Bemutatták a 2022/2023. tanévi ÚNKP kutatási eredményeket

2023. május 16-án tartották a 2022/2023. tanév intézményi Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) konferenciáját a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol a program ösztöndíjasai bemutatták a támogatott időszak alatt végzett kutatási eredményeket.

Az esemény megnyitóján Trócsányi László rektor és Furkó Bálint Péter tudományos rektorhelyettes vett részt, a rendezvényen az ösztöndíjasok mellett a témavezetők, az egyetem oktatói és számos érdeklődő hallgató vett részt.

Trócsányi László rektor köszöntőjében örömét és gratulációját fejezte ki az ösztöndíjasoknak, és további kutatásokra biztatta őket, valamint felhívta a figyelmet a konferencia előadásainak sokféleségére, a diplomáciatörténettől kezdve a római jogig. Pénzes Martin pályázati referens, az ÚNKP koordinátora köszöntőjében hivatkozott Rektor úr tavalyi beszédére, melynek középpontjában a közösség szerepe állt. Az előadások megkezdése előtt Kodályt idézte: „Ezt a közösséget tervszerű munkával megteremteni: első és fő kötelessége mindenkinek, aki a magyar kultúra és vele a magyarság fennmaradását akarja.”

A konferencián két szekció futott párhuzamosan, melyen az ÚNKP támogatott ösztöndíjasok előadásait lehetett meghallgatni. A BTK szekcióját Furkó Bálint Péter tudományos rektorhelyettes elnökölte, ahol történettudományi, nyelvészeti és irodalmi előadások hangzottak el, illetve itt képviseltette magát a Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete is három előadóval. A másik szekcióban elsősorban teológiai, jogi és pszichológiai témájú előadásokat lehetett meghallgatni. A szekció levezető elnöke Nagy Péter, az ÁJK tanszékvezetője volt.

A 2022/2023. tanévben az egyetemen 27 ösztöndíjas részesült ÚNKP támogatásban, így mindösszesen 27 prezentáció hangzott el a nap folyamán. Az előadások nemcsak a tudományterületek különbözőségei miatt voltak változatosak, hanem azért is, mert az előadók a kutatói pálya különböző életszakaszairól érkeztek: az alapszakos hallgatótól kezdve az egyetemi docensig.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) Magyarország Kormánya által a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram, mely 2016-ban indult. Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

A programról bővebben itt olvashatnak: http://www.unkp.gov.hu/

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések