Egyeztetés kezdődött a Károli-egyetem fejlesztéséről

Prof. Dr. Trócsányi László rektor Balog Zoltán püspökkel és Lázár János építési és beruházási miniszterrel egyeztetett a Károli Gáspár Református Egyetemen.

A megbeszélésen az egyetem jövőjére vonatkozó kérdéseket tekintettek át. Elsősorban a református egyház oktatási intézményhálózatának egyik zászlóshajóját jelentő Károli-egyetem lehetséges beruházásairól, ingatlanfejlesztéseiről esett szó a találkozón.

A Károli Gáspár Református Egyetem rektorának egyik kiemelt célja az egyetem versenyképességének növelése, vonzóbbá tétele a hallgatók számára. Ezt a célt szolgálják az elmúlt időszakban indított tehetséggondozási programok is, mint a Károli Interdiszciplináris Akadémia vagy a Károli Junior Akadémia. Az életre felkészült, stabil értékrenddel bíró, az országukért felelősséget vállaló fiatal diplomások képzésének egyik fontos eleme a környezet is, ahol az oktatásuk megvalósul. Ebben a tekintetben is fontos a versenyképesség, így a mostani találkozón a jövőbe mutató esetleges beruházásokról és fejlesztési lehetőségekről esett szó.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések