Bemutatták az új Károli-Bibliát

November 2-án ünnepélyes keretek között mutatták be a mai magyar helyesírás szerint revidiált 1908-as Károli Bibliát a Károli Gáspár Református Egyetem Buda Béla termében. Az új kiadás a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg a mai generációk számára is jól érthető nyelvezettel, új tördeléssel, de a régi szövegkép megőrzésével.


Szabó András, a KRE BTK professzor emeritusa (Fotó: Sebestyén László)

A kötetet Szabó András, Egyetemünk Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának emeritus professzora, Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára, a Hittudományi Kar egyetemi docense és Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyar Bibliatársulat elnöke mutatta be.

A könyvbemutatón közreműködött a KRE Hittudományi Karának kamarakórusa Göbölösné Gaál Eszter vezényletével.


A KRE Hittudományi Karának kamarakórusa (Fotó: Sebestyén László)

A szakemberek több mint négy évet dolgoztak az új kiadáson. "Nem volt egyszerű feladat – emlékezett vissza Pecsuk Ottó –, hiszen csak a szöveg javításához három év kellett." A legfontosabb szempont az volt, hogy a történelmi, archaikus szöveget úgy alakítsák át maivá, az új olvasók számára is jól érthetővé, hogy közben a tartalmi részéhez ne nyúljanak hozzá. Gáncs Péter, a Magyar Bibliatársulat elnöke tudatta: "Ez az új kiadás nem valamiféle leporolása egy muzeális értékű műtárgynak, nem ráncfelvarrás, még kevésbé balzsamozás, sokkal inkább értékteremtés."

Az új kiadás célja: úgy őrizze meg az 1908-ban kiadott Károli-Bibliát a mai generációk számára, hogy ne csak olvasni tudják, hanem világosan értsék ők is. Ennek érdekében az archaikus írásformát, a helyesírási és külalaki régiességet át kellett formálni maivá. A mintegy száz éve kiadott Biblia szövegképe már nyomdatechnikailag sem modern, szinte olvashatatlan. A régi szövegkép, a régi tipográfia, a régi tördelés elavult, így új formába kellett öltöztetni – tájékoztatott Pecsuk Ottó, a KRE Hittudományi Karának docense.

Mindezeket a változtatásokat úgy akarták megoldani, hogy ne modern Bibliát alkossanak: a tartalom megmaradt, de a régi szöveg átalakult, mai helyesírással, mai szövegképpel. Új tördelést kapott a kiadvány, de igyekeztek megőrizni a régi szövegkép értékeit. Az újratördelés folyamán tehát mindig figyeltek a régire is. A kereszthivatkozások a lap alján lábjegyzetbe kerültek. A szakaszcímeket kiemelték, de igyekeztek nem túlhangsúlyozni. Esztétikailag felfrissült a szövegkép, ám ha valaki a régi Károli-Bibliát ismeri, és kinyitja ezt az új változatot, ismerős szöveggel találkozhat.

A bemutatón Gáncs Péter a reformáció ünnepére utalt vissza, felidézve Luther Márton egyik gondolatát: az egyháznak az igazi kincse az evangélium.


Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyar Bibliatársulat elnöke (Fotó: Sebestyén László)

A Bibliatársulat elnöke feltette a kérdést: értjük is, amit olvasunk? Nem elég csak olvasni, érteni is kell azt. Erre jó ez az új kiadású Biblia. A püspök szerint mindennél nagyobb kincsei e kiadásnak a kereszthivatkozások –amelyeket a lap alján találunk –, hiszen ezek segítenek eligazodni az igazi reformátori bibliai szóhasználatban, itt a Biblia magyarázza önmagát.

Szabó András szerint a Bibliával való foglalkozás mindig is kollektív munka volt. Már a Vizsolyi Biblián is többen dolgoztak. Ez nagy formátumú Bibliaként jelent meg, csak az úrasztalára kitéve, templomban lehetett használni. Ez lett a protestáns Biblia. Történelmi visszaemlékezését azzal folytatta: az elkövetkezendő években egyre kisebb formátumban, kézbeadhatóként, kézikönyvként adták ki a Bibliát.

A 17–18. században a különböző fordítások, kiadások, nyomtatványok egyre nagyobb számban, elsősorban külföldön (Németországban, Svájcban) láttak napvilágot. A fordulópont az 1800-as év volt, hiszen a nyomdatechnika és az írni-olvasni tudás terjedésével egyre nagyobb igény merült fel a nagy mennyiségű, gyors szövegkiadásra. Míg korábban a Bibliát a hívek úgy ismerték meg, hogy a lelkész vasárnaponként és ünnepnapokon felolvasta az aznapi igét, az 1800-as évekre egyre többen tudták maguk is, önállóan olvasni a könyveket. Így igény merült fel a Károli-féle Biblia felújítására, javítására. Ez készült el 1908-ra. Ennek a szövegét láthatjuk viszont a most, 2021-ben kiadott verzióban. Ez az utolsó Károli-Biblia – zárta gondolatmenetét Szabó András professzor.

Pecsuk Ottó előadásának végén felhívta a figyelmet: várják, gyűjtik a visszajelzéseket, észrevételeket az új kiadással kapcsolatban.

 

forrás: reformatus.hu

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések