Református Zenei Fesztivál 2017

Idén május 26–28. között került megrendezésre a 14. Református Zenei Fesztivál a Bakáts téren és vonzáskörzetében. „A Református Zenei Fesztivál mára a Kárpát-medence reformátusságának legnagyobb kulturális ünnepévé vált. A rendezvény elsődleges célja református zenei kincseink és kultúránk bemutatása, valamint a Kárpát-medencében élő magyar közösségek értékeinek, hagyományainak megismertetése, kulturális kapcsolatainak javítása, bővítése.” – mutatkozik be honlapján az esemény. A kétség kívül jó hangulatú és nagy érdeklődésnek örvendő fesztiválon, mint minden évben, idén is felléptek iskolai és gyülekezeti kórusok, népzenekarok és –tánckarok, illetve modern zenei együttesek is, továbbá kézműves vásáron és különböző kerekasztal-beszélgetéseken vehettek részt a látogatók.

A fesztivál nyitó napján Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke által vezetett zenés áhítat keretében Kállay Gáborné, Ferencváros alpolgármestere és Böszörményi Gergely fesztiváligazgató mondott köszöntőt az egybegyűlteknek. A hétvégi programok közül kiemelkedően jól sikerült a majdnem 800 főt felvonultató Zsoltáros Fáklyás Menet, mely a Ráday utcán vonult keresztül, a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban megrendezésre kerülő éjszakai Csángó Táncház a Servet zenekarral, illetve az 500 fős Ökumenikus Fesztiválkórus fellépése a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Az eseménysorozatot vasárnap este az Ismerős Arcok könnyűzenei együttes zárta; koncertjükön a Bakáts téri templom előtt összegyűlő rajongók igazi fesztiváli hangulatban énekelték hangosan kedvenc dalaikat.

A Bakáts utcában helyet kapó Lehetőségek Piacán állította fel standját a Károli is, ahol Egyetemünk képzéseiről nyújtottunk tájékoztatást az érdeklődőknek. A vállalkozó kedvűek egy kérdőív kitöltésével győződhettek meg arról, mennyire ismerik jól Egyetemünket. A kvízjáték népszerűnek bizonyult a fiatalok és az idősebbek körében is; a helyes választ adókat pedig egy-egy ajándékkal jutalmaztuk.

A Károli más módon is képviseltette magát a három napos rendezvényen: május 26-án a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékünk docense, Dr. Bogár László közgazdász, míg május 28. vasárnap Pszichológia Intézetünk alapítója, Professor emeritus Dr. Bagdy Emőke tartott előadást a HTK dísztermében.

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Reformáció 500

Reformáció 500

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

nyelvvizsgaközpont

Youtube