Kötődési sebek és párkapcsolatok – beszámoló Orvos-Tóth Noémi előadásáról

Zsúfolásig megtelt a Hittudományi Kar díszterme múlt héten – közel 500 ember jelentkezett, hogy részt vehessen a KAPSZLI, a KRE pszichológia szakos hallgatói körének szervezésében megrendezésre kerülő LelkiMorzsa előadássorozat legutóbbi programján. A KAPSZLI olyan rendezvényekért felelős még, mint a Pszichológiai Napok, mely Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciája, így nem csoda, hogy minduntalan sikerül izgalmas témájú, neves előadókat meghívniuk.

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológusnak, a MAI Pszicho online magazin szerkesztőjének előadásait mindig nagy érdeklődés övezi, ami nem a véletlen műve – témáinak fókusza ugyanis a XXI. századi ember egyik legnagyobb küzdelme: a párkapcsolatok. Mostani, „Kötődési sebek és párkapcsolatok” című egyórás előadásában azt a kérdést járta körül, hogyan is kötődjünk párkapcsolatban, és hogyan gondozzuk kapcsolatainkat.

A kapcsolati minták és önmagunk megismerése mindenkit egyenként érintő feladat és küzdelem – nem mindegy azonban, milyen eszközök és ismeretek állnak rendelkezésünkre. Sajnos manapság sok téves, hamis információ, ismeret van a fejekben. Nem tudjuk, miért szűnnek meg kapcsolataink, miért nem tudjuk a megfelelően gondozni azokat. Pedig a megfelelő társ megtalálásához nem szerencse, vagy a csillagok együtt állása, hanem mély és átfogó önismeret szükséges.

Sokakban az a felfogás él, hogy a kapcsolat akkor kezdődik, amikor két ember megismerkedik egymással. Bármilyen helyzetben is álltak életükben, az megváltozik azáltal, hogy párkapcsolatban lépnek. Ez egy új kezdet, új és tiszta felállás, amiben még nincsenek sebek. Mikor ebbe a viszonyba lépnek, már több tényező is megmutatja, hogy a kapcsolat milyen lesz, meddig tarthat, van-e esély arra, hogy hosszú távú párkapcsolat alakuljon ki. Mintha a történet „meg lenne írva,” azaz nem „tiszta lappal” lépünk be egy kapcsolatba – nagyon sok lélektani előzmény határozza meg a kapcsolatot már a kialakulásában is.

Az előadás elején Orvos-Tóth Noémi megkérdezte a hallgatóságtól: hányan ismerik, tudják a saját kötődési típusukat? Az elenyésző számú magasba emelkedő kéz jól jelezte, hogy a párkapcsolati pszichológia kevéssé ismert kutatási terület.

Az emberi kötődés vizsgálata a második világháború után vált kulcskérdéssé. A háború pusztítása miatt sok árva gyermek maradt, akiket bár fizikálisan jól tartottak az otthonokban, ennél többre volt szükségük ahhoz, hogy boldog gyermek- és egészséges felnőttkoruk lehessen. A lelki jólét is szükséges a fejlődéshez, aminek egyik igen fontos meghatározója az anya-gyermek kapcsolat. Csecsemőkorban éljük meg igazán, hogy a kötődés élet-halál kérdés: éreznünk kell, hogy figyelnek ránk és szeretnek bennünket. Ekkor tapasztaljuk meg először, hogy van valaki, aki örül a létezésünknek, aki vigyáz ránk, megengedi, hogy megéljük a negatív érzéseinket, de kiutat is mutat belőlük. Ahogy minket fogadnak a szüleink, az mélyen bevésődik a lelkünkbe. Ekkor tanuljuk meg azt, hogy szerethetőek vagyunk, hogy jó másikkal együtt lenni, illetve hogy milyen típusú vágyaink vannak. Ezek az élmények egyfajta belső munkamodellé fejlődnek: felnőtt korunkra olyan elvárásokat fogalmazunk meg a másikkal szemben, amelyeket gyermekkori élményeink határoznak meg.

Az előadás gerincét a négy nagy kötődési típus bemutatása adta. Ezek sémák, általános megfigyelések, azonban mindannyian megtalálhatjuk benne a saját kötődésünk mintáját. Olyan tudattalan, nem kimondott mozgatórugókról beszélünk, amelyek a múltból táplálkoznak és a felnőttkori kötődésekre nyomják rá a bélyegüket. Ezeket a mintákat kaptuk és át is adjuk utódainknak. Általában úgy lépünk egy kapcsolatba, hogy azt gondoljuk „rendben vagyunk,” pedig az egészséges kötődés csak egy típusra mondható el a négy közül.

Azokat, akik kapcsolódnak, de megőrzik személyiségük függetlenségét is, biztonságos kötődésűeknek nevezzük. Kevés ember tartozik ebbe a típusba, mégis, mindannyian ezt keressük. Számukra az elköteleződés nem ad okot félelemre, nem szoronganak attól, hogy kapcsolatuk szintet lépjen. Ennél a típusnál nem válik szét a szexualitás és az intimitás. Számukra a gyermekkor kedves emlék, mai énjüket megtalálják a múltban, nem menekülnek el előle, de nem is ragadnak meg gyermekkorukban. Ők azt élhették meg, hogy az édesanyjuk szeretve figyelt rájuk, biztonságban voltak, sírhattak és nevethettek, az anya minden helyzetben útmutatást adott az érzelmeik terén. Ha a kapcsolatban akadályok vannak, ők azok, akik megértik a másikat, és nyugalommal kezelik a helyzeteket.

Az elárasztott kötődésűek hajlamosak nagyon jót gondolni társukról, önértékelésük azonban alacsony. Hamar szerelmesek lesznek, sokszor váltják partnerüket, a „nagy Őt” keresik, és minden partnert csodálattal vesznek körül. Szorongást élnek meg, mikor társuk távol marad tőlük. Úgy érzik, soha nem tudnak eléggé közel kerülni a másikhoz, már-már „a bőrük alá kerülnének,” annyira vágynak a másik közelségére. Alapvetően sok időt töltenek a partnerükkel, mert a másik hiánya az elhagyatottság érzését kelti fel bennük. Döntéseiket gyakran érzelmek vezérlik. Számukra a kapcsolat szorongásokkal teli, amelyen belül nem a valóságra, hanem saját tévképzeteikre reagálnak, egy maguk által elképzelt ideál után loholva. Kommunikációjuk manipulatív, befolyásoló. Azt gondolják, hogy a szexuális együttlét automatikusan intimitást hoz létre. Gyermekkorukra nem szívesen emlékeznek, mégis, mintha állandó vitában állnának családjukkal – beleragadnak a régi sebekbe, amelyeket állandóan felidéznek.

Vannak, akik az önértékelésüket a teljesítményükhöz kötik, őket elutasító kötődésűeknek nevezzük. Számukra a közelség és az intimitás terhet jelent, elutasítják azokat. Testileg vágynak a másikra, de azt gondolják ez elég; a lelki kötődés hiányzik a kapcsolatukból. Gyermekkorukban nem érezték magukat jól az édesanyjukkal, valószínűleg azért, mert a szeretet erőszakos formában jelent meg, vagy kevés szeretetet kaptak. Nem engedték meg nekik az érzelmeik megélését, félresöpörték azokat. Hajlamosak értelmi alapon dönteni, nem fogadják el, hogy gyermekkoruk meghatározza őket.

A negyedik típust félelemmel teli kötődésűeknek hívjuk. Ők azok, akik vágynak a kötődésre, de egyben félnek is tőle. Önmagukról és a másikról is negatívan gondolkodnak. Gyermekkorukra a szétesettség jellemző; egyszerre kaptak szeretetet és bántást a szüleiktől, és ez függőségeket okozhatnak. Ez a kettősség nagyon megnehezítheti a kötődésüket és önmaguk megtalálását.

Akármelyik kategória jellemző ránk, mindannyian azt a személyt keressük, aki a tudattalan elvárásainknak megfelel. Egyesek biztonságban kötődtek gyermekkorukban, azonban olyan lelki sebet szereztek később, ami valamelyik bizonytalan kötődési formába sodorta őket. Van kiút azonban a bizonytalanságból. A gyógyuláshoz nem elég az értelmünkkel belátni a helyzetet, érzelmileg is el kell jutnunk oda, hogy belássuk, tanulnunk, fejlődnünk, gyógyulnunk kell. Ennek egyik legfontosabb feltétele az önismeret. Önmagunk megismerése és megértése vezethet el minket a társunk megismeréséhez is.

Orvos-Tóth Noémi az előadását ezzel összegezte: ne ijedjünk meg se önmagunk, se társunk megismerésétől; törekedjünk az önismeretre, hogy kötődéseink lelki boldogságunkat és hosszantartó párkapcsolatunkat segíthessék.

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube