Megalakul a Jog és Szabadság Kör a Károlin

Az európai és tágabb értelemben a nyugati gondolkodás jelenlegi betegsége annak a szellemi alázatnak a hiányából fakad, amellyel civilizációs örökségünk előtt kellene adóznunk – hangsúlyozta Sándor Lénárd, az Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszékének egyetemi docense az amerikai Federalist Society-hez kapcsolódó International Law and Liberty Society (ILLS) franciaországi Nointel-ben szervezett nemzetközi konferenciáján, ahol felkérték a magyarországi Jog és Szabadság Kör (Hungary Law and Liberty Circle) megalapítására és működtetésére. A Jog és Szabadság Kör a Károli Gáspár Református Egyetemen belül, közvetlenül a rektor alá tartozó egységként fog működni. 

A 2022-ben alapított, a Federalist Society által inspirált és azzal együttműködő International Law and Liberty Society jogász- és joghallgatói csoportok nemzetközi hálózatából áll. A franciaországi Nointel-ben szervezett konferencia helyszínt biztosított a különböző nemzeti keretek között működő Jog és Szabadság Körök számára, hogy felvázolják küldetésüket és bemutassák eddig elért eredményeiket és jövőbeli céljaikat. Sándor Lénárd előadásában először arra mutatott rá, hogy a jog és a szabadság Magyarországon kéz a kézben járt egymással, hiszen szabadság, a szabad élet megélésének és megőrzésének lehetősége csakis akkor létezett a magyar történelemben, amikor az országban önálló és független alkotmányos rend érvényesült. A hazai történelmi tapasztalat tanulsága, hogy egyik sem létezhet a másik nélkül. A nemzetközi konferencián Sándor Lénárd felkérést kapott a „Hungary Law and Liberty Circle” (HLLC, magyar Jog és Szabadság Kör) megalapítására és vezetésére.

A magyar Jog és Szabadság Kör egyetemi csoportja Trócsányi László rektor támogatásával közvetlenül a Rektori Hivatal alá tartozóként kezdi meg működését és a szovjet-kommunizmus elől az Amerikai Egyesült Államokba menekült neves magyar jogász és filozófus életútjának emlékére Horváth Barna nevét veszi fel. A névválasztással a hazai Jog és Szabadság Kör az Amerikai Egyesült Államok előtt szeretné kifejezné tiszteletét azért, mert a 20. század borzalmai elől menekülő oly sok magyarnak nyújtott második otthont. Sándor Lénárd az ILLS általánosan megfogalmazott küldetésén túlmenően hangsúlyozta, hogy korunk egyik legfontosabb kihívása a nemzeti alkotmányos és jogi kultúránk megóvása és átörökítése, hiszen az európai gondolkodás jelenlegi betegsége annak a szellemi alázatnak a hiányából fakad, amellyel civilizációs örökségünk előtt kellene adóznunk. A konferencia végén a jog és szabadság körök nemzeti képviselői megállapodtak abban, hogy népszerűsítik és fenntartják az ILLS küldetéséről és alapelveiről szóló nyilatkozatát.

 

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések