A Föld Napja alkalmából

Közel ötven évvel ezelőtt, 1970. április 22-én egy amerikai egyetemista, Denis Hayes (1944–) létrehozott egy mozgalmat, amelynek legfőbb célja jelen korunkban is érvényes, aktuális: a Föld megóvása, védelme. Az akkori hallgató később az alternatív energiaforrások nemzetközileg elismert kutatója és szakértője lett, mozgalma pedig az egész világra kiterjedt. Ez nem véletlen, hiszen már az 1970-es elinduláskor több mint 25 millió amerikai állampolgár csatlakozott ehhez a mozgalomhoz, mely több mint ezer szervezetet mozgósított és amelynek eredményeképp a mozgalom kezdetének időpontja április 22. lett a Föld Napja. Azóta április 22-én minden évben különféle tiltakozó akciók, ismeretterjesztő programok, előadások és egyéb megmozdulások hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Hazánkban a Föld Napját 1990 óta ünnepeljük.

A keresztyén hívők számára a környezet megóvása a teremtett világ védelmét jelenti – azt a feladatot, amit Isten bízott az emberiségre a teremtéskor: „Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” (1Mózes 2, 15).

Egyetemünk egykori professzora, Dr. Bolyki János (1931-2011) 1999-ben írt könyvet Teremtésvédelem címmel, melyhez Kálvin János gondolatait is alapul vette. A reformátor Kálvin így vall arról a teremtett világról, melynek megőrzését és védelmét nélkülözhetetlen feladatnak tartotta: „Eközben ne restelkedjünk a világnak ezen a csodálatos színterén istenfélő módon gyönyörködni Isten nyilvánvaló és látható dolgaiban. Másutt már említettük, hogy hitünknek, ha nem is a legfontosabb, de a természet rendje szerint a legelső bizonyítéka ez: bármerre tekintsünk, azt látjuk, hogy minden Isten műve, nekünk pedig kegyes indulattal kell vizsgálnunk isteni rendeltetésüket” – Institutio 1.14.20. Több református gyülekezet is csatlakozott az ún. Ökoegyházi Mozgalomhoz, amely helyi szinten mozgósítja a gyülekezeti tagokat a teremtett világ megőrzésére.

De mi is a teremtésvédelem lényege? Miért lehet fontos és mi lehet az oka annak, hogy ez nem mindenkinek egyértelmű? A teremtésvédelem mindenekelőtt - a környezetvédelemmel együtt - hitvallás és érték. Megvalljuk azt, hogy Isten csodálatos alkotásai vagyunk, akiket egy természeti valóságba teremtett bele, teremtői munkájának csúcsaként. Megvalljuk továbbá, hogy az emberi létezés három, egymással szorosan összefüggő kapcsolaton, az Istennel, a felebaráttal és a földdel való kapcsolaton alapszik. A „műveld és őrizd” parancs nem azt jelenti, hogy önkényesen kizsákmányoljuk a körülöttünk lévő világot, hanem gondoskodunk arról, hogy nemzedékről nemzedékre megóvjuk a Földet annak szennyezésétől és pusztulásától.

Mivel értékről beszélünk, ezért ahogy minden értéket, úgy környezetünk védelmét is akkor tudjuk megbecsülni, a saját értékrendünk részévé tenni, ha azonosulni tudunk vele. Ez az azonosulás önkéntesen mehet csak végbe, nem pedig parancsszóra. Mikor kitekintünk a körülöttünk lévő világra, sokszor tapasztalhatjuk azt, hogy sokan sajnos nem azonosulnak a környezetvédelem fontosságával, értékével.  Mindannyian hallottunk már a környezetvédelemről és a legtöbben igent mondanának arra a kérdésre, hogy a jelen és a jövő szempontjából fontos-e, hogy megóvjuk a környezetünket. Mégsem tapasztaljuk sajnos, hogy társadalmunkban kiemelkedő érték lenne a körülöttünk lévő világ védelme. Üdvös dolog, hogy pl. a szelektív hulladékgyűjtés megjelent, ennek eredményessége és az ezzel való azonosulás azonban még várat magára. Megfigyelhető, hogy a környezet pusztulása, valamint bizonyos, az utóbbi időben egyre erősödő fogyasztói szokások szorosan összefüggnek egymással. A pazarló erőforrás-használat, az eltúlzott fogyasztás bolygónk vízkészleteit – és ezzel az emberiség jövőjét – fenyegetik.

A „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” jelmondat alapján igenis rengeteget tehetünk természeti környezetünkért. Ezen kívül a gondolkodásmódunk nagy eséllyel a körülöttünk élőkre is hatást gyakorol majd. Egy jó példa sok követőre találhat – ne gondoljuk tehát, hogy csupán „egy jelentéktelen kis csepp vagyunk a tengerben.”

Értékrendszerünk helyrebillentésére van szükség: nagyobb fontosságot kell tulajdonítanunk az egészséges életmódnak, a természet védelmének, a családunkkal és barátainkkal töltött időnek. Egyéni szinten anyagi fogyasztásunk csökkentésével, illetve tudatos fogyasztással (akár pl. bizonyos csomagolóanyagok kerülésével vagy az árammal, vízzel való takarékoskodással) sokat tehetünk környezetünk védelméért.

Íme néhány ötlet:
– Amennyiben erre a lehetőségek adottak, szelektív hulladékgyűjtés.
– Helyi lehetőségek feltérképezése, hogy mi módon lehet hozzájutni szelektív gyűjtőedényekhez, illetve zsákokhoz (néhol ezek ingyenesen igényelhetők a helyi hulladékgyűjtő cégtől).
– Környezetbarát termékek, anyagok vásárlása.
– Alumínium, illetve műanyag csomagolóanyagok kerülése.
– Elektronikai eszközök megjavíttatása, használhatatlanság esetén gyűjtőponton való leadás.
– Környező erdő, utca, városrész szeméttől való megtisztítása.
– Idényzöldségek és gyümölcsök fogyasztása.
– Hazai termékek vásárlása, lehetőség szerint közvetlen kapcsolat keresése a helyi termelőkkel.
– Faültetés.
– Tárgyak helyett élmények ajándékozása szeretteinknek.

Végezetül néhány érdekes adat:
– A papírgyártásban 1 tonna papírhulladék kb. 6  húsz méter magas fa anyagával egyenértékű.
– 1 köbméter műanyaghulladék újrahasznosítása kb. 1 200 MJ energia-megtakarítást jelent, a hagyományos nyersanyagforrásokból táplálkozó termékgyártással összehasonlítva.
– 1 tonna üveghulladék visszaforgatása közel 14 000 MJ energia-megtakarítást eredményez.
– A szelektív hulladék elszállítása lényegesen olcsóbb, mint a kommunális hulladéké: Területenként változó, de általánosságban 1 m3 kommunális hulladék kb. 6500 Ft, míg 1 m3 szelektív hulladék elszállítása 3500 Ft. Van olyan szolgáltató, aki a szelektív hulladékot majdnem ingyen viszi el.
– Egy 4-5000 fős rendezvényen átlagosan 30-35 m3 hulladék gyűlik össze.

Felhasznált források:
Kodácsy Tamás: Kálvin, az ökoteológus
www.okogyulekezet.hu
www.teremtesvedelem.hu

 

A két legfontosabb szó – húsvéti gondolatok

Ha csatlakozunk valamelyik közösségi oldalhoz, személyes információink megadása mellett lehetőségünk nyílik arra, hogy egy rövid leírást, jellemzést írjunk magunkról. A rendelkezésünkre álló hely azonban behatárolt, így bemutatkozásunknak és gondolatainknak szűk keretet kell szabnunk. Van, aki kreatív szójátékkal oldja meg ezt a problémát, van, aki inkább egy számára jelentős idézetet oszt meg, és van, aki kedvenc zenéivel, könyveivel, focicsapatával definiálja önmagát. Mi szabjuk meg azt, hogy mit szeretnénk megmutatni a külvilágnak saját magunkból; fontos viszont, hogy a kép, melyet alkotunk, őszinte legyen.

A mi, keresztyén gyökereken kifejlődött kultúránknak is megvannak a maga tulajdonságai. Játsszunk el a gondolattal, hogy ha a kereszténységnek, mint nemzetünk és térségünk közös alapjának egy közösségi oldalt hoznánk létre, milyen adatokat adnánk ott meg? Mit írnánk a névjegyünkbe? Röviden bemutatnánk, kik is vagyunk, vagy egy kifejező idézetet vennénk át? Már egy személyt is nagyon nehéz egy-két szóval jellemezni, hogyan lehetne akkor több ezer év fejlődését és hagyományát pár szóban összefoglalni?

Akármilyen túlzásnak tűnhet, létezik két szó, mely esszenciálisan foglalja magába mindazt, ami fontos: hogy kik is vagyunk, miért élünk, mi a hitvallásunk. Ez a két szó az „Elvégeztetett” és a „Feltámadott”. Előbbit Jézus maga mondta ki a kereszten, utóbbit pedig az első szemtanúk óta már mi mondjuk ki, nekünk szükséges újból és újból kimondanunk. Ezt a két szót kell kultúránk legfontosabb ismérveivé tennünk, ezekkel tudjuk valóban kifejezni azt, hogy mit gondolunk a világról, hogy honnan jöttünk és hova tartunk.

Az „Elvégeztetett” nem a szenvedéstől megváltó halál köszöntése volt, hanem kinyilatkoztatása annak, hogy beteljesült az isteni mű. Az ember bűnt követett el Istennel szemben, azonban Ő végtelen szeretetében jóvátételre, megváltásra adott lehetőséget. Jézus utolsó szavával beteljesítette e próféciát: „megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ézs 53,5) Krisztus tehát elvégezte a munkát, amire vállalkozott; Isten Bárányaként, mint engesztelő áldozat, vérét ontotta értünk, és általa lett teljessé a mi megváltásunk.

A másik szó a „Feltámadott.” Ha nem lett volna feltámadás, az egész keresztyénség és annak hagyománya érvényét, értelmét vesztené. Ahogy Pál apostol fogalmaz: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,14) Jézus volt az, aki rést ütött a halál áthatolhatatlan falán, és akik benne hisznek, azok követhetik Őt ezen a résen át az örök életbe. Az ő testi feltámadása pedig magával hozza a saját lelki feltámadásunkat is, hisz aki meghallja és megérti az Igét, az Krisztusban, a Szentlélek által születik újjá.

A Nagypéntek és a Húsvét e két legfontosabb szó ünnepe – nem hiába volt ez a négy nap a keresztény kultúrkör legjelentősebb (sőt a modern korig még a karácsonynál is meghatározóbb) eseménye. Ezen alkalmakkor emlékezhetünk vissza arra, hogyan is határoz meg minket az „Elvégeztetett” és a „Feltámadott.” Annál többet, nagyobbat, személyesebbet és közösségibbet nem tudunk elmondani magunkról, minthogy elfogadjuk és magunkévá tesszük e két szót. Megéri évről-évre, Nagypéntek és Húsvét alkalmával felidézni ezeket a fontos szavakat és az általuk hordott üzenetet.

Ez a két szó tehát, az „Elvégeztetett” és a „Feltámadott,” melyek az élet győzelmét, a megújulás, a megváltás és a feltámadás reménységét hirdetik az életünkben, a kereszténység „névjegyének” legfontosabb szavai.

 

Kötődési sebek és párkapcsolatok – beszámoló Orvos-Tóth Noémi előadásáról

Zsúfolásig megtelt a Hittudományi Kar díszterme múlt héten – közel 500 ember jelentkezett, hogy részt vehessen a KAPSZLI, a KRE pszichológia szakos hallgatói körének szervezésében megrendezésre kerülő LelkiMorzsa előadássorozat legutóbbi programján. A KAPSZLI olyan rendezvényekért felelős még, mint a Pszichológiai Napok, mely Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciája, így nem csoda, hogy minduntalan sikerül izgalmas témájú, neves előadókat meghívniuk.

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológusnak, a MAI Pszicho online magazin szerkesztőjének előadásait mindig nagy érdeklődés övezi, ami nem a véletlen műve – témáinak fókusza ugyanis a XXI. századi ember egyik legnagyobb küzdelme: a párkapcsolatok. Mostani, „Kötődési sebek és párkapcsolatok” című egyórás előadásában azt a kérdést járta körül, hogyan is kötődjünk párkapcsolatban, és hogyan gondozzuk kapcsolatainkat.

A kapcsolati minták és önmagunk megismerése mindenkit egyenként érintő feladat és küzdelem – nem mindegy azonban, milyen eszközök és ismeretek állnak rendelkezésünkre. Sajnos manapság sok téves, hamis információ, ismeret van a fejekben. Nem tudjuk, miért szűnnek meg kapcsolataink, miért nem tudjuk a megfelelően gondozni azokat. Pedig a megfelelő társ megtalálásához nem szerencse, vagy a csillagok együtt állása, hanem mély és átfogó önismeret szükséges.

Sokakban az a felfogás él, hogy a kapcsolat akkor kezdődik, amikor két ember megismerkedik egymással. Bármilyen helyzetben is álltak életükben, az megváltozik azáltal, hogy párkapcsolatban lépnek. Ez egy új kezdet, új és tiszta felállás, amiben még nincsenek sebek. Mikor ebbe a viszonyba lépnek, már több tényező is megmutatja, hogy a kapcsolat milyen lesz, meddig tarthat, van-e esély arra, hogy hosszú távú párkapcsolat alakuljon ki. Mintha a történet „meg lenne írva,” azaz nem „tiszta lappal” lépünk be egy kapcsolatba – nagyon sok lélektani előzmény határozza meg a kapcsolatot már a kialakulásában is.

Az előadás elején Orvos-Tóth Noémi megkérdezte a hallgatóságtól: hányan ismerik, tudják a saját kötődési típusukat? Az elenyésző számú magasba emelkedő kéz jól jelezte, hogy a párkapcsolati pszichológia kevéssé ismert kutatási terület.

Az emberi kötődés vizsgálata a második világháború után vált kulcskérdéssé. A háború pusztítása miatt sok árva gyermek maradt, akiket bár fizikálisan jól tartottak az otthonokban, ennél többre volt szükségük ahhoz, hogy boldog gyermek- és egészséges felnőttkoruk lehessen. A lelki jólét is szükséges a fejlődéshez, aminek egyik igen fontos meghatározója az anya-gyermek kapcsolat. Csecsemőkorban éljük meg igazán, hogy a kötődés élet-halál kérdés: éreznünk kell, hogy figyelnek ránk és szeretnek bennünket. Ekkor tapasztaljuk meg először, hogy van valaki, aki örül a létezésünknek, aki vigyáz ránk, megengedi, hogy megéljük a negatív érzéseinket, de kiutat is mutat belőlük. Ahogy minket fogadnak a szüleink, az mélyen bevésődik a lelkünkbe. Ekkor tanuljuk meg azt, hogy szerethetőek vagyunk, hogy jó másikkal együtt lenni, illetve hogy milyen típusú vágyaink vannak. Ezek az élmények egyfajta belső munkamodellé fejlődnek: felnőtt korunkra olyan elvárásokat fogalmazunk meg a másikkal szemben, amelyeket gyermekkori élményeink határoznak meg.

Az előadás gerincét a négy nagy kötődési típus bemutatása adta. Ezek sémák, általános megfigyelések, azonban mindannyian megtalálhatjuk benne a saját kötődésünk mintáját. Olyan tudattalan, nem kimondott mozgatórugókról beszélünk, amelyek a múltból táplálkoznak és a felnőttkori kötődésekre nyomják rá a bélyegüket. Ezeket a mintákat kaptuk és át is adjuk utódainknak. Általában úgy lépünk egy kapcsolatba, hogy azt gondoljuk „rendben vagyunk,” pedig az egészséges kötődés csak egy típusra mondható el a négy közül.

Azokat, akik kapcsolódnak, de megőrzik személyiségük függetlenségét is, biztonságos kötődésűeknek nevezzük. Kevés ember tartozik ebbe a típusba, mégis, mindannyian ezt keressük. Számukra az elköteleződés nem ad okot félelemre, nem szoronganak attól, hogy kapcsolatuk szintet lépjen. Ennél a típusnál nem válik szét a szexualitás és az intimitás. Számukra a gyermekkor kedves emlék, mai énjüket megtalálják a múltban, nem menekülnek el előle, de nem is ragadnak meg gyermekkorukban. Ők azt élhették meg, hogy az édesanyjuk szeretve figyelt rájuk, biztonságban voltak, sírhattak és nevethettek, az anya minden helyzetben útmutatást adott az érzelmeik terén. Ha a kapcsolatban akadályok vannak, ők azok, akik megértik a másikat, és nyugalommal kezelik a helyzeteket.

Az elárasztott kötődésűek hajlamosak nagyon jót gondolni társukról, önértékelésük azonban alacsony. Hamar szerelmesek lesznek, sokszor váltják partnerüket, a „nagy Őt” keresik, és minden partnert csodálattal vesznek körül. Szorongást élnek meg, mikor társuk távol marad tőlük. Úgy érzik, soha nem tudnak eléggé közel kerülni a másikhoz, már-már „a bőrük alá kerülnének,” annyira vágynak a másik közelségére. Alapvetően sok időt töltenek a partnerükkel, mert a másik hiánya az elhagyatottság érzését kelti fel bennük. Döntéseiket gyakran érzelmek vezérlik. Számukra a kapcsolat szorongásokkal teli, amelyen belül nem a valóságra, hanem saját tévképzeteikre reagálnak, egy maguk által elképzelt ideál után loholva. Kommunikációjuk manipulatív, befolyásoló. Azt gondolják, hogy a szexuális együttlét automatikusan intimitást hoz létre. Gyermekkorukra nem szívesen emlékeznek, mégis, mintha állandó vitában állnának családjukkal – beleragadnak a régi sebekbe, amelyeket állandóan felidéznek.

Vannak, akik az önértékelésüket a teljesítményükhöz kötik, őket elutasító kötődésűeknek nevezzük. Számukra a közelség és az intimitás terhet jelent, elutasítják azokat. Testileg vágynak a másikra, de azt gondolják ez elég; a lelki kötődés hiányzik a kapcsolatukból. Gyermekkorukban nem érezték magukat jól az édesanyjukkal, valószínűleg azért, mert a szeretet erőszakos formában jelent meg, vagy kevés szeretetet kaptak. Nem engedték meg nekik az érzelmeik megélését, félresöpörték azokat. Hajlamosak értelmi alapon dönteni, nem fogadják el, hogy gyermekkoruk meghatározza őket.

A negyedik típust félelemmel teli kötődésűeknek hívjuk. Ők azok, akik vágynak a kötődésre, de egyben félnek is tőle. Önmagukról és a másikról is negatívan gondolkodnak. Gyermekkorukra a szétesettség jellemző; egyszerre kaptak szeretetet és bántást a szüleiktől, és ez függőségeket okozhatnak. Ez a kettősség nagyon megnehezítheti a kötődésüket és önmaguk megtalálását.

Akármelyik kategória jellemző ránk, mindannyian azt a személyt keressük, aki a tudattalan elvárásainknak megfelel. Egyesek biztonságban kötődtek gyermekkorukban, azonban olyan lelki sebet szereztek később, ami valamelyik bizonytalan kötődési formába sodorta őket. Van kiút azonban a bizonytalanságból. A gyógyuláshoz nem elég az értelmünkkel belátni a helyzetet, érzelmileg is el kell jutnunk oda, hogy belássuk, tanulnunk, fejlődnünk, gyógyulnunk kell. Ennek egyik legfontosabb feltétele az önismeret. Önmagunk megismerése és megértése vezethet el minket a társunk megismeréséhez is.

Orvos-Tóth Noémi az előadását ezzel összegezte: ne ijedjünk meg se önmagunk, se társunk megismerésétől; törekedjünk az önismeretre, hogy kötődéseink lelki boldogságunkat és hosszantartó párkapcsolatunkat segíthessék.

Pénzügyi tudatosság az egyetemisták körében

Pénz. Rengeteget (túl sokat is) beszélünk róla, azonban bizonyos dolgokkal talán mégsem vagyunk tisztában. Az egyetemista korosztály valamelyest foglalkozik a pénzügyekkel, ám mégis kevesen tudják, hogyan lehetne hatékonyan beosztani azt, amijük van. Szilvási Ádám független pénzügyi közvetítővel – akinek ügyfelei elsősorban fiatalok – beszélgettünk erről a kérdéskörről.

Mit jelent pénzügyi értelemben az öngondoskodás, és mennyire ismert ez az egyetemisták körében?

Ez a fogalom azt jelenti, hogy saját magunk, külső segítség nélkül igyekszünk megteremteni az anyagi biztonság feltételeit. Legyen szó családalapításról, lakhatás problémákról vagy váratlan balesetről, mi magunk próbáljuk kezelni a felmerülő pénzügyi problémákat. Annak idején végzős egyetemistaként nagyon kevés fogalmam volt az öngondoskodásról, és tanácsadóként is azt tapasztalom, hogy a mai egyetemista korosztály, bár halott már erről a fogalomról, mégis egy távoli, a jövő homályába vesző dolognak tartja.

Tapasztalataid alapján milyennek látod a fiatalok és a pénz kapcsolatát? Hogyan viszonyul az egyetemista korosztály a pénzhez?

Többnyire az a gondolkodásmód érvényesül, amit otthonról hoznak. Ez általában azt jelenti, hogy mindenki szabadon költekezhet a havi fizetéséből, minden másról majd a szülő gondoskodik, így nem kell odafigyelni a megtakarításra. Kevesen vannak azok, akik olyan közegben nőttek fel, ahol megtanulták, hogy helyesen gondolkodjanak a pénzről, átlássák a megtakarítás fontosságát. Azt tapasztalom, hogy ha a diákok kapnak valamekkora összeget otthonról, esetleg diákhitelt vesznek fel, ösztöndíjhoz jutnak, egy nagy részük ezt teljesen feléli, nem tudja elképzelni, hogy ebből félre is lehet tenni.

Mik motiválják az egyetemisták költekezését?

Általában nem nagy összegek elköltéséről beszélünk, és ezért itt a veszélyes pont az, hogy mindig meg lehet magyarázni, mire és miért kellett éppen elkölteni a pénzt. Ez később is megmaradhat: a fizetés nagyságától függetlenül mindig megmagyarázzák azt, hogy – az adott életszínvonal megtartása érdekében – miért kellett azokat a bizonyos összegeket elkölteniük. Így akár teljesen „lenullázódhatnak” a hónap végére. Nem kell extra dolgokra gondolni, a pénz általában valamilyen alapvetően fontos szükségletre megy el, mint étkezés, albérlet, kollégium, szórakozás, stb. Ezek teljesen indokolt kiadások. A megtakarító és a költekező diák között elsősorban nem az a különbség, hogy mire költik a pénzt, illetve hogy mekkora összegből tudnak gazdálkodni, hanem az, hogy előbbi rögtön félre tesz, megtakarít és utána költ, utóbbi pedig addig költ, amíg el nem fogy a pénze. Ezt pedig elsősorban az a minta befolyásolja, amit otthonról hoztak.

Mennyire tudatosak az egyetemisták pénzügyileg?

Ahogy az öngondoskodás fogalmának ismertsége, úgy a pénzügyi tudatosság is általában kevesekre jellemző. Ugyanakkor még a pénzügyileg tudatosabbak sem rendelkeznek mindig olyan stratégiákkal és rendszerekkel, amelyek hosszú távon fenntarthatóak, és segítenek elérni a céljaikat. Például egyetem után elhelyezkednek valahol, lesz egy fizetésük, mely az ösztöndíj többszöröse. Erre a váltásra sincs stratégiájuk, sőt az első fizetésből rögtön kielégítik azokat az elhalasztott szükségleteket, amelyekre már régóta vágytak. Az államtól és/vagy szüleinktől való hosszú távú függés később anyagi nehézségeket fog jelenteni. Többen igyekeznek tudatosan gondolkodni, de ehhez szükséges egy rendszer kialakítása, ebben nyújthat egy független pénzügyi szakember segítséget nekik.

Milyen szempontokat kell figyelembe venni, mikor pénzügyi terveket készítünk?

Amikor valakivel átbeszéljük a saját pénzügyi helyzetét, először megvizsgáljuk azokat a célokat, amelyeket maga előtt lát. Utána rátérünk egy olyan modellre, amit „tudatos pénzügyi építkezés modelljének” nevezek – ez azt mutatja meg, hogyan lehet hosszútávon stabilan építkezni, milyen területeket kell figyelembe venni ahhoz, hogy valaki pénzügyileg talpon maradhasson.

Az alsó szint az öngondoskodás szintje. A váratlan kiadások kezelése, élet-, baleset- vagy betegségbiztosítás. A munkaerő kiesése esetén ugyanis a kiadások megnőnek, a bevételek viszont lecsökkennek. Ilyen, előre nem tervezett esemény sajnos bárkit érhet; nem mindegy, hogy ilyenkor hogyan kezeljük pénzügyileg az adott helyzetet, és sajnos nem egyszer a saját zsebünkbe kell nyúlni.

Vannak előre tervezhető kihívások is. A nyugdíj esetében nagyon fontos látni, hogy ez nem mindig egy meghatározott, előre kiszámítható korhoz kapcsolódik. Nem biztos ugyanis, hogy valaki 65 évesen megy nyugdíjba – lehet, hogy már 55 éves korában olyan egészségügyi állapotba kerül, hogy sajnos nem alkalmas többé a munkavégzésre. Aki az utolsó évekre halogatja a nyugdíjfedezet felhalmozását, sokkal nehezebb helyzetbe kerül, mint aki ezt a munkavégzése első 20-30 évében már megkezdte. A nyugdíjra való felkészülés sokakban megfogalmazódik, de a valóságban sokan nem szembesülnek ennek súlyával, és a halogatás időszakában értékes éveket veszítenek el.

Milyen célokat szoktak megfogalmazni az egyetemisták?

A leggyakoribb a saját lakás vásárlása, vagy egy saját vállalkozás elindítása, melyhez természetesen megtakarítás, kezdőtőke szükséges. Általában a fiatalok szeme előtt csak a legközelebbi célokat szoktak lebegni; pár éven belül autó, aztán lakás – ennél távolabbi cél nem igazán szokott megfogalmazódni bennük. Ez inkább egy életvezetési, szervezési probléma – tudják, hogy egyszer majd szükség lesz nyugdíjra, de nem tudják, hogy ez konkrétan hogyan fog majd kinézni. Nyilván el kell érni egy adott életkort, hogy bizonyos kérdések foglalkoztatni kezdjenek bennünket, mint például a „fészekrakás” vagy családalapítás. Vannak azonban olyan események, amelyek váratlanul következnek be. Érdemes mindenre előre, idejében felkészülni.

Hogyan lehetne elérni, hogy a most felnövekvő generációk pénzügyileg tudatosabbak legyenek?

Sajnos sem az oktatási rendszer, sem a szülők nem hívják fel megfelelően a figyelmet a pénzügyi tudatosságra – már ha egyáltalán szó esik erről az iskolában vagy otthon. Az első lépcsőfok, hogy beszélünk a pénzről, arról, hogy ez önmagában nem jó vagy rossz, a kérdés inkább az, hogy mire használjuk fel és hogyan tesszük azt. Piacgazdaságban élünk, szükségünk van arra, hogy foglalkozzunk ezzel a témával. Az egyetemista korosztály számára az önképzést tudom ajánlani – megismerni a pénzügyek világát, azt, hogy ebben a rendszerben hogyan tudnak majd saját magunkról gondoskodni. A hosszú távú pénzügyi stratégia érdekében pedig mindenképpen érdemes segítséget kérni hozzáértőktől.

Amit tudni kell a diákhitelről

A református meggyőződés és a kamat méltányos megítélése nem áll távol egymástól. Kálvin János Lutherrel ellentétben már nem találta általában elítélendőnek a kamatszedést, azt azonban feltételekhez és bibliai mércéhez igazítva tartotta helyesnek. Ez a hozzáállás pedig manapság, közel 500 évvel később sem változott.

Tovább...

Karácsonyi Jótanácsok

Régi mondás, hogy jobb adni, mint kapni, mely minden időben igaz, mégis talán karácsonykor érezzük a legigazabbnak. S hogy miért? A válasz egyszerű. Ha kapunk, akkor a vagyonunk nő, vagy a büszkeségünk. Ha viszont adunk, azáltal az értékünk növekszik; hosszú távon pedig ez fog számítani. Kapni jó, de adni még jobb. Ajándékozni pedig nem csak materiális értéket lehet, hanem egy jó tanácsot, becses gondolatot is.

Az igazi szeretet feltétel nélküli!

A szeretet az egyedüli olyan tulajdonunk, amely sosem csökken, hanem pont ellenkezőleg, gyarapodni fog minden alkalommal, mikor adunk belőle másoknak. Csakhogy ez az ajándék is lehet öncélú. Nem szabad feladnunk önmagunkat, lemondanunk a saját értékeinkről, értékrendünkről, pusztán azért, mert valaki ezt kívánja tőlünk. Aki ilyen feltételekhez köti a szeretetét, az nem téged szeret, hanem csak azt, amit tőled kaphat. Egy kapcsolatot az tesz igazán értékessé, ha az őszinte, feltétel nélküli szereteten alapul.

Fejezzük ki a szeretetet!

Mindannyian tudjuk, hogy a közös programok és élmények nélkülözhetetlenek a kapcsolataink ápolásához; ám nincs mindig lehetőségünk vagy időnk erre, és nincs is mindig szükség rá. Elég egy apró gesztus is, egy mosoly, egy telefonhívás, hogy éreztessük a szeretetünket. Az élet forgatagában már egy kis jelzés – egy bíztatóan megszorított kéz, egy érdeklődő kérdés – is sokat számít.

Ne viseljünk álarcot, őszintén adjuk magunkat!

Ez az egyik legnagyobb kihívás az életünkben: bármilyen körülmények között, bármilyen külső hatás ellenére őszintén önmagunknak maradni. A kisgyermek megfelelési vágya kényszerré, majd felnőttkori frusztrációvá válik, ám a szerepek, melyeket a könnyebb beilleszkedés és elfogadás miatt veszünk fel, értelmetlenné válnak, ha a számunkra fontos emberek önmagunkért szeretnek minket. Mindannyian őszintének születünk, és őszintének is kell maradnunk a környezetünkhöz és saját magunkhoz is. A feltétel nélküli szeretetet nem csak másokra, de önmagunkra is ki kell terjesztenünk.

Ne ítéljünk elhamarkodottan!

Vitáinkat, összetűzéseinket a legtöbbször érzelmi alapon kezeljük. Ha valaki megbánt, egyből azt feltételezzük, hogy rosszat akar. Ha hibázik, máris egész személye válik problémássá számunkra. Egy kis darab alapján alkotunk teljes képet – sokszor megkérdőjelezhetetlenül és visszavonhatatlanul – azonban ez nem jó reakció. Amikor problémánk van valakivel, bármilyen nehéz is eleinte, csak magára a problémára szabad fókuszálni, és nem szabad rögtön beskatulyázni a másik ember személyét. Felindulásból született ítéletek vagy önmagunkból kiinduló magyarázatok helyett üljünk inkább le a másik féllel, és őszintén beszéljük meg vele az érzéseinket és sérelmeinket. Ne általánosítsunk, ne keressünk nem létező összefüggéseket, és legfőképpen ne feltételezzünk egyből rosszindulatot. Keressük meg a probléma okát, és tanuljunk belőle.

Mindig jelezzük, ha valami bánt!

Általában nem szeretjük a személyes konfliktusokat, sőt a közvetlen környezetünkben kifejezetten kerüljük is azokat. Inkább tartogatjuk a bántalmainkat, eltemetjük mélyre, és cipeljük, ameddig tudjuk, miközben napról-napra belül meghalunk kicsit. Aztán bombaként robbanunk. Vagy kifelé, agresszíven nekiesve a másiknak, vagy befelé, összeomolva lelkileg és testileg. Nem szabad félnünk a véleményünk kinyilvánításától, és nem szabad elmenekülnünk a konfliktus elől, helyette őszintén beszéljük meg őket!

Életünk során sok emberrel találkozunk, sok tanácsot hallhatunk, és mindenkitől tanulhatunk valamit. Vannak, akiktől azt, hogyan éljünk, és vannak, akiktől azt, hogyan ne. Mégis túl gyakran felejtünk el tanulni – a múltból, embertársainktól, vagy Isten intő és óvó szavából. Vannak olyan személyek, akiktől egy-egy dolgot kapunk és azt visszük magunkkal azt egész életünkön át. Vannak viszont olyan találkozások vagy jó tanácsok, melyek az életünket változtathatják meg.

Adventi gondolatok

A falevelek épp, hogy lehulltak, a város fényei már vibrálva adják hírül, hogy bizony, nemsokára itt a karácsony. Bizonyos fényeket, kellemes illatokat gyerekkorunk óta a karácsonyi készülődéssel kötünk össze. Sokunkban jelen van már az a pozitív várakozás és fokozódó izgalom, amellyel a karácsonyra készülünk. Hozzászoktunk ahhoz, hogy ebben az időszakban mintha többen utaznának a villamoson, nagyobb a sor a pénztárnál, emberek tömegei járnak-kelnek az utcákon. Sokak előtt egy adott cél lebeg: megfelelő ajándékokat kell beszereznie az ünnepekre. Nincs még egy olyan ünnep a nyugati kultúrában, amellyel kapcsolatban ekkora reklám-zuhatag zúdulna az emberekre, mint a szeretet ünnepe és az azt megelőző négy hét, az advent.

Tovább...

Kezeld a stresszt már a tanév elején!

Stressz. Sokat emlegetett és szinte mindenkit érintő téma. Különösen fontos beszélni róla, hiszen több tízezer frissen felvett hallgató kezdte a tanévet szeptemberben, akik a felsőoktatási intézmények falain belül is több stresszforrással találkoznak majd tanulmányaik során. Selye János magyar származású belgyógyász szerint a stressz a szervezet helytelen válasza a külső ingerekre és a kérdés az, hogy a testünk hogyan tud újra alkalmazkodni az adott helyzethez. Nem ismeretlenek azok a módszerek sem, amelyek a stressz leküzdésével kapcsolatosak, és amelyeket szintén mindenkinek el kellene sajátítani – nem mindegy ugyanis, hogy testünk-lelkünk milyen árat fizet a stresszért, szorongásért, a túlzott izgalomért. A könnyebbik út, ha úgy tekintünk a problémára, mint amit mindenkinek magának kell megoldani, nem biztos azonban, hogy kellő ismerettel és eszközzel rendelkezünk a stresszel szemben.

Beszélünk fizikai és lélektani stresszről, ez utóbbihoz négy fő kategória tartozik: külső elvárás, frusztráció, konfliktus és szorongás/düh. A tanulmányok során tapasztalható stresszhelyzetek alapvetően a számonkérés és az elvárás okozta rossz lelkiállapotra vezethetők vissza, ami újra és újra megjelenik a különféle vizsgákon, vagy akár előadások tartásakor. Sokan alkoholhoz, gyógyszerhez, cigarettához nyúlnak segítségért, ami önmagában nem kezeli a helyzetet és nem is tudjuk a problémákat megoldani velük. Mindemellett az alkohol azokat a területeket pusztítja az agyunkban, amelyek épp a stressz leküzdéséhez elengedhetetlenek.

Ez a helytelen megküzdési forma önmagában régi jelenségnek számít, ami speciálissá teszi a kérdést, az korunk teljesítmény-központú gondolkodásmódja. Csak akkor lehetünk értékesek, ha azt valamilyen oklevél, irat, bizonyítvány formájában is igazolni tudjuk – hangoztatják sokan ma Magyarországon. Természetesen a tanulás és annak hosszabb távú megtervezése és sikere elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki eredményesen tudjon elhelyezkedni a későbbi munkájában. Azonban az értékesség-tudatunk alapját nem szabad a teljesítményre építenünk. Félrevezető, hogy csupán a nagy tárgyi tudás és a teljesítmény tesz minket értékessé.

Az egyetemeken tapasztalt stressznek környezeti, biológiai és pszichológiai okai egyaránt kimutathatók. A környezeti okok közé sorolható, hogy a hallgatók közel annyi időt töltenek el az oktatási intézmények falain belül, mint egy átlagos munkavállaló a munkahelyén. A legfontosabb leküzdési stratégia egyértelműen a mozgás. Ha csak annyit teszünk, hogy négyszer-ötször nagy levegőt veszünk, és azt lassan fújjuk ki, már elértük, hogy a szervezetünk lépést tegyen a stressz leküzdése felé. A mozgás gyakorisága és időtartama jelentősen megnöveli annak esélyét, hogy a stressz egyre kisebb és kisebb legyen. Egyetemünk sportolási lehetőségei a mindennapok megküzdésében is komoly segítséget nyújthatnak!

Sokat emlegetett eszköz és divatos szó: a meditáció. Amiről azonban sokkal kevesebb szó esik – annak ellenére, hogy több síkon is hatékony cselekvés -, az nem más, mint az imádkozás és a hitből származó megtapasztalás. Nem véletlen, hogy a Biblia kiemeli az egyéni csendesség fontosságát: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” (Máté 6, 6.) Az imádkozás pontosan azt a harmóniát adja meg, amit a meditáció, de Istennel is kapcsolatot teremt, így a problémát két oldalról nézve is képesek leszünk megoldani. Kimutatott tény, hogy az önmagukkal elégedett, imádkozó és/vagy meditáló emberek világszerte tovább élnek és kevésbé lesznek betegek is – a szorongásmentesség egyértelműen jót tesz a szervezetnek.

Egyszerűnek tűnik, de ugyanilyen fontos eszköz a probléma megbeszélése, pontosabban kibeszélése valamelyik családtagunknak, barátunknak, ismerősünknek. A cselekvés, hogy beszélünk a problémáról, az adott helyzetet és az érzéseinket szavakkal is megfogalmazzuk, már önmagában is fél sikernek mondható. A verbális kommunikáció közben saját magunk is rájöhetünk a probléma hatékony megoldására, nyugtató hatással bírhat továbbá, ha a másik fél képes minket meghallgatni és tanácsot is adni.

Az önismeret és a helyes önértékelés kulcsfontosságú lehet akkor, amikor a stresszel szeretnénk megküzdeni. Szinte minden esetben igaz, hogy aggodalmaink és szorongásaink egy-egy probléma miatt általában nagyobbak, mint amekkora maga a probléma. Az önismeret az egyik leghatékonyabb eszköz, segítségével leküzdhető a düh, a lelki nyomás, pozitív irányba fordítható a kisebbségi komplexus. Helyes önértékeléssel az adott probléma nagysága is átformálódhat. Ahogy a református énekeskönyv 312. dicsérete is megfogalmazza: „A völgyből domb legyen, hegycsúcs a mélybe szálljon…”  - önképünkben a legveszélyesebbek a végletek, nem mindegy tehát, hogy a problémákat és saját magunkat mennyire erősnek, nagynak vagy kicsinek látjuk.

Ahogy az önértékelés milyensége, úgy a gondolataink feletti őrködés is a saját fejünkben kell, hogy eldőljön. A stressz állapotában olyan gondolatok törhetnek fel, amelyek nem a probléma megoldását segítik, hanem örvényszerűen törnek rá az emberi pszichére. A problémák megoldásának egyik kulcsa, ha megálljt parancsolunk azoknak a gondolatoknak, amelyek a kudarckerülés irányába sodorják elménket: „nem vagyok elég ügyes; ezt a helyzetet lehetetlenség megoldani; nem tudom teljesíteni az elvárást; mi lesz, ha bekövetkezik a legrosszabb”. Amennyiben képesek leszünk a felsoroltak ellenkezőjét újból és újból megfogalmazni, a lelki és a fizikai állapotunk is javulni fog. Érezni fogjuk, hogy képességeink többek annál, minthogy egy helyzetet ne tudnánk valamilyen formában megoldani. Az egyetemi vagy bármilyen irányból érkező stressz megoldása azon múlik majd, hogy a felsorolt eszközöket milyen mértékben tudjuk majd használni, tudunk-e energiát fektetni abba, hogy ezeket magunkévá tegyük.

Felhasznált irodalom:
Gerard Hargreaves: Stresszkezelés. Budapest, 2011, Scolar Kiadó
Bagdy Emőke: Imapszichológia és altroizmus (előadás az imapszichológiáról) Csillagpont, 2011

„Valósítsd meg önmagad”

„Valósítsd meg önmagad!” – halljuk korunk egyik jól ismert, sokat hangoztatott szlogenjét. A kapcsolat-építést – mint a karrier felé vezető út egyik lépcsője – eredményesen használható a siker könnyebb elérése érdekében. Ahogy maguk az emberek is könnyen elérhetővé váltak a közösségi oldalak által. Míg régebben muszáj volt beszélgetni valakivel, hogy megtudjunk róla egyet s mást, ma már szinte mindent meg lehet tudni az illetőről a facebook profilja megtekintése által. Dr. Tari Annamária szakpszichológus, pszichoterapeuta előadását meghallgatva kiderül, milyen hatással van a közösségi média, az online világ az emberi kapcsolatainkra. Segíti, erősíti a kapcsolatokat és ez által a lelkünket – vagy inkább kiszolgáltatottá tesz bennünket egy olyan világban, amelyben minden nagyon gyorsan változik?

Jean Twenge amerikai szociálpszichológus kutatása szerint 1980 és 2007 között nagyon nagy arányban nőtt meg az „én” szó előfordulása a popdalok szövegeiben, ezzel együtt folyamatosan csökkent azon szövegrészek előfordulása, amelyek a pozitív érzelmekről, a közösségekről és a másokkal kapcsolatos együttérzésről szólnak. Mintha minden azt sugallná: az én világom, életem, érzelmeim, céljaim a legfontosabbak. Manapság nem titok, hogy az internet függőséget okozhat. Ilyenkor az agyunkban azok a területek aktivizálódnak, amelyek a szenvedélybetegek esetében is megfigyelhetőek – ugyanakkor kikapcsolnak azok a helyek, amelyek az érzelmek feldolgozásáért felelősek. Folyamatosan vágyunk emiatt a külső megerősítésre. A sok lájk azt hivatott elhitetni velünk, hogy értékesek, szépek és fontosak vagyunk mások számára.

Kapcsolataink átformálódnak az offline világból az online világba. Míg előbbi esetében a kommunikáció csak 30-40%-ban, az utóbbinál már 80%-ban rólunk, a mi személyiségünkről szól. Mintha folyamatosan kerülnénk az élő szó súlyát és ennek következményeit, melyet régebben mindenkinek fel kellett dolgoznia. A mostani generációk már beleszületnek egy olyan világba, ahol az önértékelést kívülre helyezik, azaz mindenki egy adott csoportnak akar megfelelni, a profilját úgy állítja össze, hogy az egy feltételezett elvárásnak feleljen meg. Ez egy olyan állapotot teremt, amiben fokozódik a visszajelzés-igény, és amiben nincs helye a kritikának. Mintha Nárcisszusz ismét visszatérne és beleszeretne saját képmásába, a Facebook-on mi is kicsit beleszeretünk saját magunkba, a magunkról alkotott képbe. Ha pedig külső kritikát kapunk, pillanatok alatt összeomlik az, amit építeni szerettünk volna.

Mindannyian látjuk, hogy a média folyamatosan azt sugallja, hogy vegyél – ha pedig valami elromlik, akkor dobd ki, ne javíttasd meg. Gondoltunk már arra, hogy ugyanez megjelenik a kapcsolatainkban is? Amint megromlik valami, hajlamosak vagyunk azonnal eldobni ahelyett, hogy a megoldást, a megjavítást keresnénk. Ne gondoljuk, hogy csak akkor lehetünk egy közösség tagja, ha minden áron meg akarunk felelni egy elképzelt elvárásnak.

Tegyük fel a kérdést: mennyit töltünk a közösségi oldalakon és mennyit beszélgetünk másokkal, élőben? Elvonulunk a virtuális világ falai mögé – vagy valódi, őszinte kapcsolatokat szeretnénk, amelyekben az érzelmeket valóban megéljük? „Online boldogságparádé és mindennapos offline szorongások.” Ne feledjük: a pillanatok online megosztásának múló öröme mellett megmarad az offline világ is, amelyben komoly felelősséget kell vállalnunk kimondott szavainkért, tetteinkért.

(Dr. Tari Annamária: Z generáció a felsőoktatásban c. előadása alapján)

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

Youtube