Az új Ráday kollégium épületében jártak hallgatóink

A Károli Gáspár Református Egyetem munkavállalói és hallgatói, a leendő kollégisták a napokban bejárhatták az újonnan felépített Ráday kollégiumot, amelyet szeptembertől vehetnek birtokba. A három évvel ezelőtti tűzben súlyosan megsérült az épület nyolcvanas években készült vasszerkezete, ezért lebontották, majd új épületet emeltek a Hittudományi Kar hallgatóinak elszállásolására. A kollégium azonban több mint szálláshely: a teológiai oktatásban a közösségépítés meghatározó színtere. Az épületbejárásra a Parókia Portál is elkísérte a károlisokat, ahol Mátyás Evelyn és Seres László projektvezetők kalauzoltak őket.

A Ráday kollégium az új, Markusovszky tér felőli bejáraton keresztül vált megközelíthetővé, és mint megtudtuk, használatba vételét követően állandó, 0-24 órás portaszolgálattal és beléptetőrendszerrel működik. A látogatók számára beépített szekrények és ruhatár is rendelkezésre állnak majd. A földszinti, nyitott aulában pihenő, büfé és étterem kap helyet. A belső udvar valódi pihenőhellyé alakul, az autók az egy szinttel lejjebbi teremgarázsban parkolhatnak. Harminchárom gépkocsinak biztosítanak helyet, ebből tíz parkolóhely elektromosautó-töltőállomást is magában foglal.

Az új épületszárny három szintjén helyezkednek el a kollégiumi szobák. Majdani lakóik az első emeleten megtekinthettek egy teljesen berendezett, kétágyas mintaszobát, amelyben íróasztalok, hűtő és beépített szekrények is helyet kaptak. Minden szobához tartozik saját fürdőszoba és árnyékolható erkély.

A folyosókon tanulószobát, mosókonyhát és tágas teakonyhát is kialakítottak. Minden kollégista saját, zárható szekrényben tárolhatja konyhai eszközeit.

Az épületet automata tűzjelző és vízzel oltó rendszerrel látták el. Ha a rendszer tűzre utaló jeleket érzékel és nem kap ezzel ellenkező jelzést, a nyomás alatt lévő csövekből azonnal kitör az oltóvíz a közös helyiségekben és a szobákban is. A pincében található tömörraktárban az ott tárolt könyvállomány védelmére azonban gázzal oltó berendezést szereltek be.

Az épületet korszerű hűtés-fűtési rendszerrel látták el, a díszteremben és a konyhákban gépi szellőztetést biztosítanak. A nyári meleg ellen az árnyékolt erkélyek mellett reluxák és a perforált homlokzati lemez is védenek majd. Az épület energetikai ellátását napelemekkel is kiegészítették.

A kollégiumi szárnyban vendégszobák és tanári lakások is helyet kaptak. A legfelső szinten gépészeti helyiség, teakonyha és egy nagyobb, világos közösségi tér is található, amelyhez körben tágas, nyitott terasz tartozik. Fentről a Markusovszky térre és a Citadellára is nyílik kilátás. A Köztelek utcai épületszárnyba átnyúló tetőtérben kápolna, zeneterem, valamint a Hallgatói Önkormányzat irodái kaptak helyet. A teológiai kar befogadására alkalmas kápolna berendezéséhez úrasztala és mobil bútorzat tartozik majd.

E helyiségek mellett kap helyet a Török Pál Kari Könyvtár is, amely éjjel-nappal nyitva áll majd a kutatók és a vizsgákra készülő hallgatóság előtt. Szabó Erika könyvtárvezető elmondta: harmincötezer kötetből álló könyvtári állomány elhelyezését tervezik a világos, sokablakos térben, a korábbi padlás helyén.

A tantermek a Hittudományi Karnak korábban is helyet adó épületszárnyban kapnak helyet, a pincében pedig a diákok ismét használatba vehetik az edzőtermet. A szeptemberi átadásig hátravan még a burkolás, a gépészeti szerelvényezés, az álmennyezetek felhelyezése, a külső hőszigetelés, a homlokzatképzés és az árnyékolás – tudtuk meg.

A portál megkérdezte a teológusokat is, milyennek találják a Ráday Kollégium új épületét. Filotás Bálint lelkészhallgató elsőéves volt a 2019. január 23-ai tűzeset idején, most negyedéves hallgatóként vette szemügyre az új épületet. „Jó ide visszajönni. Lehet, hogy megváltozik az életterünk, de a Ráday kollégiumos életérzés mint egy régi ismerős tér vissza. Persze, nem attól lesz jó a közösség, ha az épület kifogástalan, de minden feltétel adott ahhoz, hogy belakjuk, kimerészkedjünk a szobáinkból és kialakítsuk a közös életünket” – fogalmazott

„Szükségünk van erre a sok közösségi térre, hiszen épp ennek a hiányától szenvedünk a teológia Csopaki utcai épületében épp úgy, mint abban a kollégiumban, ahol átmenetileg lakunk” – árulta el Benedek Ildikó Julianna. Az elsőéves lelkészhallgató szerint a diákok készen állnak a visszatérésre, a tűzeset okozta traumát pedig feldolgozták, biztonságban érzik magukat.

„Vegyes érzések kavarognak bennem. Közeleg a tűzeset évfordulója, és ez emlékeket ébreszt bennem, de nagyon örömteli is, hogy három évvel később itt vagyunk egy szinte kész új épületben” – fogalmazott érdeklődésünkre Lányi Gábor kollégiumigazgató. Szerinte a járvány mellett az is megterheli a teológiai oktatásban résztvevőket, hogy nincsen saját épületük. „Szép helyen zajlik az oktatás most is, szeretjük, de azért mégiscsak átmeneti helyzet ez. Az oktatók nélkülözik a tanszéki szobákat, ezért mi is nagyon várjuk, hogy hazaérkezzünk. A kollégiumi és a teológiai szárnyban is minden adott lesz ahhoz, hogy a lelki munka és a közösségépítés is újra lendületet vegyen.”

 

Cikk forrása: Jakus Ágnes / parokia.hu

Képek: Füle Tamás

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések