Élő történelemóra Pristinában - Újra kitűzték a Hunyadi-zászlót Rigómezőn

A KFOR (Kosovo Force) nemzetközi békefenntartó bázisán a Magyarságkutató Intézet képviseletében a haderő többnemzetű parancsnoki, vezetői egységének tartott előadást Dr. Hidán Csaba László történész-kutató, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. A Koszovóban tevékenykedő, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi haderő parancsnoka, Kajári Ferenc vezérőrnagy Hunyadi Jánosnak, a magyar és egyetemes hadtörténet egyik legkiemelkedőbb alakjának, a legendás törökverő magyar hadvezérnek és a rigómezei csata történeti eseményeinek megismertetése céljából kérte fel az együttműködésre.

Hidán Csaba először Pristinában korhű öltözetben, majd 574 évvel a csata után a helyszínen, Rigómezőn, II. Murad szultán egykori sátorhelyéről ismertette az eseményeket. A látványosan szemléltetett előadást – amelyet Bencze József, Magyarország Koszovóba akkreditált nagykövete is megtisztelt jelenlétével – Kajári Ferenc vezérőrnagy nyitotta meg. 

A történelmi áttekintés tizennyolc ország katonáinak jelenlétében történt, ami azért kiemelt jelentőségű, mert lehetőséget biztosított a magyar katonai hagyományok nemzetközi megismertetésére. Az előadó szerint minden nemzetiség részéről nagy volt az érdeklődés.

Tanár úrral az esemény apropóján készített interjút a Magyar Nemzet újságírója, mely itt olvasható.

Fotók: Koncsek Barna

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések