Nemzetközi konferencia az Aranybulla 800. évfordulójára

Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferenciát a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli irodája, a görögországi székhelyű Európai Közjogi Szervezet és a Károli Gáspár Református Egyetem Nemzeti alkotmányos örökség és európai integráció: Az Aranybullától az európai értékekig címmel november 8-án, Brüsszelben.

Prof. Dr. Trócsányi László rektor a konferencia témájával kapcsolatban úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy „Európa és az Európai Unió jövőjéről csak a civilizációs örökség figyelembevételével lehet gondolkodni, ezen belül hangsúlyozni kell az alkotmányos alapok jelentőségét".

A konferencia célja az volt, hogy feltárja az alkotmányos hagyományok jelentőségét az európai integrációban, a nemzeti alkotmányok szerepét az európai együttműködésben, valamint az európai értékrend kialakításában. Prof. Dr. Trócsányi László rektor nyilatkozatában kiemelte: az Európa jövőjéről szóló, csaknem egy évig tartó konferenciasorozat keretében nem esett szó Európa civilizációs örökségéről, pedig ez különösen fontos lett volna abból a szempontból is, hogy az EU-nak komoly elképzelései vannak az uniós szerződések módosításáról. Mint mondta, minden európai ország rendelkezik hasonló jelentőségű történelmi okirattal, mint a 1222-ben kiadott Aranybulla, amely a magyar Alaptörvény szerves részét képezi. „Az Európai Uniót tagállamok alkotják, a legitimációja a tagállamoktól származik, ezért fontos rámutatni a nemzeti alkotmányok szerepére és az azokban rejlő civilizációs örökségre” - hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint az Aranybulla jelentősége abban rejlik, hogy tisztázta az alapjogokat, hangsúlyozta a bíróságok fontosságát, és lehetővé tette „a fellépést a zsarnoki uralom ellen”. Kifejezte a magyar államiság lényegét, a magyarság számára fontos üzeneteket fogalmazott meg. Ezek az üzenetek a mai napig élnek. Európát sok nép alkotja, mindegyik rendelkezik alkotmánnyal, amelyek alapértékeket foglalnak magukba, ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni - hangsúlyozta Prof. Dr. Trócsányi László rektor.

Forrás: MTI

Képek: Trócsányi László Facebook-oldala

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések