Szeretethíd 2017

Május 18-án az Egyetem PR és Marketing csoportja Miskolcra látogatott el, hogy a 2017-es Szeretethíd - Kárpát-medencei református önkéntes napok keretein belül átadja a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház számára az Egyetemünk közössége által gyűjtött adományokat. A kismamaház dolgozói és lakói szeretettel fogadták a küldöttséget és nagyon örültek a károlis támogatásnak. A gyűjtési akció során nagyon sok felajánlás érkezett, több doboznyi ruhát, ágyneműt, törölközőt, gyerekjátékot, iskolatáskákat és egy babaágyat is átadhattunk a lakók számára.

A Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház, mely családok átmeneti otthonaként szolgál, 1996-ban nyitotta meg kapuit Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az intézmény 30 személy elhelyezését tudja biztosítani. A három szintes épületben 11 lakószoba, konyha, ebédlő, társalgó, játszószoba, orvosi-betegszoba, fürdőszobák találhatók, illetve egy nagy udvar játszótérrel biztosítja a családok kényelmét.

A Magyarországi Református Egyház Zsinata által fenntartott intézmény keresztyén hagyományainak, hitbéli, szakmai elkötelezettségének szellemében családok átmenti otthona működtetésével kíván segítséget nyújtani mindazon várandós és gyermekes anyáknak, akik átmeneti szociális problémák, családi konfliktusaik, esetleges bántalmazásuk, illetve megváltozott családi állapotuk (válás, haláleset stb.) miatt veszélyeztetetté, átmenetileg hajléktalanná váltak. A bentlakásos elhelyezés mellett az intézmény a szociális munka teljes eszköztárát felhasználva segíteni kívánja a családokat abban, hogy a társadalomba visszailleszkedve képessé váljanak az önálló, teljes értékű életre. Mivel átmeneti otthonként működik az intézmény, ezért a lakók egy évig tartózkodhatnak itt, amennyiben lakhatásuk továbbra sem megoldott, a további itt tartózkodásuk meghosszabbítható hat hónappal.

Következő események


Összes esemény

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube