egyik legfontosabb mégis egy hazai ezek közül, a Belső Hang lemezzel kapcsolatos, itt a közelben, a Semmelweis Egyetem 1-es gyermekklinikáján Dr. Pászthy Bea pszichiáter ezt az anyagot használja anorexia nervosában szenvedő kamaszlányok terápiájában, nagyon jó eredménnyel. Megdöbbentő, hogy a természeti őselemek ereje, amit a népzene is közvetít, ilyen elementáris hatást tud kiváltani sérült emberekre. Segíti, kiegyensúlyozza a test és lélek, gyerek és család, múlt és jelen, természet és nőiség viszonyát. Hisz a nőiség teljes egészében nagy krízisben találja magát ezekben az esetekben. A női erők és értékek felszínre hozására és stabilitására törekszik a komplex terápia az archetipikus női attitűdök segítségével. Ez egy szélsőséges példa, de más visszajelzésekben is megjelenik a hangok gyógyító, életet formáló, krízishelyzeteken átsegítő ereje. Ezért is nagy várakozás övezi a most készülő Női Hang lemezt.

Mit nevezhetünk most a legújabb kutatási és oktatási területének?

Az emberi hang mindig is érdekelt, kiváltképp a szakrális kommunikáció és a hang viszonya. Kutatásom középpontjában újabban az ún. archaeoakusztika áll, ez egy új multidiszciplináris terület. A szakrális terek természetes akusztikája énekes előadóként rabul ejtett – a barlangoktól a középkori kistemplomokon át a bazilikákig és a gótikus katedrálisokig. Nemzetközi konferenciákon, ahol a hang spirituális használatáról tartottam előadást, lehetőségem nyílt megismerkedni ezzel az új tudományterülettel. Most ezzel foglalkozom, ezzel kapcsolatos nemzetközi kutatásokban és konferenciákon veszek részt.

Ami az oktatást illeti, a Károlin egy új képzést tervezünk: Kodály-kultúra szakirányú továbbképzést angol és magyar nyelven egyaránt. Képzésünk tágabb kultúra- és hagyományelméleti keretbe kívánja helyezni az ország-világ szerte zajló, Kodály-módszeren alapuló kiváló zenei oktatást. Hagyomány és pedagógia, zene és művelődés, nemzeti és egyetemes kultúra, művészet és nevelés, módszer és szemlélet, elmélet és gyakorlat megközelítésünkben egyaránt fontos alappillérei a Kodály-kultúrával, ezen belül a Kodály-módszerrel jelzett komplex rendszernek. A képzést jövő szeptemberben szeretnénk elindítani, várjuk az érdeklődőket.

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Reformáció 500

Reformáció 500

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

nyelvvizsgaközpont

Youtube