Artisjus Irodalmi Díjban részesült oktatónk

Géher István László, a KRE BTK Modern Magyar Irodalmi, Összehasonlító Irodalomtudományi és Irodalomelméleti Tanszék egyetemi docense, a kreatív írás specializáció egyik vezetője kapta idén az Artisjus Irodalmi Díjat költészet kategóriában a 2021-ben megjelent úgy felejti nyitva című kötetéért.

G. István László úgy felejti nyitva verseskötetéért részesült a szerzői egyesület elismerésében. A József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista G. István László 1972-ben született Budapesten. 1993 óta rendszeresen publikál a hazai folyóiratokban. 1996 óta a József Attila Kör tagja. 1997-ben magyar-angol szakon szerzett diplomát az ELTE-n, ugyanekkor fejezte be tanulmányait a Láthatatlan Kollégiumban. Írói munkássága mellett a Toldy Ferenc Gimnázium tanára is volt, 2004-től pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Összehasonlító Irodalomtudományi és Irodalomelméleti tanszék adjunktusa, 2019-től docense, kreatív írás specializációjának egyik vezetője. Tizenhárom önálló verseskötete jelent meg, ebből egy kétnyelvű válogatott verses kötetet, valamint egy közös renga-költeménykollaborációs kötetet 6 költőtársával. Többek között William Butler Yeats, Emily Dickinson, Sylvia Plath, Owen Sheers és Kei Miller verseit fordította magyarra. „G. István László, aki a mai magyar költészet középnemzedékének egyik legérdekesebb költője (s talán legvirtuózabb versforma-mestere), rendkívül elegánsan és kitartóan építi mára már igen komoly életművét: ez évben oly szép és tartalmas verseskötetet adott ki, amely méltán tekinthető eddigi költészete csúcsteljesítményének. E kis könyvben oly verseket olvashatunk, amelyekben az érzékeny költői szemlélet bölcs reflexiókkal párosul, de oly módon, hogy bennük a szemlélés, a tapasztalás, a megérzékítés, valamint az asszociativitás, az elmélkedés és az összegzés szinte teljesen elválaszthatatlanok egymástól.” – írja Margócsy István a kötetről szóló méltatásában.

Az idei díjazottakról bővebb információ itt olvasható.

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések