Vezető sportszakemberekkel ülésezett az egyetem vezetése sportfejlesztés témában

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetésének, illetve Prof. Dr. Trócsányi László rektor rektori programjának is hangsúlyos pontja, hogy kiemelt prioritásként kezelje a hallgatók sportolási lehetőségeinek és körülményeinek fejlesztését. Ennek érdekében április 21-én elindult a sportfejlesztéssel kapcsolatos egyeztetés egyetemünkön, melynek második ülésére május 11-én került sor. A május 11-i egyeztetésen az ország vezető hat sportegyesületének vezetői is meghívást kaptak, így a második alkalommal megtartott ülésen további előremutató, érdemi munka zajlott.

Egyetemünkön a 2022/2023. tanév kezdésével felmenő rendszerben bevezetésre kerül a kötelező testnevelésóra, melynek feltételeit biztosítani kívánja az egyetem. A Prof. Dr. Trócsányi László rektor által közzétett sportágválasztó felhívásra érkező hallgatói válaszok is alátámasztják és bizonyítják a sportolási lehetőségek és a sportolási körülmények bővítése iránti valós igényt.

A május 11-én megtartott egyeztetésen Prof. Dr. Trócsányi László rektor meghívására részt vett Deutsch Tamás, az MTK és a SOSZ elnöke, Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója, Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke, Paján Viktor, az FTC létesítményvezetője, Imre Géza, a Budapest Honvéd Egyesület sportigazgatója, Markovits László, a Vasas SC elnöke, Vajk Magdolna, a Vasas marketing vezetője, akik szakmai tanácsaikkal, tapasztalataik átadásával segítették a Károli Gáspár Református Egyetemen történő lehetséges fejlesztések megvalósítását.

A résztvevők – a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Károli Gáspár Református Egyetem – megállapodtak, hogy egy általános együttműködési megállapodást kötnek egymással a kötelező egyetemi sport bevezetése és az egyetemi sportélet megszervezése kapcsán, valamint egymás kölcsönös támogatása és segítése érdekében a felek szolgáltatásaikat is megnyitják egymásnak. Deutsch Tamás elnök kiemelte, hogy az együttműködés a két érdekelt között első és modellértékű, egyben példamutató megállapodás kíván lenni, mely közös érdeket szolgál az egyetem, az egyesületek, a sportolók és a hallgatók igényeinek megfelelően.

A kötelező testnevelésórák felvehetőségének, az órák teljesítésének lehetőségét az egyetem a saját létesítményein belül, illetve külső együttműködések megvalósulásával tervezi. A kötelező testnevelésórák bevezetésével ugyanis hangsúlyossá válik a szélesebb sportválasztási kínálat megteremtése, valamint, hogy a hallgatók tanulmányaik mellett, felvehessék és folytathassák korábban megkezdett sporttevékenységüket is. Az egyetem számára a jövőben is fontos sportoló hallgatóink sikere, melyet minden hallgató közös sikerként értékel.

A megbeszélésen szóba került a kötelező testnevelésóra bevezetése mellett az egyetemi sportegyesület megalapításának lehetősége is. A részt vevő egyesületek képviselői egyhangúlag támogatták az egyetem sportegyesületének megalakulását célzó törekvéseket, melynek megvalósulását kiváló szakmai tudásuk megosztásával is segítenék.

A jövőbeni szakmai együttműködés feltételeinek kialakításával Deutsch Tamás elnök mellett az egyeztetésen részt vett egyesületek is nyitottak a lehetőségek áttekintésére, a széles körű együttműködés alapjainak kialakítására, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem sporttal kapcsolatos körülményei fejlődjenek, hogy az együttműködés a hallgatók eredményeit segítse, ezáltal az egyetemi sportélet szintet lépjen.


Az egyetem képviseletében részt vett a megbeszélésen:
Bán Teodóra, közkapcsolati és kommunikációs főigazgató
Dr. Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, gazdasági főigazgató
Dr. habil. Szuchy Róbert, oktatási rektorhelyettes
Dr. Molnár Zoltán, rektori hivatalvezető
Dr. Dobrotka-Mayer Annamária, rektori kabinetvezető

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések