Hatalmas érdeklődés övezte az első Károli Egyetemi Nyílt Napot

December 3-án hatalmas érdeklődés mellett került megrendezésre az első összegyetemi Károli Egyetemi Nyílt Nap több mint 300 érdeklődő diák részvételével.

A nyílt nap során bemutatkozott a Károli Gáspár Református Egyetem valamennyi kara, emellett az érdeklődők megismerhették az egyetem által nyújtott széles körű lehetőségeket.
A Károlyi-Csekonics-palota aulájában megrendezett börzén a kari standoknál beszélgethettek a résztvevők a Tanulmányi Osztály munkatársaival, oktatóinkkal, hallgatóinkkal és megismerhették a karok tevékenységét és a felvételi követelményeket.

Szabó Katalin Zsuzsanna oktatási főigazgató a felvételi tudnivalókról tartott általános tájékoztatót a rendezvény elején, továbbá válaszolt a felmerülő kérdésekre is a jelentkezés menetével kapcsolatban.

Az aulában külön-külön standoknál tájékozódhattak leendő hallgatóink az egyetemi tehetséggondozásról is, megismerhették a Benda Kálmán Szakkollégium, a Bocskai István Szakkollégium, a Károli Interdiszciplináris Akadémia és a Károli Junior Akadémia tevékenységét, emellett az egyetemi Sportiroda által szervezett programokba is betekintést nyerhettek, ahol a nem mindennapi lézerlövészetet is kipróbálhatták a vállalkozó kedvű látogatók.

A börzével párhuzamosan hat tanteremben tematikus kerekasztal beszélgetések kerültek megrendezésre az egyetem vezetésével, oktatóival, hallgatóival és a különböző szakmák neves képviselőivel.

 

 

Az érdeklődők egymás után több kar programján is részt vehettek, ezáltal széleskörűen tájékozódhatnak egyetemünkről, képzéseinkről.
A rendezvény ideje alatt egy külön teremben karrier tanácsadáson vehettek részt a diákok, ahol különböző tesztek kitöltésével közelebb kerülhettek a továbbtanulási preferenciájukhoz, amely szintén hozzájárulhat a felvételi jelentkezéssel kapcsolatos tudatos döntéshez.

A nap zárásaként egyetemünk egykori és jelenlegi ismert hallgatóinak kerekasztal-beszélgetésén vehettek részt az érdeklődők. A „Pályaválasztás tudatosan” címet viselő programon Koroknyai Virág (Miss Word Hungary 2017, influencer), Buzás András (Youtuber) és Okos Tímea (gasztro-influencer) beszélgetett Gyenesei Leila (világ- és Európa-bajnok öttusázó és sportriporter) moderálásával.

A nyílt nap kísérő rendezvényeként került sor a Károli Junior Akadémia alapismereti kurzusai első évfolyamának tanúsítványátadó ünnepségére is, ahol a részt vevő 80 diák ünnepélyes keretek között vehette át Prof. Dr. Trócsányi László rektortól és a dékánoktól a kurzus elvégzését igazoló tanúsítványát.

 

 

A teljes képgaléria ide kattintva tekinthető meg.