Három csatornán is sugároz a Károli rádiója

A Károli Gáspár Református Egyetem büszkélkedhet a legsikeresebb online egyetemi rádiócsatornával, a COOL FM-mel.

A kultX és a The Dance Station csatornák mellett a Károli 2014 szeptembere óta az egyik legmodernebb egyetemi stúdióként sugározza a korábban is sikeres COOL FM-et. A rádióhallgatás interneten keresztül már valódi alternatíva. A hagyományos rádiók száma és kínálata, valamint a vételkörzet korlátozott, így az online rádiózók száma dinamikusan növekszik az elmúlt években.

A Károlin működő stúdió és a három csatorna fontos szerepet játszik a rádiós szakemberek képzésében is. Lehetőséget nyújt, hogy az egyetem hallgatói hangot adjanak gondolataiknak, az itt szerzett gyakorlattal pedig jóval nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni PR területen vagy a média világában. A KultX csatornán kapnak teret azok a műsorszámok, amelyek elsősorban tájékoztatnak és főként kulturális tartalommal töltik ki a műsoridőt, míg a COOL FM főként a könnyed szórakoztatásért felelős. Itt főként a kereskedelmi rádiózás irányába törekvő egyetemisták próbálhatják ki, fejleszthetik a szakmai tudásukat.

A rádió kiemelt figyelmet szentel annak, hogy felfedezze egyetemünkön a tehetségeket és hozzájáruljon a hazai rádiózás fejlődéséhez. A Károli rádiójának további célkitűzése, hogy 4 csatornára bővüljön és magas színvonalú online adóként biztosítsa a gyakornokok szakmai fejlődést és a rádióhallgatók szórakoztatását.

A rádió hivatalos honlapja: coolfm.hu / facebook.com/coolfmbudapest

Következő események


Reformáció 500

Reformáció 500

Galéria

Galéria

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Sport a Károlin


Nguyen Anasztázia
Gór-Nagy Miklós
Szilágyi Áron
Szabó Gabriella
Deáki Dóra
Szepesi Bertold
Telegdy Ádám
Beviz Barnabás

nyelvvizsgaközpont

Online tanácsadás

 

Youtube