Dr. Sepsi Enikő könyvének bemutatója – Kép, jelenlét, kenózis

Irodalom és színházelmélet iránt érdeklődőknek, költészetet kedvelőknek, misztikusoknak és szemlélődőknek, Istent keresőknek és Istent megtalálóknak – többek között nekik ajánlja Bogárdi Szabó István református püspök Sepsi Enikő új, Kép, jelenlét, kenózis a kortárs francia költészetben és Valère Novarina színházában című könyvét.

A Károli Könyvek sorozatában megjelent kötetet június 1-jén mutatták be a Kossuth Klub Dísztermében, ahol a szerzővel Rideg Zsófia dramaturg, valamint Bogárdi Szabó István és dr. Miklós Eszter Gerda beszélgetett. Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, Yves Bonnefoy, Valère Novarina és Jean-Michel Maulpoix műveinek fordítója, a kortárs francia költészet és színház, valamint a modern misztika kutatója. Legújabb művében a képi fordulat jelenségével, valamint a fogalmi metafora elméleti keretével kívánja bevezetni és összefogni két nagy témáját: a francia költészet és a színház reprezentációhoz fűződő, szerteágazó kérdésfeltevéseit, így a kortárs irodalom mellett teológiai és filozófiai nézőpontokat is tárgyal. Miklós Eszter rámutatott, hogy a címben is megjelenő hármas tematika korábban már vizsgált területeket takar, ám a szerző most ezeknek az új aspektusait tárja fel. Sepsi Enikő elmondása szerint sosem gondolta volna, hogy ezekről valaha könyvet fog írni, de ahogy fordított és kutatásait végezte, egyre inkább kirajzolódott számára a tematika, és végül már feladatának érezte azt, hogy a magyar tudományos közösség számára megközelíthetővé és megragadhatóvá tegye a témát.

Bogárdi Szabó László kiemelte, hogy ez végre egy vallási kérdéseket is tárgyaló, kultúráról szóló mű, valamint rámutatott a teológiai vonatkozásokra. „A vallásosság már a címben is megjelenik, különösen a kenózis szóban, mely a keresztény teológia egyik meghatározó kifejezése, Jézus testet öltését, alászállását jelöli” – magyarázta a püspök. A szerzők, akiket Sepsi Enikő művében tárgyal, köthetők a kereszténységhez, különös tekintettel Novarinára, aki úgy használja a kenózist, mint a tökéletes színészhez kapcsolódó fogalmat.

A folyamatot, ahogy eljutott a kenózistól különféle színészvezetési technikákig, Sepsi Enikő szerint akár profánnak is nevezhetjük. Három szöveg: Az ismeretlen tett, a Képzeletbeli operett és az Imígyen szóla Louis de Funès című produkciók színpadi megvalósulását tanulmányozza művében. Utóbbi kettőt színre vitték a debreceni Csokonai Színházban, ezek kapcsán hangsúlyozza könyvében a befogadói oldal felőli nehézségeket, valamint fontosnak tartja a darabok szemléletváltó jellegét a színészek számára is. „Ezt az aspektust többször hangsúlyozta Mészáros Tibor színművész is, aki mindkét darabban dolgozott a francia szerző-rendezővel” – állította Rideg Zsófia, a színdarabok dramaturgja, fordítója, akit arról kérdeztek, hogyan jelenik meg a gyakorlatban a Novarina-féle színészvezetés. Mint kiderült: semmi jót nem tud mondani róla, eleinte a színészek igen nehezen fogadták ugyanis a rendező instrukcióit (például: „Lyukaszd ki a teret a hangoddal!”; „Szakadékolom az embert.”). Mészáros Tibor sajnos nem tudott részt venni a könyvbemutatón, de az Imígyen szóla Louis de Funès színházjelenetének levetítésével virtuálisan jelen volt az eseményen. A monodrámában megjelent a percekig tartó rögtönzött mozdulatsor, mely Rideg Zsófia szerint „a testben való létezés esetlenségét ábrázolja”. Miklós Eszter ismertette, hogy „Novarina színháza elsősorban szövegszínház, azonban rendezéseiben kiemelt szerepet kap a tánc is. Esetében nem egy előre megkoreografált táncbetétről beszélhetünk, hanem a próbák során begyakorolt mozdulatokból összeálló, ám lényegét tekintve improvizált, perceken át tartó mozdulatsorról. A rendkívül intenzív fizikai igénybevétellel járó mozgás azonban nem a tetőpontján, egyfajta kitartott képben ér véget, hanem színre viszi az elfáradást, az elernyedést, a lelki értelemben vett kiüresedést. A Novarinánál a tánc így nem csupán az alkotás – és tágabb értelemben a teremtés – színrevitele, hanem a kenotikusként értett színház kicsinyítő tükre is.”

„Az egész művet átfogja a negyedik műnemnek is nevezett műfordítás kérdése” – emelte ki Miklós Eszter, majd hozzátette: „A költészettel foglalkozó részben kiemelt helyet kap Lorand Gaspar életműve, nemcsak mint nyelvet váltó magyar-francia szerző, hanem mint Pilinszky János francia fordítója is. A szerző saját tapasztalataiból kiindulva elemzi a költői képiség átültethetőségének problémáját. A színházi fejezetben szintén hangsúlyos a Novarina-szövegek fordíthatóságának vagy inkább adaptálhatóságának kérdése, elsősorban a Képzeletbeli operett példáján keresztül.”

Forrás: kultura.hu

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Reformáció 500

Reformáció 500

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

nyelvvizsgaközpont

Youtube