Gerhardus Tudományos Diákköri Konferencia - felhívás

Gál Ferenc Főiskola első alkalommal hirdeti meg a Gerhardus Tudományos Diákköri Konferenciát (GTDK)

, amelyre magyarországi, határokon túli, valamint távolabbi országok felsőoktatási intézményeiben tanuló magyar, illetve a magyar kultúrát befogadó keresztény (katolikus, református és evangélikus) hallgatókat vár. Mindazokat, akik akár a történelmi egyházak által fenntartott, akár állami intézményekben tanulnak, mind hitéleti, mind egyes világi szakokon.

A konferencia célja, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó keresztény hallgatók tudományos eredményeinek bemutató és értékelő fóruma legyen, amivel ösztönözi a diákokat elmélyült tudományos munkára, kutatásokra. A konferencia ezzel kívánja szolgálni az egyetem, az universitas történetileg legfontosabb eszközének megtartását: az unum, a tudomány, az ész és a hit egységének megőrzését, törekvést a teljes igazság körbejárására.

A GTDK szekciói
1. Biblikus tudományok
2. Szisztematikus teológia
3. Pasztorális és gyakorlati teológia
4. Keresztény egyház- és művelődéstörténeti
5. Filozófia és etika
6. Valláspedagógia, kateketika
7. Pedagógia és pszichológia
8. Szociális tudományok
9. Agrártudományok

Jelentkezés és a dolgozat benyújtása: 2017. január 13.

Részvételi feltételek:
a) Magyarországon vagy más országokban a történelmi egyházak által fenntartott vagy állami főiskolákon, egyetemeken tanuló keresztény (katolikus, református vagy evangélikus) hallgatók, ily módon keresztény örökségünk őrzői, fejlesztői;
b) magyar, illetve a magyar kultúrát befogadó hallgatók;
c) nappali vagy levelező tagozatos hallgatók;
d) hitéleti vagy világi szakokon tanulnak;
e) alap- vagy osztatlan mesterképzések legalább másodéves hallgatói, vagy osztott mesterképzéseken vesznek részt;
f) dolgozatuk benyújtásakor jelenlegi szakjukon még nem rendelkeznek abszolutóriummal.

A GTDK menete:
a) Jelentkezés és a pályamunka benyújtása
b) Első forduló: a pályamunka elbírálása
c) A szegedi döntő résztvevőinek kiválasztása
d) Részvétel a döntőn


A Gerhardus Tudományos Diákköri Konferenciát szegedi döntőjére 2017. február 23-24-én kerül sor.

További információ (részletes leírás, a dolgozat formai követelményei stb.) ide kattintva érhetők el.


Következő események


Összes esemény

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube